Vágyottnak lenni

Az, hogy kik vagyunk, az egy nagyon belső dolog. Igazi, hiteles és valóságos.

De legtöbbször a külső világon mérjük le, hogy milyen hatást gyakorlunk a környezetünkre, és hogy a környezetünk erre hogyan reagál válaszul. (pl. Mondok valamit, amit fontosnak tartok. Meghallanak? Megpróbálnak megérteni? Valamit kiváltott az, amit mondtam?)

Az, hogy én egyedül vagyok, mintha azt is jelentené, hogy valamit rosszul csinálok. Vagy ami még rosszabb, nem csinálok semmit rosszul, egyszerűen csak senki számára nem vagyok vágyott. Amikor nem hív el senki randizni, azzal azt hallom mintha ezt mondanák:

  • – Nem vagyok kíváncsi rád.
  • – Nincs rád szükségem.
  • – Tulajdonképpen nem érdekel milyen vagy igazán.

Persze nem várom el magamtól, hogy az egész világ engem vegyen körül, s csodálkozzon nagyszerűségemen, szeressen hiányosságaimmal, és még fedezze el is azokat. De mikor azt érzem, senki nem érdeklődik, nem hív el találkozni, az nekem olyan, mintha láthatatlanná tévő köpeny lenne rajtam, mikor emberek között vagyok. Fájdalmas. Azt élem meg, hogy nem vagyok vágyott, nem szeretné senki megismerni azt a legbelsőbb ént, aki vagyok.

Mikor valaki szerelmes valakibe, vagy tetszik neki és szeretné jobban megismerni, azzal azt mondja:

  • – Szeretnék a közeledben lenni.
  • – Szeretnék többet belőled.
  • – Szeretnék veled lenni.
  • – Szeretnék többet tudni rólad.
  • – Szeretném, ha az enyém lehetnél.

Ki ne szeretné ezt hallani és megélni?

Ádám ott volt Istennel, szemtől-szembe. Nem volt bűn, szenvedés, olyan közelségben voltak, hogy arra vágyunk azóta is mi emberek! Hogy lehet, hogy mégis valami hiánya volt Ádámnak? Mire vágyhatott Ádám? Hiszen vágyott volt! Isten biztos jól volt nélküle is, de mégis, valamiért úgy döntött: legyen ember! Körülvette őt, feladatot adott neki, hasznos volt.

Ádám mégis … valamit szeretett volna.

Csak találgatok. Talán egyenrangúnak szerette volna érezni magát? Szerette volna, ha úgy tud kapcsolódni valakihez, aki hasonlóan tud kapcsolódni hozzá?

Én ezt tudom elképzelni.

A legkirályabb dolog Istennel lenni. Tudom, hogy fontos vagyok, szeretett vagyok, elfogadott vagyok. A legjobban szeretem magamat is, mikor Istennel vagyok. Tudom, hogy vágyik rám, és én is vágyom Rá. Szeretek Vele lenni. És mikor Vele vagyok, nem szűkölködöm. Nincs hiány, amit be kéne tölteni.

De nem vagyok szüntelen Vele. Talán, ha megtanulok úgy élni, mint aki mindig Istennel van (nem tudom ez mennyire lehetséges egy bukott világban), akkor már teljesen jelentését veszti ez a kérdés is. Addig is, néha már mintha Isten hiánya is Isten jelenléte lenne…

Nagy öröm, hogy azért többen, mint amennyien Ádám volt. 😀                             Lehetnek barátaim, családom, lelkitestvéreim, akikkel lehetek szeretetkapcsolatban. Így, ha végül nem választana senki, olyan szintű mélységre, amit egy házasságban meg lehet élni, azért messze nem vagyok olyan reménytelen helyzetben, mint Ádám volt, Éva teremetése előtt!

Nyúl Sára