Kellemetlen, vagy szentségtelen élet?

"Íme, eljött az Úr szent seregeivel, hogy ítéletet tartson mindenek felett, és megbüntessen minden istentelent minden istentelenségért, amelyet istentelenül elkövettek, és minden káromló szóért, amelyet istentelen bűnösökként ellene szóltak." Júdás 1:14-15/Énók próféciája

Énók és Júdás korában is ugyanaz volt a probléma, mint napjainkban. Személyes kényelmetlenségünket (önmagunk gyűlöletét, csekély önbecsülésünket, álmatlanságunkat, anyagi gondjainkat, magányosságunkat) tekintjük a legnagyobb bajnak, amitől szabadulnunk kell. Azt hiszem, Énókot jobban bántotta, ha önzést látott maga körül, mint amikor az emberek egymást bántották.

Ha a kényelemszeretetet a kereszténységgel elegyítjük, Jézusból isteni masszőr lesz, akinek az igényeit csak akkor vesszük figyelembe, ha már teljesen kipihentük magunkat.

Ennek azonban semmi köze a bibliai kereszténységhez. Krisztus szenvedéseink közepette reménységet kínál, nem megkönnyebbülést, és azt parancsolja, hogy járjunk szorosan a nyomában akkor is, ha legszívesebben megállnánk, és saját kényelmünkkel törődnénk. Mi, modern emberek már nem esünk abba a tévedésbe, hogy Isten békességét, amely minden értelmet meghalad, kellemes körülményekként értelmezzük. Mi azt a hibát követjük el, hogy a békesség saját értékünk és fontosságunk tudatát kezdi jelenteni. Pedig, Isten békessége azoké, akik akkor is bíznak jóságában, amikor az élet kemény, és az ember önbecsülése szinte a nullával egyenlő.

Ha nem él bennem az a meggyőződés, hogy Isten jó, és ha alábecsülöm a jóságába vetett hitért folytatott küzdelmem komolyságát, csendben átveszem a felelősséget sorsom jobbra fordításáért. Isten irántam való szeretetét, pedig jó oknak tekintem arra, hogy önszeretetemet fokozzam.

Akkor is jónak kell neveznünk Istent, ha szenvedünk – mert Isten jó!

És ha minden simán megy, olyan okokból kell jónak neveznünk, amelyek túllépnek a közvetlen áldásokon. Különben, ha sebeket kapunk, kikelünk Isten ellen, és továbbra is mindent megteszünk a saját lelkünk kielégítésére. A kellemetlen körülmények sokkal jobban fognak zavarni, mint saját szentségtelen életünk. Ha Istenhez akarok járulni, meg akarom találni, úgy kell hozzá mennem, hogy hinnem kell, hogy Isten jó, bármit hoz is az élet, és

nem szabad az iránta való odaszánás árán is kényelemre törekednem.

Lombos Andrea

A növekedés kínjai

"Igazán mondom nektek: a búzamagot el kell vetni a földbe, hogy ott elhaljon, azután majd felnő, és gazdag termést hoz. Ha viszont nem hal el, akkor csak egymaga marad" János 12:24 EFO

Szinte elfelejtettem, hogy én is voltam tinédzser, s azt még inkább, hogy ezek tényleg kemény, kínlódós évek voltak. Mostanában azonban rákényszerültem frissítgetni az emlékezetemet, mert csak így tudom megérteni a kiskamasz gyermekem tépelődéseit.

A formálódás, a növekedés legtöbbször egy lassú folyamat. Főleg ha nekünk kell átélnünk.

Kívülről más. Szülőként ámulva, kissé riadtan szemlélem, hogy parányi kisbabámból most már a gyermekkorból kievickélő, éretten gondolkodó, személyiség van alakulóban.

De belülről minden növekedés szenvedős. Tudom nagyon elcsépelt hasonlat, de nem jut eszembe jobb, mint a hernyó meg a lepke. Mi csak annyit látunk, hogy hernyó volt, aztán begubózott és egyszer csak lepke lett. Látjuk a csodálatos átalakulás gyümölcsét, de azt nem, hogy milyen volt odabent. Milyen hosszúnak tűnhetnek a várakozás napjai, milyen szűkös a hely, ahol formálódik, milyen láthatatlan még a szárnyaló, napsütéses jövő.

Valahogy ilyen a kamaszkor is. Kicsit begubózás, kicsit rolólehúzós, vívódó, végtelennek tűnő időszak.

Nemcsak a kamaszodó lányom miatt foglalkoztat ez a téma. Én is arra vágyom, hogy növekedjek, alakuljak Isten kegyelméből, s ezeknek a folyamatoknak vannak nagyon kényelmetlen időszakai.

Bármennyire szeretném egyik napról a másikra, sőt egyik hétről a másikra sem történnek nagy változások a jellememben, a szokásaimban, a kapcsolataimban, a testemben.

Olyan végeláthatatlan harcnak tűnik, hogy legszívesebben hátat fordítanék az egésznek. Állhatatosság, mondogatom magamnak. Ez az egyik kedvenc szavam a Bibliából. Kitartani akkor is, menni előre akkor is, ha nem szökdelve csak sántikálva. Akarni. Legyőzni a pillanat kényszerítő erejét, legyőzni a lustaságot, fáradtságot, rosszkedvet, hogy egyszer majd jó gyümölcse legyen az apró győzelmeknek.

Falun nőttem fel, a mezőgazdaság, a természet közelében, egyáltalán nem szerettem a koszos, izzasztó mezei munkákat, de mindig csodáltam a természetben zajló folyamatokat.  Az őszi, vagy tavaszi gabonavetések után hosszú hónapok teltek el az érett búzakalászok learatásáig.

Íme, a földművelő várja a föld drága gyümölcsét, és türelmesen várja, amíg az korai és késői esőt kap." Jakab levele 5:7

A földművelő nem tétlenül vár, mindig van feladata. Gyomirtás, kapálás, tápanyagok kiszórása. De nem áll neki türelmetlenségében kiszántani a magvakat, hogy megnézze, hogy miért olyan lassú ez az egész folyamat. Nem veti be gyorsan valami mással, mert az előző nem hozott gyors sikert.  Bízik Istenben, aki az esőt, a napsütést, a meleget és az egész növekedést adja.

Ha nem látod még a gyümölcsöket, vagy csak keveset látsz belőlük, ne ess kétségbe, a növekedés időbe telik. Légy türelmes és állhatatos, mert Isten az aki a láthatatlanból előhívja a láthatókat.

Nem látjuk mi történik a föld alatt, nem látjuk mi zajlik a gubóban, lehet azt sem látjuk át mi van egy tinédzser lelkében, de tudhatjuk, hogy hitünkre, hűségünkre, állhatatosságunkra, kitartó imáinkra válaszul Isten munkálkodik.

„Mint titkos bánya mélyében formálja terveit,
De biztos kézzel hozza föl, mi most még rejtve itt.”

Az Igébe, mint tükörbe belenézve megnézhetjük, hogy hol tartunk a szellemi növekedésben, s abban is segítséget kapunk, hogy hogyan támogathatjuk a növekedést, formálódást az életünkben. Ebből kettő most nagyon foglalkoztat:

  • Táplálni a növekedést Isten Igéjével. Isten jelenlétében napoztatni a csírákat, s locsolni az Igével. Állhatatosan.
  • Engedni, hogy a szőlősgazda metszegessen. Elfogadni az Úr eszközeit az életünkben, a szenvedést, nehézséget is. Áldani ezekben Őt.
"..termő vesszőimet viszont megmetszi és megtisztítja, hogy még bőségesebb és jobb termést hozzanak" János 15:2 b EFO

A lányom egyik este azon pityergett, hogy ő nem növekszik, míg a „többiek” szép vékonyak, magasak, ő nem nyúlik, biztos ilyen vaskos, alacsony marad mindig.

Nem tudtam nagy okosságot mondani neki, hogy megnyugtassam, csak azt, hogy Minden nap nősz egy kicsit drágám, még ha nem is látszik, van amikor kívül változol jobban, máskor belül a szíved, vagy a gondolkodásod formálódik, csak ez mind sok sok időbe telik, ne csüggedj el”

Ha te is úgy tervezted, hogy ebben az évben is növekedni szeretnél, akkor ne fejtsd el, hogy ez egy időigényes folyamat. Nap mint nap meg kell küzdeni a makacs szokásokkal, visszahúzó erőkkel. Nincsenek instant megoldások, de Isten megerősít, amikor elcsüggedünk, és reménységet ad a szívünkbe a gyümölcstermő jövő felől.

“Ha nem tudsz repülni, fuss! Ha nem tudsz futni, sétálj! Ha nem tudsz sétálni, akkor mássz! De akármit is csinálsz, muszáj haladnod előre!” (Martin Luther King)

Pillanatnyi szenvedés

Frissen megtért keresztyénként úgy gondoltam, hogy az életen mosolygósan szárnyalva fogok keresztülmenni. Ha jól csinálom ezt a dolgot, a kapcsolatot Istennel, akkor egy csupa áldás-öröm életre számíthatok. És hát jól akartam csinálni.

Emlékszem, mondták többen is féltőn, hogy lesznek majd azért nehéz időszakok, erre készüljek fel. Igen, tudtam, hogy lesznek afféle külső kísértések, bántalmazások, de majd mosolyogva, derűsen lépdelek közöttük, Jézusra emelt tekintettel.

Hosszú út vezetett annak a megértéséig, hogy Jézus követése, az Istennek odaszánt élet nem feltétlenül így néz ki. Legalábbis nem mindig.

„sok nyomorúságon át kell bemennünk az Isten országába.” Apcsel. 14: 22

Nem tudtam, hogy lesznek lelkemet átjáró valóságos fájdalmak, hogy össze fogok törni, hogy formálhatóvá és használhatóvá váljak. Mert Isten az ő műhelyében nem csak polírozgat, lakkozgat, simogat az ecsettel, hanem amikor arra van szükség használja a vésőt, a fűrészt, a gyalut, a durva csiszolópapírt, hogy azt, amit elképzelt rólam életre hívja.

"Zúzódások, sebek tisztítanak meg a gonoszságtól, és a test belsejében is érzett csapások." Példabeszédek 20:30

Küzdöttem és harcoltam minden külső és belső szenvedés ellen. Amikor bajok értek egyszerűen nem hittem el, hogy ez velem megtörténhet, lázadtam, megsértődtem. Hogy lehet, hogy az Isten, akinek a kezét főleg áldani láttam most másképpen dolgozik.

e9d27b781ce7e394d8c928174b1472f7

Nem szívesen emlékszem vissza szellemileg éretlen, lázadó korszakomra, de ez vezetett odáig, hogy ne csak a kezét lessem, ne csak az áldásait akarjam az Istennek, hanem Őt Magát, a lényét, a szívét, a gondolatait. Önmagáért imádjam, szeressem, kövessem, nem azért, amit kapok Tőle.

Annyiszor kérjük az Urat, hogy megszenteljen, és vágyunk arra, hogy hasonlítsunk Jézusra, de elutasítjuk azt az eszközt, amivel Isten ezt tenné. Mert ragaszkodunk a mi kis idilli életünkhöz. De az igazság az, hogy Istent sokkal jobban érdekli a szentségünk, mint a pillanatnyi boldogságunk.

Ha szülők vagyunk, mi is gyakran döntünk így a gyermekeink nevelésében. Nem a pillanatnyi élvezetet, örömöt tartjuk szem előtt, hanem a jellemformálódást, vagy egy-egy nemesebb célt. Így döntünk még akkor is, ha szenvedni, vívódni látjuk őket, mert távolabbra látunk tőlük.

Miért lep meg, ha a mennyei Atyánk is hasonlóan gondolkodik, aki az örökkévalóság távlatában látja parányi életünket?

„Mert a mi pillanatnyi könnyű szenvedésünk minden mértéket meghaladó nagy, örök dicsőséget szerez nekünk, mivel nem a láthatókra nézünk, hanem a láthatatlanokra, mert a láthatók ideig valók, a láthatatlanok pedig örökkévalók.” 2. Korinthus 4:17-18

Egyszer, ha a most még „láthatatlan” távlatokból nézünk vissza elviselhetetlennek tűnő szenvedésünk, terheink, kereszthordozásunk csak egy szempillantásnak fog tűnni.

Bátorítson ez, ha most a szenvedések földjén jársz. Áldd Istent a próbák, nehézségek között, keresd az arcát. Éld át, hogy a Siralom völgye források völgyévé változik.

„Boldog az az ember, akinek te vagy ereje, aki a te utaidra gondol. 
 Ha a Siralom völgyén mennek is át, források völgyévé teszik azt, az őszi eső is elárasztja áldásával. 
 Újult erővel haladnak, és megjelennek Istennél a Sionon.” Zsolt 84: 6-8

Kegyelemmel telt sötét foltok

"Isten suttog hozzánk az örömeinkben, szól hozzánk a lelkiismeretünkben, de kiált reánk a fájdalomban: ezen a hangszórón keresztül rázza föl a süket világot." C. S. Lewis

Szenvedés. Az életünk festményének sötét színfoltjai. Érthetetlen maszatok, pacák… de néha Isten már ebben az életben megengedi valamennyire megsejtenünk, látnunk, értenünk, hogy miért nem hiányozhattak. S biztos rengeteg olyan szenvedés is van, amihez nagyon messze, kell mennünk, hogy lássuk az összképet. Lehet, hogy egészen a mennybe kell eljutnunk, hogy visszapillantva összeálljon a kép.

Annyi szenvedés van, annyi fájdalmas sors, s ha csak a magam parányi életét nézem, az sem mentes a sötétebb árnyalatoktól.

Szenvedés. Nem szeretem ezt a tananyagot Isten iskolájában. Sokáig értetlenkedtem, panaszkodtam, hogy minek. Istenem olyan jó vagy, nem lehetne kihagyni ezeket a nehéz dolgokat? Miért kell összerázni kicsike életemet? Miért kell összetörnie a szívemnek? Miért kell fájnia? Miért kell kétségek völgyében járni? Félelmekkel harcolni, kudarcom dombjain ücsörögni megtörten?

Szeretem én az élet magaslatait. Magaslatokon szökellni, lépdelni, nagyon szeretem ezeket a képeket. S mégis az életem meghatározó döntései, felismerései, mélységes Isten-élményei általában nem a magaslatokon történtek.

"Magasságban és szentségben lakom, de a megtörttel és alázatos lelkűvel is. Felüdítem az alázatosak lelkét, felüdítem a megtörtek szívét." Ézs. 57:15

”de a megrontottal és alázatos szívűvel is, hogy megelevenítsem az alázatosok szellemét, és megelevenítsem a megtörtek szívét.” Károli fordítás

7b43551b7d4a8ab3ea5a4e1f6e0f5c7f

Tanulom, hogy Isten ott van a mélységekben. Ez az a hely ahol igazán a lelkemre tud beszélni. Ott tud engedelmességre, kérdések nélküli vak, gyermeki bizalomra tanítani. S ott tud átölelni a kegyelmével. Isten kegyelmét nem a magaslatokon értem meg. Ott csak beszélni tudok róla. A valóságát a gyengeségeimben, nyomorúságaimban élem át. A mélységben élem át, hogy elég az ő kegyelme számomra. Közben magamról is itt tudom meg a valóságot, túl az önámításon, szívem csalárdságain.

Ha most völgyekben jársz, ugye tudod, hogy Isten ugyanúgy ott van veled, mint a magaslatokon? Nem fog ez örökké tartani. Eljön a felüdülés ideje: „megelevenítem az alázatosok szellemét, felüdítem a megtörtek lelkét” – ígéri az Úr.

Tudod, hogy nem enged olyan szenvedést, ami nem a te méreted, amit nem bírsz elviselni? Mint egy földi szülő a beteg gyermeke ágya mellett, azzal a gondoskodással és különleges figyelemmel törődik veled ezekben az időkben. De a betegség, a szenvedés akkor sem kellemes.

Ahogy a gyerekek immunrendszere megerősödik a baktériumok, vírusok leküzdése után, te is meg fogsz erősödni, egyre erősebb lesz a hited, a bizalmad Istenben minden egyes nehéz időszak után. S egyre jobban megismered az ő szívét.

Még nem jutottam odáig, hogy nehézségeket s próbákat kérjek Istentől, (azt hiszem, sosem fogok). De azt látom, hogy sokszor nehézségekkel, szenvedéssel válaszol Isten könyörgéseimre, szívem sóvárgására, hogy: „Uram szeretnélek megismerni jobban!”. S bár még nagyon dadogva, de tanulom áldani az Ő nevét a szenvedések földjén is.

„Ezt azért mondom nektek, hogy teljes békességetek és bizalmatok legyen bennem. Ezen a világon próbatételek, nehéz időszakok és szenvedések várnak rátok, de legyetek bátrak: én már legyőztem a világot.” János ev. 16:33 EFO

Pánik helyett ének

“Hívj segítségül engem a nyomorúság idején! Én megszabadítlak, és te dicsőítesz engem!” Zsolt 50,15

A Mennyország hívószámának is szoktuk mondani. Zsoltárok 50,15. Olvastam ezt az igét, és csak úgy átsiklottam fölötte. Igen-igen, ismerem már. Fontos ige, jó ige. Inkább az utána lévő igeversek gondolkodtattak el. Aztán megszégyenített az Úr. Neked csak akkor olyan fontos ez az ige, amikor nyomorúságban vagy? Hirtelen eszembe jut az a sok sötét pillanat a kisfiam betegsége kapcsán, mikor belém hasít a fájdalom, megbénít a félelem, elveszi a józanságom, és a szívemet szorító mellényt sehogyan sem tudom lazábbra fűzni. Milyen drága is volt nekem akkor ez a hívószám! Hogy kapaszkodtam az ígértekbe, hogy Isten meghallgat, Isten válaszol, Isten tudja! Ilyenkor gyakran előfordult, hogy nem tudtam következetes gondolatmenetet folytatva imádkozni. A pánik megbénította a gondolataimat is. Egyet tudtam: énekelni. “Bízom benned Uram Jézus, Benned bízom egyedül…” Könnyeimmel küszködve kezdtem, s végeztem. “Te nagy kegyelmű, drága hű Megváltó…” “Mint a pásztor gyenge bárányt, folyton úgy vezet kezed…” Hogy lehet ezeket a pillanatokat olyan könnyen elfeledni? Hogy lehet, hogyha nincs nyomorúság, akkor nem érezzük annyira, hogy szükségünk van az Úr jelenlétére?

Amikor Édesapám a Mennyországba költözött, akkor különleges módon tapasztaltam az Úr közelségét és vigasztalását. Gyászomban voltak olyanok, akik bántani akartak, de az Úr csodálatos módon megerősített, és nagyon közelről tapasztaltam Jézus Krisztus jelenlétét. Nem számított már, hogy mit tettek az emberek, mekkora vihart kavartak, és mennyi gyötrelmet okoztak. Isten mintha a szárnyaira vett volna, és átemelt volna azokon a heteken. Akkor azért imádkoztam, hogy Uram, ha ez az ára, akkor kérlek, ne kímélj, inkább adj szenvedést, csak ne felejtsem el, hogy milyen jó a Te közeledben… Hogy szívem ne hajoljon a közömbösség felé, ne legyen érzéketlen a Te igéd iránt, soha többé ne legyenek csak úgy, megszokott imáim. Ezt imádkoztam, komolyan gondoltam, ezért számítok arra, hogy megszentelődésem munkájában Isten eszköztárából nem fog hiányozni továbbra sem a szenvedés. De nem félek. Van a Mennynek egy hívószáma. Tudjátok, a Zsoltárok 50,15.

Most úgy tűnik, a szabadulás időszaka jött el számomra. De nem akarom feledni a nyomorúság pillanatait. Annál nagyobb örömmel szeretnék dicsérő énekeket énekelni. Újabban a gyermekeimmel is ezt gyakoroljuk minden étkezésnél. Mert az igeversnek van második fele is, és Isten soha nem hazudik. A mi életünk lényege pedig az Isten dicsőítése.

Itt a szombat, készülhetünk az Úr napjára, a vasárnapra. Te mit fogsz ma énekelni?