Még egy szelet csokoládé…

Onnan döbbenek néha rá az idő könyörtelen múlására, hogy arról mesélek a gyermekeimnek, hogy az én kisgyermekkoromban nagyon ritkán ettünk édességet. Olyan igazi bolti, csomagolt édességet.

Mekkora kincs volt egy picurka 25 grammos étcsoki, ami csak az enyém volt. Ha jól emlékszem még a csomagolása is esztétikus volt, aranyszínű bevonatos papír alul, az elején rénszarvassal: Mikulás. Szagolgattam, őrizgettem, beosztottam minden falatot. Nem emlékszem megmaradt, kidobott édességekre. De arra igen, hogy az édesanyám arról mesélt, hogy gyerekként neki egy szem keménycukorka is óriási ünnep volt.

Most már én mesélek. Mert a különbség talán még nagyobb.  Így Karácsony után (több mint egy hónappal) még mindig akad az édességes fiókban ajándék csoki, gumicukor, bonbon, szaloncukor. Kifogyhatatlannak tűnik a készlet. S ha elfogy, és el fog, (mert ha nem kell senkinek, elnyeli egy jó kis brownie vagy csokis muffin) akkor lesz majd könnyen másik. Nem kell ezen aggódni.

Sokszor így érzünk az idővel kapcsolatban. Olyan kifogyhatatlannak tűnik, mint gyermekeim számára a csoki, gumicukor. Nem kell beosztani, nem kell vigyázni rá, nem kell félteni. Volt, van, lesz.

Pedig az idő sokkal inkább olyan, mint az én kis 25 grammos táblácskám. Véges. El fog fogyni.

„Jól vigyázzatok tehát, hogyan éltek; ne esztelenül, hanem bölcsen, kihasználva az alkalmas időt, mert az idők gonoszak.” Efézus 5,15–16
„Ezért nagyon ügyeljetek arra, hogyan éltek! Ne legyetek ostobák, hanem okosak.
Aki okos, minden lehetőséget kihasznál, mert gonosz időkben élünk!" EFO Efézus 5,15–16

Azt hisszük, hogy újabb és újabb percek, hónapok, évek után nyúlhatunk kifogyhatatlanul az idő csokijából.

Az idő itt a Földön véges. Erre emlékeztetnek a születésnapok, a ráncaink, az őszülő hajszálaink, a fájdalom a derekunkban. Fájdalmasan figyelmeztetnek a tragédiák, temetések.

Elfogy. Értékelnünk kell. Be kell osztanunk. Meg kell élnünk. Nem pazarolhatjuk semmittevésre, üres, értéktelen dolgokra. Nem tékozolhatjuk el helytelen, téves utakra.

„Ezért nagyon ügyeljetek arra, hogyan éltek! Ne legyetek ostobák, hanem okosak.
Aki okos, minden lehetőséget kihasznál, mert gonosz időkben élünk!" EFO Efézus 5,15–16

Nagyon sok harcom van azzal, hogy időm „zsengéjét” Istennek adjam. Azt az időt, amikor nem zavar senki, amikor még nem alszom el, ha nyugalmi helyzetbe kerülök és elmélkedni, imádkozni próbálok, azt az időt, ami nem feltétlenül a nap elején van mindenkinek, hanem a legideálisabb idő arra, hogy Isten elé jöjjek. És ez bánt. A szívem kész rá, de olyan könnyen elterelik sürgős vagy érdekes dolgok a figyelmem. Ha az időmből ilyen nehezen tudok következetesen adni az Úrnak, ennyire nehéz megfegyelmezni magam, akkor hogyan tudok odaadni „nagyobb” dolgokat? A családom, a terveim, az anyagi biztonságom, a döntéseim…

Nem tűnik olyan nagy ügynek egy-egy szelet idő, de minden azon múlik, hogyan sáfárkodok vele.

Felnőtt fejjel tanultam meg vezetni. Nagyon sok akadályt kellett leküzdenem, különösen a jogosítvány megszerzése után, hogy belejöjjek, és bátran, könnyedén menjen. Még mindig nagyon sokszor kell figyelmeztetnem magam, hogy ne vonja el a figyelmem a város forgalmában semmi jelentéktelen dolog. Nem könnyű ez, mert a gyermekeim az élet égető kérdéseit általában az autóban szeretnének megvitatni. És valahogy nagy a kísértés, hogy megfigyeljem az érdekes járókelőket, az üzletek kiírásait. Ilyenkor tudatosítanom kell magamban, hogy célba szeretnék érni, lehetőleg anélkül, hogy elgázolnék egy gyalogost vagy neki koccannék egy másik autónak. Ehhez pedig szükséges, hogy pillanatnyilag figyelmen kívül hagyjak dolgokat. Céltudatosan, összpontosítva kell haladnom előre.

Célba szeretnék érni.  Ehhez az kell, hogy megértsem, mit kell kezdenem az időmmel, mi a prioritás, amit szem előtt tartva figyelmen kívül kell hagyjak dolgokat. Ugyanúgy, mint vezetés közben.

"…és ne vegyetek részt a sötétség haszontalan cselekedeteiben, hanem inkább leplezzétek le ezeket." Efezus 5:11
"…ne legyetek meggondolatlanok, hanem értsétek meg, mi az Úr akarata." Efézus 5:17

Ez a te napod

Nem vagyok egy pörgős, energikus személy. Tulajdonképpen jól ellennék gondolkodással, szemlélődéssel, olvasással, beszélgetésekkel. Már gyerekként sokszor megengedhettem magamnak a lustálkodást, lazaságot. Második gyerek voltam, egy aktív, tettre kész, nővérrel magam mellett. Volt eset középiskolás korunkban, amikor értem való aggodalomból és felelősségtudatból a nővérem még a házi feladatomat is megírta, amikor nem látott esélyt rá, hogy én magam megbirkózzak a feladattal. És úgy sokáig mindig volt valaki mellettem, aki pótolta a hiányosságaimat, figyelmeztetett, hogy most éppen mi lenne a fontos, mit tervezzek be, mihez kezdjek hozzá, mit ne felejtsek el.

Feleségként, majd édesanyaként kénytelen voltam lemondani erről a luxusról, fel kellett nőnöm, és meg kellett tanuljak önállóan gondolkozni, tervezni, átlátni dolgokat, kivitelezni. Hálás vagyok a férjemnek, azért mert nem volt hajlandó felvenni az állandóan irányító, motiváló, számonkérő szerepet, amit reméltem tőle. Jó volt ráérezni az ízére a megoldott feladatoknak, a kipipált kihívásoknak. Ahogy a félelem, a kihívás, a feladatsor megcselekedve örömmé változik.

De a természetem nem változott meg.  Naponta szembe kell menjek ezekkel a jellembeli gyengeségeimmel.  S vannak kudarcaim. Nagyon hajlamos vagyok elhalasztani, elnapolni dolgokat, valamiféle bugyuta, önmegtévesztő reményben, hogy majd holnap könnyebb lesz, több kedvem lesz, vagy megoldódik a dolog máshogy. Túlzottan rugalmasan osztom be az időmet, és ha nem figyelek, úgy kicsúszik a kezemből, hogy csak állok este és gondolkozom, hogy hová lett a nap. Aztán itt van az internet, a facebook.  Ha a gép előtt ülök, azt aktivitásnak élem meg, mindig céltudatosan huppanok be a székbe, mégis azt veszem észre, hogy fél órája csupa hasznos dolgokat nézek, olvasok, írok, csak éppen, amiért jöttem azt nem oldottam meg.  Nagyon meg tudnak vezetni ezek az időrabló dolgok. Sokszor a fontossági sorrendet borítják fel, és az Istennel töltendő időtől, a férjemmel, gyerekeimmel eltöltendő minőségi időből rabolnak el.

Isten Igéje volt az, ami gyökeres változást tudott hozni, megváltoztatta a gondolkodásomat, segített, segít felelősséggel tekinteni az életemre, minden egyes napomra.  Hogy figyeljek, összpontosítsak, hogy az idő, s minden, ami eltereli a figyelmem, a természetem, a gyengeségeim ne hiúsítsák meg azt, hogy Isten akaratát megértsem és cselekedjem.

„Jól vigyázzatok tehát, hogyan éltek, ne esztelenül, hanem bölcsen, kihasználva az alkalmas időt, mert az idők gonoszak. Éppen azért: ne legyetek meggondolatlanok, hanem értsétek meg, mi az Úr akarata.” Ef. 5: 15-17

Azt tapasztalom, hogy Isten hatalmassá tud lenni azáltal, hogy gyengeségeinkben felemel minket, s lehet, éppen abban tesz nagyon erőssé, akár másoknak is bátorítóvá, amiben korábban sokat kínlódtunk. „Mindenre van erőm a Krisztusban, aki engem megerősít” vallom.

Sokat segített annak a felismerése is, hogy ezek a gyengeségek, jellemhibák azok az ellenség erősségei az életemben, s mindent elkövet, hogy meg is maradjanak, és egyre erősebekké legyenek, olyan rések, ahol könnyedén kifolyik minden. Tölt belém Isten, akarom a jót, látom, mit tehetnék, vannak ajándékaim, adottságaim, lehetnék eszköz Isten kezében, de meghiúsul.  Becsapom magam, azzal, hogy eltervezem, de elnapolom, hallgatom az Igét, de nem cselekszem meg.

„Belenyújtja a rest a kezét a tálba, de arra is lusta, hogy a szájához vigye.” Példabeszédek 26:15

És jön a holnap, amikor a tegnap mulasztásait siratom, amikor jönnek a vádak, önvádak.  S még kevesebb erőm lesz a mára, így inkább menekülök a holnapba, tervezek, álmodok, s belefelejtkezek abba, hogy léteznek törvényszerűségek, ha ma nem vetem a jó magokat, akkor nem lesz holnap, holnapután jó gyümölcs, amit arassak. Csak a ma van. Ha ma nem a helyes dolgokat teszem, akkor a holnapom arra fog elmenni, hogy helyrehozzam a mai nap hibáit.

„Tedd meg mindazt, ami a kezed ügyébe esik, és amihez erőd van.” Példabeszédek 9: 10a

Nem tudom, hogy mi az, amit neked ma meg kell tenned. De biztos van néhány. S olyan is lehet, amiről még nem is tudsz, jó cselekedet, ami neked van előkészítve. Egy biztos, hogy ma is időt kell töltened Istennel, tedd ezt a sor elejére, s utána jöhet minden más. Nézz szembe Isten segítségével velük, kezdd a legnehezebbel.  Kérj segítséget idősebb, tapasztaltabb nőktől, vagy bárkitől, akinek látod ezeket a dolgokat jól működni az életükben. Ha látod, hogy mi az, ami elrabolja az idődet, ne nézd tétlenül. Állíts fel határokat magadnak, légy eltökélt, határozott. Tarts ki.  Istennek nagyszerű terve van az életeddel, a mai napoddal is, ne engedd ezt meghiúsulni.

„Álmodtam, hogy az élet öröm, felébredtem, és azt láttam, hogy az élet szolgálat, cselekedtem, és íme a szolgálat örömmé lett.” Tagore