Nőies nő (1)

Megkérdeztem a családtagjaimat, hogy milyen egy nőies nő. Ezt mondták:

Lizi (5): Egy nőies nő mosogat, pakol, főz. Nem kell elmennie itthonról, és butaságokat csinálnia, mint a férfiaknak. (Butaságokat csinálnia? Azt hiszem, Apának többet kell mesélnie arról, miért hasznos a programozás…) – Lizi (5)

Egy nőies nő elmegy a barátnőivel, vigyáz a gyerekeire, szépen öltözik, szeret esküvőkre menni, jó az ölébe ülni, jól tud mesélni. Azért várom, hogy nő legyek, mert akkor elmehetek a barátnőimmel és anya lehetek. – Boróka (6)

Egy nőies nő tudja magáról, hogy szép, és ez ad neki egy nőies kisugárzást. Igényes, lágy, kedves és gyengéd. – Miki, a férjem

Ezek után, gondoltam megkérdezem Istent is a témáról. Három jellemvonást, és négy nőt mutatott nekem. Törékeny, melegszívű és kiegyensúlyozott.

  1. A nőies nő törékeny: abban van az ereje, hogy nem zárja el magát a kudarc lehetőségétől.

Az elmúlt héten volt egy megdöbbentő tapasztalatom, ami azt hiszem, egy életre elkísér. Találkoztam valakivel, hogy beszélgessünk, imádkozzunk. Amíg Istenről beszélt, addig mondott bizonyos dolgokat, de amint elkezdett Istenhez beszélni, akkor az ellenkezőjét mondta! Ugyanarról a témáról, ellentétesen beszélt, ugyanaz az ember! Az volt az egyetlen különbség, hogy kinek mondta. Dávidnak is azért oldódnak fel a panaszkodós-szitkozódós zsoltárai, mert Istennek mondja el őket.
Vegyünk egy példát. Tegyük fel, hogy megsért a férjem. Egyik esetben bemegyek egy szobába egyedül és dühöngök, kiabálok, káromkodok. Kijövök, és mindenkit sértegetek, bántok. Másik esetben bemegyek egy szobába egyedül, és ugyanazt elmondom Istennek: hogy tehetett velem ilyet a férjem, mennyire megsértett, milyen rosszul érzem magam, stb. Isten jelenlétében, Őt megszólítva átformálódik a gondolkozásom és az érzelmeim. Kijövök, és mindenkivel kedvesen, nyugodtan beszélek. Az ellenkező eredményre számíthatok attól függően, hogy megszólítom-e Istent! Így utólag teljesen összeáll a kép. Éveket küszködtem kérdésekkel, kétségekkel, mi hogy működik, miért van így, stb. Ez van akkor, ha Istenről gondolkozom ahelyett, hogy vele beszélnék!

Nézzük meg a kánaáni asszony történetét:

Jézus azután elment onnan, és visszavonult Tírusz és Szidón vidékére. És ekkor egy kánaáni asszony, aki arról a környékről jött, így kiáltozott: Uram, Dávid Fia! Könyörülj rajtam! Leányomat kegyetlenül gyötri a gonosz lélek! Jézus azonban nem válaszolt neki egy szót sem. Erre odamentek hozzá a tanítványai, és kérték: Bocsásd el, mert utánunk kiáltozik. De ő így felelt: Én nem küldettem máshoz, csak Izráel házának elveszett juhaihoz. Az asszony pedig odaérve leborult előtte, és ezt mondta: Uram, segíts rajtam! Jézus erre így válaszolt: Nem jó elvenni a gyermekek kenyerét, és odadobni a kutyáknak. Az asszony azonban így felelt: Úgy van, Uram! De hiszen a kutyák is esznek a morzsákból, amelyek gazdájuk asztaláról lehullanak. Ekkor így szólt hozzá Jézus: Asszony, nagy a te hited, legyen úgy, amint kívánod! És meggyógyult a leánya még abban az órában. Máté 15:21-28

Ha a kánaáni asszonynak Jézusról kellett volna megállapításokat tennie, ezeket tehette volna:

  • amikor Jézushoz beszélünk, Ő nem válaszol
  • azt mondja magáról, hogy csak Izrael elveszett juhaihoz jött, hozzám nem
  • elutasító, sértően minősít

Jogosak ezek a megállapítások? Igen. Milyen eredménnyel jártak volna az asszony életében? Sértetten, csalódottan hazamegy, a lánya végleg megszállott marad. Mit csinált az asszony az elmélkedés helyett? Megszólította Jézust! „Uram, Dávid fia, könyörülj rajtam!” És leborult.
Törékennyé, sebezhetővé tette magát, abban volt az ereje, hogy nem zárta el magát a kudarc lehetőségétől. Pontosan azt mondta el Jézusnak, ami volt benne. Nem szépített semmit. Nem azt mondta, hogy „van egy kis családi problémánk, de dolgozunk rajta, nem tudom, te tudnál-e valamit segíteni.” „A lányom kicsit más, mint a kortársai, mi így fogadjuk el, de azért néha nehéz.” „Sokan kritizálják a nevelésünk, de mi tudjuk, mi a legjobb neki. Azért téged is meghallgatlak, Jézus.” Nem. Ez a nő kiáltozott! Azt kiáltotta, hogy a lányát démon gyötri, Jézus könyörüljön rajta! Nem azt kell szégyellni, ha a lányomat démon gyötri, hanem azt, ha azt gondolom, hogy én meg tudom oldani. Az asszony pontosan azt mondta, ami benne volt. Se többet, se kevesebbet, hanem az igazat.

Mi lett a találkozás eredménye? Ez az asszony befedezte a családját. Meggyógyult a lánya, még abban az órában.

Vagy nézzük Dávid és Abigail esetét. Dávid és emberei merő jóindulatból biztosították, hogy Nábál, a gazdag juhtenyésztő embereinek ne essen bántódása és semmije se tűnjön el, amíg együtt jártak Kármelben. A juhnyírás idején aztán Dávid követeket küldött, hogy a jótettért cserébe, kérjenek Nábáltól ellátmányt, ugyanis Dávidnak 600 emberről kellett gondoskodnia. Nábál gorombán elküldte a követeket. Amikor Dávid ezt meghallotta, 400 férfival útra kelt, hogy reggelre „egyetlen férfit se hagyjon élve” Nábál házanépéből. Ezt meghallotta Abigail, Nábál felesége, és rengeteg étellel felpakolva, Dávid elé indult, hogy elejét vegye a vérontásnak.

Amikor Abígajil megpillantotta Dávidot, sietve leszállt a szamárról, arcra esett Dávid előtt, és a földre borult. Lábai elé borult, és ezt mondta: Uram, én vagyok a bűnös! Hadd szóljon mégis hozzád szolgálóleányod, és hallgasd meg szolgálóleányod szavát! Kérlek, uram, ne törődj Nábállal, ezzel a megátalkodott emberrel, mert olyan ő, amilyen a neve. Bolond a neve, hát bolondságot csinál. A te szolgálóleányod azonban nem látta az én uram legényeit, akiket küldtél. Most pedig, uram, az élő Úrra és az életemre mondom, hogy az Úr tartott téged vissza a vérontástól és attól, hogy te magad állj bosszút. (...) Ezt az ajándékot pedig, amelyet szolgálóleányod hozott neked, uram, adják a legényeknek, akik az én urammal járnak együtt! (...) Ha majd az Úr véghezviszi az én urammal mindazt a jót, amit megígért, és Izráel fejedelmévé tesz meg téged, akkor ne legyen egy ilyen botlásod, és ne furdaljon, uram, a lelkiismeret, hogy ok nélkül ontottál vért, és te magad álltál bosszút, uram! (...) Akkor ezt mondta Dávid Abígajilnak: Áldott az Úr, Izráel Istene, hogy elém küldött most téged. Áldott a te okosságod, és áldott vagy te magad is, mert megakadályoztál ma a vérontásban és abban, hogy én magam álljak bosszút. Bizony, az élő Úrra, Izráel Istenére mondom, aki visszatartott attól, hogy rosszat tegyek veled: ha nem jössz elém sietve, akkor reggelre egyetlen férfi sem maradt volna Nábál házában! Azután átvette Dávid az asszonytól, amit hozott, és ezt mondta neki: Menj haza békességgel! Lásd, hallgattam a szavadra, és megbocsátottam. 1.Sámuel 25.23-35

Ha Abigailnak Dávidról kellett volna beszélnie, ezt mondhatta volna:

  • Dávid bosszút áll az őt ért sérelemért
  • nem csak azt bünteti meg, aki megsértette, hanem minden férfit, gondolkozás nélkül kivégez
  • engedi, hogy eluralkodjon rajta az indulat, elképesztő túlerővel jön, és a harag hevében leszámol

Igaza lett volna Abigailnak? Igen! Mire ment volna azzal, hogy ilyen megállapításokat tesz? Reggelre halott lett volna a házában minden férfi. Mit tett ehelyett? Nem Dávidról beszélt, hanem Dávidhoz. Uramnak nevezte, meghajolt előtte. Elmondta pontosan azt, ami benne volt. Nem szépített rajta. Azt hozta, amije van. Mi lett az eredménye? Befedezte a családját. Dávid megenyhült, mindenki életben maradt. Végül az Úr állt bosszút Nábálon, és Abigail Dávid felesége lett.

Tehát a nőies nő törékeny. Nem elzárja magát Istentől, hanem azt viszi hozzá, ami benne van. Az elzárkózó, elemző, megállapító nőnek nincs veszteni valója. Nem teszi ki magát az elutasítás lehetőségének, és azt kapja, amit előre, hidegen meg tud jósolni: veszít. A törékeny, sebezhető nő kockáztat, kiteszi a szívét Istennek, és azt kapja, amit kér: győz! Ha feltesszük azt a kérdést, hogy hogy néz ki egy nőies nő, valószínűleg sokan azt válaszolnák, hogy egyenesen áll, kecsesen tartja fejét. De az Ige azt mondja, hogy a térdein találod.

– folytatás következik –

Balogh Piroska

KÉPMUT(og)ATÁS

Magamat és másokat figyelve a közösségi oldalak népszerűvé válását követő években észrevettem, hogy mások életének kirakatát bámulva annyi frusztráció jöhet a felszínre. A csupa mosoly, idilli életet sugárzó fotók könnyen irigységet ébresztenek a lélekben. Hasonlítgatni kezdjük magunkat, méricskélni. Lehet, nem én vagyok az egyetlen, aki rossz napjaiban mások képeit nézve gondolt már ilyet: „Nem ütöm meg a mércét, majdnem mindenki tökéletes, Istenem velem nagy gáz van.”

Valahol természetes, hogy azt „tesszük ki az ablakba”, ami jól mutat. Nem a harcainkat, kínlódásainkat, kételyeinket mutogatjuk az egész világnak.  S amúgy szívünk, szívem állapotáról beszél az, hogy hogyan reagálok a mások képeire áldásaira. Egy jó ideje van bennem egy elszántság, hogy merjem kicsit bátrabban felvállalni magam, a hibáimmal, nehézségeimmel együtt, kipucolva a képmutatás kovászát, mert igazi közösséget csak így lehet átélni a valóságban, és az interneten is.

Úgy érzem, hogy mi, hitünket megvalló keresztyének kifejezetten ki vagyunk téve a képmutatás veszélyének. Újjászületünk, megtapasztaljuk Isten bűneinket eltörlő kegyelmét, a kontrasztot addigi és azelőtti életünk között. Aztán egy idő után rádöbbenünk, hogy minden igyekezetünk ellenére, vannak hibáink, követünk el, kisebb nagyobb bűnöket, vannak gubancok bennünk, esetleg lelki sérülések, sebek, amik akadályoznak az örömteli életben, érnek sérelmek, amiket nehéz feldolgozni. És suttogva mondom: még kételkedni is szoktunk.

hazugsag

Sokan ilyenkor kezdünk el maszkot hordani. Elhitetni magunkkal és másokkal is, hogy minden rendben van, az életünk továbbra is irigylésre méltó. Elkezdünk mások véleményére, visszajelzéseire figyelni, mert ezek erősítenek meg hamis énképünkben. Elzárkózunk az igazán mély kapcsolatoktól, mert akkor el kellene ismernünk tökéletlenségeinket.

„Óvakodjatok a farizeusok kovászától, vagyis a képmutatástól…” Lk 12: 1b

Mondta Jézus, egy olyan kultúrában, ahol már fulladásig belegabalyodtak a szabályokba, hagyományokba, isteni és emberi rendelkezésekbe. S természetesen ezzel az élhetetlen szabályrendszerrel együtt törvényszerűen a képmutatás, önámítás, szellemi vakság jellemezte a törvénytudók, farizeusok nagy részét.

Jézus Isten irgalmát hozta, Általa, Benne jelent meg Isten üdvözítő kegyelme, és megbotránkoztatóan lépett fel azok ellen, akik ennek a kegyelemnek a megismerését, áramlását akadályozták üressé vált törvényeikkel, hagyományaikkal.

"De jaj, nektek, farizeusok, mert tizedet adtok a mentából, a kaporból és minden veteményből, de elhanyagoljátok az igazságos ítéletet és az Isten szeretetét, pedig ezeket kellene cselekedni, és amazokat sem elhanyagolni! Lk 11:43

A képmutatás, önmagunk becsapása, egy ideális „én” hajszolása nagyon távol tud vinni, a kegyelemtől, az egyetlen megoldástól, ami gyógyszer a bűneinkre, a csorbákra, életünk kesze-kuszaságaira. Kovászként működik, nem kell sok belőle, hogy működjön.

Amikor rám telepszik az elkeseredés látva temérdek gyarlóságom, ez az igevers a legnagyobb vigasztalásom. Nem felment, ne értsetek félre, hanem megoldást nyújt.

„De ahol megnövekedett a bűn, ott még bőségesebben kiáradt a kegyelem.” Róma 5:20

Sokáig csak szívemmel értettem ezt az igét (tudom, sokat vitatott igehely), de most megpróbálom valahogy szavakba zárni azt az üzenetet, amit kaptam belőle:

Isten kegyelme a tökéletlenségeinken, fájdalmainkon, bűneinken, gyengeségeinken keresztül tud utat találni.  Ahol van valaki, aki porig rombolja büszkesége magas falait és felkiált, hogy: Istenem légy irgalmas hozzám, bűnöshöz! (nem csak vasárnap, imaórán, hanem egész életét áthatja ez a hozzáállás), kész mindent a világosságra vinni, az megtapasztalja a kegyelem bőséges kiáradását. Így tudja Isten megmutatni az ő kegyelmének mérhetetlen gazdagságát rajtunk, a Jézus Krisztusban. ( Ef. 2:7)

Évekig éltem hívőként mélységes bűntudattal. Szégyelltem magam a tökéletlenségeim miatt, a kezelhetetlen dolgaim miatt, a bűneim miatt. Sokszor eljutottam arra a pontra, hogy feladom. Nekem nem megy ez. Akarom ezt az életet, mert annyi mindent átéltem már. Annyiszor megtapasztaltam Istent, s nem tudok hátat fordítani. De nem működik.

Terhek voltak rajtam, felemésztett, hogy meg kell felelnem Istennek, az embereknek. Egy nagy kudarc az egész, cukormázzal rajta, miközben belül poshadtam. Nem tudtam elismerni Istennel szembeni csalódottságom, kudarcaimat, vállalva értük a felelősséget. Nem tudtam mit kezdeni az évtizedek óta hordozott haraggal a lelkemben, a keserűséggel. Tagadtam, elfojtottam, nem vettem róla tudomást. Inkább mások hibáira fókuszáltam, ítélkeztem, hogy jobb színben lássam magam.

Most már tudom, hogy Isten azért sarkall bűnbánatra, hogy megnyissa előttem a kegyelem lehetőségét. Nem tehet másként. Így ébresztget, így akar a világosságra hozni mindabból, amiben áltattam, altattam magam.

Hosszú idő volt, míg elkezdtem igazán megérteni a kegyelem üzenetét. Amire nem csak megtérő bűnösként volt szükségem, hanem formálódásban, növekedésben lévő gyermekeként is a mennyei Atyának. Bár teológiailag korábban is tisztában voltam vele, valóságosan nem érték el a szívemet ezek az igazságok.

Mert hazugságokkal és képmutatással vettem körül az életem. Kicsiny kovászként kerültek bele, de végül kiteljesedtek olyannyira, hogy magamat is becsaptam. És Isten világosság. Ő csak azzal tud mit kezdeni, amit kihozunk az Ő világosságára. Nem takargatunk, nem sminkelünk, hanem könyörtelenül szembenézünk vele. Képmutatásunkkal kitérünk, elzárkózunk Isten kegyelme elől. Gyógyulás, szabadulás csak akkor van, ha beismerjük, hogy nem megy magunktól.

 „Isten előtt a töredelmes szellem a kedves áldozat. A töredelmes és megtört szívet nem veted meg Istenem!" Zsoltár 51,19

„A képmutatással szemben két másik út létezik: a tökéletesség és az őszinteség. A tökéletességet nem tartom reális lehetőségnek. Így hát marad az őszinteség, mint egyetlen lehetőség – ez pedig mindig bűnbánatra indít.” Philip Yancey

Ha pedig a világosságban járunk, a mint ő maga a világosságban van: közösségünk van egymással, és 
Jézus Krisztusnak, az ő Fiának vére megtisztít minket minden bűntől. Ha azt mondjuk, hogy nincsen bűn mi bennünk, magunkat csaljuk meg és igazság nincsen mi bennünk.
Ha megvalljuk bűneinket, hű és igaz, hogy megbocsássa bűneinket és megtisztítson minket minden hamisságtól. 1. Jn. 1:7-9

Erre a leplezetlen közösségre hívlak ma az Úrral és egymással.  Hordozzuk őszinteségünkkel, nyíltságunkkal hitelesen a kegyelem üzenetét, szomjas rá mindenki. Ne legyünk Isten kegyelmének gátjai magunk körül.

 

Segítesz vagy vetélkedsz?

Ha megkaphatnád a láthatatlanná tevő köpenyt, és besétálhatnál az emberek csendes kamrájába, akkor igazán leplezetlenül ismerhetnéd meg Őket. Sőt, kicsit azt is átélhetnéd, hogy milyen lehet Istennek. Most képzeljük együtt el … belépsz egy otthonba, és az ima talán úgy kezdődik: „Istenem bocsásd meg, hogy …” Majd egy újabb otthonba toppansz, érzed is az örömteljes légkört, így imádkoznak: „Jóatyám köszönöm, hogy …” Folytathatnánk a képzeletbeli sétát, de most álljunk meg. Ez van otthon, és hasonló a helyzet Istentiszteleten is.

Néha az az érzésem, hogy szajkózzuk azt, amit a fülünkbe rágnak, és nem gondoljuk, vagy érezzük át. Az az igazság, hogy semmire sem megy Isten az ilyen imádsággal. A bűnbánatom is lehet ilyen?

Sok arca van az emberi léleknek. Nem meglepő, hogy a külvilág felé annyira harcias, igazságosztó nők az otthonaikban túlzottan is keresik a békességet. Természetesen ez sok elfojtáshoz vezet, vagy rossz szokások kialakítását eredményezi (pl: zsörtölődés). Ha pedig felismerjük, és próbáljuk Isten elé vinni, akkor sokszor csak a szánkkal bánkódunk, de szívünkben még állunk. De az is lehet, hogy csak csendesen manipulálunk, vagy büszkén mondogatjuk, hogy ezt meg tudom oldani Nélküle is, és közben egyre több terhet cipelünk.

Talán feletetted a kérdést: Mennyit ér a békesség? Úgy gondolom éppen annyit, amennyit fizetni kell érte! De örök harcban élni sem érdemes …

„Egyikük pedig, Kajafás, aki főpap volt abban az esztendőben, ezt mondta nekik: Ti nem értetek semmit. Azt sem veszitek fontolóra: jobb nektek, hogy egyetlen ember haljon meg a népért, semhogy az egész nép elvesszen.” János 11: 49-50

Amikor a nagytanács elhatározza Jézus megölését, akkor egy férfinak kulcs szerepe van a farizeusok meggyőzésében. Ez a személy Kajafás, akiről szintén nem ír túl sokat a Biblia, de két mondatával egy egész közösséget befolyásolt. Elég volt két mondat ….

Ha az Ő személyén gondolkodunk, akkor máris egy kérdésbe botlunk: lehetséges, hogy valaki annyira fontosnak tartja a béke megőrzését, hogy végül Isten ellenére munkálkodik?

Minden nő segítő-kiegészítő társ. Nehéz megtalálni az egyensúlyt az otthonainkban. Mikor munkálkodok Isten akarata ellen? Amikor olyan dolgokban kerülöm a feszültséget, amit Isten elvárna tőlem (pl: légy tükre a férjednek, és Te mond meg, ha valamiben változnia kell), vagy amikor nézeteltérés generátor vagyok, mert a saját frusztrációimat nem tudtam az ajtó előtt hagyni (pl: bántó szavak a családtagjaim felé, holott csak a napi stressz zakatol bennem).

Mondjuk együtt ma is ezt az imát: Úr Jézus adj bátorságot, amikor szólni kell, és adj bölcsességet, hogy hallgatni is tudjak. Építsd le bennem a vetélytársat, és formálj segítő-kiegészítővé a férjem számára. Ámen.