Árnyalatok a hófehértől a feketéig ~ 2. rész

Az igazak ösvénye pedig olyan, mint a hajnal világossága, mely minél tovább halad, annál világosabb lesz, a teljes délig. Péld 4: 18

Sok év telt el már a szülőszoba, azaz az újjászületésem óta. Azóta tanulom, hogy milyen is a világosság, amire (újjá)születtem. Az Isten országa, igazsága növekedés. Bennem is. Az a világosság, amit ma tapasztalok, lehet még több. Mert az Isten még többet és többet akar adni kegyelemből, örömből, békességből, dicsőségéből. Mégsem történik ez szépen folyamatosan az életemben. Próbáltam összeszedni, hogy eddig milyen akadályait tapasztaltam magamban ennek a növekedésnek. Persze mondhatnám egyszerűen, hogy a bűűűn (és ez igaz), de mivel a hófehértől a feketéig sok az árnyalat, kicsit ki kell bontani ezt a dolgot.

Mert egykor sötétség voltatok, most azonban világosság vagytok az Úrban: éljetek úgy, mint a világosság gyermekei. A világosság gyümölcse ugyanis csupa jóság, igazság és egyenesség. Ítéljétek meg tehát, mi kedves az Úrnak, és ne vegyetek részt a sötétség haszontalan cselekedeteiben, hanem inkább leplezzétek le ezeket. Mert amiket titokban tesznek, azokról még beszélni is szégyen, de mindaz, amit a világosság leleplez, nyilvánvalóvá lesz. Mert minden, ami nyilvánvalóvá lett, az világos. Ezért mondja: "Ébredj fel, aki alszol, támadj fel a halálból, és felragyog neked a Krisztus." Efézus 5: 8-14

Ellustulás, fáradtság:
Volt már, hogy elromlott az étvágyam és megapadt a szomjúságom
az igazságra. Nem tudom, pontosan mi történik ilyenkor. Talán mert küzdelmes és fáradságos a világosságban járni. Energiába kerül. Megkavar az élet, beleszédül az ember.
Még akkor is, ha a fényforrás kiapadhatatlan, ha valahol mindig süt a nap, kitartóan meg kell küzdeni a sötétséggel és a szürkeséggel, hogy igazságban járjak. Meg kellene ítélni, le kellene leplezni a sötétség fondorlatos árnyalatokkal trükköző dolgait, figyelni kellene a színmintára. Nem csak belelapozni a Bibliába, hogy kipipáljuk aznapra, hanem hadakozni a Lélek kardjával. Tanulmányozni, mindennapi kenyérré tenni. Kényelmesebb lenne szunyókálni a kellemes félhomályban. De a félhomály nem csak édesded szendergést jelent, hanem botorkálást, fölösleges köröket, félelmet, tapogatózást, hanyatt vágódást

Képmutatás, felszínesség:

Mivel ez a nép csak szájával közeledik hozzám, és ajkával dicsőít engem, de szíve távol van tőlem, istenfélelme pedig csupán betanult emberi parancsolat, azért én úgy bánok majd ezzel a néppel, hogy csodálkozni fog, igen csodálkozni: vége lesz a bölcsek bölcsességének, az értelmesek értelme homályos marad.” Ézsaiás 29: 13, 14

A képmutatás nem tűnik olyan végtelenül megbotránkoztató dolognak, mint a szexuális bűnök, a gyilkosság, a lopás s az összes többi cégéres bűn. Sokáig nem is értettem miért gyűlöli annyira Isten, miért kellett Jézusnak annyit keménykedni a farizeusokkal. Tényleg nem értettem igazán, mert én is találtam már magam olyan helyzetekben, amikor tettem, amit addig is, imádkoztam, bibliáztam, szolgáltam, közösségbe jártam, énekeltem, de nem volt benne a szívem. Nem ezek a dolgok mozgattak meg. És lassan sejtem, hogy mekkora fájdalom a mennyei Atyánknak a képmutató istentiszteletünk, amivel életre hívjuk a törvényesedést, az irgalmatlanságot. Úgy összetörné a szívem, ha a gyermekeim megtennének mindent, szépen kötelességtudóan, de igazából nem tudnék velük kommunikálni, nem éreznék, hogy szeretem, nem érezném, hogy ragaszkodnak hozzám. Azt sem bánnám, ha kiabálnának, hisztiznének, csak legyen valami valóságos köztünk.

Isten nem tud mit kezdeni a kétszívűekkel, a látszatra ügyelő képmutatókkal. Valóságos, élő lüktető kapcsolatra vágyik, s ha nem ilyen a kapcsolatunk, akkor lassan, de biztosan megtelik az életünk butaságokkal, szürkébbnél szürkébb dolgokkal. És a lényeges dolgok helyett ezeken a felszínes, nevetséges apróságokon megy a vita szeretet és irgalom nélkül. Elveszem a bölcsek bölcsességét – írja több helyen is az Ige.

Elzárkózás, önzés:
– vagyis amikor bezárjuk a szívünket és összeszorítjuk a markunkat. Nem tudom jobban, szebben megfogalmazni, mint Ézsaiás :

Oszd meg kenyeredet az éhezővel, vidd be házadba a szegény bujdosókat, ha mezítelent látsz, ruházd fel, és ne zárkózz el testvéred elől! 
Akkor eljön világosságod, mint a hajnalhasadás, és hamar beheged a sebed. Igazságod jár előtted, és az ÚR dicsősége lesz mögötted. Ézsaiás 58:7-8

Engedetlenség:
Amikor az Úr rávilágít valamire, mutatja az utat, amin járnunk kell, de elmulasztjuk megtenni, hiába várjuk a növekedést a szellemi életünkben. Megrekedünk azon a szinten ahol a megismert igazságokat nem alkalmaztuk az életünkben. Nem voltam jó matekos. Ha elakadtam egy feladatnál, szinte biztos voltam benne, hogy a következőt hiába tolják elém, addig, amíg az előzővel nem jutok dűlőre.
Nem biztos, hogy ez egy látványos dac. Néha csak egyszerűen olyan, mint tükörbe nézni (Jak. levele ír erről). Látjuk, hogy igazítani való van a fejünkön, de megyünk tovább és belefelejtünk abba, amit láttunk.

Amit viszont már megértettünk, azt az igazságot követnünk is kell.” Filippi3:16

Büszkeség:
Az alázat hiánya vakká tesz. A büszkeség olyan, mint az állandó jóllakottság. Nincs éhség, nincs szomjúság. Az elbizakodottsággal még a legszerényebb embernek is meg kell küzdenie. Tanulom minden nap, hogy józanul gondolkozzak magamról, s mégis időnként kell, hogy megaláztassam, hogy megszégyenüljek, vagy a másik irányban az alkalmatlanság és értéktelenség érzéseivel harcoljak.
A Biblia szerint a büszkeség kezelhető:

Mivel ezt mondod: Gazdag vagyok, meggazdagodtam, és nincs szükségem semmire; de nem tudod, hogy te vagy a nyomorult, a szánalmas és a szegény, a vak és a mezítelen: tanácsolom neked, végy tőlem tűzben izzított aranyat, hogy meggazdagodj, és fehér ruhát, hogy felöltözz, és ne lássék szégyenletes mezítelenséged; és végy gyógyító írt, hogy bekend a szemed, és láss.” Jel.3:18 

Én úgy tapasztalom, hogy a térdeimen, Isten dicsőítésében eltöltött idő az egyik komponense ennek a gyógyító kencének. Olyan nevetségessé lesznek ott a nagy igazságaim.

Újra örömüket lelik az alázatosak az Úrban.” Ézsaiás 29:19

Ha résen vagyunk és harcolunk ezekkel az akadályokkal, akkor egyre inkább növekedni fog bennünk az Ő uralma, világossága.

Nincs semmi közünk az éjszakához és a sötétséghez. Ne legyünk hát olyanok, mint a hitetlen emberek! Ne aludjunk, hanem éberen őrködjünk és legyünk elővigyázatosak!” 1.Thesz 5: 5b,6 EFO

Pápai Márta Zsófia

Árnyalatok a hófehértől a feketéig ~ 1. rész

Árnyalatok a hófehértől a feketéig ~ 1. rész

„Az Isten világosság és nincs benne semmi sötétség.” 1.János 2:9

Volt egy mese, amit legalább tizenöt éve olvastam. Nem is emlékszem már rá hajszálpontosan, de az üzenete sokszor eszembe jut.

A mese egy királyságról szól, ami arról volt nevezetes, hogy egytől-egyig hófehér házak töltötték meg a városokat, falvakat. Ez volt a király akarata, hogy világos és tiszta legyen minden. Az ország lakói is nagyon szerették a fehér házikóikat. Aztán meghalt az uralkodó és az utódja más arculatot szeretett volna adni a királyságnak. Legyen minden fekete.
A festők nekiláttak a munkának, amire utasítást kaptak, de ez az emberekből hatalmas tiltakozást váltott ki. Nem engedték a házaikat befeketíteni.
A király a tanácsadóihoz fordult, akik egy remek ötlettel álltak elő. Fessék le minden nap a házakat fehérre, de naponta keverjenek hozzá egy csöppnyi feketét, míg észrevétlenül árnyalatról, árnyalatra végül a házak mégiscsak feketék lesznek. A tanács bevált. Az ország lakói nem tiltakoztak, az apró különbséget nem érzékelte a szemük s az ország először piszkosfehér lett, majd lassan kezdett a szürke árnyalatain keresztül befeketedni…

Ha van kép a Bibliában, ami különösen megfog, az a fény, a világosság. Említi is sokat az Ige, már az első laptól kezdve. Vizuális típus vagyok, könnyen megtelik képekkel a fejem, ahogy olvasom: „…világosságom és segítségem az Úr… nap és pajzs az Úr… lábam előtt mécses a te Igéd, ösvényem világossága… meglátogatott minket a felkelő fény a magasságból… világosság ragyog az igazra…, ama fényes Hajnalcsillag, én  vagyok a világ világossága, járjatok a világosságban, ahogyan Ő maga a világosság, felragyog a Krisztus…”

Most hirtelen ezek ugrottak be, de rengeteg van belőlük. Mert az Isten világosság, és ebbe a világosságba hívja az embert.

„a sötétségből az Ő csodálatos világosságára hívott el minket.” 1. Péter 2:9

Úgy gondolom fogantatásunktól kezdve csalogat, hív a fényre… Ott van a fényre, igazságra való vágyakozás a gyermekek túlfűtött igazságérzetében, a kereső lélek mérhetetlen szomjúságában.

Én valahogy úgy gondolom, hogy Isten igazából azt szeretné, ha teljesen eláraszthatná fénnyel életünk minden zegét-zugát, de azt nem tudnánk egyszeriben elviselni. A szülőszobákban felvilágosultabb helyeken félhomályban várják az újszülöttek érkezését. Drasztikus változás világra jönni, a fény, a tüdőt először megtöltő levegő, a normál hőmérséklet mind-mind fáj.

Ilyen volt számomra az újjászületés is. Kitágult, fényt kapott a beszűkült, sötét világom. Sejteni kezdtem, hogy annyi minden, amit addig gondoltam nem a valóság volt, hogy tele volt az életem hazugságokkal. És persze, a „szülőszoba félhomálya” elég volt ahhoz, hogy felismerjem, hogy mennyire bűnös vagyok, hogy még azok a dolgok is, amiket én jónak tartottam, igazából kár és szemét, mert most már látom Őt. De ez a világosság a kiutat is bevilágította, és egy fénynyalábbal megsejtette a reményteljes jövőt Krisztusban. Aztán ahogy telt az idő tapasztaltam, hogy Isten országa s ez a világosság növekszik, újabb és újabb dolgokra derül fény, hogy léteznek még redőnyök és sötétítők.

Bemerítésemkor a lelkész a Mt 5:6 -ot idézte nekem:

„Boldogok, akik éheznek és szomjaznak az igazságra, mert ők megelégítettnek.” Máté 5:6

Mérhetetlen szomjúságot adott belém az Isten. Az egyszerű fordítás egy-egy helyen az igazságot valóságnak fordítja. Először zavaró volt, de aztán belegondoltam, hogy ez így tényleg sokatmondó.

Az a valóság (igazság), ahogy Isten látja a dolgokat. Nem csupán a puszta tények, (bár sokszor azt sem vagyok képes reálisan érzékelni a Lélek segítsége, józansága nélkül), hanem a mindenre van erőm a Krisztusban”, amert az Istennek minden lehetséges” valósága is.

Nem szeretek egyedül lenni a sötétben. Ilyenkor életre kelnek az árnyak, a szélben himbálózó fa olyan, mintha valaki leskelődne az ablak alatt, a fogason a kalap, egy ronda ijesztő alak. Az út szélén a kis bokor egy kóbor kutya, éles fogakkal (Igen, vizuális típus vagyok. Ilyenkor nem segít.) Jó lenne ilyenkor azt látni, amik ezek a dolgok valójában. A világosságban a valóságot észleljük. Szellemileg is. Ezért nem szabad abbahagyjuk a könyörgést több és több világosságért az életünkben.

Nem érdemes a sötétben harcolni a szélmalmainkkal. El kell húznunk a sötétítőket, hogy jöjjön a fény. Nem valami titokzatos, misztikus megvilágosodásra gondolok, hanem arra, amikor imádkozunk és olvassuk az Igét, dicsőítjük Istent kitartóan, rendszeresen, szomjasan, éhesen. És jön a fény, meg tudjuk vizsgálni a gondolatainkat, az indítékainkat, többet látunk Belőle, látjuk a következő lépést… Persze, van rá eset, amikor mosogatás, vagy autóvezetés közben jön egy-egy felismerés, de akkor, ha van honnan. Amikor elhanyagolom a csendes belső kamrát, akkor többnyire másfajta gondolatok lepnek meg. Piszkosfehér és szürke árnyalatúak, vagy egyenesen koromfeketék.

Ilyenkor kétféleképpen reagálok. Az első: Sehogy. Hagyom, hogy sötétedjen, s akkor már nem tűnik olyan sötétnek a szürke sem. Nem tűnik már annyira gonosznak a „bűnöcske”, ami nemrég még kegyetlenül fájt. Nem tűnik annyira önzőnek az, amit a férjem fejéhez vágtam az előbb, nem is volt vészes annak a cikknek a gondolkodásmódja, amibe belefutottam… Holnap már jönnek is a festők az újabb árnyalattal.

Eszembe jut erről a besötétítős taktikáról az egyik unokatestvérem, aki tizenévesen sokat kínlódott az arcán kéretlenül jelentkező pattanásözönnel. Amikor belépett egy fürdőszobába, még ha vendégségben volt is éppen, valahogy feltűzött egy törülközőt az ablakra, s ebben a félhomályban igazította meg a frizuráját, vagy mosta meg a fogát, mert csak így tudta elviselni a saját tükörképét.

A második: ha keresek egy helyet, ahol beazonosíthatom az árnyalataimat az egyetlen színmintánál. Odamegyek Ahhoz, akiben még egy csöppnyi fekete sincs, még annyi sem, mint a jing-jang ban. Poros ez a világ ahol élünk, s ha a négy fal közt maradunk, vagy egy üvegburában akkor sem vagyunk mentesek a szellemi beszürküléstől.

 „ A kereszt az a hely, hol feltűnt reggelem, csodás fényre nyílt meg ott a szemem…” Ez egy olyan hely, ahol újra meg újra a fényre emelhetem a lelkem. Csak Krisztus áldozatán, kereszthalálán keresztül mehetek a tökéletes Istenhez, de Jézus áldozata egyszer s mindenkorra elég a világ minden szürkeségére, feketeségére. Bátran jöhetek, bátran jöhetsz, ha szükséged van egy kis színkalibrálásra.

Jézus ismét megszólalt, és ezt mondta nekik:

"Én vagyok a világ világossága: aki engem követ, nem jár sötétségben, hanem övé lesz az élet világossága." János ev. 8: 12

Pápai Márta Zsófi

 

A növekedés kínjai

"Igazán mondom nektek: a búzamagot el kell vetni a földbe, hogy ott elhaljon, azután majd felnő, és gazdag termést hoz. Ha viszont nem hal el, akkor csak egymaga marad" János 12:24 EFO

Szinte elfelejtettem, hogy én is voltam tinédzser, s azt még inkább, hogy ezek tényleg kemény, kínlódós évek voltak. Mostanában azonban rákényszerültem frissítgetni az emlékezetemet, mert csak így tudom megérteni a kiskamasz gyermekem tépelődéseit.

A formálódás, a növekedés legtöbbször egy lassú folyamat. Főleg ha nekünk kell átélnünk.

Kívülről más. Szülőként ámulva, kissé riadtan szemlélem, hogy parányi kisbabámból most már a gyermekkorból kievickélő, éretten gondolkodó, személyiség van alakulóban.

De belülről minden növekedés szenvedős. Tudom nagyon elcsépelt hasonlat, de nem jut eszembe jobb, mint a hernyó meg a lepke. Mi csak annyit látunk, hogy hernyó volt, aztán begubózott és egyszer csak lepke lett. Látjuk a csodálatos átalakulás gyümölcsét, de azt nem, hogy milyen volt odabent. Milyen hosszúnak tűnhetnek a várakozás napjai, milyen szűkös a hely, ahol formálódik, milyen láthatatlan még a szárnyaló, napsütéses jövő.

Valahogy ilyen a kamaszkor is. Kicsit begubózás, kicsit rolólehúzós, vívódó, végtelennek tűnő időszak.

Nemcsak a kamaszodó lányom miatt foglalkoztat ez a téma. Én is arra vágyom, hogy növekedjek, alakuljak Isten kegyelméből, s ezeknek a folyamatoknak vannak nagyon kényelmetlen időszakai.

Bármennyire szeretném egyik napról a másikra, sőt egyik hétről a másikra sem történnek nagy változások a jellememben, a szokásaimban, a kapcsolataimban, a testemben.

Olyan végeláthatatlan harcnak tűnik, hogy legszívesebben hátat fordítanék az egésznek. Állhatatosság, mondogatom magamnak. Ez az egyik kedvenc szavam a Bibliából. Kitartani akkor is, menni előre akkor is, ha nem szökdelve csak sántikálva. Akarni. Legyőzni a pillanat kényszerítő erejét, legyőzni a lustaságot, fáradtságot, rosszkedvet, hogy egyszer majd jó gyümölcse legyen az apró győzelmeknek.

Falun nőttem fel, a mezőgazdaság, a természet közelében, egyáltalán nem szerettem a koszos, izzasztó mezei munkákat, de mindig csodáltam a természetben zajló folyamatokat.  Az őszi, vagy tavaszi gabonavetések után hosszú hónapok teltek el az érett búzakalászok learatásáig.

Íme, a földművelő várja a föld drága gyümölcsét, és türelmesen várja, amíg az korai és késői esőt kap." Jakab levele 5:7

A földművelő nem tétlenül vár, mindig van feladata. Gyomirtás, kapálás, tápanyagok kiszórása. De nem áll neki türelmetlenségében kiszántani a magvakat, hogy megnézze, hogy miért olyan lassú ez az egész folyamat. Nem veti be gyorsan valami mással, mert az előző nem hozott gyors sikert.  Bízik Istenben, aki az esőt, a napsütést, a meleget és az egész növekedést adja.

Ha nem látod még a gyümölcsöket, vagy csak keveset látsz belőlük, ne ess kétségbe, a növekedés időbe telik. Légy türelmes és állhatatos, mert Isten az aki a láthatatlanból előhívja a láthatókat.

Nem látjuk mi történik a föld alatt, nem látjuk mi zajlik a gubóban, lehet azt sem látjuk át mi van egy tinédzser lelkében, de tudhatjuk, hogy hitünkre, hűségünkre, állhatatosságunkra, kitartó imáinkra válaszul Isten munkálkodik.

„Mint titkos bánya mélyében formálja terveit,
De biztos kézzel hozza föl, mi most még rejtve itt.”

Az Igébe, mint tükörbe belenézve megnézhetjük, hogy hol tartunk a szellemi növekedésben, s abban is segítséget kapunk, hogy hogyan támogathatjuk a növekedést, formálódást az életünkben. Ebből kettő most nagyon foglalkoztat:

  • Táplálni a növekedést Isten Igéjével. Isten jelenlétében napoztatni a csírákat, s locsolni az Igével. Állhatatosan.
  • Engedni, hogy a szőlősgazda metszegessen. Elfogadni az Úr eszközeit az életünkben, a szenvedést, nehézséget is. Áldani ezekben Őt.
"..termő vesszőimet viszont megmetszi és megtisztítja, hogy még bőségesebb és jobb termést hozzanak" János 15:2 b EFO

A lányom egyik este azon pityergett, hogy ő nem növekszik, míg a „többiek” szép vékonyak, magasak, ő nem nyúlik, biztos ilyen vaskos, alacsony marad mindig.

Nem tudtam nagy okosságot mondani neki, hogy megnyugtassam, csak azt, hogy Minden nap nősz egy kicsit drágám, még ha nem is látszik, van amikor kívül változol jobban, máskor belül a szíved, vagy a gondolkodásod formálódik, csak ez mind sok sok időbe telik, ne csüggedj el”

Ha te is úgy tervezted, hogy ebben az évben is növekedni szeretnél, akkor ne fejtsd el, hogy ez egy időigényes folyamat. Nap mint nap meg kell küzdeni a makacs szokásokkal, visszahúzó erőkkel. Nincsenek instant megoldások, de Isten megerősít, amikor elcsüggedünk, és reménységet ad a szívünkbe a gyümölcstermő jövő felől.

“Ha nem tudsz repülni, fuss! Ha nem tudsz futni, sétálj! Ha nem tudsz sétálni, akkor mássz! De akármit is csinálsz, muszáj haladnod előre!” (Martin Luther King)

Isten a gyógyító!

Összegyűjtöttem magamban, hogy szerintem mit jelent felelősséggel élni. Aztán leírtam. És ahogy nézegettem a listát azon gondolkoztam, hogy ez kicsit többről szól, mint egyszerűen a felelősségről. De mégis ezzel az egy szóval tudom leginkább megragadni azt, ami mindenképp szükséges ahhoz, hogy az életünket valóságosan, hatékonyan éljük, és ne csak történjenek velünk a dolgok. Saját példámból látom, hogy ez az, amit még keresztyénként is olyan nehézkesen tanulunk. Az alábbi ige a kedvencem ebben a témában:

„Becsületbeli kötelességnek tartsátok, hogy békességben éljetek, a magatok dolgával törődjetek, s a két kezetekkel dolgozzatok, ahogy a lelketekre kötöttük.” 1.Tessz 4,11

És itt a lista, hogy milyen egy felelősségteljes személy. A lista nem teljes, kiegészíthető, folytatható. Írjatok bátran hozzá!

A maga dolgaival foglalkozik, nem mások életét lesi, kommentálja, mérlegeli. Annyi energiát megspórolnánk, s annyi kapcsolati problémát elkerülnénk, ha bölcsen figyelnénk arra, hogy ne ártsuk bele magunkat mások dolgaiba kéretlenül, felelősség nélkül vagy pusztán szócséplésből. A hátuk mögött sem.

Nem kifogásai vannak, hanem megoldásokat, ötleteket keres a problémahelyzetekre. Sokszor hallok kifogásokat másoktól, s magamtól is, leírok néhány gyakoribbat: „én nem tudom megoldani, hogy egészségesen táplálkozzak, sokba kerül, vagy nem tudom sehogy se kivitelezni, nem tudok mozogni, nincs időm a gyerekek mellett, sokba kerül a bérlet, a felszerelés, nem tudok az Igével elmélyülten foglalkozni, imádkozni, nekünk nincs lehetőségünk randizni a férjemmel, nincs ki vigyázzon a gyerekekre…”

Vállalja a felelősséget a döntéseiért, mer döntéseket hozni, döntésképes. Kudarcaiért, tévedéseiért nem másokat hibáztat, így lehetősége lesz tanulni belőlük. Amíg csak úgy bírjuk a krízist átélni, hogy mást okolunk, nem tudjuk hasznosítani a tapasztalatainkat.

Vállalja a felelősséget a viselkedéséért, reakcióiért, a kimondott szavakért, nem magyarázza ki. Ez a „bocsáss meg, de…” jelenség. „Bocsáss meg, de fáradt voltam, nem tehetek róla, én már csak ilyen vagyok, azért akadtam ki, mert beteg vagyok, csak én nem bírom a nyomást, csak a hormonok, ne vedd a szívedre…”

Tudatában van annak, hogy hatása van a saját életére. Nem tehetetlen bábu az élet játékában, képes az Úr kegyelméből változni.

Nem halogatja a fontos dolgokat. A halogatás mögött legtöbbször ott van a felelőtlenség. Lehet ez egy gyermekkorból visszamaradt megszokás: ha már minden kötél szakadt, valaki más megoldotta helyettem, valaki kimentett a szituációból, így halogathatom, mert majd csak lesz valahogy, mint ahogy mindig is volt.
Sokat segít ezen, ha a kapcsolataiban megkapja a teret és a támogatást, hogy élhessen a felelősségével, és tudatosan nem veszik át a problémahelyzetei megoldását, esélyt adva a növekedésre (természetesen, ha egy érett, egészséges felnőtt személyről van szó).

Szembenéz a problémákkal.  Nem tudunk megharcolni valamivel, ha még a gondolatainkban is kerüljük. Ha filmekkel, internettel, facebookkal, emberekkel, pörgéssel, sütivel vagy bármivel elnyomjuk.

Képes mások érdekeit, akikért felelősséggel tartozik a sajátjai elé helyezni.

A felelősségteljes ember a mában él, a mai napot ragadja meg, hogy megtegye azt, amire Isten segítségével, erejével képes. Cselekszik. Két kezével, eszével, vagy amiben Isten tehetséget és lehetőséget adott neki.

Istennek tartozik felelősséggel, ezért elsősorban nem az embereknek való megfelelés a mozgatórugója munkájának, tetteinek.

"Ne látszatra szolgáljatok, mint akik embereknek akartok tetszeni, hanem tiszta szívvel, félve az Urat. Amit tesztek, jó lélekkel végezzétek úgy, mint az Úrnak, és nem úgy, mint az embereknek, tudván, hogy ti viszonzásul megkapjátok az Úrtól az örökséget; az Úr Krisztusnak szolgáljatok tehát." Kolossé 3: 22-23

Van, hogy életünk bizonyos területein nagyon jól megy a felelősségteljes gondolkodás és cselekvés, de vannak részek, amivel nehezebben nézünk szembe, ahol szükség van még több és több világosságra, alázatra.

Ha látod, hogy felelősségteljesen tudsz élni, akkor bizonyára tudatában vagy annak, hogy ez mekkora ok a hálára. Ez Isten kegyelmének munkája rajtad, esetleg szüleid áldott példája (ami hatalmas jelentőséggel bír), és természetesen a te jó döntéseid következménye.

Sokan keresztyénként is nehezen tudják kihámozni az életüket a felelőtlenség sátáni hazugságaiból, depressziós hajlamokkal, a tehetetlenség lehangoló érzésével küzdenek. Másokra utalva, függőségben élnek. Nincs helyes énképük, ami erőt adhatna kezükbe venni életük irányítását. Lelki vakságban élnek.

Időnként legszívesebben rájuk kiáltanál valami ilyesmit: „szedd már össze magad! Nevetséges, ahogy gondolkozol, s ahogy látod a világod, nevetségesek a kifogásaid!” Lehet, hogy megteheted. Isten adott mellém olyan embereket, akik még ezt is meg merték tenni. Belehasítottak az éles szavak a tudatomba, de nem ez nyitotta meg a szemem.

Az, hogy mellettem álltak kedves, de határozott szeretettel, bátorítással, imával, jó példával, Isten világosságával közelebb vitt a felelőtlen, éretlen gondolkodásomnak, életem gubancainak kisimulásához.

Isten a gyógyító!

Háborús övezet

Emlékszem arra az időszakra az életemben, amikor szinte folyton padlón éreztem magam.  Egyszerűen összejöttek a dolgok, betegségek, feszültségek a családban, problémák a szeretteimmel. Nem értettem mi zajlik. Tele voltam félelmekkel, kétségekkel, zavartsággal.

7b43551b7d4a8ab3ea5a4e1f6e0f5c7f

Egyszer csak bevillant, hogy az életem egy háborús övezet, s a legnagyobb probléma az, hogy nem vagyok ennek a tudatában. Mi van, ha minden összefügg, és támadás alatt vagyok, vagyunk. S csak föl kellene állni, felvenni a megfelelő öltözetet és harcolni?

Ó, tudtam én, hogy a keresztyén élet egy harc, de az évek során belefáradtam ebbe a hozzáállásba, s csak élvezni akartam mindazt, amit Isten adott, felpolcolt lábakkal, háborítatlanul.

Az évek során kaptam két számomra nagyon drága nevet az Úrtól. Az első a „harcos” volt. Nem vagyok harcias természetű, annyira nem illett ez rám, de megértettem, hogy Isten azért ad egy új nevet, mert ebben kell az Ő segítségével megerősödnöm. Többé nem vagyok tehetetlen, körülményeim, gondolataim, érzéseim, mások véleményének a játékszere. Harcos vagyok. Az Úr harcosa, magamért és másokért.

Néha elég, ha tesszük a dolgunkat, engedelmeskedünk Isten Igéjének, kapcsolatban vagyunk az Úrral. Elég ahhoz, hogy tartsuk a frontot. De van, amikor többre van szükség. Harcolni. A térdeinken, vagy böjtölve, Isten Igéjével visszaszorítani a nyomuló ellenséget, aki elsőre úgy tűnik, nem akar sokat: csak egy gondolatot elültetni a fejünkbe s ott terebélyesre növeszteni, vagy csak egy érzést becsempészni, ami kiteljesedve családokat, életeket tehet tönkre. Az ellenség célja mindig az, hogy lopjon, öljön és pusztítson. Ezt látnunk kell bármilyen csábító az „ajánlata”.

„Egy harcos sem elegyedik bele a mindennapi élet gondjaiba, hogy megnyerje annak tetszését, aki harcosává fogadta." 2. Timóteus 2,4

Beleelegyedni. Azt hiszem ezt csináltam. Az igazi harcok helyett apró fölösleges csatácskákba keveredtem kívül és különösen belül, amik szépen elfeledtették velem, hogy igazából hadiállapot van. A világ értékrendje kezdte felhígítani bennem az igazságot. Apróságokon problémáztam, azokon a fölösleges kilókon, a másik rosszkedvű hozzászólásán, a harmadik áldásain, gyülekezeti formaságokon…

Dávid egyik kedvenc alakom a Bibliából. Most mégis élete legnagyobb bukását említem meg. Paráznaság és gyilkosság. Olyan ártalmatlanul kezdődött. Hazament a harctérről, míg a hadsereg továbbra is csatákat vívott. S csak szemlélődött, nézelődött, aztán látott olyasmit, amit nem kellett volna látnia, néznie, és az események pörögni kezdtek… Nem volt a harcban, a helyén.

Eltelt néhány év, a harcos név hordozásával a szívemben. Voltak sikereim, annál több kudarcom. Összetört szívvel kértem az Urat, hogy tanítson jól harcolni, ne csak küszködni.

És ekkor egy másik nevet adott az Úr.

Diadalmas győztes vagy! Általam. Ezt suttogta a szívembe. Az én oldalamon mindig győzhetsz. Ne hidd el a Sátán hazugságát, hogy képtelen vagy a győzelemre! Hiszen Igém mondja, hogy a kísértéssel együtt elkészítem a szabadulás útját is. Ott van, mindig a lehetőség Velem, Általam, az Én igazságom, az Én erőm, az Én hatalmam és kegyelmem által, hogy győzz kis és nagy harcaidban. Győzelmes jobbommal támogatlak, s átvezetlek minden időszakon, ami rád vár, győzelemmel.

 Ez a te neved is, nem csak az enyém. Olvasd csak!

Hálás vagyok Istennek, Aki Krisztus uralma alatt mindig diadalmenetében vezet bennünket! 2. Korintus 2:14

Tarts ki a harcokban.  S ha most tudatosult benned, hogy hadiállapot van, kérlek, állj fel és harcolj. Krisztus harcosa vagy! Győztes vagy!

Végül pedig: erősödjetek meg az Úrban és az ő hatalmas erejében. Öltsétek magatokra az Isten fegyverzetét, hogy megállhassatok az ördög mesterkedéseivel szemben.
Mert a mi harcunk nem test és vér ellen folyik, hanem erők és hatalmak ellen, a sötétség világának urai és a gonoszság lelkei ellen, amelyek a mennyei magasságban vannak. 
Éppen ezért vegyétek fel az Isten fegyverzetét, hogy ellenállhassatok a gonosz napon, és mindent leküzdve megállhassatok. Álljatok meg tehát, felövezve derekatokat igazságszeretettel, és magatokra öltve a megigazulás páncélját, felsaruzva a lábatokat a békesség evangéliuma hirdetésének a készségével. Vegyétek fel mindenképpen a hit pajzsát, amellyel kiolthatjátok a gonosznak minden tüzes nyilát. Vegyétek fel az üdvösség sisakját is, és a Lélek kardját, amely az Isten beszéde. Efezus 6,10-17

Haragszom. Jaj, mit csináljak? – 1

Ha haragusztok is, ne vétkezzetek, a nap ne menjen le a ti haragotokkal, helyet se adjatok az ördögnek. Efézus 4: 26-27
Minden keserűség, indulat, harag, kiabálás és istenkáromlás legyen távol tőletek minden gonoszsággal együtt. Efézus 4: 31

Már kiskoromban foglalkoztatott az, hogy honnan származik a harag. Miért vannak ilyen romboló érzések az emberben?

Ledöbbentem, amikor sok-sok évvel később megértettem, hogy tulajdonképpen Isten természetében gyökerezik a harag képessége.

„Isten igaz bíró, és olyan Isten, aki minden nap haragszik.” Zsoltárok 7:12

Szeretete és igazságossága nem tűri a bűnt, és haragja a logikus válasz az emberi igazságtalanságra, bűnökre.

Isten a maga képmására teremtett minket. S bár ez a képmás megsérült a bűnbeeséskor, nem törlődött ki teljesen belőlünk.  Amikor haragszunk, általában valami vélt vagy valós igazságtalanságra reagálunk. Erkölcsi érzékenységünk a harag képességével van összefüggésben.

angry-parents-fighting

S eddig rendben is van a történet. De azt látom körülöttem, hogy a harag nem csak egy erkölcsi iránytű. Egy olyan csatorna, amit ha nem a szeretet és józanság irányít, akkor az ellenség kezében óriási pusztítást végez a haragvóban is, de különösen azoknak az életében, akik hatótávolságon belül vannak.

Ezért sok ember fél a harag érzésétől, és teljesen elutasítja, elfojtja annak minden megnyilvánulását. Én is ezt tettem. Gyerekként rendszeresen tehetetlen elszenvedője voltam mások esztelen és megfékezhetetlen haragjának, valószínűleg ezért nyomtam el a haraghoz kötődő érzelmi megnyilvánulásaimat.

Friss feleségként, emlékszem a férjemnek könyörögnie kellett az első néhány év konfliktusai során, hogy merjek megszólalni, mondjak már én is valamit, támadjak, vagy védekezzek! Roppant kellemetlen volt számára, hogy csak állok és hallgatok, és nem tudjuk építően, mindkettőnk aktív jelenlétével lezárni a konfliktust. Valóban nem éreztem haragot. És le is blokkoltam teljesen, amikor arra került a sor, hogy csalódottságomat kifejezzem.

Igazán akkor lett változás ebben, amikor édesanya lettem. A gyermekneveléssel járó felelősség, kimerültség, frusztrációk, kudarcok, és nem utolsó sorban a kisgyermekkor őszinte harag-megnyilvánulásai „megtanítottak” haragot érezni és kifejezni. Tulajdonképpen átestem a ló másik oldalára.

Mivel addigi életem nagy részében ezt szinte sehogy nem tettem, felnőtt fejjel, feleségként, édesanyaként kellett megtanulgatnom, hogy uraljam, és helyes mederbe tereljem, akár a jogos haragomat is. Nagyon nehéz, néha kétségbeejtő időszak van mögöttem, és még mindig nem tudom azt kijelenteni, hogy igazán jól megy ez nekem. De folyamatosan tanulom. Isten elég bőven ellát gyakorló-feladatokkal. És kudarcaimból felemelkedve újra meg újra megvallom, hogy Krisztusban van győzelem mindenféle makacs jellemhibával, romboló szokással szemben is.

Ma már hálás vagyok, hogy mennyei Atyám bölcsen és szerinte való időben felpiszkálta és elkezdte kitakarítani lelkemnek ezt az elzárt, elnyomott részét. Bár fájdalmas, megalázó, magamból kiábrándító időszaka ez az életemnek, elengedhetetlenül szükséges volt.

Elsősorban azért, hogy az tudjak lenni, akinek Ő kitalált és megformált. S mindazt, amit tanulok ezzel kapcsolatban, át tudjam adni gyermekeimnek és azoknak a sorstársaimnak, akik különféle okok miatt hozzám hasonlóan megrekedtek valahol, egy gyermeki szinten indulataik megélésében.

Csak azt tudom megtanítani a harag kezelésében is, amire én magam eljutottam. Ha minden apróságon kiborulok, papolhatok nekik napestig a nyugodt, higgadt viselkedésről, fegyelmezhetek, szavaimnak nem lesz hitelessége. Ez erős motivációm minden területen a növekedésre.

Ma már nem félek a haragtól, nem esek pánikba. Tudom, hogy nem a felébredő harag érzése a probléma. Még akkor sem, ha néha naponta sokszor tapasztalom egy kiskamasz és egy éppen öntudatra ébredő óvodás anyukájaként. Hanem az, ha indulataimat teljesen szabadjára engedem, és a harag befolyása alatt meggondolatlanul beszélek és cselekszek.

A másik probléma pedig az, ha nem tudjuk felmérni azt, hogy jogos-e a haragunk. Ha sokszor tapasztaltunk elutasítottságot az életünkben, és gyógyulóban lévő sebeink vannak, a lelkünkön könnyen félreértelmezzük mások megnyilvánulásait, reakcióit. Sokkal érzékenyebbek vagyunk. Isten világosságára és gyógyító igazságaira van szükségünk ahhoz, hogy józanul, megfontoltan tudjunk reagálni, saját sebezhetőségünk tudatában.

De fölragyog majd az igazság napja számotokra, akik nevemet félitek, és sugarai gyógyulást hoznak" Mal. 3,20

Ha haragunkban vétkezünk, megbántunk, megsebzünk másokat, tombolunk, kiabálunk, meggondolás nélkül veszekszünk, s engedjük, hogy a harag érzése formálja a szánkat elhagyó szavakat, akkor kényelmes hellyel kínáljuk az ördögöt. Beköltözik az otthonunkba, a munkahelyünkre, megmérgezi a házasságunkat, a családi kapcsolatainkat, utat talál esztelen haragunkon keresztül a gyermekeink zsenge lelkéhez is. S minél gyakrabban engedünk neki, annál nehezebb lesz később leszámolni vele.

Akár szeretnénk, akár nem, a harag időnként felüti a fejét. Így vagyunk megalkotva. Ne essünk kétségbe, s ne engedjük, hogy a Sátán vádoljon ezzel. Rajtunk áll, hogy engedjük-e hogy bukott emberi természetünk romboló erővé formálja, vagy imával, Isten Igéjével, és a Lélek vezetésével megtaláljuk a módját annak, hogy betöltse valós rendeltetését.

Folyt. köv.: Milyen gyakorlati dolgok segítenek indulataink, különösen a haragunk helyes kezelésében?

 

Zárd el a csapot!

Egy elmegyógyintézetben a kezelt személyek társadalomba való beilleszkedésének, az intézmény falain túli életképességnek egyik mérési módszere volt az alábbi teszt:

Csöpögni hagyták a csapot és a páciens kezébe nyomták a felmosót, felmosó vödröt, hogy tartsa szárazon a padlót. Ha valaki csak a problémára figyelt és véget nem érő erőfeszítéssel dolgozott a helyzet megoldásán, s nem jutott el a probléma forrásának a felismerésére és megszüntetésére, akkor valószínűleg tovább marad az intézményben. De ha egyszerűen csak elzárta a csöpögő csapot, akkor ezt a próbát sikerrel zárta.

felmosas

Pár hete, egy ifi táborban hallottam ezt az illusztrációt, amit valahogy azóta sem tudok kiverni a fejemből. Egy mozdulattal leplezte le a problémáim gyökerét, és a megoldás szolgálatába irányította az értelmemet.

Mert rólam szólt. Az elkeseredett erőfeszítéseimről a felmosóval, a szűnni nem akaró problémákról, amiket nem tudok hatékonyan, sikeresen kezelni. S arról a gondolkodásmódról, ami nem veszi észre, hogy van egy csöpögő csap, hogy van egy forrása a felgyülemlett problémáknak. A támadások, a stressz és a következményei, a félelmek, a kapcsolati feszültségek a gyermekeimmel, a férjemmel nem mind külön-külön tekintendő elszigetelt problémák. Minden összefügg. A hitemmel, a bizalmammal Istenben.

A hitem van támadás alatt. A hitem Isten időzítésében, terveiben, vezetésében, szeretetében személyesen felém. Annyira vágyom hitből élni és járni, és nem az érzékszerveimre támaszkodni, s mindarra, amit szemmel, kézzel láthatok. Növekedni a hitben.

Isten örömmel teljesíti efféle vágyaimat, de ez általában krízisekkel, küzdelmes időszakokkal jár. Istentől való teljes függőségben, ráutaltságban élni, s elengedni a magamét, s átadni magam egyre inkább nem feltétlenül ugyanaz, mint az erről szóló énekeket mélyen átérezve, magasztos érzésekkel énekelni egy napfényes vasárnapon a gyülekezetben, a nyári tábor felemelő közösségében: „Átadom magamat teljesen… Mindenről lemondok érted… Mindenem tiéd… Hadd legyen, minden úgy ezután, ahogy te akarod jó Atyám…” Ez valóságos harc. Ami ellen emberi természetünk képes minden idegszálunkkal harcolni. Az ellenség manipulációiról s trükkjeiről nem is beszélve.

Péter, a tanítvány jut eszembe, aki olyan lelkes volt, de amikor a hite a saját biztonságának az elengedését is jelentette nem tudott sziklaszilárdan megállni. S annyi bátorítást találok Jézus szavaiban, ami nem csak Péternek szólt, hanem most is felemelt engem is. Mert a krízis után, a kudarc után Péter hite nem veszett el. Jézustól kapott új nevéhez méltóan sziklaszilárddá vált ingatag, érzelmekre alapozott, heves természete a Krisztusban való hit által. Élete és halála erre a hitre hívott és bátorított másokat. Történelmet megváltoztató mértékben.

Simon, Simon, íme, a Sátán kikért titeket, hogy megrostáljon, mint a búzát, de én könyörögtem érted, hogy el ne fogyatkozzék a hited: azért, ha majd megtérsz, erősítsd atyádfiait.” Ő erre így válaszolt: „Uram, kész vagyok veled menni akár a börtönbe, vagy a halálba is!” Jézus azonban ezt felelte: „Mondom neked Péter: nem szólal meg a kakas ma, amíg háromszor le nem tagadod, hogy ismersz engem." Lukács 22: 31-32
A hit pedig a remélt dolgok felőli bizonyosság és a nem látott dolgokról való meggyőződés. Zsidók 11:1

Az Istenben való hit nem egy érzés, nem egy reménykedés csupán, hanem olyan meggyőződés, amire feltehetjük az egész életünket. Apróságainkat s a legnagyobb döntéseket is. Természetesen leélhetjük az életünket úgy is, hogy megyünk a magunk feje után, s bízunk abban, hogy valahogy Isten hatalmas kegyelme alapján a mennybe jutunk. Mert Jézus vére valóban elég erre. De lehet több a hitünk ennél. Spurgeontől származik a mondás, amit még sok-sok éve olvastam, ezért csak parafrazálni tudom: Egy kevéske hit a mennybe visz, de van olyan hit, ami lehozza a mennyet a földre.

Isten országa bennünk van a Szentlélek által, és növekedhet, gyümölcsöt teremhet s áldásai kiáradhatnak ránk, rajtunk keresztül a környezetünkre, a családunkra, gyülekezetünkre, a városunkra. Érdemes harcolni a hitért s bátran megállni a hitharcainkban.

Hálás vagyok, hogy sikerült beazonsítanom az én csöpögő csapomat. Letettem a felmosót és a vödröt, s arra figyelek, hogy ha csöpög  a csap jól rászorítsak. Bízzak Istenben, amikor sötétben tapogatózok, amikor türelmesen várni kell,  amikor a bizonytalan levegőben vagyok a hitből való ugrást követve. Mert Isten kitárt karjai várnak. Apró dolgokban is rábízni magam az Úrra s azokra az emberekre, akiket vezetésemre rendelt. Isten Igéjének szavaira a világ bölcselkedései s hamis értékei helyett.

A hit embereinek ez a nagy serege körülvesz bennünket! Az ő életük mutatja meg igazán, mit jelent a hit. Ezért hát, mi is dobjunk le magunkról mindent, ami akadályoz bennünket! Még azt a bűnt is, amely annyira tapad ránk, és el akar gáncsolni! Kitartással fussuk meg a versenyt, ami előttünk van!
Közben le ne vegyük szemünket Jézusról, aki hitünk elkezdője és befejezője. Ő elszenvedte a kereszten a halált. De mivel arra az örömre gondolt, ami rá várt, nem törődött a szégyennel, amit a kereszten való kivégzés jelentett. Most pedig elfoglalta a helyét Isten trónjának jobb oldalán. Zsidók 12:1-2 (EFO)

 

„Tükröm-tükröm mondd meg nékem?”

„Naponta millió
Példaadás válik le rólunk,
Akár fényesedünk,
Akár besározódunk.
Szemek, fénylő szemek
Tükörtermében járva
Kép lesz, s vonz, vagy taszít
Életünk fénye, árnya.” 

/Füle Lajos/

46c8ba1d68c86cbaf06d7c5c093244f6

Ti jártatok már úgy, hogy időnként olyan tükörben csodáltátok meg magatokat, ami meglepően előnyösnek mutatta az alakotokat? Emlékszem tiniként, amikor volt időm még illegetni magam az ilyen hasznos bútordarabok előtt kifejezetten vadásztam az efféle csodatükrökre.

Ezek általában félhomályban voltak, jó öreg darabok, és valami torzulás miatt mindenkit vékonyabbnak mutattak. A miénk otthon nem ilyen volt. Most sem olyan. Bosszantóan a valóságot mutatja, minden szépséghibával együtt.

A gyermekeim pont ilyen bosszantóan valóságos képet mutató tükröcskék. Miközben mások, máshol olyan szépen megsimogatják a lelkem, olyan szépet ragyognak vissza rólam, ők annyiszor könyörtelenül rákényszerítenek a ronda valóságot látni arról, hogy mi van bennem.

Legszívesebben mennék, keresném azt a helyet, azt a tükröt ahol előnyösebben látom magam, de maradok. Szembenézni magammal, a jellemhibáimmal, a kudarcaimmal fájdalmas, de kikerülhetetlen útja a növekedésemnek, formálódásomnak.

Időnként sikerül nyugodtan beszélnem, viselkednem a gyermekeimmel akkor is, amikor odabent összeomlani készül minden. De érzékeny kis szenzoriak rögtön reagálnak arra, amit leplezni próbálok. Ők is feszültek, nyugtalanok lesznek.

Pár éve hallgattam egy előadást a hisztiről. Egy dologra emlékszem belőle. Ez gyakran eszembe jut, amikor elszakad a cérna a három éves kisfiamnál.

A hisztiző gyereknek az a legnagyobb segítség a hiszti leküzdésében, ha az a felnőtt/szülő aki mellette van nyugodt, kiegyensúlyozott marad.  Így utánozandó mintát tart a gyerek elé, aki a felnőttet mintázva lassan vissza tud térni az elszabadult érzelmi kitörésből.

Akárhonnan nézem, én vagyok a kulcs. Mindig ez van. Amikor a házasságomért kezdtem el szívből kiáltani az Istenhez, mert úgy gondoltam, hogy nagyon nagy problémáink vannak, főleg a férjem miatt, Isten szembesített azzal, hogy mennyire vak vagyok magammal szemben.

S ahogy letettem arról, hogy megváltoztatom, helyrehozom esélyt adtam Istennek, hogy dolgozzon velem. A házasságunk ezt követően kezdett felüdülni és virágokat bontani. Azóta is szégyellem Isten világosságában, hogy a férjem kis szálkáit annyit emlegettem begerendázott szemekkel.

Hatalmas felelősség gyerekeket nevelni. Mindannyian szeretnénk igazán jól csinálni. Itt is folyton azt élem meg, hogy engem kell az Isten neveljen, hogy tudjam őket jól nevelni. Csak addig tudom vezetni őket, ameddig én magam is eljutottam. Önuralomban, stressz kezelésben, kitartásban, következetességben, határaim ismeretében, tiszta beszédben…

Ez a gondolat számomra erős motiváció arra, hogy naponta keressem az Urat csendességben és folyamatosan. Hogy lelkével, Vele legyen tele a szívem. Amikor a gyermekeimnek mintára van szükségük szeretnék többet nyújtani számukra esendő,  vagy éppen toppon lévő önmagamnál. 

"Minden keserűség, indulat, harag, kiabálás és istenkáromlás legyen távol tőletek minden gonoszsággal együtt." Efézus 4:31
"…teljetek meg Lélekkel, mondjatok egymásnak zsoltárokat, dicséreteket és lelki énekeket; énekeljetek és mondjatok dicséretet szívetekben az Úrnak." Efézus 5: 18b,19