Átírt tervek

„Terveidet a szíved készíti, de lépteidet az Örökkévaló irányítja” Péld. 16:9

– szólt hozzám az Ige, azon a reggelen, amikor tudatosult bennem, hogy áthúzhatom az elkövetkező hetek, hónapok, a nyár terveinek izgalmasabb részeit a határidőnaplómban.

Nem olyan eget rengető dolog, de az én kis világomat azért megmozgatta. Talán azért is, mert az utóbbi időben kényeztetett a mennyei Atya. Nem mondom, hogy mindig mindent megkaptunk, amikor és ahogy akartunk. Voltak várakozással teli évek, gyógyulásra, gyermekre, imameghallgatásra… nehéz, húzós, botorkálós, útkeresős időszakok, és tudom, lesznek még. De az elmúlt időszakban elborított Isten jóságos szeretetével. Imádkoztunk, terveztünk és többnyire megvalósultak az elképzeléseink.

Most másképp alakult. Visszapillantva látom, ahogy Isten készítette a szívem arra, hogy ne ijedjek meg, ne csüggedjek el, hanem bízzak az Ő szeretetében bármi is jön.

Az egész csak apróságokkal kezdődött. Meghibásodott az autóban valami. Az autópályán egy alagútban adta meg magát, megbénítva ezzel egy egész autópálya forgalmát. Még jó, hogy egyedül volt vele a férjem. Nagyon nehézkesen oldódott meg az „intelligens” probléma, aminek az igazi okát most sem lehet tudni biztosan.

Székelyföldön voltam a gyerekekkel, dédmamáztunk, nagymamáztunk, unokatesóztunk, barátnőkkel találkoztunk és úgy terveztük, hogy értünk jön a férjem majd és egy hetet együtt töltünk el ott. De az autó már harmadjára került vissza a szervizbe és nem lehetett elindulni vele. Hiányzott nekünk apa, de elfogadtuk, hogy most ez van, valahogy hazabuszozunk.

Aztán volt egy csodaszép napunk. Nagyon nagy ajándék volt, hogy a lányunk a Hargitai Keresztyén Táborban részt vehetett a zene-héten. Ennek lezárása volt egy koncert, ahol belekóstolhattunk az egész hét élményeibe. A telefonom egész nap a táskámban volt, eszembe sem jutott ránézni. Annyi régen látott drága arc jött velem szembe, hogy csak a hazaúton kaptam elő, hogy meséljek a férjemnek, aki kimaradt ebből a sok szépből. S meglepetten láttam, hogy rá nem jellemző módon már többször is keresett, írt, hogy mielőbb hívjam fel.

Megsérült. A térdében elszakadt egy oldalszalag és a keresztszalag is. Műteni kell. Hosszadalmas gyógyulási folyamat vár rá, sok hét, több hónap mozgáskorlátozottság, rehabilitáció.

„Nem fél a rossz hírtől, erős a szíve, bízik az Úrban.” Zsoltárok 112:7

Olyan sokszor megvallottam ezt az igét az elmúlt néhány évben. És Isten meggyógyította, megoldotta bennem a beteges nyugtalanságot, rettegést a férjem, gyermekeim testi épségéért, s tanított bízni a fölösleges aggodalom helyett.

„Ha bíztok bennem, és nem aggódtok, ha belső békéteket és nyugalmatokat megőrzitek, erőt adok nektek.” Ézsaiás 30 : 13b

Isten békessége árasztott el. Lépteinket az Örökkévaló irányítja. Biztonság, nyugalom.  Bámultam a határidőnaplómat. Közös tengerparti nyaralás a férjem testvéreivel és családjaikkal, mennyire készültünk, vágytunk erre. Kirándulások, utazások, találkozások…

Keseregni ezen ebben a helyzetben nevetséges lett volna, de erős megtapasztalás volt ez arról, hogy nem arra megyek, amerre akarok. Hogy Isten most átírja a terveinket. És ez felszabadít. Nem gondolom, hogy Ő szervezi a baleseteket, de megvallom az Ige szavaival:

Egészen biztosak vagyunk benne, hogy minden összedolgozik azoknak a javára, akik Istent szeretik, és akiket ő a saját terve szerint elhívott. Róma 8 28 EFO

Vannak, akik kérdéseket tesznek fel. Miért kellett így megsérülnie? Miért sportolt? Miért volt éppen ott? Miért engedte meg Isten?

Fel lehet tenni ezeket a kérdéseket, válasz is érkezhet rájuk, de én úgy döntöttem, hogy nem kérdezek.

„ Véges nézi a végtelent, találgatja, hogy mit jelent…” énekli Ákos.

Vannak ennél nagyobb, jóval fájdalmasabb kérdések, és Isten még azokra sem tartozik magyarázattal. Tudom a határainkat, emberek vagyunk, végesek, miért kellene, miért tudnánk megmagyarázni, megérteni mindent? Az a dolgunk, hogy bízzunk. Hogy kapaszkodjunk Istenbe. Gyökereket eresszünk a nehéz időkben egyre mélyebbre, a folyóig a repedezett víztartók helyett. Hallótávolságban lenni Tőle, hogy szólhasson a nehézségeken keresztül.

„Sok baj éri az igazat, de valamennyiből kimenti az ÚR.” Zsoltárok 34:20

Ez volt a másik ige, ami mélyen a tudatomba vésődött a sérülést megelőző időszakban. Egy vasárnap délelőtt hallottam, aztán nem ment ki a fejemből. Érhetnek váratlan dolgok, de ha Benne vagyok elrejtve, nem leszek felkészületlen. A Vele való kapcsolat készít fel és vezet át mindenen.

Isten és köztem nem üzleti kapcsolat van. Nem ígérte meg, hogy cserébe, mert hiszek, keresem Őt, mert életemet próbálom az Ő igéjéhez igazítani, Ő maximálisan megóv engem és az enyéimet minden bajtól és kellemetlenségtől. Hogy csak napfény és virágoskert lesz az élet.

De azt megígérte, hogy semmi, de semmi nem fog az Ő szeretetétől elválasztani, és hogy minden nap velünk lesz, egészen, amíg a világ el nem múlik.

Annyi jót átvettem az Úrtól amióta kapcsolatban vagyok vele. Nem kell számolgassam, tudom, hogy sokkal több volt, mint nehézségből, problémából. (Ó, pedig utólag az utóbbiak vitték a szívem olyan közel az én mennyei apukámhoz!)

Nem mondom, hogy ujjongó örömmel, de kinyújtom a kezem azokért az áldásokért, amelyek most éppen nehéz idők csomagolópapírjában érkeztek. S tanulom még inkább imádni szeretni, szolgálni Istent Önmagáért.

 Pápai Márta Zsófia

 

Születésnapomra

Úgy alakult, hogy nem a napján ünnepeltük a születésnapomat, s bár sosem panaszkodok, ha így alakul, igazából nem szeretem annyira, mert nekem az az a nap.

Ahogy a biciklivel tekertem az út szélén megláttam a senki földjén a magasra nőtt gazok közt három szál virágot pompázni. Nem tudom hogyan kerültek oda, miféle szél szórta a magvakat az útszéli porba, de ott fürdették a szirmaikat a reggeli napfényben.

Leszakítottam őket, úgy gondoltam ezek pont itt pont ma nekem nyíltak, s valamiféle üzenetet hordoznak.

Miközben hazafelé tartottam a szerzeménnyel eszembe jutott egy Wass Albert idézet:

„Minden talajban megterem valamiféle virág. Minden napnak van valamilyen öröme. Neveld rá a szemedet, hogy meglássa azt.

„Az ember napjai olyanok, mint a fű, úgy virágzik, mint a mező virága. Ha végigsöpör rajta a szél, vége van, még a helyét sem lehet felismerni" Zsolt 103,15-16

Sokáig lázadtam és panaszkodtam a talaj miatt ahová a Mindenható vetett. Máskor az időjárás nem tetszett, a vihar, a szárazság, mikor mi.

A születésnapomon az elmúlt néhány évben az az egyik legnagyobb örömöm, hogy meg tudok köszönni, igazán, békességgel, túlcsorduló hálával MINDENT. Hogy szeretem és elfogadom elejétől kezdve az életem történetét.

Nem azért mert maradéktalanul megértettem volna a dolgok okát vagy célját. Nem tudok sokkal többet, csak Isten megnyitotta a szemem arra, hogy lássak túl magamon, hogy vegyem észre, hogy ez nem rólam szól, hogy csak parányi kis puzzle az én kis életem egy óriási kirakósban, s nem is kell mindent megérteni, csak hittel elfogadni. Ugyanakkor legyek tudatában fű-létemnek, hogy ez az élet itt átmeneti, rövidke, törékeny, s nem lehet maga a cél.

Ezek az igazságok vezettek békességre, járultak hozzá az életben szerzett sebeim gyógyulásához. Azóta tudom ünnepelni igazán a saját kis életemet.

Szeretem a születésnapos igéimet. Idén is telibe talált. Nehéz napokon tanultam imádkozni vele.

„Szellemem már fáradt, reményét veszti, szívem is dermedten hallgat. Mégis eszembe jutnak tetteid, Örökkévaló, elgondolom éveimet és kezed munkáit. Feléd nyújtom kezeimet, szomjas lelkem utánad sóvárog, Örökkévaló, ahogy a száraz Föld esőért kiált!” Zsoltárok 143:5,6 

Télen szétfagyott a szivattyúnk, és amíg nem orvosoltuk a problémát igencsak kevés vizet kapott a kertem. Gondoztam, figyeltem, de sehogy sem akart termőre fordulni, olyan nehezen bújtak elő a magocskák, s csak senyvedtek a melegben.

Aztán bőségesen elárasztottuk vízzel a helyet. Az egész kert zöldellni kezdett, és egyik hétről a másikra fordult termőre, aminek eljött az ideje, s minden más is virítani, virágzani kezdett. Egyre többször meg kellett fordulnom ott, mert a gyomok is élvezték a bőséget, s ahogy dolgozgattam ez a csodaszép ígéret töltötte be a szívem.

Az ÚR vezet majd szüntelen, kopár földön is jól tart téged. Csontjaidat megerősíti, olyan leszel, mint a jól öntözött kert, mint a forrás, amelyből nem fogy ki a víz. Ézs. 58:11

Erre vágyom. Hogy az Atya, amikor terméseket keresget, az életem kertjében legyen olyan öröme, mint nekem miközben elhalmozott a kertem zsenge céklákkal, csodaszép salátákkal, spenóttal, hagymával, fűszerekkel, szamócával.

Istennek nem probléma a silány talaj, a kopár föld. A csapadékmentesség sem. Jelenléte olyan, mint a harmat, ami mindig ott van a levegőben páraként és hajnalban felfrissíti a növényeket. „Őbenne élünk mozgunk és vagyunk” mondja Pál Istenről. Elérhető a felüdülés még száraz időkben is.

Igen, a száraz, nehezebb időszakok kényszerítenek rá, hogy mélyre nyújtózzunk a gyökereinkkel, s megerősödjünk, hogy amikor igazán termőre fordul az életünk legyünk stabil, strapabíró növények, viharokkal dacoló gyökérzettel. A nem szeretem idők megtanítanak hajnalban kelni, és megfürödni Isten jelenlétében, mint a harmatban, mert csak ettől várhatunk erőt és felüdülést.

„Harmat leszek Izráelnek: virágzik majd, mint a liliom, gyökeret ver, mint a Libánon fái.” Hóseás 14:5

Nem hagyhatom ki most egyik kedvencemet az ószövetségből, Józsefet. A körülményei egyáltalán nem szolgáltattak ideális talajt a virágzásnak. Gonosz testvérek miatti rabszolgaság, idegen ország, igazságtalan börtönbüntetés, hosszú várakozás…

De, volt egy DE, mert a történetben ott volt Isten. És azoknak, akik az Istent szeretik, minden összedolgozik a javukra. És Isten valami olyasmit hozott ki az ellenség magvetéséből, ami még József merész gyermekkori álmait is felülmúlta.

„Ti rosszat terveztetek ellenem, DE ISTEN terve jóra fordította azt, hogy úgy cselekedjék, ahogyan az ma van, és sok nép életét megtartsa.” 1Mózes 50:20

A kellemes dolgokat lehet, megvonja időnként az Úr tőlünk, s nehéz utakon enged végigbotorkálni, előfordul, hogy megvárakoztat, de a jó nem marad el. Legyen szemünk meglátni.

„Nem vonja meg javait az Úr azoktól, akik feddhetetlenül élnek” Zsoltárok 84:12

Pápai Márta Zsófia