A farizeus lelkület modern változata

Annyi mindenben szorgoskodunk, szeretnénk Isten elvárásai szerint élni, és még a legjobb szándékunk mellett is, néha felháborodunk, értetlenkedünk Isten döntésein. Talán a szolgálat, cselekedeteink jósága ad egy énképet, rejtett elvárást, és ha valami nem úgy történik, ahogy vágyjuk, döbbent-tágra nyitott szemmel, és csalódott szívvel állunk az üres szobában.

„Íme, mennyi esztendeje szolgálok neked, parancsodat soha meg nem szegtem, és nekem sosem adtál még egy kecskegidát sem, hogy a barátaimmal vigadjak.” Lukács 15: 29

Úgy gondolom, hogy aki engedelmességgel akarja irányítani Istent, mint az idősebb fiú, annak az erkölcsössége csupán eszköz, amivel rá akarja bírni Istent arra, hogy megadja neki azt, amire vágyik. Ennek kitűnő példája Peter Schaffer Amadeus című drámája, ahol Salieri alkut köt Istennel. Salieri fiatalon fogadalmat tesz, hogy távol tartja magát a nőktől, zenét szerez fáradhatatlanul, ingyen tanít, támogatja a szegényeket. De megjelenik Mozart, akinek zenei tehetsége messze meghaladja az övét. Salieri erőlködéséről, hogy tiszta és jóságos legyen, végül kiderül, hogy valójában merő önzőség. Isten és a szegények csak eszközül szolgáltak neki. Azzal hitegette magát, hogy idejét, pénzét őértük áldozta, de ez valójában nem volt áldozat. Önmagáért tette, hírnévért, vagyonért, önbecsülésért.

„Erre ő megharagudott, és nem akart bemenni. Az apja azért kiment, és kérlelte őt. Ő pedig felelve azt mondta apjának: Íme, mennyi esztendeje szolgálok neked, parancsodat soha meg nem szegtem, és nekem sosem adtál még egy kecskegidát sem, hogy a barátaimmal vigadjak. Amikor pedig ez a fiad megjött, aki paráznákkal emésztette föl a vagyonodat, levágattad neki a hizlalt borjút.” Lukács 15: 28-30

Látjuk, hogy az idősebb fiú megharagudott. Szavaiból árad a sértettség. Onnan tudhatjuk, hogy megvan bennünk az idősebb fiú lelkülete, hogy nem csupán elszomorodunk, hanem megsértődünk, amikor nem úgy alakul az életünk, ahogy szeretnénk. Kimondatlanul is azt gondoljuk, hogy Isten tartozik egy sima életúttal, hiszen nagyon erősen igyekszünk megfelelni az elvárásoknak. Az idősebb testvérek sok jót cselekedhetnek, de nem a tett öröméért, nem szeretetből vagy azért teszik, hogy Istent megörvendeztessék. Valójában ők nem az éhezőknek adnak ételt és a szegényeknek ruhát, hanem önmaguknak.

Mi az igazi baj? Az idősebb fiút jótettei fölött érzett büszkesége tartotta távol az üdvösség ünnepétől, nem a rossz cselekedetei fölötti bánkódás. Az önigazultság, az a fő baja, az, hogy erkölcsi kiválóságával akarja sakkban tartani Istent és a környezetét, kicsikarni tőlük az ellenszolgáltatást. Önértékelését eredményekre, és teljesítményekre alapozza. Ami a farizeust Istentől elválasztja, az nem a bűn, hanem a pokolian jó cselekedet. Mit tegyünk, tehát? Meg kell bánnunk a cselekedeteink mozgatórugóit is. A farizeus csak a rosszat bánja meg, a keresztény azt is, ami az ő jóságának a gyökere. Csak ha meglátjuk az önmegváltás késztetését bűneink és erkölcsiségünk mögött, akkor jutunk oda, hogy megértsük az evangéliumot és kereszténnyé legyünk. Ha megérted, hogy a rosszaságnak nem a jóság az ellenszere, már a küszöbön állsz – és ha belépsz, minden megváltozik: az Istenhez, magadhoz, másokhoz, a világhoz, a munkádhoz, gyengeségeidhez és erényeidhez való viszonyod.

Lombos Andrea

Motiváció

Itt ülök a gép előtt, hogy írjak – a motivációról, és bevallom, hogy össze kell kaparnom magamban a lelkesedés morzsáit.

Nem ösztönöz megfelelően az, hogy ennek a cikknek már az elküldött leveleim között kellene lennie. Ez külső motiváció. Mint a piros pont vagy az édesség a gyereknek. A hatékonysága elenyésző, és túlzott alkalmazása kifejezetten káros.

Ami az én pillanatnyi motivációmat illeti, inkább gátló tényezőket tudnék felsorolni, de nem untatlak titeket az összessel, a konyhában tornyosuló mosatlan edénytől a nyakfájáson keresztül a nagy lomtalanítási akcióig. Képzeljétek az is szorongást okoz, hogy a cikk végén ott van a nevem. Meg kell szokjam. A szorongás pedig keményen gyilkolássza a motivációt.

Pedig szeretnék motivált lenni, mindig, nagyon. Amikor be vannak indulva a mozgatórugók bennem akkor igazán hatékony tudok lenni, nagyobb erőfeszítésekre vagyok képes, minden akadály leküzdhetőnek, megoldhatónak tűnik, kreatív ötleteim lesznek, az írásban csak úgy tolulnak a szavak, megáll az idő, nem érzem a fájdalmat, nem zavar a zaj…

A középiskolában és később felsőfokú tanulmányaim során is tanultam pedagógiát. Bűvös szó a pedagógiában a motiváció.  Úgy gondolom művészet a sok különféle gyereket lelkesíteni. Vannak gyerekek, akiknél egyszerűbb, másoknál komoly kutatómunka megtalálni a kulcsot, amivel fel lehet tekerni, hogy szárnyaljon. Hamar rájöttem, hogy a külső motivációval csak nagyon módjával kell élni, és inkább olyan szálakat mozgatni meg a gyerekek lelkében, amelyek belülről fognak, sokkal nagyobb hatékonysággal működésbe lépni. Ilyen a kíváncsiság, a tudásszomj, a kihívás, a személyes érintettség, érdeklődés a konkrét visszajelzés, élményszerűség stb.

Mostanában fogalmazódott meg bennem, hogy Isten is így motivál. Nem piti apróságokkal, jutalmacskákkal próbálja felkelteni az érdeklődésünk, hanem a lelkünket szeretné megragadni. Az a vágya, hogy ne a külső törvények és szabályok tartsák életben a Vele való kapcsolatunkat, a szolgálatunkat, az imádatunkat hanem belülről, nagyon mélyről működjön.

„Azok után a napok után majd új szövetséget kötök Izrael népével — mondja az Úr — és az ilyen lesz: törvényeimet beírom az értelmükbe, és a szívükbe vésem, Istenükké leszek, ők pedig népemmé lesznek.”  Zsidók 8:10 

És Istennek erre csodálatos eszköze van: a Lélek.

„Ő tett alkalmassá minket arra, hogy az új szövetség szolgái legyünk, nem betűé, hanem Léleké, mert a betű megöl, a Lélek pedig megelevenít." 2.Korinthus 3:6

Ha összeszedem magam, elég jól tudok másokat motiválni, bátorítani, de én magam gyakran elakadok, amikor át kellene lendülni egy-egy problémahelyzeten. Könnyen kedvem szegik a kihívások és a tehetetlenség érzése. Hallottam egy nagyon jó történetet, ami segítséget nyújtott az utóbbi időben, amikor kihívásokkal és ijesztő helyzetekkel találtam szemben magam vagy csak egyszerűen fel akartam adni dolgokat.

„Egy öreg zarándok ballagott a Himalája hegyei közt, amikor elkezdett esni az eső. Fújt a szél, dörgött az ég, tépte a fákat. A fogadós látta, hogy egy idős ember egészen a kabátjába burkolózva, a szélnek szinte nekidőlve kaptat a meredek ösvényen fölfelé. Megszólította őt:
– Apókám térjen be hozzánk, amíg elvonul a vihar! Ugyancsak bajos ilyen időben följutni!
Az öreg vidáman válaszolt:
-Kedves barátom, nincs szükségem rá! A szívem már fönt van, így a testem többi része már könnyen követi őt!”

„A jó motiváció nem más, mint a szív előreküldése!” Uzsalyné Pécsi Rita

Nagyon megtetszett ez a gondolat. Először futás közben próbáltam ki. Általában öt kört sikerült futni a parkban. Aznap úgy éreztem négyre sem leszek képes, de eszembe jutott a kis történet az öregemberről, és arra gondoltam, hogy előreküldöm a szívem. Ott fog várni a park kijáratánál a hatodik kör után. Végül is ezt csinálom máskor is, csak nem tudatosan, a wc takarításnál, a porszívózásnál, egy vasárnapi ebédnél. Látom az eredményt, elképzelem a tisztaságot, az elégedetten kanalazó társaságot.

Aznap hét kört futottam. Nincs nagy jelentősége, de gyakorlásnak jó volt abban, hogy hogyan vegyem rá magam nagyobb erőfeszítésre.

És ott miközben róttam a köröket eszembe jutott az a hely, ahová újra meg újra előre kell küldjem a szívem.

A mennyország.

A hely ahol Krisztus az Atya Isten jobbján ül. Az öröm, ami ott vár. Minden, ami itt van csak halvány árnyéka annak miben részünk lesz az örökkévalóságban. Jézust is ez ösztönözte, ez tartotta a pályán, amit az Atya kijelölt számára.

„Közben le ne vegyük szemünket Jézusról, aki hitünk elkezdője és befejezője. Ő elszenvedte a kereszten a halált. De mivel arra az örömre gondolt, ami rá várt, nem törődött a szégyennel, amit a kereszten való kivégzés jelentett. Most pedig elfoglalta a helyét Isten trónjának jobb oldalán. Gondoljatok Jézusra! Türelmesen elviselte, amikor a bűnös emberek gonoszul bántak és makacsul ellenkeztek vele. Ha erre gondoltok, nem fogtok belefáradni a munkátokba, sem nem vesztitek el a kedveteket. Zsidók 12:2-3 

Jézus beszélt arról, hogy el lehet itt a földön is venni az apró kis jutalmainkat, hajhászni az emberek csodálatát, hivalkodni a jócselekedeteinkkel, kirakatba tenni az imáinkat a böjtölésünket. Vallásosan, és szépen csomagolva is lehet földi kincsekbe fektetni, akár magunkat is becsapva.

És itt gondolkodnunk kell a pénzről is, az anyagi jólétről, mennyire fontosak ezek? És ha megadatott a gazdagság, a „több mint elég”, mennyire szolgáltunk ezzel mások felé? A szívünk egyszerre csak egy helyen lehet. Ott ahová a kincseinket gyűjtögetjük.

„Mert a hol van a ti kincsetek, ott van a ti szívetek is.” Máté 6:21

Ha a szívünk a megfelelő helyen van, ha nincs ehhez a földhöz ragadva, hanem előreküldtük a mennybe, és annak tudatában élünk, hozunk döntéseket, hogy átutazók vagyunk, és sokkal jobbra várunk, akkor elérhető számunkra a tartalék motiváció és segítség.

„Mert Isten az, aki munkálja bennetek mind az akarást, mind a cselekvést az ő tetszésének megfelelően.” Filippi 2:13 
„Hiszen maga Isten az, aki bennetek munkálkodik. Segít benneteket, hogy akarjátok azt tenni, ami Istennek örömet okoz. Ő ad hozzá erőt is, hogy valóban meg is tudjátok tenni ezeket." Filippi 2:13 (EFO)

Pápai Márta Zsófia