Vívjak, vagy vívódjak?

Gyorsvonatként robogó hétköznapjaimban, lassan naponként felszólal valaki a környezetemben, és az anyósáról panaszkodik. Ezt a témát általában nem a dicséret fennkölt hangulata szokta körül lengni. Gyakran meg is kapom, hogy nekem könnyű, mert az én anyósom egy tündéri nő.

Kérdezgettem a környezetemben élő nőket, mi zavarja meg az anyósukkal való kapcsolatot. Többnyire a következő válaszokat kaptam:

Ideges leszek minden alkalommal, amikor így kezdi a mondanivalóját:
– látod, én így szoktam…
– nem szólok bele, de…
– nem azért mondom, de…
– csináld, ahogy akarod, de…
– a kisfiam/kislányom úgy szereti, hogy…
– a te édesanyád nem tanított meg arra, hogy…?

Lehet, naivitás a részemről, de nem gondolnám, hogy a mondat kezdés provokálja a konfliktust. Úgy gondolom, és ebben talán egyet is értünk, hogy mindannyiunk életében vannak olyan mélyre temetett események, érzések, amit időnként próbálunk a feledés homályába száműzni. Nevezzük ezeket „érzelmi vakfoltnak”. Talán a kritikus helyzetek abból adódnak, hogy valamelyik – esetleg fel sem ismert – érzelmi „vakfoltunkra”, mélyre temetett tulajdonságunkra tapintottak rá. Ilyenkor automatikusan beindulnak a megszokott védekező mechanizmusaink, és megkezdődik az egymás bosszantásának végeláthatatlan köre.

Könnyű ráhúzni ezt az elképzelést azokra, akik nem ismerik Krisztust, de valljuk be, hívő nők között is törékeny az anyós kapcsolat. Természetesen nem csak az érzelmi vakfoltjaink, hanem a fizikai körülmények is (pl: ha több generáció lakik együtt) is befolyásolhatják e kapcsolat jellegét.

Tegyük fel másképp a kérdést – Én, Krisztus iránt elkötelezett nő, miben lehetek különb az anyósommal való kapcsolatomat illetően?

  1. Ha igazán szeretni akarsz valakit, akkor nemcsak őt magát, hanem a családját is szeretned kell. Meggyőződésem, hogy legkönnyebben úgy utáltathatod meg magad valakivel, ha rossz véleménnyel vagy a családtagjairól.

A szelíd nyelv életnek a fája, a romlott pedig összetöri a lelket.” (Példabeszédek 15:4)

Gyakorlati vonatkozás – az anyósoddal való kapcsolatodban is éreztesd a férjed iránti szeretetedet, tiszteletedet. Ha azt látja, hogy elkötelezett, tiszteletet adó társa vagy a gyermekének, a Te hibáidat könnyebben elnézi majd.

  1. Őrizd azokat az értékeket/hagyományokat, amiket a férjed az Ő családjából hoz.

Az igaz házában nagy kincs van” (Példabeszédek 15:6a)

Gyakorlati vonatkozás – én egy kis családból származom, férjem ezzel szemben nagyobb családi háttérrel rendelkezik. Eleinte nagyon furcsa volt a sok családi találkozó, de az az összetartás és szeretet, ami az Ő családjukat jellemzi, megőrizendő kincs.

  1. Ha hibákat látsz, vagy néha csalódsz, ne feledd, Ő is egy bűnös ember, aki kegyelemből él.

Mert mindnyájan vétkeztek, és nélkülözik az Isten dicsőségét.” (Róma 3:23)

Gyakorlati vonatkozás – időnként óhatatlanul csalódunk egymásban. Talán szándékosan keressük a hibát, vagy esetleg véletlenül tűnik fel, de egy biztos: hiba mindig van. Ilyenkor a csalódásunkat, megbotránkozásunkat fel kellene cserélni a megbocsátással, elengedéssel, mindvégig, alázattal beismerve, hogy mi sem vagyunk különbek.

  1. Szándékosan ne keresd a hibát, tudatosan kutasd a Benne megjelenő Krisztusi tulajdonságokat.

Azért ha valaki Krisztusban van, új teremtés; a régiek elmúltak, íme, újjá lett minden.” (2 Korinthus 5:17)

Gyakorlati vonatkozás – ez egy izgalmas felfedező játék. Megláttad már az anyósodban azt, ami a Krisztusra emlékeztet? Ezeket tartsd számon, ne a hibákat.

  1. Ne félj megfogalmazni Neki, hogy mit tisztelsz, vagy szeretsz Benne.

Lépes méz a kedves beszéd: édes a léleknek és gyógyulás a testnek.” (Példabeszédek 16:24)

Gyakorlati vonatkozás – nem a bátorítás kultúrájában élünk, de ha képes vagy elismerni Őt, akkor az erősíteni fogja a kapcsolatotokat.

  1. Ne feledd, a mostani viselkedéseddel örökséget hagysz hátra!

Mert jó az Úr, örökké tart szeretete, és hűsége nemzedékről nemzedékre.” (Zsoltárok 10:5)

Gyakorlati vonatkozás – gyerekeid előtt a reakcióid, kapcsolat-mintáid olyan példák, amire támaszkodhatnak, vagy amit majd el akarnak kerülni. Milyen örökséget hagysz hátra?

Lombos Andrea

Hogyan nyerhetem meg az anyósomat?

“Így tért vissza Naomi, és vele együtt jött menye, a móábi Ruth is Móáb mezejéről.” (Ruth 1,22)

Anyóst nem szoktunk választani magunknak. A szeretett férfi édesanyja vagy biztatóan megnyerő már az első perctől, és aztán reményeink szerint csendesen visszahúzódik, vagy erőteljesen jelen van már a kapcsolat első pillanataitól, és egy olyan személy, “akit jól kell kezelni”. Hogyan lehetséges az, hogy nehéz szeretni azt, akinek a fiát annyira szeretem? Miért mérgesedik el gyakran az anyós-meny kapcsolat? Hogyan is kéne ezt jól csinálni? Ismét Ruth példáján elmélkedtem, néhány fontos gondolatot emelek ki Ruth életéből.
Együttérzés. A történet első mozzanataiból kitűnik, Ruth igen csak együtt tudott érezni az anyósával. Naomit nagy csapás érte. Idegen földön meghalt a férje, a fiai. Fájdalomban élt, Isten megkeserítette őt. Ruth, aki hasonló gyászt él át, nem zárkózik el fájdalmában, pedig, amikor igazán fáj, az ember nem kíván látni senkit. Ruthban volt nyitottság e felé az idegen nő felé (Ruth 1,14).Gondoltál-e arra, hogy anyósodnak fel kell dolgoznia azt, hogy az édes fia, akibe annyi energiát fektetett, már egy másik nő közelségét keresi, vele akarja megosztani az életét? Az együttérzést megkönnyítheti az, ha van fiad, és előrevetítesz egy néhány évet…
Megbecsülés. Ruth óriási dolgot vállal magára azzal, hogy elhagyja szülőföldjét és családját azért, hogy Naomival tarthasson. Biztosan meglátta Naomi életében mindazt az értéket, amit az Istenhite jelentett. Azt az Istent akarja követni, akit Naomi (Ruth 1,16).
Melyek azok a dolgok, amelyek becsülni-valóak az anyósodban? Kívánod-e követni élete bizonyos területein? Ha igen, akkor becsülöd-e azért, aki volt a fia számára, vagy azért, amit a fiáért tett?
Alázat és tisztelet. Nem tart attól, hogy megkérdezze az anyósát, engedélyt kérjen tőle. Be lehet rontani valakinek az életébe úgy, hogy “mostantól azért már az én szavam többet kell érjen”, de ez nem vezet jóra. A bölcs meny alázattal foglalja el férje mellett az őt megillető helyet. Nem fölényeskedve, nem akaratosan és nem erőszakosan. Szelíden. Ezzel a férje dolgát is megkönnyíti.
Ugyanakkor menyeknek is szól az ige: “a tiszteletadásban egymás megelőzők legyetek” (Róm 12,10). Hogyan fejezed ki anyósod felé, hogy tiszteled?
Jóindulat. A negatív sztereotípia miatt könnyen mehet a gyanakodás, és a rossz szándék feltételezése. Ne engedj ennek a nyomásnak! Legyen benned jóindulat, inkább feltételezz jót anyósod személyével kapcsolatban. Isten biztosan nem marad adósod, biztosan nem jársz rosszul, ha szeretetet adsz. Ruth a legdrágább kincsét helyezi Naomi ölébe. Nem zárkózik el azután sem az anyósától, hogy már férjhez ment, és sínen van az élete. A szíve még mindig nyitott előtte, és örömét, drága kincsét megosztja Naomival. Te hogyan fejezed ki anyósod felé a jóindulatodat?

Szeretem az anyósomat!

Így tért vissza Naomi, és vele együtt jött menye, a móábi Ruth is Móáb mezejéről.” (Ruth 1,22)

Nem szeretem az anyósvicceket. Nem értem (!) az anyósvicceket. Persze, ez nem az én érdemem, azt mondom inkább, hogy kegyelem, fentről jövő ajándék. Hála Istennek, egy nagyon jó anyóst kaptam ajándékba Tőle. Minta-anyós. Amolyan, “szeretnék-ilyen-anyósa-lenni-a-menyemnek”-féle. Mi az, ami követendő példává, vonzóvá tesz egy, a világ által megcsúfolt, kipellengérezett szerepet, feladatkört?

Először is az alázat. Naomi esetében is láthatjuk, hogy milyen alázattal, tisztelettel beszél a menyeivel. Elismeri, hogy elérte őt az Úr keze, Istentől megalázott voltát elfogadja és nem próbál kivetkőzni abból.

Aztán a tisztelet. Szabad döntésre biztatja menyeit. Nem ragaszkodik ahhoz, hogy elkísérjék, hogy róla gondot viseljenek, hogy nyomorát vállalják vele együtt. Meg tudja dicsérni a menyeit. “Bánjék veletek az Úr olyan szeretettel, amilyennel ti bántatok a meghaltakkal és velem! ” (Ruth 1,8b)

Bátorítás. Nem töri le a lelkesedést, nem húzza át a kezdeményezést csak azért, mert az nem tőle jött, vagy azért, mert nem bízik meg a “fiatalok” ötletében. Ruth előáll az ötlettel, Naomi azt feleli: “Eredj, leányom”. Elfogadja a jó ötleteket, sőt, bátorítja ebben a menyét.

Bölcs tanácsadás. A történet későbbi részleteiből kiderül, Naomi értelmes, bölcs tanácsot adott a menyének. Igaza lett abban, amit mondott. Támogatta Ruthot. Lelkesítette, “leányom, keresek én neked otthont, ahol jó dolgod lesz” (Ruth 3,1b), és csillapította, megnyugtatta, “Maradj nyugton, lányom, amíg meg nem tudod, hogyan dől el ez a dolog. Mert nem nyugszik az a férfi, amíg be nem fejezi ezt a dolgot még ma” (Ruth 3,18), amikor erre volt szükség.

Együttérzés. Nem csak a gyászban tudott együtt érezni a menyével, sorstársként megélni a nyomorúságot, hanem tudott örvendezni a menye örömének, a gyermeknek. Dajkálgatta, szerette, pedig nem is volt a vér szerinti unokája.

Ugye mindenki szeretne ilyen anyóst? Ugye mindenki szeretne ilyen anyós lenni? 🙂

Számomra magasra tétetett a mérce, mert valaki megélte és megéli előttem, milyen is ez. A legnagyobb alázattal megkérdez mindent, hogyan segítsen, mit tegyen a konyhámban, hogyan gondozza a gyerekeket, mit dolgozzon, mert ő azért jött, hogy nekem, nekünk segítsen. Tiszteletben tartja, amit mondok, úgy jár el, ahogy kérem. Ez azt váltotta ki belőlem, hogy kérdezzem, és elfogadjam, hogy sok mindent jobban tud nálam. Nem azt jelenti, hogy nem látom a hibáit, vagy ő nem látja az enyémeket. De olyan tisztelettel viszonyul felém, hogy sokszor megszégyenít. Arra ösztönöz, hogy vágyjak tanulni tőle, és kívánjak olyan anyós lenni majd, mint ő.

Ha gyermekeid vannak, készülsz-e erre a “szerepre”? Ha anyós vagy, megnyerted-e a menyedet?

A héten volt egy telefonbeszélgetésem, aminek még mindig a hatása alatt vagyok. Egy barátnőm hívott fel, azt kérte, hogy imádkozzam érte. Nehéz harcban volt, éppen az anyósával került összetűzésben, jobban mondva egy hosszú ideje tartó féken tartott konfliktus , kimondatlan szavak vulkánja készült kitörni náluk. Ő mesélt, kiöntötte a szívét, én meg próbáltam épkézláb tanácsot adni neki. Ahogy beszéltünk adott ponton rám tört a felismerés, hogy mintha nem is neki, hanem magamnak beszélnék, azokkal az alapelvekkel, tanulságokkal bátorítottam őt, amiket Isten nekem is tanított amikor hasonló helyzetben voltam.

Nehéz helyzetbe tud állítani minket az, ha úgy érezzük igazságtalanul bánnak velünk, és meg kell védenünk magunkat. Nem azért mert nem lennénk a védekezésre  képesek, azt hiszem ez  velünk született emberi ösztön, de ha Isten kezébe tettük az életünket, ezt is le kell tenni, hogy ne mi harcoljunk magunkért, hanem Ő harcoljon értünk. És Ő sokszor nem úgy harcol, ahogyan nekünk jól esne. Nem tiporja szét lábbal az ellenséget előttünk, hanem első sorban velünk foglalkozik. Azt mondja ne haragudj rá, hanem tiszteld. Lásd meg, hogy bármennyit is vétett neked, ő is az én gyermekem. Mi lenne, ha előbb ide jönnél hozzám a kereszthez, hogy meglásd magad, és azt a mérhetetlen nagy kegyelmet amit kaptál tőlem, és amiért annyira hálás vagy, és utána tekintenél arra, aki megbántott, akire haragszol. Hát nem törpül el ilyenkor az ő vétke ? Tudod különbnek tartani őt magadnál „…alázattal különbnek tartsátok egymást magatoknál.” Fil. 2, 3 ? Ha nem, szükséged van még időt töltened a kereszt előtt, Krisztus jelenlétében.

Nem könnyű kiengedni a kezünkből az irányítást. Emlékszem egy hasonló esetre, amikor én is megharagudtam anyósomra egy apróság miatt, és arra készültem, hogy ráuszítom a férjem, mondja meg neki jól a megmondani valót, tegye helyre, elvégre nem mehet ez így tovább. De harcaimban előbb az Atyámhoz mentem megerősítést kérni, Ő meg leoldotta rólam a harci felszerelést, és ezt mondta : „ Ügyeljünk arra, hogy egymást kölcsönösen szeretetre és jó cselekedetekre buzdítsuk” Zsidók 10,24 Mondanom sem kell, hogy ez az ige leoldotta rólam a harci saruimat, de nem csak ezt tette. Isten figyelmeztetése, tanácsa és egyben feddése  felszabadított a rám nehezedett teher alól,  ami még ha rövid ideig is, de sorvasztotta a lelkem, és ezután boldogan tudtam megbocsátani és még jobban szeretni anyósomat mint előtte. És ahogy lehullt előttem az önsajnálat leple megláttam a másik személyt aki így, Krisztus vére alatt szép volt  számomra, és különb nálam. Sokszor vágyom arra, hogy csodákat lássak magam körül, aztán amikor Isten megszabadít a saját énemből akkor rácsodálkozom a csodára. Senki, csakis Isten képes arra, hogy a haragot, neheztelést örömre és szeretetre váltsa át.

Azt is megláttam a barátnőmmel való beszélgetésem során , hogy Isten fel tudja használni a sebeinket, legyenek azok kisebbek vagy nagyobbak a mások gyógyulására, és a mi pillanatnyi nehézségeink lehetnek eszközök az Ő kezében. Persze, ezt úgy írom, hogy megvannak a magam harcai ezen a területen, mert természetellenes, hogy kívánjak magamnak, családomnak bármit, ami nehézség, de  azért bátorítás látni, hogy „ akik Istent szeretik, azoknak minden a javukra szolgál…” Róma 8, 28

Fantasztikus dolog az, hogy ha harcaink vannak, és elesünk, van bocsánat és helyreállás, ha pedig győzünk akkor tiszta kezeket emelve imádhatjuk Istent, Neki adva a dicsőséget.