Háborús övezet

Emlékszem arra az időszakra az életemben, amikor szinte folyton padlón éreztem magam.  Egyszerűen összejöttek a dolgok, betegségek, feszültségek a családban, problémák a szeretteimmel. Nem értettem mi zajlik. Tele voltam félelmekkel, kétségekkel, zavartsággal.

7b43551b7d4a8ab3ea5a4e1f6e0f5c7f

Egyszer csak bevillant, hogy az életem egy háborús övezet, s a legnagyobb probléma az, hogy nem vagyok ennek a tudatában. Mi van, ha minden összefügg, és támadás alatt vagyok, vagyunk. S csak föl kellene állni, felvenni a megfelelő öltözetet és harcolni?

Ó, tudtam én, hogy a keresztyén élet egy harc, de az évek során belefáradtam ebbe a hozzáállásba, s csak élvezni akartam mindazt, amit Isten adott, felpolcolt lábakkal, háborítatlanul.

Az évek során kaptam két számomra nagyon drága nevet az Úrtól. Az első a „harcos” volt. Nem vagyok harcias természetű, annyira nem illett ez rám, de megértettem, hogy Isten azért ad egy új nevet, mert ebben kell az Ő segítségével megerősödnöm. Többé nem vagyok tehetetlen, körülményeim, gondolataim, érzéseim, mások véleményének a játékszere. Harcos vagyok. Az Úr harcosa, magamért és másokért.

Néha elég, ha tesszük a dolgunkat, engedelmeskedünk Isten Igéjének, kapcsolatban vagyunk az Úrral. Elég ahhoz, hogy tartsuk a frontot. De van, amikor többre van szükség. Harcolni. A térdeinken, vagy böjtölve, Isten Igéjével visszaszorítani a nyomuló ellenséget, aki elsőre úgy tűnik, nem akar sokat: csak egy gondolatot elültetni a fejünkbe s ott terebélyesre növeszteni, vagy csak egy érzést becsempészni, ami kiteljesedve családokat, életeket tehet tönkre. Az ellenség célja mindig az, hogy lopjon, öljön és pusztítson. Ezt látnunk kell bármilyen csábító az „ajánlata”.

„Egy harcos sem elegyedik bele a mindennapi élet gondjaiba, hogy megnyerje annak tetszését, aki harcosává fogadta." 2. Timóteus 2,4

Beleelegyedni. Azt hiszem ezt csináltam. Az igazi harcok helyett apró fölösleges csatácskákba keveredtem kívül és különösen belül, amik szépen elfeledtették velem, hogy igazából hadiállapot van. A világ értékrendje kezdte felhígítani bennem az igazságot. Apróságokon problémáztam, azokon a fölösleges kilókon, a másik rosszkedvű hozzászólásán, a harmadik áldásain, gyülekezeti formaságokon…

Dávid egyik kedvenc alakom a Bibliából. Most mégis élete legnagyobb bukását említem meg. Paráznaság és gyilkosság. Olyan ártalmatlanul kezdődött. Hazament a harctérről, míg a hadsereg továbbra is csatákat vívott. S csak szemlélődött, nézelődött, aztán látott olyasmit, amit nem kellett volna látnia, néznie, és az események pörögni kezdtek… Nem volt a harcban, a helyén.

Eltelt néhány év, a harcos név hordozásával a szívemben. Voltak sikereim, annál több kudarcom. Összetört szívvel kértem az Urat, hogy tanítson jól harcolni, ne csak küszködni.

És ekkor egy másik nevet adott az Úr.

Diadalmas győztes vagy! Általam. Ezt suttogta a szívembe. Az én oldalamon mindig győzhetsz. Ne hidd el a Sátán hazugságát, hogy képtelen vagy a győzelemre! Hiszen Igém mondja, hogy a kísértéssel együtt elkészítem a szabadulás útját is. Ott van, mindig a lehetőség Velem, Általam, az Én igazságom, az Én erőm, az Én hatalmam és kegyelmem által, hogy győzz kis és nagy harcaidban. Győzelmes jobbommal támogatlak, s átvezetlek minden időszakon, ami rád vár, győzelemmel.

 Ez a te neved is, nem csak az enyém. Olvasd csak!

Hálás vagyok Istennek, Aki Krisztus uralma alatt mindig diadalmenetében vezet bennünket! 2. Korintus 2:14

Tarts ki a harcokban.  S ha most tudatosult benned, hogy hadiállapot van, kérlek, állj fel és harcolj. Krisztus harcosa vagy! Győztes vagy!

Végül pedig: erősödjetek meg az Úrban és az ő hatalmas erejében. Öltsétek magatokra az Isten fegyverzetét, hogy megállhassatok az ördög mesterkedéseivel szemben.
Mert a mi harcunk nem test és vér ellen folyik, hanem erők és hatalmak ellen, a sötétség világának urai és a gonoszság lelkei ellen, amelyek a mennyei magasságban vannak. 
Éppen ezért vegyétek fel az Isten fegyverzetét, hogy ellenállhassatok a gonosz napon, és mindent leküzdve megállhassatok. Álljatok meg tehát, felövezve derekatokat igazságszeretettel, és magatokra öltve a megigazulás páncélját, felsaruzva a lábatokat a békesség evangéliuma hirdetésének a készségével. Vegyétek fel mindenképpen a hit pajzsát, amellyel kiolthatjátok a gonosznak minden tüzes nyilát. Vegyétek fel az üdvösség sisakját is, és a Lélek kardját, amely az Isten beszéde. Efezus 6,10-17

Vágyaink és elakadásaink

Ahogy egyik nap a másikba fonódik, folyamatos változáson megyünk át. Hasonló ez ahhoz, mint amikor tükörbe nézünk. Sokáig ugyanazt az arcot látjuk (mi legalább is így érezzük), de az első ősz hajszál, vagy ránc felbukkanásával ráeszmélünk, hogy már nem vagyunk ugyanazok, mint tegnap. Mikor történt a változás? Csak akkor, amikor egy hajszál el kezdett őszülni, vagy már előtte?

Valahogy így változunk mi is a világ által diktált tempó szerint, de ahogyan nem vesszük észre a cipőnkre rakódó port egy séta közben, úgy ezt is csak akkor érzékeljük, amikor falakba ütközünk. Milyen falakba ütközhetek? Talán ezt kérdezed magadban. De hadd kérdezzek vissza. Hogy érzed magad akkor, amikor valami, amibe sok munkát fektettél bele, nem sikerül?

Ezekben a sikerorientált, önmegvalósító hétköznapokban egy ember értékét a teljesítménye, és nem a képessége, de még csak nem is a jelleme adja meg. Ezért életünk jelentős részében azzal foglalatoskodunk, hogy felmutassunk valamit, hogy mi is legyünk Valakik. Ebbe a mentalitásba nem fér bele az, hogy sikertelenül zárjunk egy hetet, hónapot, vagy évet. Most nem csak a munkára gondolok, ez a versenyszellem átformálja a magánéletet, és néha a gyülekezeti életet is erő fitogtató küzdőtérré varázsolja. Mert folyamatosan próbáljuk egymást lemérni, hogy aztán meg tudjunk felelni.

Mégis, legbelül azokra az emberekre nézünk fel, akiket nem bénít le a kudarc. Ismerősek a következő sorok?

„Mire nyolc éves lettem, már sok éve azzal voltam elfoglalva, hogy csodáért imádkozzam. Mert az Isten csodát tud tenni, ugye ez áll a Bibliában is. És folyamatosan kezekért és lábakért imádkoztam, mert azt gondoltam, hogy ez adhat reményt. És azt mondtam magamban: Istenem, ha kezeket és lábakat adsz, bejárom a világot és mindenkinek a te csodádat hirdetem majd. De hiába imádkoztam. Isten nem adott nekem se kezet, se lábat. És akkor azt mondtam: Istenem, ha már nem adtál kezet és lábat nekem, legalább használd fel a fájdalmamat, mert ha csak egy embernek is reményt adok azzal, hogy megmutatom, így is tudok élni, akkor már megérte. És tudd te is, hogy ha nem kapod meg a csodát, akkor te magad lehetsz a csoda valaki másnak az életében. Úgy, mint én.” (Nick Vujicic)

Úgy gondolom sok ember kapott reményt általa, és talán nem túlzok, ha azt mondom, hogy valószínűleg sok hátrányos helyzetű gyermek szuperhőse Nick. Ő hétköznapjaink nagy példája, de Bibliánk lapjain is felfedezhetünk egy hasonlóan erős férfit. Pál apostol is ilyen volt! Szenvedélyes alaptermészete szolgálatának minden pontját átjárta. Rengeteget utazott azért, hogy Jézusról tegyen bizonyságot.

„Miután átmentek Amfipoliszon és Apollónián, Thesszalonikába érkeztek, ahol zsinagógájuk volt a zsidóknak. Pál pedig szokása szerint bement hozzájuk, és három szombaton át vitatkozott velük az Írásokból, magyarázta és bizonyította nekik, hogy Krisztusnak szenvednie kellett, és fel kellett támadnia a halálból, és hogy ez a Jézus a Krisztus, akit én hirdetek nektek.” Apostolok cselekedetei 17: 1-3

Odaadó hozzáállása ellenére elutasításba ütközött.

„A zsidók pedig irigységtől indítva maguk mellé vettek a piaci népségből néhány gonosz embert, és csődületet támasztva fellázították a várost” Apostolok cselekedetei 17: 5

Ez az ellenállás rendkívül komolynak bizonyult.

A testvérek pedig azonnal, még akkor éjjel elküldték Pált Szilásszal együtt Béreába, akik amikor megérkeztek, felkeresték a zsidók zsinagógáját.Apostolok cselekedetei 17: 10

Aki vállal egy hosszú utat, és kényelmetlen utazási körülményeket azért, hogy valamit megtegyen, ami végül a remélt eredményekkel ellentétesen sikerül, nos az az ember kudarcot vallott ebben a helyzetben. De nem roppan bele. Hogy lehetséges ez? Talán azért lehetett így, mert nem a siker hajhászására, hanem a Krisztus követésére tette fel az életét.

Bármennyire is nehéz kimondanunk, de nem dől össze a világ, ha nem sikerül valami. Sőt bármi áron nem is kell sikerüljenek a dolgaink!

Érdekes, hogy azok az emberek produktívak, sikeresek, akik el tudták fogadni a kudarcot is, ha ezt kellett tenni. Nem remegett a lelkük azért, mert a többség nem így gondolta. Isten adhat látást, hogy a kudarcainkból is előnyt tudjunk kovácsolni!

Kegyelemmel telt sötét foltok

"Isten suttog hozzánk az örömeinkben, szól hozzánk a lelkiismeretünkben, de kiált reánk a fájdalomban: ezen a hangszórón keresztül rázza föl a süket világot." C. S. Lewis

Szenvedés. Az életünk festményének sötét színfoltjai. Érthetetlen maszatok, pacák… de néha Isten már ebben az életben megengedi valamennyire megsejtenünk, látnunk, értenünk, hogy miért nem hiányozhattak. S biztos rengeteg olyan szenvedés is van, amihez nagyon messze, kell mennünk, hogy lássuk az összképet. Lehet, hogy egészen a mennybe kell eljutnunk, hogy visszapillantva összeálljon a kép.

Annyi szenvedés van, annyi fájdalmas sors, s ha csak a magam parányi életét nézem, az sem mentes a sötétebb árnyalatoktól.

Szenvedés. Nem szeretem ezt a tananyagot Isten iskolájában. Sokáig értetlenkedtem, panaszkodtam, hogy minek. Istenem olyan jó vagy, nem lehetne kihagyni ezeket a nehéz dolgokat? Miért kell összerázni kicsike életemet? Miért kell összetörnie a szívemnek? Miért kell fájnia? Miért kell kétségek völgyében járni? Félelmekkel harcolni, kudarcom dombjain ücsörögni megtörten?

Szeretem én az élet magaslatait. Magaslatokon szökellni, lépdelni, nagyon szeretem ezeket a képeket. S mégis az életem meghatározó döntései, felismerései, mélységes Isten-élményei általában nem a magaslatokon történtek.

"Magasságban és szentségben lakom, de a megtörttel és alázatos lelkűvel is. Felüdítem az alázatosak lelkét, felüdítem a megtörtek szívét." Ézs. 57:15

”de a megrontottal és alázatos szívűvel is, hogy megelevenítsem az alázatosok szellemét, és megelevenítsem a megtörtek szívét.” Károli fordítás

7b43551b7d4a8ab3ea5a4e1f6e0f5c7f

Tanulom, hogy Isten ott van a mélységekben. Ez az a hely ahol igazán a lelkemre tud beszélni. Ott tud engedelmességre, kérdések nélküli vak, gyermeki bizalomra tanítani. S ott tud átölelni a kegyelmével. Isten kegyelmét nem a magaslatokon értem meg. Ott csak beszélni tudok róla. A valóságát a gyengeségeimben, nyomorúságaimban élem át. A mélységben élem át, hogy elég az ő kegyelme számomra. Közben magamról is itt tudom meg a valóságot, túl az önámításon, szívem csalárdságain.

Ha most völgyekben jársz, ugye tudod, hogy Isten ugyanúgy ott van veled, mint a magaslatokon? Nem fog ez örökké tartani. Eljön a felüdülés ideje: „megelevenítem az alázatosok szellemét, felüdítem a megtörtek lelkét” – ígéri az Úr.

Tudod, hogy nem enged olyan szenvedést, ami nem a te méreted, amit nem bírsz elviselni? Mint egy földi szülő a beteg gyermeke ágya mellett, azzal a gondoskodással és különleges figyelemmel törődik veled ezekben az időkben. De a betegség, a szenvedés akkor sem kellemes.

Ahogy a gyerekek immunrendszere megerősödik a baktériumok, vírusok leküzdése után, te is meg fogsz erősödni, egyre erősebb lesz a hited, a bizalmad Istenben minden egyes nehéz időszak után. S egyre jobban megismered az ő szívét.

Még nem jutottam odáig, hogy nehézségeket s próbákat kérjek Istentől, (azt hiszem, sosem fogok). De azt látom, hogy sokszor nehézségekkel, szenvedéssel válaszol Isten könyörgéseimre, szívem sóvárgására, hogy: „Uram szeretnélek megismerni jobban!”. S bár még nagyon dadogva, de tanulom áldani az Ő nevét a szenvedések földjén is.

„Ezt azért mondom nektek, hogy teljes békességetek és bizalmatok legyen bennem. Ezen a világon próbatételek, nehéz időszakok és szenvedések várnak rátok, de legyetek bátrak: én már legyőztem a világot.” János ev. 16:33 EFO

Virág-lét

„Mindennek megszabott ideje van, megvan az ideje minden dolognak az ég alatt.” Prédikátor 3:1

„Isten mindig mindent a megfelelő időben cselekszik – ezt még szemlélni is gyönyörűség. Prédikátor 3:11 ( EFO)”

Annyira vártam idén az első tavaszi virágokat.  Meguntam már a kis csenevész telet is áttelelő százszorszépeket, s a tavaszias téli napokon előbújó rövid életű gyomocskákat. Aztán már januárban megörvendeztettek a fagytörő hóvirágok és sorra a többi, az ibolya, jácint, nárcisz, a lángoló tulipánok, a rózsaszín különböző árnyalatába borult habos-babos fák, aranysárga bokrok. Hirtelen gyorsasággal annyi minden szirmokat bontott, hogy azt se tudom merre nézzek, nehogy kihagyjak valamit, olyan rövid ideig tart.

virágkollázs

A tegnap, ahogy a naplemente fényeiben futottam észrevettem, hogy azért még sok a szinte élettelennek tűnő fa,  épp csak duzzad valami rügyre emlékeztető dolog, de nem virágzik még minden.  Csodaszép a kis virágoskertem, de tudom, hogy a föld alatt még szunnyad néhány mag, virágtő, gyökér és van néhány szép virág még,  ami várat magára s csupán néhány zöld hajtás jelzi, hogy ott is készül valami, csak még nem jött el az ideje a virágzásnak.

Eltűnődtem, melyik virághoz tudnám hasonlítani magam…Nem, nem tavaszi virág vagyok, inkább afféle később érő típus, akinek kell az idő ott a föld alatt, s kell néhány évszaknyi napfény, eső, vihar, szél, hogy kiformálódjon az, amit a szerető Teremtőm elképzelt rólam.  Én már annyi mindent elképzeltem magamról. Irigyeltem a tulipánok méltóságát, az orgonák illatözönét, a hóvirágok fagytörő erősségét, s csak néztem apró kis hajtásaimat, nem ígértek semmit: Nehezen értettem meg, hogy még lefele kell nőjek, gyökereimben kell erősödjek ez még nem az én időm a virágzásra. Nincs meg még a feltétele, az alapja  a virágözönnek.

Vársz valamire? Dolgozol, imádkozol, harcolsz érte már egy ideje? Légy türelmes.  Amit Isten neked tartogat, amit rólad elképzelt arra érdemes várnod.

„Íme a földművelő várja a föld drága gyümölcsét és türelmesen várja amíg az korai és késői esőt kap. Legyetek tehát ti is türelemmel és erősítsétek meg a szíveteket…” Jak 5:7-8

Hangolódj rá a napsütésre, élvezd a körülötted lévő virágözönt, igen, örülj mások áldásainak, akkor is ha fáj, tedd szóvá, még ha nehezen is jön ki a hang ilyenkor a torkodon. Ne add meg magad az irigység, aggodalom és a türelmetlenség lelkületének.  Ne dobd el a tavasz szépségét, mert stresszelsz, másmilyen akarsz lenni, máshol akarsz lenni, siettetni szeretnéd Isten terveit az életedben. Ha megtanulunk jól, türelemmel, Isten jóságában, szeretetében bízva, gyökerezve várakozni, s közben megélni teljes szívvel Istent keresve azt az időszakot amiben vagyunk,  akkor nem lesz tele az életünk frusztrációval. Id. Veress Ernő életrajzában olvastam: „Ha ott vagy ahol lenned kell és teszed amit tenned kell, akkor történni fog az aminek történnie kell.”

Isten olyan, mint egy bölcs édesapa, nem enged a hisztinek. Annyiszor próbáltam már tőle kikövetelni dolgokat, fizikai, szellemi áldásokat, egyszerűen nem ment a dolog. Gyerekként kíváncsiságból sokszor szétfeszítettük a különböző virágok bimbóit, emlékszem a rossz érzésre, ami a rombolásunk után maradt. Ha siettetni akarod Isten munkáját az életedben, saját elképzeléseiddel, ötleteiddel azzal csak belerondítasz a dologba.  Ő tudja mindennek az idejét, és engem is elkezdett  megtanítani arra, hogy ne a kezét lessem, hanem próbáljam megérteni, megismerni a szívét. Bízni az Ő szeretetében, abban, hogy jót tervezett felőlem. Elengedni az én tervemet s alázattal , engedelmesen elfogadni az övét, ami valami sokkal jobb.

Miután megtértem voltak nagyon kemény időszakok a lelki életemben, annyi mindent nem értettem, hogy miért nem úgy működik, mint másoknál, rengeteg kudarcom és nehézségem volt.  Aztán Isten elkezdte helyretenni a puzzle darabokat, elkezdett gyógyítani, s akkor kérdeztem Tőle, hogy Uram, de miért csak most, miért kellett az a sok nehéz idő?   „ Isten mindent a megfelelő időben cselekszik – ezt még szemlélni is gyönyörűség:” Préd 3:11- jött a válasz.

Ha nem tudsz azonosulni  a pompázó virágokkal, mert úgy érzed, hogy betemetnek a kudarcaid, a múltad  fájdalmai, csalódások, az élet nehézségei, vagy valami, amit meg sem tudsz jóformán fogalmazni, keresd a napfényt, keresd Isten arcát, szívét. Várj türelemmel Rá és Isten fölhoz  a mélységből, ahogy a napfény ereje a megfelelő időben életre hívja előbb utóbb a késő őszi virágokat is. Téged is beletervezett az ő csodálatos virágoskertjébe. Nem feledkezett meg rólad, várja a te idődet, vágyakozik rá, hogy lássa kibontakozni azt, amit még mielőtt megformálódtál volna megálmodott rólad.

„ még a föld mélyéből is fölhozol engem. Igen naggyá teszel, hozzám fordulsz és megvigasztalsz.” Zsoltárok 71:21