Árnyalatok a hófehértől a feketéig ~ 2. rész

Az igazak ösvénye pedig olyan, mint a hajnal világossága, mely minél tovább halad, annál világosabb lesz, a teljes délig. Péld 4: 18

Sok év telt el már a szülőszoba, azaz az újjászületésem óta. Azóta tanulom, hogy milyen is a világosság, amire (újjá)születtem. Az Isten országa, igazsága növekedés. Bennem is. Az a világosság, amit ma tapasztalok, lehet még több. Mert az Isten még többet és többet akar adni kegyelemből, örömből, békességből, dicsőségéből. Mégsem történik ez szépen folyamatosan az életemben. Próbáltam összeszedni, hogy eddig milyen akadályait tapasztaltam magamban ennek a növekedésnek. Persze mondhatnám egyszerűen, hogy a bűűűn (és ez igaz), de mivel a hófehértől a feketéig sok az árnyalat, kicsit ki kell bontani ezt a dolgot.

Mert egykor sötétség voltatok, most azonban világosság vagytok az Úrban: éljetek úgy, mint a világosság gyermekei. A világosság gyümölcse ugyanis csupa jóság, igazság és egyenesség. Ítéljétek meg tehát, mi kedves az Úrnak, és ne vegyetek részt a sötétség haszontalan cselekedeteiben, hanem inkább leplezzétek le ezeket. Mert amiket titokban tesznek, azokról még beszélni is szégyen, de mindaz, amit a világosság leleplez, nyilvánvalóvá lesz. Mert minden, ami nyilvánvalóvá lett, az világos. Ezért mondja: "Ébredj fel, aki alszol, támadj fel a halálból, és felragyog neked a Krisztus." Efézus 5: 8-14

Ellustulás, fáradtság:
Volt már, hogy elromlott az étvágyam és megapadt a szomjúságom
az igazságra. Nem tudom, pontosan mi történik ilyenkor. Talán mert küzdelmes és fáradságos a világosságban járni. Energiába kerül. Megkavar az élet, beleszédül az ember.
Még akkor is, ha a fényforrás kiapadhatatlan, ha valahol mindig süt a nap, kitartóan meg kell küzdeni a sötétséggel és a szürkeséggel, hogy igazságban járjak. Meg kellene ítélni, le kellene leplezni a sötétség fondorlatos árnyalatokkal trükköző dolgait, figyelni kellene a színmintára. Nem csak belelapozni a Bibliába, hogy kipipáljuk aznapra, hanem hadakozni a Lélek kardjával. Tanulmányozni, mindennapi kenyérré tenni. Kényelmesebb lenne szunyókálni a kellemes félhomályban. De a félhomály nem csak édesded szendergést jelent, hanem botorkálást, fölösleges köröket, félelmet, tapogatózást, hanyatt vágódást

Képmutatás, felszínesség:

Mivel ez a nép csak szájával közeledik hozzám, és ajkával dicsőít engem, de szíve távol van tőlem, istenfélelme pedig csupán betanult emberi parancsolat, azért én úgy bánok majd ezzel a néppel, hogy csodálkozni fog, igen csodálkozni: vége lesz a bölcsek bölcsességének, az értelmesek értelme homályos marad.” Ézsaiás 29: 13, 14

A képmutatás nem tűnik olyan végtelenül megbotránkoztató dolognak, mint a szexuális bűnök, a gyilkosság, a lopás s az összes többi cégéres bűn. Sokáig nem is értettem miért gyűlöli annyira Isten, miért kellett Jézusnak annyit keménykedni a farizeusokkal. Tényleg nem értettem igazán, mert én is találtam már magam olyan helyzetekben, amikor tettem, amit addig is, imádkoztam, bibliáztam, szolgáltam, közösségbe jártam, énekeltem, de nem volt benne a szívem. Nem ezek a dolgok mozgattak meg. És lassan sejtem, hogy mekkora fájdalom a mennyei Atyánknak a képmutató istentiszteletünk, amivel életre hívjuk a törvényesedést, az irgalmatlanságot. Úgy összetörné a szívem, ha a gyermekeim megtennének mindent, szépen kötelességtudóan, de igazából nem tudnék velük kommunikálni, nem éreznék, hogy szeretem, nem érezném, hogy ragaszkodnak hozzám. Azt sem bánnám, ha kiabálnának, hisztiznének, csak legyen valami valóságos köztünk.

Isten nem tud mit kezdeni a kétszívűekkel, a látszatra ügyelő képmutatókkal. Valóságos, élő lüktető kapcsolatra vágyik, s ha nem ilyen a kapcsolatunk, akkor lassan, de biztosan megtelik az életünk butaságokkal, szürkébbnél szürkébb dolgokkal. És a lényeges dolgok helyett ezeken a felszínes, nevetséges apróságokon megy a vita szeretet és irgalom nélkül. Elveszem a bölcsek bölcsességét – írja több helyen is az Ige.

Elzárkózás, önzés:
– vagyis amikor bezárjuk a szívünket és összeszorítjuk a markunkat. Nem tudom jobban, szebben megfogalmazni, mint Ézsaiás :

Oszd meg kenyeredet az éhezővel, vidd be házadba a szegény bujdosókat, ha mezítelent látsz, ruházd fel, és ne zárkózz el testvéred elől! 
Akkor eljön világosságod, mint a hajnalhasadás, és hamar beheged a sebed. Igazságod jár előtted, és az ÚR dicsősége lesz mögötted. Ézsaiás 58:7-8

Engedetlenség:
Amikor az Úr rávilágít valamire, mutatja az utat, amin járnunk kell, de elmulasztjuk megtenni, hiába várjuk a növekedést a szellemi életünkben. Megrekedünk azon a szinten ahol a megismert igazságokat nem alkalmaztuk az életünkben. Nem voltam jó matekos. Ha elakadtam egy feladatnál, szinte biztos voltam benne, hogy a következőt hiába tolják elém, addig, amíg az előzővel nem jutok dűlőre.
Nem biztos, hogy ez egy látványos dac. Néha csak egyszerűen olyan, mint tükörbe nézni (Jak. levele ír erről). Látjuk, hogy igazítani való van a fejünkön, de megyünk tovább és belefelejtünk abba, amit láttunk.

Amit viszont már megértettünk, azt az igazságot követnünk is kell.” Filippi3:16

Büszkeség:
Az alázat hiánya vakká tesz. A büszkeség olyan, mint az állandó jóllakottság. Nincs éhség, nincs szomjúság. Az elbizakodottsággal még a legszerényebb embernek is meg kell küzdenie. Tanulom minden nap, hogy józanul gondolkozzak magamról, s mégis időnként kell, hogy megaláztassam, hogy megszégyenüljek, vagy a másik irányban az alkalmatlanság és értéktelenség érzéseivel harcoljak.
A Biblia szerint a büszkeség kezelhető:

Mivel ezt mondod: Gazdag vagyok, meggazdagodtam, és nincs szükségem semmire; de nem tudod, hogy te vagy a nyomorult, a szánalmas és a szegény, a vak és a mezítelen: tanácsolom neked, végy tőlem tűzben izzított aranyat, hogy meggazdagodj, és fehér ruhát, hogy felöltözz, és ne lássék szégyenletes mezítelenséged; és végy gyógyító írt, hogy bekend a szemed, és láss.” Jel.3:18 

Én úgy tapasztalom, hogy a térdeimen, Isten dicsőítésében eltöltött idő az egyik komponense ennek a gyógyító kencének. Olyan nevetségessé lesznek ott a nagy igazságaim.

Újra örömüket lelik az alázatosak az Úrban.” Ézsaiás 29:19

Ha résen vagyunk és harcolunk ezekkel az akadályokkal, akkor egyre inkább növekedni fog bennünk az Ő uralma, világossága.

Nincs semmi közünk az éjszakához és a sötétséghez. Ne legyünk hát olyanok, mint a hitetlen emberek! Ne aludjunk, hanem éberen őrködjünk és legyünk elővigyázatosak!” 1.Thesz 5: 5b,6 EFO

Pápai Márta Zsófia

Árnyalatok a hófehértől a feketéig ~ 1. rész

Kinek a szolgája vagy?

Felszínes, „lájkvadász” világban élünk. A média által mindenki megmutathatja magát bárkinek, olyan fotókat készíthetünk magunkról, családunkról, amilyet a magazinokban láthatunk. Szeretnénk látszani valaminek, valamilyennek: okosnak, szépnek, fiatalnak, csinosnak, divatosnak, rendszeretőnek, gazdagnak, tiszteletreméltónak stb. És valójában ezeket a dolgokat nem is annyira mi szeretnénk, nem mi találjuk ki, hanem ezek az elvárások. Különböző feladatkörben más-más elvárásoknak kell eleget tennünk.

Sokszor azon veszem észre magam, hogy szeretnék jó anyának tűnni. Nem csak az lenni, hanem annak is látszani. Amikor a gyerekemet orvoshoz vittem, szerettem volna, ha kedves és türelmes anyukának látnak az emberek. Igazából mérges voltam a gyerekre, mert rosszalkodott és úgy éreztem, tehetetlen vagyok. Van, hogy néha olyasmit engedek meg a gyereknek, amit nem tartok helyesnek csak azért, mert zsarolva érzem magam a gyerekek vagy a környezetem által. Vagy amikor végignézek a kertemen és látom, hogy a szomszédoké milyen szép, rendezett, egy szál gaz sincs benne, valójában az zavar, hogy mit mondanak a többiek, akik látják, hogy az enyém el van hanyagolva. Biztos azt gondolják, hogy lusta vagyok… És ha tényleg az vagyok?? Szeretnék jó hívőnek látszani, ezért elnézem a bűnt, vagy kedvesen mosolygok, képmutatók módjára, mikor dühös vagyok és képtelen vagyok megbocsátani.

Nagyon megfogott az, amit Pál mondott egyszer: Mert most embereknek engedek vagy Istennek? Vagy embereknek igyekszem tetszeni? Mert ha még embereknek igyekeznék tetszeni, nem volnék Krisztus szolgája. Pál levele a galatákhoz 1:10.

Sokszor érzem azt, hogy rabszolga vagyok. Például a gyerekeim rabszolgája. Ide-oda rángatnak, követelnek és én minden igényt ki KELL elégítsek. Mindezt úgy, hogy közben jó anyának látsszak. Hogy a gyerekek úgy emlékezzenek majd rám, hogy milyen jó, türelmes, segítőkész anyukájuk volt. Meg, hogy a szomszédok, barátok felnézzenek rám. Mindezt megterhelt szívvel, beteg lélekkel. És ez a betegség messzire bűzlik. Más lehet rabszolgája a férjének, a baráti körnek, divatnak, gyülekezetnek, tanároknak, saját önbecsülésének. Tesszük ezt úgy, hogy becsomagoljuk egy szép köntösbe, ráhúzzuk a cukormázat, amivel még magunknak is megmagyarázzuk, hogy ezt így kell csinálni.

Bombázzák az agyamat az igék a szolgálatról, a lábmosásról, a könnyű igáról, önmegtagadásról, és sokszor nem értem, hogy is van ez… Gondolataimat a fenti ige tette helyre. Kinek vagyok én a szolgája? Mert valakinek biztosan szolgálok. Ezt tudjuk az Írásból: vagy Istennek vagy a Sátánnak. Hogy??? Ha embereknek akarok kedvében járni, nem lehetek Krisztus szolgája?? Ha csak azért teszek, vagy mondok dolgokat, hogy kedvezőbb képben mutassam magam, az távol áll a Krisztuskövetéstől, legyek bár gyülekezeti szolgáló, csinos üzletasszony, vagy hős „anyatigris”.

Azt mondja Pál apostol a rabszolgáknak, hogy aki szolgál, úgy tegye, mint aki Istennek szolgál. IGEN??? Nehéz Istennek tetszően szolgálni? Talán nehezebbnek tűnik, mint egy embernek. Mert emberek elől el lehet rejteni elmulasztott dolgainkat, jellemhibáinkat egy darabig, de Isten előtt nincsenek rejtett dolgok, titkok. Ő ismeri szívünk legmélyebb indulatait, rejtett szándékainkat. Mégis Isten azt mondja, hogy ha felvesszük az Ő igáját, akkor megláthatjuk, hogy az könnyű és gyönyörűséges. Máté 11.29.-30 „Vegyétek magatokra az én igámat, és tanuljátok meg tőlem, hogy szelíd vagyok, és alázatos szívű, és megnyugvást találtok lelketeknek. Mert az én igám boldogító, és az én terhem könnyű.” Mert Ő nem hagyja, hogy egyedül cipeljük azt. És Istennek szolgálni öröm. Igazán csak így szabadulhatunk meg a láncainktól, amelyek húznak lefelé. Nem értjük, miért olyan nehéz, miért nincs öröm az életünkben? Miért olyan sok a kiégett ember? Talán mert tudatlanul is az ördög igáját vonszolják és még csak nem is tudják, hogy a közvélemény elismerésének keresése megölte a lelkiismeretüket.

Nézzünk mélyre a lelkünkben és keressük meg, mi az, ami megkötöz, mi az, aminek a rabjai vagyunk, kérjünk szabadulást ezektől, hogy szolgálatunk jó illatú legyen!