Hófehér Karácsony

Idén nem árasztott el spontán a karácsonyi hangulat. Talán azért is, mert védekezik a lelkem a korai karácsonyi kirakatok ellen. Ugyanúgy készültem, mint máskor, beszereztem az ajándékokat, megterveztem az egyszerű kis ünnepünket, elgondolkoztam a hagyományainkon, hogy mi az amiben változtathatnánk, milyen új igényei lehetnek a növekvő gyerekeknek. Lehet ami tavaly élmény volt, idén már dedós… Gyertyákat gyújtottunk, kitettünk néhány karácsonyi dekorációs tárgyat, énekelgettünk.

De magamban nem érzékeltem semmi ünnepváró hangulatot. Egy picit sem abból a gyermeki várakozásból, aminek a töredékét olyan nagyon szeretjük hordozni felnőttként is, és amit jó érzés csodálni a gyermekeinkben.

Igaz, nagyon elfoglalt voltam, de nem tudtam ezt a „közönyt” az év legkedvesebb ünnepe iránt erre fogni. Lehet, hogy a hó hiányzik. Ritkán hull felénk télen. Így az ünnep küszöbén tőlem nagyon távol álló módon egészen racionálisan kezdtem gondolkozni ezekről a dolgokról. Kell ez egyáltalán? Vajon őszintén Isten mit gondol ezekről a kisebb nagyobb felhajtásainkról? Hogyan kellene ezt jól csinálni?

Néha annyira pótolni szeretnénk mindent így Karácsonykor. Pörgünk. Emlékeztetnem kellett magam arra, hogy az egész év előttem állt, megtettem, amire Isten kegyelméből erőm volt a körülöttem élő emberekkel, a rám bízottakkal, kis és nagy családommal. Volt egy egész évem szeretni, szolgálni, s bár tisztában vagyok hiányosságaimmal, mulasztásaimmal ne engedjem, hogy felőröljön ez az időszak.

Kell-e ünnepelni? Tetszik ez Istennek? A Bibliát lapozgatva azt látom, hogy Isten jónak látta az ő népe esetében is, hogy ünnepeket jelöljön ki, amikor emlékeznek, és az Ő csodáit átadják generációról generációra. Sőt, már a teremtéskor megjelenik a hetedik nap, mint pihenés, megállás, rácsodálkozás arra, amit Isten jónak és szépnek alkotott. Kellenek az ünnepek, mert emberből vagyunk, felejtünk, elhalványulnak a csodák. Le kell,lassítsunk, meg kell álljunk időnként, ez nem egy önző dolog.  Isten, akinek semmi szüksége nincs a pihenésre, annyira fontosnak látta ezt, hogy példát mutatott ebben.

Egyik nap, miközben újra ezen az ünneplés dolgon morfondíroztam egy ige jutott eszembe:

"Ne hozzatok többé hazug áldozatot, még a füstjét is utálom! Újhold, szombat, ünnepi összejövetel? Nem tűröm együtt a bűnt és ünneplést!" Ézsaiás 1:13

Szóval ez a baj az ünnepvárásommal. Ezért érzem üresnek, és Isten előtt értéktelennek.  Ébresztgetett a Lélek, és eszembe jutott, hogy az utóbbi hetekben a sok tennivaló között olyan felszínessé vált a személyes csendesség, olyan étvágytalanná lettem az Igére.

Isten kegyelmes. Nem hagy érintetlenül a bűneimben. Egyáltalán nem szeretem, amikor lelepleződnek az önző szándékaim a „nemes” cselekedeteim mögött, a helytelen motivációm, a szeretetlenségem a családban, a meggondolatlanul kimondott szavak gyümölcsei és az összes többi, amire itt nincs hely felsorolni. De ez a fájdalom reménységet ébreszt bennem. Formál még az Úr, törődik velem, vesződik, mint szülő a gyermekével.

Az időjárás előrejelzés szerint idén sem lesz hóhullás az ünnepek alatt, de a lelkem Isten kegyelméből fehérbe öltözhetett. Miután megvallottam s Jézus vére alá vittem bűneimet egészen ünnepi hangulatom lett.

Édesanyám mesélte nemrég, hogy gyermekként számára az volt a Karácsonyban a legszebb, hogy a nagymamám este miután ágyba fektette őket, mindent tisztára súrolt az egyszerű kis lakásban, felterítette a legszebb rongyszőnyegeket, amit nyáron megmostak a patakban, ünnepi abroszt tett az asztalra, és amikor felébredtek a frissen pucolt kályha tetején már főtt a töltött káposzta.

A tiszta szív a legfontosabb az ünnepben. Ha ez megvan, akkor nem fogok eltévedni ebben a csillogó karácsonyi kavalkádban. Nem lesz az ünneplésem hazug és üres.

"Jöjjetek, szálljunk vitába! - mondja az ÚR. Ha vétkeitek skarlátpirosak is, hófehérekké válhattok, ha vörösek is, mint a bíbor, fehérekké lehettek, mint a gyapjú." Ézsaiás 1:18

"Boldogok, akiknek a szívük tiszta, mert ők meglátják az Istent." Máté 5:8

 

Ráadás

Aggódós típus vagyok. Nem az a típus, amelyik rommá teszi magát tőle, hanem amelyik minden problémára megoldást akar találni, s ha nem sikerül … ez nem opció. Aztán meg álmodozó, ötletelő, tervező ember is vagyok. Így gyakran előfordult már velem, hogy a jövőbeni dolgok nyugtalanítottak, s nem tudtam élvezni a mát. A jövő elképzelt problémáit próbáltam a mában megoldani, s így elveszítettem a pillanat értékét, s az Úrtól is távolodtam. Mert az aggódás hitetlenség és bizalmatlanság Isten felé. Aggódok, mert nem hiszem, hogy Ő segíteni tud, bizalmatlan vagyok, mert én akarom a kezembe venni az irányítást, én akarom megtervezni/megjavítani a jövőm.
Sokat formált már az Úr ezen a téren. Ma már könnyebben rábízom a holnapot, mint “tegnap”, de azért még előfordul, hogy kattogok, rágódok egyes dolgokon fölöslegesen. Az elmúlt napokban ismét elém hozta Isten ezt az igét:

"Keressétek először Isten országát és az ő igazságát, és mindezek ráadásként megadatnak majd nektek. Ne aggódjatok tehát a holnapért, mert a holnap majd aggódik magáért: elég minden napnak a maga baja." Máté 6: 33-34

Sokszor volt már üzenet ez számomra, s most az életem két területén is az. Először a második felét.

"Ne aggódjatok tehát a holnapért, mert a holnap majd aggódik magáért: elég minden napnak a maga baja." Máté 6:34

Most, hogy közeledik a vizsgaidőszak, s láttam, hogy mennyi megmérettetés vár rám, s hogy én mennyire kevés is vagyok mindezekhez, aggódni kezdtem. Kiszámoltam, hogy ha minden nap tudnék is tanulni x időt (amennyit, amúgy nem tudok), még akkor is le lennék maradva. Ettől a konklúziólevonástól aztán meg még elveszettebbnek éreztem magam. Mikor megosztottam minden aggodalmam a férjemmel ő csak annyit mondott: “Csak arra az egyre koncentrálj, amit csinálsz, amit épp most tanulsz.” Majd eszembe jutott a fenti igerész is. Meg az is, hogy elég szomorú dolog, hogy már megint aggódok, hisz eddig is már hányszor megtapasztaltam Isten kegyelmét és erejét. Azt, hogy

"ha Isten segít, a falon is átugrom." Zsoltárok 18:30

Miután a hitetlenséget ismételten felismertem magamban, először elszégyelltem magam és bocsánatot kértem az Útól, utána letettem a kezébe a jövőt. Majd hálát adtam a férjemért, s a mára koncentráltam. Mindig csak arra az egy leckére/tantárgyra figyeltem, ami épp következett (tudtam én, hogy így hatékonyabban lehet haladni, de most ismét megtapasztaltam). Jó az ÚR!

"Keressétek először Isten országát és az ő igazságát, és mindezek ráadásként megadatnak majd nektek." Máté 6:33

Ez az ige most az adventi igém. Karácsony közeleg, s mind azt szeretnénk, ha minden szép és jó lenne, ha jutna ajándék minden családtagnak, ha lenne finom, meleg étel az asztalon, feldíszített, tiszta és ragyogó lakás, boldog békés család … meg minden, minden. S oda jutunk, hogy a sorrend megfordul: a minden mást keressük, s Krisztus csak a ráadás az ünnepen.

Úgy szeretném most, adventkor is, először Isten országát keresni, az Ő dicsőségét meglátni. Őt még jobban megismeri, Hozzá közelebb kerülni. Úgy szeretném, ha minden más eltörpülne Mellette … ha minden más csak ráadás lenne.