Mennyire ismered?

Az pedig az örök élet, hogy megismerjenek téged, az egyedül igaz Istent, és akit elküldtél, a Jézus Krisztust.

Néha már közhelyként hat, hogy Isten a Vele való kapcsolatra teremtett minket. Nem is vesszük elég komolyan, ezért olyan hiányosak az ismereteink Róla. Pedig Ő tényleg vágyik ránk! Azt akarja, hogy egyre jobban megismerjük Őt. Nem arról van szó, hogy mennyit tudunk Róla elméletben, mennyit hallottunk Róla egy-egy igehirdetésben, hanem arról, hogy mennyire tapasztaltuk Őt meg egy-egy élethelyzetben.

Nekem az is sokat jelentett, amikor felfedeztem, hogy Isten nevei a jellemét tükrözik. Tudom, hogy megsegítő erő (Zsolt. 28,8), hogy mindig biztos segítség a nyomorúságban (Zsolt. 46,2), hogy Ő a látás Istene (1Móz. 16,13), aki mellettem bizonyít (Jób 16,19), Immánuel (És. 7,14), a jó Pásztor (Jn. 10,11), Csodálatos Tanácsos (És. 9,5) és folytathatnám. Honnan tudom? Mert tapasztaltam. Azt is tudom, hogy Ő az egyedül igaz Isten. Honnan? Mert mondta. Nekem, személyesen. Nem is fogom elfelejteni, soha!

Távol voltam az otthonomtól, s a fejemben minden összekuszálódott, mert a messzeségben is utolért, amitől már otthon is menekülni akartam. Isten azonban ott is ugyanaz volt. Úgy döntöttem, hogy reggeli áhítataim során Neki szegezem a Saulus kérdését: „Ki vagy, Uram?” (Ap. Csel. 9,5). Szinte villámként hasított belém az elsőként kapott válasz: „Az egyedül igaz Isten”. Hívő fiatalként nem volt ismeretlen számomra az Ige, de még soha ennyire személyes sem. Azóta még inkább tudom: Őt akarom szeretni, szolgálni és egyre jobban megismerni. Ebben az évben is. Ugye te is, testvérem?

Lélekháló

Az életem több területén is másoktól függök, akik többnyire halogatják a dolgaimat. Sok mindent ígérnek, vagy inkább ígérgetnek. Igen, sok ígéretünket elfelejtjük, vagy talán már akkor sem vesszük komolyan, amikor elmondjuk, és abszolút nem törekszünk arra, hogy meg is valósítsuk. Ezért, sokszor annyira egyedül érzem magam a problémáimmal! Mintha egy végtelen szélmalomharcot vívnék, és közben azt kérdezem – Ebben az érdektelen, közömbös világban Te is közömbössé váltál Istenem?

Bevallom, gyakran gondolkodom azon, hogy mely sorok közé bújhatott el Isten. Közömbös emberek között keresem a szerető Istent!

Aki ezt mondja:

„Ne féljetek, ti sok verébnél értékesebbek vagytok!” (Lukács 12:7)
„mert az Úr szeme az igazakon van, és füle az ő könyörgésükre figyel” (1 Péter 3:12)

Csodálatos, hogy Istennek megvannak az ígéretei. Ugyanakkor tragikus, ha nem ismerem azokat az ígéreteket, amiket nekem tett. Képzeljünk el egy embert, akinek van egy Rembrandt festménye. Ha ez az ember ismerte volna a festményt vagy a festőt, vagy csak valamilyen stílusjegyét (hogy a nagy sötét háttérből ott van egy kis világosság a kép közepén, a mondanivalón), de ezt nem tudta, akkor mit ér a tulajdona. Így van az az ember, aki nem ismeri Isten ígéreteit. Lehet, hogy ott van a Bibliája a könyvespolcon, lehet, hogy büszke is arra, hogy Bibliája van. Lehet, régebb ígért Neki Isten valamit, de már elfelejtette. Mert Isten ígéreteivel tele van a Biblia.

Itt egy pillanatra megálltam … hagyni akartam, hogy a régi ígéretek előtörjenek lelkem sírkamrájából.

  • Amíg Tőlem függsz, addig Én cselekszem a Te érdekeidben.
„Az Úr harcol értetek, ti pedig maradjatok veszteg!” (2 Mózes 14:14)
  • Én sosem hazudok neked, megteszem Veled mindazt a jót, amit Neked ígértem.
„Nem ember az Isten, hogy hazudnék, nem embernek fia, hogy bármit megbánna. Mond-e olyat, amit meg ne tenne, ígér-e olyat, amit nem teljesít?” (4 Mózes 23:19)
  • Semmilyen helyzetben nem kell félned, mert Én veled vagyok.
„Megparancsoltam neked, hogy légy erős és bátor. Ne félj, és ne rettegj, mert veled van Istened, az ÚR, mindenütt, amerre csak jársz.” (Józsué 1:9)
  • Tegyél Engem az első helyre, és Én gondoskodom rólad.
„De keressétek először az ő országát és igazságát, és ezek is mind ráadásul megadatnak nektek.” (Máté 6: 33)
  • Minden ígéretem, amit az Én beszédemben találsz, meg fog történni!
„Egyetlen szó sem veszett el azokból az ígéretekből, amelyeket az Úr Izráel házának tett. Mind beteljesedett.” (Józsué 21:45)

Úgy gondolom, hogy Isten ígéretei nem az én, vagy a te személyedhez fűződnek, hanem Isten lényéhez. Melyek a Te életed történetének ígéretei? Ha szorongatott helyzetben magadba nézel, mit rejt a lélekhálód? A közömbösség szülte magányt, vagy az Isten Neked tett ígéreteit?

Holdkór

Többnyire a telefonunk ébreszt, vagy esetleg az okos óránk burrogása lett az új nap előhírnöke. Te hogyan szoktál ébredni?

Én viszonylag könnyen elválok a takarómtól, de utána aztán álmatagon botorkálok a konyhában és némi koffeinforrás után kutatok.

A férjem számára komoly gondot okoz a reggeli felkelés: nagyon nehezen ébred, képtelen feltápászkodni, sokadszorra nyomja le az ébresztőórát, mire végre talpra áll. Családunk megrögzött szundistája a technikai vívmányokat is szereti kihasználni, ezért elkezdte alkalmazni az okos ébresztőt a kellemes ébredés érdekében.

wakeup-easy

Smart alarmnak, azaz okos ébresztőnek hívják azokat az alkalmazásokat, amelyek az okostelefonok mozgás- és hangérzékelőit használva mérik és elemzik az ember alvási fázisait. Az így gyűjtött adatok alapján a program figyeli, mikor alszol mélyebben, és mikor éberebben.  Az okos ébresztés pedig úgy működik, hogy este, lefekvés előtt meg kell adni az alkalmazásban az időintervallumot, amikor szeretnél felébredni, például fél hét és hét között. Az app egész éjjel figyeli az alvási ciklusaidat, és amikor a megadott időszakban éberebb alvást érzékel, akkor elkezdi nyomni neked az ébresztőt. (Ha nem érzékel éber alvást a kijelölt időszakban, a végén akkor is felébreszt természetesen.) Ez így elég egyszerűen hangzik, de állítása szerint tényleg egészen más érzés így kelni.

Megfigyelted már? Általában elaludni könnyebb, mint ébredni! Ezért van szükségünk valamilyen jelzésre. Fizikai értelemben, az alvás természetes velejárója, hogy nem vagyunk tudatában az alvással eltöltött időnek (hacsak nem mérjük azt).

Esténkint – régi keresztény szokás volt –
Számot vetek a lelkiismerettel:
Mit tettél ember, mit vétettél ember?
És mit nem tettél ember, most felelj?

Csordultig mindig a szív, e nagy kehely.
Mit tettél ember? Fölkeltél vidáman
És álmosan, mert minden áldott reggel
A régi vágy von: kelni napkelettel.

Azután mentél, mert az élet: menni,
Egy célhoz menni, célnál sohse lenni.

(Juhász Gyula – Alvás előtt)

Elalvás előtt számot vetni, aztán újra felébredni … Ez természetes körforgás, de van egy feltétele! Nem elég a jelzés, ébreszthetőnek kell lenni. Így van ez a lelki életünkben is.

„Felét eltüzeli, ennél a felénél pecsenyét süt, megeszi a húst, és jóllakik; közben melegszik, és ezt mondja: De jól megmelegedtem, amíg néztem a tűz fényét! A fa többi részéből istent készít: bálványszobrot. Leborulva imádja, és így könyörög hozzá: Ments meg engem, mert te vagy az istenem! Nem tudnak, és nem értenek semmit, mert szemük nem képes látni, és nincs eszük, nem értenek. Nem gondolja meg az ilyen ember, nem tudja, és nem érti, hogy ezt mondaná: Felét eltüzeltem, kenyeret sütöttem parazsánál, húst is sütöttem, és megettem. A többi részéből utálatos bálványt csinálok, és egy fatuskót imádok! Aki hamuban gyönyörködik, azt félrevezeti saját megcsalt szíve.” Ézsaiás 44: 16-20

Nehezen ébredünk fel téves elképzeléseinkből, és ezért gyakran megreked az Istenképünk. Múltból hozott indulatokat, hajlamokat, viselkedés mintákat megkeresztényesítünk, és úgy gondoljuk, hogy minden jól van így. Azt írja az ilyen emberről a szentírás: „Nem tudnak, és nem értenek semmit, mert szemük nem képes látni, és nincs eszük, nem értenek”. Mi, akik Istenhez tartozunk, miben különbözünk? Hibázunk, de többnyire nem is realizáljuk. Vagy annyira elvakít a holdkór, hogy másokra is próbáljuk rákényszeríteni lelki életünk tévedéseit! Azt hiszem nem az a lényeg, hogy mindenki úgy éljen, ahogy én jónak látom. Inkább úgy kellene élni, ahogyan és amiről Krisztus meggyőzte az illetékes személyt. Megreked az Istenképünk? Gyakran megreked! Mert egyfajta Biblia ismerettel, keresztény bőrbe bújtatott óemberrel szépen beleszenderülünk a hétköznapokba.

A végeredmény sem kívánatos: „Aki hamuban gyönyörködik, azt félrevezeti saját megcsalt szíve.” Mégis, miben különbözünk, ha már egyszer Istent választottuk?

Meg vagyok győződve, hogy egyetlen dolog választ el minket, és menthet meg a következmények fájdalmas realizálásától. Ha valóban Istenhez tartozol, és élő kapcsolatod van Vele, akkor Ő fel tud ébreszteni, és ez KEGYELEM. Tedd le Isten kezébe az önigazultságodat, a magyarázkodásokat, és engedd, hogy tiszta lappal indítson ma útnak!

Büszkeség vagy bátorság?

Egyik kedvenc zsoltárom a 119. Bár az eredeti nyelven költői szempontból is egy remekmű a hozzáértők szerint, a magyar nyelvben ez nem jön éppen úgy át. Nem is ezért szeretem, hanem az Isten igéjének a felmagasztalása miatt. Szinte minden egyes versben benne van az ige szinonimája: döntéseid, határozataid, törvényed, rendelkezéseid, intelmeid, parancsolataid, ígéreted, igazságod, utasításaid, beszéded stb. Ó, bárcsak én is úgy ragaszkodnék Isten szavához, mint a zsoltáros! Bárcsak úgy ismerném és szeretném Isten törvényét, mint ő!
Ahogy ezt a zsoltárt olvastuk a családommal, eljutottunk a 99. és a 100. versekhez:

"Minden tanítómnál értelmesebb lettem, mert a te bizonyságaid az én gondolataim.  Előrelátóbb vagyok, mint az öreg emberek, mert vigyázok a te határozataidra."

Ahogyan elmélkedtem rajta, a következő gondolatok születtek meg bennem: vajon a büszkeség beszél az íróból? Hogyan mondhat olyasmit, hogy “minden tanítómnál okosabb lettem, értelmesebb vagyok a véneknél”? Lehet ezt jól mondani? Lehet ezt jól érteni?

Két dologra jutottam:

  • Az igeversek nem az írót magasztalják fel, hanem az igét. Nem a büszkeség szól a zsoltárosból, hanem a meggyőződés: aki Isten szava szerint él, az minden világi bölcsnél értelmesebb lesz. Az Úr rendelkezései tökéletesek! Az Ő szavának bölcsessége mindenek felett való!
  • Aki szereti és éli az igét, az lehet csak igazán bátor és határozott! Hiszen olyan igazságokat képvisel, amelyek nem tőle függnek! Isten áll mindazok mögött. Ó, hányszor voltam bátortalan Isten igazságait felvállalni mások előtt, mert az ő szemükben az bolondság volt! Pedig ha igazán komolyan vettem volna az igét, akkora az ige bizonyított volna saját maga mellett, nekem semmitől sem kellett volna félnem!

    Isten igéjének szeretetére és bátorságra hívlak most, kedves olvasóm! Olvasd az igét, elmélkedj róla, szeresd azt! Meglátod, olyan bátorságot fog adni neked, amely Isten nevére hoz dicsőséget, hisz Krisztusban erre kaptunk elhívást. Gyere, éld meg velem együtt!

Érted is, amit olvasol?

„Érted is, amit olvasol?” Apcsel. 8,30

bible-question-mark

Gyülekezetben nőttem fel, rendszeresen jártam vasárnapi iskolába, később tiniknek majd a fiataloknak tartott alkalmakra. A gyülekezeti összejöveteleken is mind-mind ott voltam, eleinte, mert vittek, később meg, mert vágytam. Kisgyermekként, 9 évesen döntöttem úgy, hogy Jézust a szívembe fogadom, s már akkor, mint az olvasás szerelmese a Bibliát is sokat lapozgattam. Később voltak kimaradások, “hidegebb” időszakaim, de az Ige olvasása, hallgatása, tanulása és megismerése része volt az életemnek. Így természetesnek tekintettem, hogy mikor elővettem a Bibliát és olvasni kezdem értettem is, amit olvasok. Mindig világosan szólt hozzám Isten általa, s ezen soha sem csodálkoztam. Természetes volt olyannyira, hogy ezért nem adtam külön hálát.

Egy alkalommal, mikor valakinek épp örömmel újságoltam mit is mondott Isten nekem, mit üzent az Ige által, elkerekedett a szeme, s csak nézett rám, hogy hát nála ez azért nem így működik. Ő nem mindig érti, amit olvas, s konkrét üzenetet is ritkán kap fentről. Ekkor meg én csodálkoztam el. S később más beszélgetések kapcsán is elhangzott, legyek hálás azért, amiért érthetem, ismerhetem a Bibliát.

Elgondolkoztam. Rájöttem valóban nagy kegyelem, hogy értem, amit olvasok. Kegyelem, hogy nem csak a leírtakat ismerem, hanem háttértudással is rendelkezem köszönhetően a szüleimnek, a tanítóimnak, a gyülekezetnek. Kegyelem, hogy Isten szava eljut nem csak az elmémig, hanem a szívemig is. Nagy kegyelem, amiért hálaadással tartozom.

Szégyenkezve jöttem Isten elé e felfedezés után amiatt, hogy eddig nem tartottam e kegyelmi ajándékot igazi kincsnek, majd hálát adtam, s azóta is csak áldani tudom Őt, amiért ily gazdagságot adott nekem. Mert ez gazdagság, igen nagy.

Mindezek után arra is rájöttem, hogy nem véletlenül kaptam ezt a kegyelmet, osztanom kell, továbbadnom azzal, hogy másokat segítsek az Ige megértésében, megélésében. S nem úgy, hogy igemagyarázóvá leszek vagy prédikátorrá a gyülekezetben, távolról sem, az nem nekem adatott. Nem, sokkal egyszerűbben, csupán szeretettel.

Nem kell szónoknak lenni, sem magyarázónak. Egyszerűen csak le kell ülni a másik mellé, s együtt olvasni, együtt elmélkedni “éjjel és nappal”. Bátorítani, s közben őszintének lenni. Olyannak, akitől bátran lehet kérdezni, akihez bármikor lehet fordulni. Biztatni naponta a mellettem lévőt, s egyben önmagamat is, arra, hogy olvassa, magába szívja azt élet szavát. S amit már tudok, amit már nekem megtanítottak, azt átadni, továbbültetni. Mert szükség van rá, oly sok a szomjas, a fáradt szív, szükség van arra, hogy öntözzünk, hogy élő víz folyama áradjon belőlünk. Ám ez csak akkor lehetséges, ha magunk is naponta … szüntelen az Ő igéjéről elmélkedünk, szívünkben forgatjuk, tanuljuk, mondjuk, éljük az Igét.

Hiszem és vallom azt, hogy Isten igéje érthető a nyitott fülnek és szívnek. Nem kell hozzá különösebb tehetség, csak elszántság, kitartás és őszinte, mély alázat, mert Isten az Ő mérhetetlen kegyelmét mindenkinek adja.

Te érted, amit olvasol? Ha igen, ne habozz hálát adni, majd továbbadni mindazt, amit értesz. Ha pedig nem, keress, kérdezz bátran, “Mert aki kér, mind kap, aki keres, talál, és a zörgetőnek megnyittatik.” (Máté 7,8)

 

A szavak ereje

Az Úr szava erős; az Úr szava fenséges. Zsoltárok 29,4
Mert az Istennek beszéde élő és ható, és élesebb minden kétélű fegyvernél, és elhat a szívnek és léleknek, az ízeknek és a velőknek megoszlásáig, és megítéli a gondolatokat és a szívnek indulatait.  Zsidók 4,12

Már a Biblia első oldalán szembeötlik, hogy Isten szavának teremtő ereje van. S mint embernek, aki Isten képmására teremtetett, az én szavamnak is ereje van. Azt gondolnám, hogy hát azért mégiscsak másabb ez, s nem éppen úgy van az, az én szavam nem ér annyit. De ha megnézem Krisztust, aki emberré lett, s akinek szavára még a halott is feltámadt, igencsak el kell gondolkozzak.

A szavaimnak igenis mérhetetlen ereje van, épp ezért egyáltalán nem mindegy, hogyan bánok velük. Mikor hogyan szólalok fel. Egy-egy kimondott szó ugyanúgy lehet romboló, mint építő jellegű.

“Félelmetes, milyen ereje van néha egy szónak. Sorsokat sodor és életeket dönt. Egyetlen szó, amit nem kellett volna kimondani.” (Wass Albert) Ugyanígy igaz ennek ellenkezője is, életet, bátorít, felemel. Egyetlen szó, amit ki kellett volna mondani.

Jakab apostol azt írja:

...ha valaki beszédében nem vétkezik, az tökéletes ember, meg tudja fékezni az egész testét. Jakab 3,2

Gondolataim csak úgy cikáznak, nehéz megfékezni őket, de ahhoz, hogy megszólaljak idő kell, s ez az idő bőven elég is arra, hogy tudatosan szóljak. Nem mondhatom, hogy véletlenül “kicsúszott a számon”, mert olyan nincs. Be kell ismernem, hogy egyszerűen csak nem akartam megfékezni azt az áramlatot, ami végül ki is tört belőlem. Mert az energiát igényelt volna, erőfeszítést, türelmet, több szeretetet.

Aki megőrzi száját és nyelvét, megtartja életét a nyomorúságtól. Példabeszédek 21,23

Megőrizni a jóra, nem pedig a hallgatásra, ez a feladat. Nem elég, ha nem mondom ki azt, ami romboló, a hangomat és szavaimat azért kaptam, hogy kimondjam mindazt, amivel építhetek. Isten evangéliumát .szavaimmal és cselekedeteimmel tudom a leghatékonyabban hirdetni, továbbadni. S ha én nem szólok, akkor szól más, beszélnek a kövek, ám az nekem már fájni fog.

mouth111

Személy szerint nekem ez a beszéd dolog nagy kihívás, olyan sokszor hangzik el a számból sértő, bántó szó, melyeket már abban a pillanatban vissza is szívnék, ha lehetne… de nem lehet. Legutóbb a férjemet bántottam meg csupán a szavaimmal, melyek láthatóan fájdalmat okoztak neki. S melyek után a sebet gyógyítani kellet. A gyógyítás pedig időt, energiát s legfőképp szeretetet igényelt, valamint szeretettel teli szavakat.

Sokszor bele sem gondolok mekkora erő is rejlik a szavaimban, ha belegondolnék talán nem szórnám csak úgy őket szerteszét. Kimondok valamit, s a gyermek rögtön mondja is utánam. Mit hall tőlem? Panaszt, sértést, szitkozódást? Vagy áldást, hálát és bátorítást? Hogyan szólok a férjemhez, gyermekemhez? Örül-e ha velem beszélhet? Bátorítom őt, felemelem, szárnyalhat mellettem?  Hogyan beszélek a környezetemmel, éltető víz vagy tikkasztó meleg az, mi belőlem árad?

Úgy szeretném ma, s ezentúl minden nap, a bennem rejlő erőt, a szavaimat úgy használni, hogy az másokat felüdítsen. Bátorítani, építeni, gyógyítani akarok. Add Uram, hogy ez így legyen!

 

Beszél hozzád?

Azután Jézust megkötözve elvitték, és átadták Pilátusnak. Pilátus pedig megkérdezte tőle: „Te vagy a zsidók királya?” Ő így válaszolt neki: „Te mondod.” A főpapok hevesen vádolták őt. Pilátus ismét megkérdezte tőle: „Nem felelsz semmit? Nézd, mennyire vádolnak!”Jézus pedig többé semmit sem válaszolt, úgyhogy Pilátus nagyon elcsodálkozott. Márk 15, 2-4

Vannak részek a Bibliában amiket bár ismerek, mégis valahányszor olvasom, újra meg újra ledöbbenek rajtuk. Ilyen Jézus néma csendje. Előttem van a kép, ahogy áll Pilátus, a főpapok, a nép előtt, válaszol az első kérdésükre, utána meg hallgat, közben meg zúdulnak rá az egyre hangosabb, hevesebb vádak, melyek nőnek, nőnek, annyira, hogy képesek ellepni, elnyelni, elpusztítani mindent.

Miért hallgat Jézus? Valószínű sok magyarázatot kaptunk már erre a kérdésre különböző forrásokból. Olvasva ezt a részt, bennem is ez a kérdés született meg ismét, aztán válaszként egy másik kérdés fogalmazódott meg a szívemben: ha beszélt volna, lett volna olyan aki meghallgatja? Nem a fülével, hanem a szívével. Nem, nem lett volna. Hiszen vádlói olyan rég tervezték ezt a pillanatot, amikor végre diadalmaskodhatnak felette, hogy saját elképzelésük, akaratuk, szívüknek egyre jobban zúgó bosszúja képtelenné tette őket arra, hogy meghallják az igazságot.

Magamnak is feltettem ugyanezt a kérdést: ha beszél hozzám Jézus, meghallom? Vagy az én szívemben is olyan hangos az én tombolása, hogy Jézus némaságra szorul. Természetesen, nem tartozom azok közé, akik vádolják, gúnyolják őt, de olvasva ezt az igerészt, a Lélek önvizsgálatra késztetett. Keresem Jézus szavát, érdekel, tudni akarom, hogy mit akar mondani nekem ma is, most is, az életem minden helyzetére, vagy annyira hangos a saját akaratom, elképzelésem, hogy Jézus elnémul mellettem?

hallgatas

Halottam egy házaspárról, ahol a férj belefáradt abba, hogy beszéljen, véleményt mondjon. Miért? Mert bármit mondott, döntött, felesége úgyis saját elképzeléseit követte. Belefáradt a férj ebbe a huzavonában, és elnémult.

Megváltónkról olvasottak, meg ez a hétköznapi történet is, amit megemlítettem önvizsgálatra késztet. Engedem Jézust szólni hozzám, engedem, hogy bárki más megszólaljon mellettem, vagy annyira el vagyok telve a saját nézeteimmel, véleményemmel, akaratommal, hogy senkinek nem engedek beleszólást az életembe. Félreértés ne essék, nem kell ehhez egy kolerikus természetnek lenni, egy szende ember is ugyanúgy tud hangoskodni szívében, mint bárki más, akkor is, ha ezt fülünkkel nem halljuk.

Hívlak ma benneteket arra, hogy üresítsük meg a szívünket. Engedjük el a saját igazunkat, és kérjük Krisztust, hogy töltsön be az Ő igazával. Engedjünk teret Jézus szavának, megtisztító igazságának, szerető szavának. Gyakoroljuk ezt szeretteink, házastársunk, gyermekeink felé is, hallgassuk meg őket, érdekeljen őszintén, amit mondani akarnak.

"Tanuljátok meg tehát, szeretett testvéreim: legyen minden ember gyors a hallásra, késedelmes a szólásra" Jakab 1, 19

Áldott Vasárnapot, áldott csendes perceket Istenünk jelenlétében!