ISTEN NEM MUTATVÁNYOS!

Házicsoportunk egy tagjának, Levinek a gyerekkori jóbarátját, Zsoltot, megcsípte egy darázs, és mivel súlyos allergiás reakció lépett fel, 20 perc múlva már agyhalott volt.
A mentősök a testét újra tudták éleszteni, de Zsolt agyában nem jelentkezett keringés. Pár napig gépek segítségével életben tartották.
Ebben a pár napban történt, hogy Levi megkérte a csoportunkat, hogy imádkozzunk felépülésért.
Aztán megkért egy másik gyülekezetből egy presbitert (aki kórházmissziót végez, ráadásul adatott neki a gyógyítás kegyelmi ajándéka), hogy menjen be vele a kórházba, ő is imádkozzon Zsoltért, és kenje meg őt olajjal Jézus nevében, az igének megfelelően (Jakab 5,14).
Ezzel párhuzamosan összejöttünk mi is, jópáran a gyülekezetből, hogy a háttérben imával kísérjük ezt a különleges látogatást.

A nap eltelt.
Aztán eltelt még két nap.
Mindannyian feszülten vártuk a csodát.

A várakozás második napjának reggelén váratlanul és nagyon korán ébredtem.

Egy ige volt az első gondolatom:

"Könyörülök, akin könyörülök, és kegyelmezek, akinek kegyelmezek."

Kikerestem, és elolvastam a szövegkörnyezetével együtt. Mózes és Isten beszélgetnek:

... most azért, ha ked­vet ta­lál­tam előt­ted, is­mer­tesd meg ve­lem uta­dat, hogy is­mer­je­lek té­ged, és ked­vet ta­lál­has­sak előt­ted. És gon­dold meg, hogy e nép a te né­ped.
Ő így szólt: Ar­com men­jen-e ve­le­tek, hogy meg­nyug­tas­sa­lak?
Mó­zes ezt fe­lel­te: Ha ar­cod nem jár ve­lünk, ne is vi­gyél ki min­ket in­nen!
Mert mi­ről is­mer­het­jük meg, hogy én és a te né­ped ked­vet ta­lál­tunk előt­ted? Nem ar­ról-e, ha ve­lünk jársz? Így va­gyunk meg­kü­lön­böz­tet­ve, én és a te né­ped min­den nép­től, amely e föld szí­nén van.
Az ÚR azt fe­lel­te Mó­zes­nek: Meg­te­szem ezt is, amit kí­ván­tál, mert ked­vet ta­lál­tál előt­tem, és név sze­rint is­mer­lek té­ged.
Így fe­lelt Mó­zes: Kér­lek, mu­tasd meg ne­kem di­cső­sé­ge­det!
Erre azt mond­ta az ÚR: Meg­te­szem, hogy el­vo­nul­jon előt­ted egész fen­sé­gem, és ki­je­len­tem előt­ted az ÚR ne­vét: kö­nyö­rü­lök, akin kö­nyö­rü­lök, és ke­gyel­me­zek, aki­nek ke­gyel­me­zek.
Majd így foly­tat­ta: ar­co­mat azon­ban nem lát­ha­tod, mert nem lát­hat en­gem em­ber úgy, hogy élet­ben ma­rad­jon.
Majd azt mond­ta az ÚR: Íme, van itt hely ná­lam; állj a kő­szik­lá­ra!
És ami­kor di­cső­sé­gem el­vo­nul előt­ted, a kő­szik­la ha­sa­dé­ká­ba ál­lí­ta­lak, és ke­zem­mel be­ta­kar­lak, míg át­vo­nu­lok.
Az­után ke­ze­met el­ve­szem ró­lad, és há­tul­ról meg­látsz en­gem, de az ar­co­mat nem lát­ha­tod.
2.Móz 33:13-22

Csend lett a lelkemben.
Vajon mit jelent most ez az ige ebben a helyzetben?

Aztán a Szentlélek elkezdte kibontani előttem:

– Isten nem elkápráztatni akar engem a csodáival.

Ő nem mutatványos.

– Annyit enged meg látni az Ő dicsőségéből, amennyit elbír a Vele való kapcsolatom, a barátságunk.

– Ami nekem csoda, az Neki nem az. A Vele való kapcsolatom mélyülésével már nekem sem az. Ismerve Őt, a csoda már nekem sem szenzáció többé:

a csoda az Ő szeretetének egyik megnyilvánulása.

– Nem a csodákat kell kívánnom, hanem azt, amit Mózes: hogy az Ő arca velem járjon.
Hogy annak milyen következményei vannak, az – ismerve Őt – természetessé válik.

– Amíg a szenzációt éhezem, addig nem tudok az Ő személyéhez közel kerülni.

– Amíg az Ő dicsősége elviselhetetlen a számomra a bűnökre való hajlamaim miatt, addig nem láthatom az Ő arcát.
Szeretetből nem engedi látni, hogy nehogy (pl. felfuvalkodva) meghaljak.
Nehogy azt higgyem, annak segít, akinek én kegyelmezek, nehogy azt higgyem, hogy a kívánságaim teljesülnek az Ő erejével.

Nem!

Kijelöli a kompetencia-határokat:

akkor van rendben a kapcsolatunk, ha én azonosulok az Ő tervével, én csatlakozom az Ő munkájához.

Ő könyörül, Ő kegyelmez – én csatlakozhatok ehhez, amikor Ő erre megkér, amikor Ő ezt megengedi.

– A dicsősége elsősorban nem a csodákban jelenik meg, hanem a kettőnk bensőséges kapcsolatában:

"Az Is­ten or­szá­ga nem szem­mel lát­ha­tó­an jön el. Nem mond­ják majd, hogy íme, itt vagy íme, ott van, mert az Is­ten or­szá­ga ben­ne­tek van." Lukács 17:21

– A betegek életében is a Vele való kapcsolat lehetősége az igazi csoda, az lesz Isten dicsősége:

"Gyógyítsátok az ott levő betegeket, és mondjátok nekik: Elközelített hozzátok az Isten országa." Lukács 10:9

… Zsolt szerveit aznap este szétosztották a rászorulóknak…

Nem voltam csalódott.

… de csak, mert Isten közel jött hozzám, kijelentette előttem az Ő nevét, és megláttam az Ő dicsőségéből valamit: ráláttam magamra, a motivációmra, ezzel együtt a kettőnk kapcsolatának jelenlegi állapotára.

Na meg az Ő természetére!

…most még jobban szeretem!!! 🙂

Thökölyi Réka

Napi 15 perc?

„Sok keresztény családban felnövő fiatal érzi úgy, hogy az egész kereszténység sokkal unalmasabb, mint a világ. Unalmas a bibliaolvasás, nem lehet érteni belőle semmit, a plafonnak imádkozni nincs értelme, a dicséretek és az istentiszteletek pedig olyan egysíkúak. Miért gondolja ezt sok fiatal? Valóban így van?”

Kedves olvasóm! A június 26-i, Budapesti Hit Rádióban elhangzott sorokat olvashattad. Én nem ilyen háttérből származom, de ennek ellenére időnként, mintha olyan nehéz lenne elő venni a Bibliát. Mivel, már többször olvastam, többnyire tudom a történetek végkifejlettét, és ilyenkor hajlamos vagyok arra, hogy felszínesen olvassam a kijelölt részeket. Máskor pedig, egy adott résznél refrénszerűen ugyanaz az üzenet jut eszembe, hiába erőlködöm.

„Kedves Ürömvölgyi öcsém!

Azoknak az embereknek, akik közt védenced forgolódik, az a tulajdonképpeni bajuk, hogy „csak” keresztények.

(Részlet C. S. Lewis Csűrcsavar levelei c. könyvéből)”

Csak emberek vagyunk, akik néha, csak keresztények, mert a saját természetünkkel szembeni viaskodásunk gyakran felemészti azt az energiát, amivel örvendezhetnénk az életünk kincseinek.

Az, hogy kik is vagyunk igazán, legjobban a csendességeinkben tükröződik. Mindig új üzenetet szeretnénk? Valamit, ami megmozgatja a földet? Azt hiszem, nem az a lényeg, hogy egy könyvet olvassunk, hanem az, hogy egy kapcsolatot ápoljunk, vagy teremtsünk. De, mit mond Isten?

„Aki ismeri az én parancsaimat és megtartja azokat, az szeret engem.” János 14:21

Különös erőlködés nélkül is, a kapcsolat ismeretet szül. De, a hétköznapjaink tele vannak futó kapcsolatokkal, hiszen a sok elvárás, a családi élet, vagy természeti adottság miatt, többnyire felhígulnak a barátságaink. Miért? Mert nincs időnk leülni, beszélgetni… Minden kapcsolatápolás lényege az, hogy időt szánunk az érintett személyre. Így van ez Istennel is, egy kis különbséggel: Neki mindig van ideje Rád! Neked napi hány perced van Rá?

Szokták mondani, hogy: valamit-valamiért. Ha azt szeretnéd, hogy jó kapcsolatod legyen Istennel, akkor szánj időt rá. Ha sok a tennivalód, ne a csendességeiden spórolj.

„Tudom a te dolgaidat, és szeretetedet, szolgálatodat, és hitedet és tűrésedet, és hogy …” Részlet a Jelenések könyvéből 2:19

Ezeket a sorokat Isten a gyülekezeteknek címezte, de az, hogy „tudom a te dolgaidat” igaz rád is és rám is.

Néhány szó a Bibliaolvasás csapdáiról:

  1. Prekoncepció: minden felekezetnek, irányzatnak, de gyakran nekünk is meg vannak a hangsúlyaink. Jártál már úgy, hogy két mondat után tudtad, hogy ennek a történetnek mi a mondanivalója?
  2. Kiragadni valamit: szeretnél választ kapni egy kérdésre? pillanatok alatt meglátod azt a mondatot, amit szeretnél hallani…
  3. Amikor a Személyt nem látom, csak a történéseket: intellektuális megközelítésben szoktál olvasni mindent? A Biblia valóban érdekes-összetett könyv, de minden sorában ott van az, Aki a legjobban szeret téged. Kár lenne ezt nem meglátni.
  4. A nap végén, fáradtan menni be a belső szobába: fizikai körülmények, saját állapotunk elengedhetetlenül fontos.
  5. Kattogás: amikor nem tudod lecsendesíteni az elmédet. Pl: közben mosol, és fél füllel hallgatod, ahogy a gép centrifugál, majd azon kezdesz gondolkodni, hogy mennyi van még hátra a mosásból….

Nem szándékozom az összest felsorolni, de szeretném kiemelni, hogy ezek csak akadályok, nem legyőzhetetlenek.

„… a faott maradahová dől.” Részlet a Prédikátor könyvéből 11:3

Ne feledd, változásokat csak a földi életben lehet elérni. Ne engedd, hogy a saját célkitűzéseid fontosabbak legyenek, mint az Istennel való kapcsolatod ápolása.

 

Lombos Andrea

Mennyire ismered?

Az pedig az örök élet, hogy megismerjenek téged, az egyedül igaz Istent, és akit elküldtél, a Jézus Krisztust.

Néha már közhelyként hat, hogy Isten a Vele való kapcsolatra teremtett minket. Nem is vesszük elég komolyan, ezért olyan hiányosak az ismereteink Róla. Pedig Ő tényleg vágyik ránk! Azt akarja, hogy egyre jobban megismerjük Őt. Nem arról van szó, hogy mennyit tudunk Róla elméletben, mennyit hallottunk Róla egy-egy igehirdetésben, hanem arról, hogy mennyire tapasztaltuk Őt meg egy-egy élethelyzetben.

Nekem az is sokat jelentett, amikor felfedeztem, hogy Isten nevei a jellemét tükrözik. Tudom, hogy megsegítő erő (Zsolt. 28,8), hogy mindig biztos segítség a nyomorúságban (Zsolt. 46,2), hogy Ő a látás Istene (1Móz. 16,13), aki mellettem bizonyít (Jób 16,19), Immánuel (És. 7,14), a jó Pásztor (Jn. 10,11), Csodálatos Tanácsos (És. 9,5) és folytathatnám. Honnan tudom? Mert tapasztaltam. Azt is tudom, hogy Ő az egyedül igaz Isten. Honnan? Mert mondta. Nekem, személyesen. Nem is fogom elfelejteni, soha!

Távol voltam az otthonomtól, s a fejemben minden összekuszálódott, mert a messzeségben is utolért, amitől már otthon is menekülni akartam. Isten azonban ott is ugyanaz volt. Úgy döntöttem, hogy reggeli áhítataim során Neki szegezem a Saulus kérdését: „Ki vagy, Uram?” (Ap. Csel. 9,5). Szinte villámként hasított belém az elsőként kapott válasz: „Az egyedül igaz Isten”. Hívő fiatalként nem volt ismeretlen számomra az Ige, de még soha ennyire személyes sem. Azóta még inkább tudom: Őt akarom szeretni, szolgálni és egyre jobban megismerni. Ebben az évben is. Ugye te is, testvérem?

Lélekháló

Az életem több területén is másoktól függök, akik többnyire halogatják a dolgaimat. Sok mindent ígérnek, vagy inkább ígérgetnek. Igen, sok ígéretünket elfelejtjük, vagy talán már akkor sem vesszük komolyan, amikor elmondjuk, és abszolút nem törekszünk arra, hogy meg is valósítsuk. Ezért, sokszor annyira egyedül érzem magam a problémáimmal! Mintha egy végtelen szélmalomharcot vívnék, és közben azt kérdezem – Ebben az érdektelen, közömbös világban Te is közömbössé váltál Istenem?

Bevallom, gyakran gondolkodom azon, hogy mely sorok közé bújhatott el Isten. Közömbös emberek között keresem a szerető Istent!

Aki ezt mondja:

„Ne féljetek, ti sok verébnél értékesebbek vagytok!” (Lukács 12:7)
„mert az Úr szeme az igazakon van, és füle az ő könyörgésükre figyel” (1 Péter 3:12)

Csodálatos, hogy Istennek megvannak az ígéretei. Ugyanakkor tragikus, ha nem ismerem azokat az ígéreteket, amiket nekem tett. Képzeljünk el egy embert, akinek van egy Rembrandt festménye. Ha ez az ember ismerte volna a festményt vagy a festőt, vagy csak valamilyen stílusjegyét (hogy a nagy sötét háttérből ott van egy kis világosság a kép közepén, a mondanivalón), de ezt nem tudta, akkor mit ér a tulajdona. Így van az az ember, aki nem ismeri Isten ígéreteit. Lehet, hogy ott van a Bibliája a könyvespolcon, lehet, hogy büszke is arra, hogy Bibliája van. Lehet, régebb ígért Neki Isten valamit, de már elfelejtette. Mert Isten ígéreteivel tele van a Biblia.

Itt egy pillanatra megálltam … hagyni akartam, hogy a régi ígéretek előtörjenek lelkem sírkamrájából.

  • Amíg Tőlem függsz, addig Én cselekszem a Te érdekeidben.
„Az Úr harcol értetek, ti pedig maradjatok veszteg!” (2 Mózes 14:14)
  • Én sosem hazudok neked, megteszem Veled mindazt a jót, amit Neked ígértem.
„Nem ember az Isten, hogy hazudnék, nem embernek fia, hogy bármit megbánna. Mond-e olyat, amit meg ne tenne, ígér-e olyat, amit nem teljesít?” (4 Mózes 23:19)
  • Semmilyen helyzetben nem kell félned, mert Én veled vagyok.
„Megparancsoltam neked, hogy légy erős és bátor. Ne félj, és ne rettegj, mert veled van Istened, az ÚR, mindenütt, amerre csak jársz.” (Józsué 1:9)
  • Tegyél Engem az első helyre, és Én gondoskodom rólad.
„De keressétek először az ő országát és igazságát, és ezek is mind ráadásul megadatnak nektek.” (Máté 6: 33)
  • Minden ígéretem, amit az Én beszédemben találsz, meg fog történni!
„Egyetlen szó sem veszett el azokból az ígéretekből, amelyeket az Úr Izráel házának tett. Mind beteljesedett.” (Józsué 21:45)

Úgy gondolom, hogy Isten ígéretei nem az én, vagy a te személyedhez fűződnek, hanem Isten lényéhez. Melyek a Te életed történetének ígéretei? Ha szorongatott helyzetben magadba nézel, mit rejt a lélekhálód? A közömbösség szülte magányt, vagy az Isten Neked tett ígéreteit?

A lélek látása

Így adventben sokszor elhangzik különféle szövegkörnyezetben a „hiszek”, a „hit” fogalma.

Gyerekekkel kapcsolatban, akiknek hitük van rá, hogy az ajándékot az “angyalka”, “Jézuska” hozza, és ehhez sokszor akkor is ragaszkodnak, amikor kezd gyanússá válni a dolog. Aztán annyi mindenben lehet még hinni, akkor is ha felnövünk: a szeretetben, az emberi jóságban, a csillagok üzenetében, a szerencsében, a babonákban, a félelmeinkben…

Mert jó nekünk hinni valamiben, ami túlmutat ezen a kézzelfogható valóságon. Mert az emberi lélek ilyen, így van kitalálva, hogy hitével kapcsolatot tudjon teremteni az Alkotójával.

A Bibliában olyan emberek és olyan élettörténetek vannak, amelyek bemutatják, hogy milyen a valóságos hit.  A napokban róluk gondolkodtam. Jöttek sorba Nóé, Ábrahám, Mózes, Dániel, Eszter, Illés, Ruth, Dávid, Mária, József, Péter, János és  a többiek, akikről volt lehetőségem már gyerekkoromban erős empátiával képzelődni. Ezeknek az embereknek az életük megmutatja, hogy milyen az igazi hit a láthatatlan, de valóságosan tapasztalható Istenben.

Hinni pedig azt jelenti, hogy bizonyosak vagyunk abban, amit remélünk.
Aki hisz valamiben, az meg van győződve arról, hogy az a dolog valóságosan létezik, annak ellenére, hogy nem látja.
Hitük miatt voltak olyan kedvesek Isten számára azok a régi emberek.
Hitünk által értjük meg, hogy a Világmindenséget Isten a kimondott szava által teremtette, és hogy a láthatókat a láthatatlan dolgokból hozta elő.                                                            Zsidók 11: 1-3 

A hit nem egy érzés, nem pusztán a remény. A hit nem egy szépen becsomagolt dolog, amit leporolhatunk ünnepekkor, és áhítatosan a díszletek közé tehetünk, vagy előkapkodhatunk a tragédiák, problémák között.

Az élő Istenbe vetett hit egy működő dolog, ami erőteljes hatással van az életünkre, tulajdonképpen teljesen meghatározza azt.

Ahogy Isten a szavaival életre hívta a világot, és a láthatatlanból látható lett, a hitünk által a mennyei, Istennél lévő dolgok valóságossá lehetnek az életünkben.

A hit egy bátor lépés, elindulás a ködben, ugrás a bizonytalanba, a hit a kockázat vállalása.

A hit bárkaépítés hosszú évtizedekig a vízre szállás minden lehetősége nélkül, elindulás a pusztába, a biztonságból a bizonytalanba, mert Valaki szólt, lépés lépés után a Vörös tenger vízfalai között, csaták sora óriási túlerővel szemben, a hit kitartás a homályban. Hitük által vállalták az üldöztetést, vagy áldozták fel az életüket az apostolok, az őskeresztyének és mindazok, akik Jézusba vetett hitükért mártírhalált haltak egészen napjainkig.

Hitük miatt kedvesek voltak Isten számára ezek az emberek. Mert Isten gyönyörködik az igazi hitben. Ő azokkal az emberekkel tud kezdeni valamit, akikben ezt látja. Ilyen hitre van szükség ahhoz, hogy Istent és az ő dolgait egyre jobban és jobban megismerjük, s ne csak a felszínt kapargassuk.  Az ugrásra kész, a körülmények dacára is cselekedni kész embereket tudja bevonni Az Úr a terveibe. Azokat akik vállalják, hogy bolondnak nézzék kiközösítsék Krisztusért. Egy ilyen élet nem unalmas, a legnagyobb és legcsodálatosabb kaland, amire valaha meghívást kaphatsz. De ára is van. El kell engednünk a kapaszkodást a látszat biztonságunktól és hitben lépegetni.

 „Mert hitben járunk, nem látásban. Ezért annak alapján élünk, amit hiszünk, és nem aszerint, amit látunk.” (EFO) 2. Korintus 5:7

Olyan kellemes, ha minden átlátható, biztonságos, kockázatmentes, a bankszámlánkon sok pénz van, a kapcsolataink szépen rendben vannak, nincsenek ellenségeink. Ez a „látás” nyugalma. Isten Igéje szerint ez a legbizonytalanabb. A láthatók csak egy ideig vannak, átmenetileg, s eljön az amikor már csak a láthatatlan fog számítani, s mindaz amit arra nézve tettünk.

Spurgeontól olvastam, valamikor nagyon régen, hogy van olyan hit, ami nem csak a mennybe visz, majd halálunk után, hanem míg élünk lehozza a mennyet a földre. Legalábbis egy részét, a kóstolóját: Istennek a jelenlétét, közösséget Vele, igazi békességet, hamisítatlan örömöt, isteni bölcsességet, világosságot, vezetést, csodákat, áldásokat, győzelmeket, hitünket erősítő próbákkal, nehézségekkel együtt…

Vágyok az ilyen életre s kérem a bátorságot, hogy merjek kockáztatni, amikor döntenem kell a láthatatlan és a látható között. Hitem által csatornája és eszköze szeretnék lenni a mennynek.

Isten országa bennünk van, bennünk növekszik, Jézus ezt tanította. Hogy hogyan, mennyire az a mi hitünk meglététől, valóságosságától függ. Egy mustármagnyi is elég belőle, ha ilyen.

 „A hit a lélek látása. Ahogyan nézel, meghatározza azt, hogy hogyan élsz, hogy élsz-e.” Ann Voskamp