A legfőbb jóm (2)

Eredményhirdetés előtti este volt. Nehezen tudtam elaludni, éppen tábori hét alatt, a sátorban próbáltam megtalálni a helyem, miközben a gondolataim a másnapi fordulóponton jártak. Előbb elszorult a szívem, aztán az Úrra gondoltam és kezdtem örülni a „nincs kezemben a jövőm” szabadságának. Hálás voltam azért, hogy a sok kérdés meg évek óta tartó bizonytalanság között jobban láthattam az Urat, jobban hegyeztem füleimet és jobban vágytam az Ő közelségébe. Nem volt semmim, amit kezemben tarthattam volna, amibe fogózhattam volna. S erre a sátorlakók gondolata még inkább emlékeztetett. Nem kapaszkodhattam ingovány „biztonságba”, a munkahely, az anyagi jólét, a körülmények, a kapcsolatok vagy bármi más, amiben a világ bízik, csak nagyon változékony, s emiatt könnyen csalódást okozó kapaszkodók. Mindezeken túl viszont, ott van az Úr, akinek keze nyomát szemlélhettem és szemlélhetem éppen ilyen helyzetekben a legjobban, a leginkább… Nem sokkal értékesebb ez és nagyobb gazdagság, mint amikor csukva a szem, a fül és a szív az Úrra való ráutaltság (látszólagos) hiányától?…

14030854_1745350485689707_253861320_n

"....beborította a felhő a kijelentés sátrát és az Úr dicsősége betöltötte a hajlékot." 2. Mózes 40,34

Teljes meggyőződés öntött el, aztán megnyugodva elaludtam, ott a kis kényelmetlen, jövevénységre, de Isten jelenlétére is emlékeztető sátorban.

Eredményhirdetés utáni héten vagyunk. Sikerült! 🙂 Mindkétszer sikerült, elvárásaim felett. Imameghallgató, könyörülő az Úr és kegyelmes. Végleges munkahelyet foglalhattam a vizsgaeredményekkel, itt, ahol egyébként nem könnyű munkalehetőséghez jutni. Forrásvíz a pusztában. Hatalmas ráadásként élem ezt meg, de ugyanakkor erősen ott van bennem az is, hogy nem ez volt a végállomás, a végcél. Ez még mindig csak mellékes, csak egy része az összképnek, akármennyire fontos is. A végcél nem lehet soha más, mint Ő maga. A legfőbb jó Ő maga, és az, amit megismerhetek belőle, az, amit átélhetek Vele, az, ahogyan átvisz minden életszakaszon és az életszakaszok kisebb-nagyobb ügyein. Mielőtt bevezet az örök üdvösségbe, már itt a földön megadja azt a kiváltságot, hogy bemehetek az Ő jelenlétébe. Akkor is, amikor próbában vagy kísértésben vagyok, akkor is, amikor a szikla magasabban van, mint ahova feljuthatnék, akkor is, amikor tehetetlen vagyok, akkor is, amikor sötét fellegek jönnek akadályként, akkor is, amikor félne, háborogna vagy aggódna a szívem, bátran mehetek az Ő jelenlétébe, teljes hittel és bizalommal. Mert hű az, Aki az ígéretet tette. Így lehet Ő a legfőbb jóm minden élethelyzet, mindenféle körülmény közepette, mert mindig mindenben a Vele való közösség a lényeg és a végcél. A többi ráadásul megadatik.

„Hű az Isten, aki elhívott titeket az ő Fiával, Jézus Krisztussal, a mi Urunkkal való közösségre.” 1.Kor 1,9

Szeretet szivacs

„Ha emberek vagy angyalok nyelvén szólok is, szeretet pedig nincsen bennem, olyanná lettem, mint a zengő érc vagy a pengő cimbalom. És ha prófétálni is tudok, és minden titkot és minden tudományt ismerek is, és ha teljes hitem van is, úgy, hogy hegyeket mozdíthatok ki helyükről, szeretet pedig nincsen bennem, semmi vagyok. És ha szétosztom is minden vagyonomat, és testemet tűzre adom is, szeretet pedig nincsen bennem, semmi hasznom abból. A szeretet hosszútűrő, jóságos; a szeretet nem irigykedik, a szeretet nem kérkedik, nem fuvalkodik fel, nem viselkedik bántóan, nem keresi a maga hasznát, nem gerjed haragra, nem rója fel a gonoszt, nem örül a hamisságnak, de együtt örül az igazsággal. Mindent elfedez, mindent hisz, mindent remél, mindent eltűr.” 1. Korintus 13, 1-7

Amikor elolvastam ezt az igerészt, egy banális kép tárult elém: egy szivacs, egy veder víz, meg egy krétával teleírt tábla. A szivacs mindent megtett a maga erejéből, hogy törölje le a táblát, de bárhogyan is erőlködött, nem sikerült neki, a felszín az talán lement, de a betűk lágy vonása még teljesen olvashatóan kitűnt. Aztán csak, szivacsunk észrevette, hogy ott van a víz. Alaposan megmártózott benne, és a krétanyomokat minden gond nélkül letörölte a tábláról.

blue i sytle - ErasingChalkboardWall

Ez a szivacs akár én is lehetnék. Azért szólt hozzám ez az ige, mert most különös módon ismertem fel magam benne. Nem tudok én angyalok nyelvén szólni, vagy prófétálni, de a magam egyszerű életében igyekszem nagy dolgokat tenni. Természetesen, nem mindenkinek jelentik ugyanazt a nagy dolgok:  számomra a mindennapi feladatok elvégzése, a férjemmel, gyerekekkel töltött minőségi idő, megfűszerezve még egy jó pár tevékenységgel, amikhez hozzáfogtam, mindezt pedig úgy, hogy közben megmaradjon az erőm és a jókedvem, ezek jelentik a nagy dolgokat. És akárcsak szivacsunk tette, én is rajtakaptam magam azon, hogy kezdek kiszáradni, és csak teszem, teszem a dolgom, de valahogy mégsem sikerül úgy, ahogyan szeretném.

Ideje lenne megmártózni a vízben.

sponge-squeeze

Ha megvizsgálom magam, és felteszem azt a kérdést, hogy van-e bennem szeretet, akkor a szívem rögtön egy hálás igennel válaszol. Hálás igen, mert maga a Szeretet lakik bennem, nem érdem szerint, hanem kegyelemből. Gyermeke lehetek, és tudom, hogy életem minden egyes szakaszát végigkíséri, vezet, tenyerén hordoz, és hűsége, jelenléte nem az én pillanatnyi érzéseimtől, hűségemtől függ. Mégis, ha újra elolvasom a szeretet tulajdonságait, meg kell lássam, hogy nem élek abban a bővölködésben, amiben élhetnék. Mert sok mindent teszek, de sokszor hiányzik belőlem a türelem,  bántóan viselkedem, vagy akár haragra is gerjedek. A szivacs példájára visszatérve, egy egyszerű igazságot vontam le magamnak: csak annyit tud eredményesen letörölni, amennyi vizet szívott magába, utána ismét bele kell mártóznia a vízbe. A gyakorlatban, ez az egyszerű igazság két dologra figyelmeztet engem:

  1. Ne felejtsek el minden nap megmártózni a Szeretet vizében, töltsek időt Istennel. Linda Dillow egyik könyvében írja, hogy házassága elején kétféle reggele volt: egyik, amikor nem sikerült időt tölteni Istennel, és olyankor nagy volt a rohanás, a reggeli végére pedig csodálkozott, hogy miért olyan ideges és rosszkedvű a család. Másik, mikor a család ébresztése előtt megbeszélte az Úrral a napot, és onnan már mosolyogva tudta ébreszteni gyermekeit, és felkészíteni családját az újabb napra.
    Nem mindig van meg az a lehetőség, hogy hosszabb időt tudjunk reggel az Úrral tölteni, de azt tapasztaltam, hogy ha egy tíz perc erejéig is őszintén Isten elé állok, és erőt kérek arra a napra, azt az egész családom megérzi.
  1. Csak ahhoz fogjak neki, amit szeretettel tudok csinálni. Szeretettel, azaz türelemmel, jósággal, nem kérkedéssel, nem a magam hasznát keresve. Ez persze nem azt jelenti, hogy mindaz, amit teszek az annyira nagy örömet szerez, és nem igényel semmilyen erőfeszítést, sőt. És hát, könnyű mondani, de jó lenne, ha nem vállalnám túl magam. Mert sokszor azért nem vagyok például türelmes, mert annyi mindent akarok egy nap, sokszor egy időben csinálni, hogy a huszonnégy óra sem lenne elég rá, és ilyenkor, ugye könnyen bosszankodik az ember.
    Lelkünknek és testünknek is egyaránt szüksége van a pihenésre, a feltöltekezésre. Mártózzunk hát meg Isten jelenlétébe, és engedjük testünket is valamilyen módon pihenni. Hadd legyen aztán minden egyes apró vagy nagy cselekedetünk szeretettel átitatva.

Kegyelemmel telt sötét foltok

"Isten suttog hozzánk az örömeinkben, szól hozzánk a lelkiismeretünkben, de kiált reánk a fájdalomban: ezen a hangszórón keresztül rázza föl a süket világot." C. S. Lewis

Szenvedés. Az életünk festményének sötét színfoltjai. Érthetetlen maszatok, pacák… de néha Isten már ebben az életben megengedi valamennyire megsejtenünk, látnunk, értenünk, hogy miért nem hiányozhattak. S biztos rengeteg olyan szenvedés is van, amihez nagyon messze, kell mennünk, hogy lássuk az összképet. Lehet, hogy egészen a mennybe kell eljutnunk, hogy visszapillantva összeálljon a kép.

Annyi szenvedés van, annyi fájdalmas sors, s ha csak a magam parányi életét nézem, az sem mentes a sötétebb árnyalatoktól.

Szenvedés. Nem szeretem ezt a tananyagot Isten iskolájában. Sokáig értetlenkedtem, panaszkodtam, hogy minek. Istenem olyan jó vagy, nem lehetne kihagyni ezeket a nehéz dolgokat? Miért kell összerázni kicsike életemet? Miért kell összetörnie a szívemnek? Miért kell fájnia? Miért kell kétségek völgyében járni? Félelmekkel harcolni, kudarcom dombjain ücsörögni megtörten?

Szeretem én az élet magaslatait. Magaslatokon szökellni, lépdelni, nagyon szeretem ezeket a képeket. S mégis az életem meghatározó döntései, felismerései, mélységes Isten-élményei általában nem a magaslatokon történtek.

"Magasságban és szentségben lakom, de a megtörttel és alázatos lelkűvel is. Felüdítem az alázatosak lelkét, felüdítem a megtörtek szívét." Ézs. 57:15

”de a megrontottal és alázatos szívűvel is, hogy megelevenítsem az alázatosok szellemét, és megelevenítsem a megtörtek szívét.” Károli fordítás

7b43551b7d4a8ab3ea5a4e1f6e0f5c7f

Tanulom, hogy Isten ott van a mélységekben. Ez az a hely ahol igazán a lelkemre tud beszélni. Ott tud engedelmességre, kérdések nélküli vak, gyermeki bizalomra tanítani. S ott tud átölelni a kegyelmével. Isten kegyelmét nem a magaslatokon értem meg. Ott csak beszélni tudok róla. A valóságát a gyengeségeimben, nyomorúságaimban élem át. A mélységben élem át, hogy elég az ő kegyelme számomra. Közben magamról is itt tudom meg a valóságot, túl az önámításon, szívem csalárdságain.

Ha most völgyekben jársz, ugye tudod, hogy Isten ugyanúgy ott van veled, mint a magaslatokon? Nem fog ez örökké tartani. Eljön a felüdülés ideje: „megelevenítem az alázatosok szellemét, felüdítem a megtörtek lelkét” – ígéri az Úr.

Tudod, hogy nem enged olyan szenvedést, ami nem a te méreted, amit nem bírsz elviselni? Mint egy földi szülő a beteg gyermeke ágya mellett, azzal a gondoskodással és különleges figyelemmel törődik veled ezekben az időkben. De a betegség, a szenvedés akkor sem kellemes.

Ahogy a gyerekek immunrendszere megerősödik a baktériumok, vírusok leküzdése után, te is meg fogsz erősödni, egyre erősebb lesz a hited, a bizalmad Istenben minden egyes nehéz időszak után. S egyre jobban megismered az ő szívét.

Még nem jutottam odáig, hogy nehézségeket s próbákat kérjek Istentől, (azt hiszem, sosem fogok). De azt látom, hogy sokszor nehézségekkel, szenvedéssel válaszol Isten könyörgéseimre, szívem sóvárgására, hogy: „Uram szeretnélek megismerni jobban!”. S bár még nagyon dadogva, de tanulom áldani az Ő nevét a szenvedések földjén is.

„Ezt azért mondom nektek, hogy teljes békességetek és bizalmatok legyen bennem. Ezen a világon próbatételek, nehéz időszakok és szenvedések várnak rátok, de legyetek bátrak: én már legyőztem a világot.” János ev. 16:33 EFO

Mindennapi kegyelmünk

Biztos ismeritek a viccet a székely néniről, aki panaszkodik a székely bácsinak, amiért az sosem mondja, hogy szereti. A bácsi ezt azzal intézi el, hogy „egyszer megmondtam, majd szólok, ha változik”. Haha. Utálom az ilyen vicceket. Mégis, mostanában jöttem rá, hogy valahogy így vagyok néha Istennel.

Azt hittem, hogy a hitnek az a fokmérője, hogy egyszer elmondanak neked valamit, és te ahhoz ragaszkodsz tűzön-vízen át, anélkül, hogy újra el kellene ismételni. Pedig ha az ember kinyitja a Bibliát, nem ezt tapasztalja. Hányszor ígérte Isten Ábrahámnak, hogy sok utódja lesz? Hányszor ígérte Isten a népnek a tejjel-mézzel folyó földet? Vagy azt, hogy kimenti őket Egyiptomból?

Az, hogy megerősítésre van szükségünk, még nem jelenti azt, hogy nem hiszünk.

Linda Dillow írja az egyik könyvében (Érdemes várni), hogy milyen fontos, hogy milyen információkat fogadunk be egy-egy nap folyamán. Ez a könyv többnyire a szexuális tisztaságról szól, így azt hangsúlyozza, hogy milyen aránytalanul sok információ jut el hozzánk a szexről a világból, és mennyire kevés, vagy éppen semmi Istentől. És ez nincs így jól. Mert amivel tápláljuk az agyunkat, a szívünket, az fog felnövekedni és gyümölcsöt teremni bennünk.

Így van ez az Istentől kapott küldetésünkkel, az ígéreteinkkel is. Vannak rövidtávú dolgok. Isten mond valamit, az ember engedelmeskedik, minden szépen alakul – itt nincs szükség ismétlésre. De vannak hosszú ideig tartó próbák, van, hogy évekig kell szembe menni az árral, a körülményekkel, az emberek véleményével, mindezt mosolyogva és egyenes derékkal. Ilyenkor bizony kell a támasz, a bátorítás újra meg újra. És Isten a Bibliában sosem hagyta magára a krízisben lévő embert, hanem minden oldalról körültámogatta.

DSC_6814

Aki volt már hosszú ideig tartó hitpróbában, az megtapasztalta, hogy ilyenkor egyrészt meg kell küzdeni a világ véleményével, másrészt a hitünknek ellentmondó körülményekkel, harmadrészt – nekem ez a legfájdalmasabb – a hívő testvérek rosszallásával, elbátortalanító beszédével. Az elsőt már elég jól kezelem, a másodikba is egész jól belejöttem, de a harmadik – na, az bizony tud fájni. Persze, most már az sem annyira, mint az elején, mikor néha úgy húztam magam, mint akinek lőtt sebe van. Most már inkább csak kellemetlen szúrás, ami bosszant, amit az ember meg-megnézeget, hogy mikor gyógyul már be.

Sokszor kárhoztattam magam, vádolt a sátán, hogy miért vagyok ilyen, miért nem tudok kitartani egyenes derékkal, mikor ott vannak az ígéreteim, némelyik még a falamra is kitűzve. Valahogy egy-egy nehéz szituációban nem volt elég őket elolvasni. Kellett a friss megerősítés. Mostanában tanította ezt az Úr, hogy ez nem gyengeség, épp ellenkezőleg. A hamisságot igazsággal kell ellensúlyozni. A hazug, bántó beszédet az Úr tiszta, erőteljes beszédével. Nem lehet, hogy csak az egyik oldalt hallgassuk meg, mert akkor az fog felnövekedni, és gyümölcsöt teremni.

Nincs is annál vigasztalóbb, mint azok a szavak, amiket az Úr az efféle támadások idején mondott. Olyan gyorsan sietett mindig a segítségemre, olyan egyértelmű volt a szava. Azóta is ezek a legerősebb bizonyítékaim. Pedig a támadások nagyon erősek voltak. A próbáknak nagy a tétjük mindkét oldalon – ha elbukok, hatalmasat bukok, ki tudja, mi marad belőlem. De ha átmegyek rajta, olyan erőt kapok, amit nem ismernék, ha nem ért volna a támadás.

Most már automatikusan kérem az ellensúlyozást, ha a hitemnek ellentmondó dolgokkal találkozom. Nem vagyok hajlandó ezekre hallgatni! Az Úr mindig hűségesen megadja minden napnak a maga kegyelmét, nem kell a régiekből élnem, mindig van friss.

 

A hit emberei

Álmosan, fáradtan ülni reggel a kanapén, Bibliával a kézben, Istent keresve, de inkább alvást kívánva. Ismerős valakinek ez az élethelyzet?
Így ültem én is egyik reggel, próbáltam elolvasni a soron következő részeket, erőt, áldást kérni arra a napra, szolgálatra készülni. Vigyáztam, hogy imádság közben ne hunyjam le a szemem, mert tudtam, rögtön elalszom. Ebben a huzavonában kicsit tapasztaltam én is azt a páli igét, hogy a lélek kész, de a test erőtlen, és ebben a tehetetlenségben elszomorodtam. Minek próbálkozom én, nem ér semmit, alig tudom összeszedni a gondolataimat. De mégsem szerettem volna feladni, szükségem volt tanácsra Istentől. Folytattam.
Jeremiás könyvét olvasom, aznap az ötödik részt. Bűnről, a választott nép tévelygéséről, a rájuk váró ítéletről szól, de aznap reggel Isten bátorító szavainak forrásává vált számomra.
“Találok-e csak egy embert is, van-e  valaki aki törvényesen cselekszik, hűségre törekszik? És én megbocsátok e városnak .” Jeremiás 5, 1b
Milyen kegyelmes vagy Istenem, hogy kész vagy megbocsátani, ha csak törekszünk a hűségre. Nem azt várod, hogy teljesítményeinket felmutatva jöjjünk eléd, nem csak akkor fogadsz, hanem törékeny, cseppet sem tökéletes hűségre való törekvéseink is kedvesek előtted.
Mondanom sem kell, milyen öröm töltött el, ahogy ez az ige átölelt, bátorított, erőt adott. Isten tudja, hogy néha fáradtak vagyunk, ismer minket, tudja élethelyzetünket, jobban megért, mint bárki más, de várja és örül a törekvéseinknek, megáldja a piciny hűségünket. Ahogyan megáldotta egy kisfiú pár halát és néhány kenyerét, a mi őszinte kevesünket is sokká tudja tenni.
Áldás volt számomra az a reggel. Bár fizikailag gyenge voltam, a szívem megerősödött Isten közelségében.
Hűség életünk minden területén kéretik. Házasság, gyermeknevelés, munka, szolgálat területén egyaránt. Nekem például törekednem kell hűségre abban, hogy kicsit hamarabb felkeljek reggelit készíteni az amúgy is korán munkába induló férjemnek. Vagy abban, hogy aktívan foglalkozzam a gyerekkel, rendszeresen imádkozzam megtérésekért, és még sorolhatnám.
Lényeg, hogy tegyük, amit Isten ránk bízott, ha néha kevesebb, máskor több erővel, de hűségesen, állhatatosan. Van, amikor kézzel foghatóan tapasztaljuk kitartásunk gyümölcsét, és olyan természetfeletti erőt kapunk, hogy majd-majd szárnyra kelünk, mint a sasok. Máskor hinnünk kell, hogy Isten látja a szív törekvését, és nem késik a cselekvésben, de mindenképp kedvére van az állhatatosságunk.
“Mert állhatatosságra van szükségetek, hogy az Isten akaratát cselekedjétek, és így beteljesedjen rajtatok az ígéret. Mert még egy igen igen kevés idő, és aki eljövendő eljön és nem késik. Az én igaz emberem pedig hitből fog élni, és ha meghátrál nem gyönyörködik benne a lelkem. De mi nem a meghátrálás emberei vagyunk, hogy elvesszünk, hanem a hitéi, hogy életet nyerjünk.  Zsidók 10, 36-39

Kire nézel?

Az utóbbi időben gyakran aggódtam, szerintem már képes voltam bármi miatt kétségbeesni. Szeretném mondani, hogy okkal és joggal, de nem tehetem. Hisz, mint Isten gyermekének nem volt okom az aggodalomra.

(“Ne aggódjatok tehát a holnapért, mert a holnap majd aggódik magáért: elég minden napnak a maga baja.” (Máté 6,34)

“Azt pedig tudjuk, hogy akik Istent szeretik, azoknak minden javukra szolgál, azoknak, akiket elhatározása szerint elhívott.” (Róma 8,28))

Én mégis kétségbeestem, ha a jövőre gondoltam, az előttem álló problémákra, nehézségekre, megoldandó feladatokra, mert láttam magamat, parányi, gyenge és erőtlen mivoltomat.
Később rájöttem, itt kezdődött a baj. Magamat néztem. Magamat néztem, ahelyett, hogy Őt szemléltem volna, ahelyett, hogy megláttam volna, hogy Isten mennyivel hatalmasabb minden jelenlegi vagy jövőbeli problémámnál.

Nem voltam boldog, mert mikor magamat nézem:
félek és aggódok – mert látom, hogy gyenge vagyok, hogy fiatal és tapasztalatlan vagyok, hogy…hogy…hogy
elégedetlen vagyok – önmagammal, mert képtelen vagyok teljesíteni, amit akarok, amit kell, képtelen vagyok még arra is, hogy ne aggódjak. – és másokkal szemben is, mert ilyenkor soha semmi sem jó.
nem találom a helyem – folyton a jövőt szemlélem, próbálom látni, felmérni mi lesz majd? mi lesz ha? és elfelejtem, hogy mi van most? Nem tudom élvezni a jelent, mert igazából nem is a jelenben, hanem a jövő árnyékában élek, ahol nem süt a nap.

Mikor ezekre rájöttem, elhatároztam: én Istenre akarok nézni. De hogyan? Hogyan jussak túl önmagamon? Összeroskadva kérdeztem, hogyan, mit tegyek Uram?
Nem akarok aggódni, félni, elégedetlenkedni, én élni akarok itt és most.
Imádkoztam, Igét olvastam:
“De ő ezt mondta nekem: „Elég neked az én kegyelmem, mert az én erőm erőtlenség által ér célhoz.” Legszívesebben tehát az erőtlenségeimmel dicsekszem, hogy a Krisztus ereje lakozzék bennem.” (2. Korinthus 12,9)

… és rájöttem,  rájöttem arra, amit már eddig is tudtam. A megoldás Krisztus ereje, amit az Ő jelenlétéből nyerhetek.

Krisztus jelenléte megoldás minden problémámra, a Vele töltött idő ad erőt a hétköznapokhoz. Mert Ő jelenlétőből kapom az Ő erejét, erejét, mely megújít és reményteljes jövőt ad.
A Vele töltött idő az, ami olyan Kőfalat épít körém, mely a jelenben tart. Az Ő jelenléte az, amely felemeli a tekintetem.
Ha nincs elég erőm arra sem, hogy Rá tekintsek, akkor (még több) időt kell a közelében legyek, hogy feltöltődhessek.

spink-roses-gifts-hearts-bench-vintage-photo-hd-wallpaper

És igen, tényleg ez a megoldás, tapasztalom, meg azt is, hogy, ha Krisztusra nézek:

Kapok hitet – hitet, mely elfedezi a múltat, hitet, mely segít túllátni saját magamon, hitet, mely gyengeségeimet is elfogadja.
Kapok reményt – reményt, mely jövőt ad, reményt, mely napsütést ígér, mely minden problémán és gondon átrepít
Kapok szeretet – szeretet mellyel a jelenben élhetek. Szeretet, melyet a jelenben kapok, s melyet tovább adhatok, örömmel, árnyék nélkül.

TE kire nézel? Kin függ a tekinteted? Csüngsz-e rajta, mint gyermek az anyja ölén? Vágyod-e erőt adó jelenlétét? Mert ott kezdődik minden. Isten jelenlétében kezdődik a jelen.