Gondolatok Philip Yancey, Az imádság c. könyv alapján

Egyik nem hívő barátnőm indított egy „imaláncot” az egyik nehéz vizsgájának sikerességéért. „Imádkozzunk együtt a vizsgámért” nevű facebookos csoportot is csinált, ahova aktuális kérdéseit, félelmeit írta ki ezzel kapcsolatban. Úgy érezte abban a nehéz helyzetében más nem segíthetett rajta. Kimerítően sokat tanult, és nem is értette mi hiányzott első nekifutásra, így megkérte a legszorosabb barátait, akik zömével nem hívők voltak, hogy imádkozzanak érte.

Nem is értettem, hogy jutott eszébe, de arra gondolt, hogy az Isten, aki számára olya távoli, talán mégis foglalkozik teremtményével, legalább akkor, ha az esik, bukik, kezét tördeli az Ő segítségéért.

És mennyire igaza volt! Az ima szükséglet. Emlékeztetnem kell magam arra, hogy Istenhez képest én ki vagyok. Valaki, akit megváltott, valaki, aki az Ő gondviselésében él, valaki, aki az Ő munkatársa, valaki, aki tehet a rábízottakért, de Tőle soha sem független.

„Nálam nélkül semmit sem cselekedhettek.” János 15:25

Az ima az a hely, ahol összeomolhatunk Isten jelenlétében, és összeolvadhatunk azzal a szeretetkapcsolattal, aki Ő. Fontosabb a hogyantól is, hogy forduljunk hozzá, kérleljük, könyörögjünk, zaklassunk. Mert a fohászaink, ha rólunk is szólnak, Istennel való találkozásunkkor valami változhat bennünk, hosszú panaszaink során felidéződhet, hogy a hang, ami kijön a torkunkból még él, és ezért ha jobban belegondolunk, reménykedhetni kezdünk, mert valójában nincs nagyobb dolog, amit Isten nekünk tud adni, mint Ő maga.
Míg én azon gondolkodom, hogy Isten vajon hall-e engem, vagy figyel-e bizonytalan dicséreteimre, Ő kerúbok, szeráfok és angyali lények seregével körülvéve fordul felém. Számon tartja lehulló hajszálamat, szétmorzsolt könnycseppjeimet, és örömét leli abban, hogy velem van. Azért jött, hogy megkeressen, addig vagyok, míg megtart.

„Mert az Emberfia azért jött, hogy megmentse, ami elveszett.” Máté 18.11

Tanítás-nevelés

„Tanítani sokkal könnyebb, mint nevelni. Ahhoz csak tudni kell valamit, ehhez viszont lenni kell valakinek.” (ismeretlen)

Ez a kis idézet, amit tavaly olvastam először valahol a világhálón olyan jól összefoglalja a gyermekek nevelésével kapcsolatos tapasztalataimat. Sokszor eszembe jut, amikor a gyermekeim nevelésében különösen rögös utakat járok be.

Mielőtt férjhez mentem és gyermekeim születtek óvónőként dolgoztam. Nagyon szerettem ezt a munkát. Különösen az első két év után egyre jobban ment, sikerélményeket éltem meg. Rengeteg energiát fektettem bele, ami szépen kamatozott. A tanulmányaimon kívül a keresztyén gyermeknevelési könyveket is faltam. Sokat segítettek a rám bízott gyerekekkel való bánásmódban. Olyan szépnek tűnt gyereket nevelni, áttekinthetőnek, egyértelműnek láttam mindent ezzel kapcsolatban, és izgatottan vártam, hogy mindezt egy saját gyermekkel éljem meg.

Nem kellett túl sokat várjak, mert házasságunk második évében már megszületett az elsőszülött lányom.  Az a magabiztosság, ami bennem volt talán már a kórházi tartózkodás alatt ködbe veszett. Az anyaság más volt, mint mások gyermekeit átmenetileg, néhány órán keresztül terelgetni, megtanítani erre, arra.

Az anyaság egész lényemet átjárta, felkavarta, minden örömével együtt annyi mindent hozott magával, amit nem kértem. Annyira szerettem volna tökéletes szülővé válni, olyan biztos voltam benne a szakmámban elért sikerek után, hogy megemésztett az, hogy bizonytalan vagyok, aggódok és vannak rossz döntéseim.

Elsőszülöttem valóban óriási kihívás (volt), a könyvekben leírt bölcsességek általában nem váltak be nála, sem újszülöttként, sem később. Új és új utakat kellett keresni. A kimerültség és fáradtság olyan dolgokat hozott elő belőlem, amikről nem is tudtam, hogy léteznek. Eljutottam odáig többször is, hogy ez csak valami borzasztó tévedés lehet, hogy nekem gyermekem született.

Aztán kaptam időt bőven az Úrtól, hogy gyermekem által én magam is nevelődjek, gyógyuljak. Hat évre rá érkezett a kisfiam, akit kicsit edzettebb, bölcsebb szülőként vehettünk szerető, nevelő kezeinkbe. Úgy tűnik azonban, hogy az ő esetében sem olyan egyszerű az út, csak kicsit más, de a kihívások, nehézségek elkerülhetetlenek. S tudom jól, ez nem csak nálunk van így.

Csak azért, mert gyermekeim születtek, nem voltam kész szülő, nem voltam tévedhetetlen, és ma sem vagyok közel sem tökéletes, de Isten segítségével próbálom jól csinálni. Kegyelemből nap, mint nap újra kezdem, megalázkodom hibáimat, hiányosságaimat látva és imádkozom. Elsősorban imádkozom értük.

Azt hiszem ez volt anyaságom egyik legfontosabb leckéje. Nem tudok azzá a tökéletes szülővé válni, akiről büszkén álmodtam mások gyerekeit tanítgatva. De imádkozó szülő lehetek. Ez felszabadító. Imáimban bármilyen állapotban vagyok újra meg újra Isten kezébe tehetem őket, és békességet kaphatok, akkor is, ha úgy tűnik minden veszve van, ha csupa kudarc az egész, ha nem látszik még semmi a reményteljes jövőből, az ígéretekből, amit Isten a gyermekeimmel kapcsolatosan a szívembe írt. Ez az egyik közülük. Jó újra meg újra elolvasni és megerősíteni magam az Úrban.

Fiaid mind az ÚR tanítványai lesznek, és nagy lesz fiaid békessége. Ézsaiás 54:13

Az imádság által, az Istennel való kapcsolatban tudok az a valaki lenni, aki nem csak tanítani tud, hanem krisztusi természetével életre szóló nyomot tud hagyni gyermekei lelkében. Nem tudok többet adni gyermekeim számára, mint amire én is eljutottam, ezért vágyom rá, megalázkodva, nyitott szívvel, hogy a mennyei Atya neveljen és formáljon. Értük, miattuk is. Rajtuk keresztül, a velük kapcsolatos fájdalmaimon keresztül is.

Nagyon fáj az az időszak, amikor keveset imádkoztam értük, csak kipipáltam, mint tennivalót. Ez az Ige mindig bátorít, hogy szenvedélyesen, elszántan könyörögjek értük.

Kelj föl, jajgass az éjszakában, az őrködés kezdetén! Öntsd ki szívedet, mint a vizet, az Úr színe előtt! Emeld föl hozzá kezeidet gyermekeid életéért Jeremiás siralmai 2:19

Az emberek annyiszor félreértenek, vagy elítélnek, amikor megosztok egy-egy problémát, különösen a gyermekeimmel kapcsolatosan, de Az Úrral mindent meg tudok beszélni. Jó tudni, hogy olyan Személlyel beszélek, aki még nálam is jobban ismeri a gyermekeimet, a gondjainkat.

Bátorítalak, hogy gyere, kiálts az Úrhoz a gyermekeidért. Hívj erre másokat is. A férjedet, a lelki családodat, más édesanyákat. Hozz létre imacsoportot, ha az Úr erre indítja a szíved és látod a szükséget rá.  Az az idő, amit a térdeiden töltesz a gyermekeidért a legjobb befektetés.

Az első pillanatok

amos-5-4

Vannak bizonyos mondatok, kifejezések, és még igeversek is, amelyek azért emlékezetesek, mert egy számunkra fontos személy szájából hangzott el különleges hanglejtéssel vagy jelentős élethelyzetben. A fenti igevers számomra ilyen. A férjem is tanúja volt az illető prédikációjának, és elég élethűen utánozza, visszaadva a hanglejtést.

Érdekes módon, egyből ezt az igeverset hallottam a fejemben, amikor elolvastam egy nagyon jó cikket, melynek címe az volt, hogy „6 rossz indok arra, hogy ránézz a telefonodra reggelente” (Angol nyelvű cikk itt: http://www.desiringgod.org/articles/six-wrong-reasons-to-check-your-phone-in-the-morning). A következő tényezőket sorolta fel a cikkíró: az újdonság, a büszkeség, és a szórakozás vonzása, valamint az unalom, a felelősség és a problémák elkerülése késztethet minket arra, hogy reggelente az okos telefon indítsa a napunkat. Mivel sokan ébresztőóraként is használjuk a telefont, ezért reggel ez az első tárgy, amire rápillantunk. És ha már a kezünkben van, és a szemünk előtt, akkor onnan már nagyon gyorsan tolakszik minden más, hogy figyelmünket és összpontosításunkat elvegye az Egyetlen Személyről, aki a reggeleink első pillantását és gondolatát megérdemelné.

Spurgeon mondta: „Addig ne nézz senki emberfiának arcába, amíg Isten arcát nem láttad! Ne beszélj senkivel, amíg a Magasságossal nem beszéltél! Ne fogj addig a munkádhoz, amíg derekadat az áhítat kötelével fel nem övezted, hogy áldott legyen a munkád!”

Úgy érzem, ez mindennapi kihívásunk. De nagyon hálás vagyok Istennek minden figyelmeztetésért, amit az Ő szolgáin keresztül is kapok.

„Engem keressetek, és éltek!” Az igazi élet Isten közelében kezdődik. Jusson ez mindig eszedbe, amikor reggelente a telefont a kezedbe veszed!

Türelem által örökölni

"De kívánjuk, hogy közületek mindenki ugyanazt az igyekezetet tanúsítsa mindvégig, amíg a reménység egészen be nem teljesedik, hogy ne legyetek restek, hanem kövessétek azokat, akik hit és türelem által öröklik az ígéreteket." Zsidók 6,12

Tegnap az ima erejéről, a hitről olvashattunk. Ma  én szeretném tovább folytatni az elmélkedést, s a gyakorlatba ültetést, a türelemmel. Azt írja az ige, hogy hit és türelem által öröklöm az ígéretet. Ha van hitem kérni, kell legyen türelmem várni is.

A baj velem az, hogy egyáltalán nem vagyok az a türelmes típus. Sőt olyan embernek születtem, aki valahogy így imádkozik “Add meg Uram, de már tegnapra!”. Szóval a várakozás nagyon nem az erősségem. Nincs türelmem önmagamhoz, hogy kivárjam a fejlődésem (hitben vagy bármiben), nincs türelmem másokhoz, nincs türelmem megvárni míg Isten teljesíti a kérésem. Imádság után gyakran előfordult, hogy ha nem teljesült azonnal az, amit valóban hittel kértem, kétségbeestem s nemértésemet fejeztem ki Isten felé, pedig csak türelmesnek kellett volna lennem. Rájöttem, hogy imáim beteljesüléséhez nem elég a hit, szükségem van türelemre is, megvárni Isten válaszát. Az imaéletemnek a hit mellett szüksége van türelemre, állhatatosságra, kitartásra.

Az utóbbi évek alatt sokat fejlődtem e téren, Isten tanított, de még van hiányosságom bőven. Vagyis most is tanulom, hogy valóban értsem és éljem a fenti igét, higgyek és türelmesen várjak. A Károli fordítás szerint ez a türelem békességes tűrés. Békességgel, hitből fakadó bizonyossággal tűrni, sokkal több, mint valamit kibírni, kivárni, netán elszenvedni zsörtölődve.

Össze is gyűjtöttem magamnak azokat az élethelyzeteket, eseteket melyek által Isten tanít(ott) engem a türelemre. Ezt azért, mert bátorít, ha látom, hogy fejlődtem valamennyit, valamit azért mert erőt ad, hogy láthatom a hit és türelem valóban ígéretbeteljesülést eredményez. Erőt ad és megújuló türelmet a jelen várakozásaiban. Hisz az életem tulajdonképpen a várakozásról szól. Én legalábbis mindig várok valamit, a reggelt, a nyarat, majd a telet, imáim beteljesülését … a Krisztust.

Bátorítlak téged is arra, hogy ha a türelem, a várakozás nem az erősséged, írd össze azokat az alkalmakat, mikor a türelmedért jutalmul megkaptad az Isten neked tett ígéretének beteljesülését. Függeszt ezt ki a faladra, ajtódra … szívedre, hogy emlékeztessen arra, megéri várni az Úrra.

Én most egy területet említek: Isten sokat tanított nekem a türelemről és az állhatatosságról a közbenjáró imádság által. Megmutatta, hogy milyen nagy ereje van az egymásért elmondott imáknak, a kitartó naponta elhangzott könyörgéseknek. Olyan sok megtérést, gyógyulást láttam, hogy kétség sem fér már hozzá, hogy ha valakiért imádkozok akkor a hit mellett muszáj ott legyen a türelem is bennem, mert ez adja majd a gyógyulást minden téren. Volt, hogy Isten az én időelképzelésem intervallumán belül válaszolt, s volt olyan is, hogy az Ő időszámítása nagyon nem az enyém volt … ez az ezer esztendő egy nap dolog már nekem is okozott fejtörést, türelempróbát.
Példának okáért itt van az a személy, akiért először kezdtem el rendszeresen imádkozni még évekkel ezelőtt. Ő még nem az Úré, de az eltelt évek alatt másokért elmondott és meghallgattatott imáim arra bátorítanak, hogy érte továbbra is imádkozzak, türelemmel várva Isten ígéretének beteljesülését, mellyel azt mondta: “Hamarosan megszabadul a megkötözött…“. Hogy mikor lesz ez a bizonyos “hamarosan”, nem tudom, de nem is az a feladatom, hogy ezt tudjam. Elég, hogy tudom megszabadul, s elég ha imádságos szívvel türelemmel várok, mert a hamarosan biztosan bekövetkezik, ezt tudom… nem adom fel.

успех2_1

Sajnos azt is láthattam, hogy mi van akkor, ha türelmetlenné válok és feladom. Tudjátok mi történik ekkor? Semmi, a nagy semmi. – s nem a hit hiányzott (vagyis valamennyire az is), hanem a türelem. A legelszomorítóbb ilyenkor, hogy csak utólag jöttem rá, hogy türelmesebbnek kellett volna lennem, nem Isten késett, nem Ő nem akarta megadni, amit kértem, csak én voltam türelmetlen.

Hívlak hát téged arra, hogy imádkozzunk együtt hittel és türelemmel, buzgón, kitartóan. Mert ennek nagy jutalma van, mert ennek van nagy jutalma. 🙂

Ugyanolyan ember volt, mint mi…

"Nagy az ereje az igaz ember buzgó könyörgésének. Illés ugyanolyan ember volt, mint mi, és amikor buzgón imádkozott azért, hogy ne legyen eső, nem is volt eső a földön három évig és hat hónapig. Aztán ismét imádkozott, és az ég esőt adott, és a föld meghozta termését." Jakab 5:17-18

Mindig megfog a fenti igerészből az a mondat, hogy “ugyanolyan ember, volt mint mi”, hisz valóban így van, Illés olyan ember volt mint én, vagyis mégsem, neki sokkal nagyobb hite volt. Legalábbis ezt a szomorú tényt állapítottam meg. Mert a fentiekből kiindulva az imám erejét a hitem határozza meg.

Van-e hitem egyáltalán imádkozni, kérni, könyörögni? Van-e elég hitem arra, hogy TUDJAM Isten képes teljesíteni, amit kérek, s teljesíti is? Ahogy megfigyeltem a prófétákat, apostolokat … a nagy hithősöket, azt vettem észre, hogy mikor Istentől kértek valamit, amikor imádkoztak, akkor utána 100%-ig biztosak voltak a dolgukban, kételkedés nélkül merték hangoztatni azt, amit még meg sem kaptak, példának okáért itt van Illés, aki kijelentette, hogy három évig nem lesz eső, csak az ő szavára.

Hogy őszinte legyek, nekem arra van elég hitem, hogy elhiggyem Isten képes megtenni valamit, bármit. De mikor konkrét élethelyzetekbe vagyok, konkrét dologért kellene könyörögni, azt már nem mindig tudom elhinni, hogy meg is teszi. Nem kételkedek a képességében, de abban, hogy teljesíti a kérésemet, igen. S ez is hitetlenség (de még mekkora), hisz azt írja az ige:

"Mert mindaz, aki kér, kap; aki keres, talál; és aki zörget, annak megnyittatik." Lukács 11,10
"És mindazt, amit imádságban hittel kértek, megkapjátok.” Máté 21,22

S mivel kételkedek, nem is fogom megkapni, amit kérek, vagy ha mégis az csupán kegyelem, hatalmas kegyelem. (“De hittel kérje, semmit sem kételkedve, mert aki kételkedik, az olyan, mint a tenger hulláma, amelyet a szél sodor és ide-oda hajt. Ne gondolja tehát az ilyen, hogy bármit is kaphat az Úrtól.” Jakab 1,6-7).

Prayer-Faith-God-Stones

Sokat gondolkoztam azon miért nem tudok úgy hittel imádkozni, mint az előttem lévő jó példák. S arra jutottam, hogy ritkán imádkozok olyan dolgokért, amiket befolyásolni tudok, így Istennek meghagyva a “Teljesítsd a számomra lehetetlent, de ha mégsem teszed, sincs harag, hisz én amúgy se lennék képes rá.” opciót. Valamint arra is, hogy szintén ritkán imádkozok konkrét dolgokért, sokszor fogalmazok általánosságban, vagy nagy halmazokban, intervallumokban, mint például: érjek el jó eredményt a vizsgán, ahelyett, hogy kimondanám, hogy én igenis 90%-os teljesítményt szeretnék, erre lenne szükségem (gondolom én), vagy legyen jó idő ekkor és ekkor, ahelyett, hogy napsütést kérnék, legyen meg valami még ebben a hónapban, mikor pontosan tudom, hogy én az x-ik nap szeretném. Szóval a lényeg, hogy van egyfajta elképzelésem, kérésem, pontosan tudom mit akarok mégsem merem kimondani, inkább belefoglalom egy jó nagy halmazba, Isten úgyis tudja mit akarok, de azért hagyjak neki teret, hátha Ő másképp gondolná. Pedig nem ezzel adom meg az Úrnak a “teret”, ezzel csak önmagam hitetlenségét palástolom, s a hitetlenségemből fakadó csalódásoktól próbálom védeni saját magamat. Ráadásul mindezt úgy, hogy saját kívánságomat sem tudtam teljesen elengedni, csak egy nagy halmazba beletenni. Az egész csupán önáltatás, szomorú, nem?

Tehát meg kell tanuljak hittel imádkozni bármiért, mindenért. Vagyis át kell adnom életem minden egyes területén az irányítást Istennek, ami tulajdonképpen megtörtént, mikor Neki szántam az életem, de mégis ezt naponta, óránként, percenként, minden pillanatban meg kell tennem újra és újra. S nem kell számítson, hogy én valamit meg tudnék-e oldani, imádkoznom kell azért, hogy Isten mutassa meg, hogyan kell megoldani azt a valamit. Mert lehet nekem elképzelésem, jó elgondolásom, de egészen biztos, hogy az Istené jobb, tökéletesebb. Akkor pedig bolondság önmagam tudására hagyatkozni. Persze ezzel nem azt mondom, hogy akkor én most már mindig csak összefonott kezekkel üljek a kis-kamrámban, s ne csináljak semmit, csak imádkozzak, hanem hogy az imádkozás mindig előzze meg a cselekedeteimet, még akkor is, ha tudom mit akarok vagy kell tegyek a kitűzött cél elérésének érdekében.

S meg kell tanuljak konkrét dolgokért imádkozni. Hittel, bátran kérni 5-öst, x összegű pénzt, esőt vagy épp szárazságot …  bármit. Ezzel együtt pedig meg kell tanuljam letenni ezt a konkrétumot Isten kezébe, hagyni, hogy legyen meg az Ő akarata.

Az Ő akarata az, hogy én hittel kérjek, minden kételkedés nélkül. Akarom ezt gyakorolni ma is, őszintén, hittel kérni, mégis elengedni, az Úr kezébe tenni. 🙂

…aki másokat felüdít, maga is felüdül

Szeretem a bibliai történetek filmesített változatát,  mert, bár gyakran nem teljesen szöveghűek, de segítenek jobban megismerni azt a környezetet amiben lezajlottak az események. Így, amikor az igét olvasom, gyakran filmvászonként vetülnek elém a képek, és jobban megértem azt, amit olvasok. Egyik kedvenc megfilmesített bibliai jelenetem a Dávid tánca.

„Dávid teljes erővel táncolt az Úr színe előtt”  2 Sámuel 6, 14

Egy Dávid királyról szóló film segített jobban magam elé képzelni ezt a táncot. Meglátni, hogy mennyire mélyen a hála, az imádat, a tisztelet, az alázat kifejezése volt ez Isten előtt. Csak egy olyan ember lehet erre képes, akit Isten valóan szívéhez közel emel, megtisztít, csakis, egy szíve szerint való férfi. Akkor fogalmazódott meg bennem az a vágy, hogy ha lesz egy fiam, akkor szeretném Dávinak nevezni, és azt kérni Istentől, hogy emelje őt is közel a szívéhez, hadd lehessen szíve szerint való.

Egy pár éve már ennek, és Isten azóta válaszolt a kérésemre, van egy Dávid nevű két éves fiúnk. Imádkozom érte, hogy nőjön nevéhez méltó férfivá.

Egy másik kedves kép Dávid életéből az, amikor ő rejtőzködik Saul elől, és hozzágyülnek mindenféle csonka – bonka, hátrányos helyzetű emberek.

„Hozzá gyülkezett mindenféle elnyomott, eladósodott és elkeseredett ember” 1 Sámuel 22, 2

Micsoda Krisztusra mutató jellemvonás. Épp a tegnap imádkoztunk az anyukákkal gyermekeinkért azt kérve, hogy adjon nekünk az Úr másokhoz lehajló, másokat felemelő szívet. Egyik anyuka azt kérte, hadd lehessen olyan példa, akitől a gyermeke az irgalmasságot tanulhatja. Hazavittem szívemben ezt a gondolatot, és most is forgatom a szívemben. Vajon, mit lát tőlem a gyermekem?  Szeretem én a gyengébbeket, vannak barátaim olyanok közül akik hátrányosabb helyzetűek valamilyen szempontból? Milyen emberekkel veszem körbe magam, olyanokkal csak, akik engem emelnek fel, vagy olyanokkal is, akiket nekem kell felemelni? Társadalmunk nem tanítja nekünk a másokhoz való lehajlást. Aki nem eléggé erős, szép, okos az valamilyen módon kitaszítottá válik. Szomorúan tapasztalom, hogy sokszor keresztyén köreinkben is kevesebb figyelmet szánunk az olyan emberekre, akik nem olyan felpezsdítőek, nem annyira kellemes, magával ragadó a társaságuk. Önmagunk körül forgunk, nem figyelünk egymásra, nem vesszük észre, ha valakinek netán van valami problémája, nem vagyunk elérhetőek. Azt várjuk, hogy minket vidítsanak, emeljenek fel, pedig az ige épp másról beszél :

„...aki másokat felüdít, maga is felüdül”  Példabeszédek 11, 25 b

Az az imám ma, hogy legyek olyan személy, akitől gyermekeim megtanulhatják ezt a dávidi, krisztusi lelkületet. Bátorítalak titeket is arra: vegyétek észre a nálatoknál gyengébbeket. Ha pedig úgy érzed, te vagy az,  akit észre kellene venni, akiknek felüdülésre van szüksége, ne feledd, mindig van olyan személy, akinek épp a te segítségedre, odafigyelésedre lenne szüksége.

Te mit kérnél?

Már egy ideje foglalkoztat Istennek Dávid házáról szóló ígérete, amit legutóbb a Királyok könyvében olvastam :

"Ha fiaid megőrzik útjukat, és tökéletességgel, teljes szívük és teljes lelkük szerint járnak előttem, soha ki nem fogy a férfi közüled Izrael trónjáról." 1.Királyok 2,4

A legutóbbi női konferencián mesélte az előadó, hogyan kapta látását a szolgálatra és, hogy ebben a folyamatban Isten miként vonta magához közel és adta azt a lehetőséget, hogy kérjen tőle, bármit is. Hazavittem magammal ezt a gondolatot és tovább forgattam a szívemben: mit kérnék én, ha egyszer előttem is így kinyílna a menny kapuja, és tényleg, bármit, bármit kérhetek. Te mit kérnél?

Eszembe jutott ismét a Dávid házára szóló ígéret, és egy kérés fogalmazódott meg a szívemben: Ó Uram, ha bármit kérhetnék tőled, kérhetem, hogy az én utódaim, gyermekeim, és azoknak gyermekei soha ne vesszenek ki a Te trónod elől? Hogy mindenki, aki tőlünk születik, az az örökkévalóságnak szülessen, hogy Istene légy, és a gyermeked legyen? Ahogy kimondom, ahogy leírom, engem is megdöbbent a saját kérésem, lehet egyáltalán ilyen nagyot kérni Istentől? De ha jobban belegondolok, azt hiszem, ha nem is ilyen módon megfogalmazva, de mindannyian kívánjuk ezt az Úrtól, hiszen folyamatosan gyermekeink megtéréséért imádkozunk, és ha majd idősek leszünk és unokáink lesznek, nem tudom elképzelni, hogy értük is ne tennénk ugyanezt.

cikk kep 3

Kedves anyukák, nagymamák, arra hívlak benneteket ma, hogy hozzuk ismét gyermekeinket Istenünk elé, és imádkozzunk buzgón a megtérésükért. Ó, az, hogy talán hívő családban születtek nem elegendő ahhoz, hogy személyes kapcsolatuk legyen Krisztussal. Imádkozzunk értük, kitartóan, buzgón, minden nap. És az imádság mellett hívlak arra is, hogy kérjük a Szentszellem tisztító erejét, hogy mossa le bűneinket, fedezze be hiányosságainkat, hogy úgy tudjuk megélni a keresztyén éltet, hogy az vonzó legyen számukra. Megélni az otthonunkban, az mindennapok egyszerűségében.

cikk kep

Dávid fiainak szíve már a második generáció után elfordult Istentől. Nem tudták megélni az ígérethez tartozó feltételt. Az igét olvasva azt látom mégis, hogy Isten hűséges maradt hozzájuk, és nemcsak, hogy király királyt követett, de Dávidtól származott az Örökkévaló Király, Jézus Krisztus. Micsoda ígéret, micsoda beteljesülés ez Isten részéről, kinek tervei minden emberi elképzelést fölülmúlnak!

Kérjünk, Jézus nevében, Isten szíve szerint, és ne felejtsük el, hogy a legnagyobb dolog, amit kérhetünk magunk és gyermekeink számára, az az Ő jelenléte, a Szentlélek, kinek személyében jelen van, velünk van most is.

„Én is azt mondom nektek: kérjetek, és adatik, keressetek, és találtok, zörgessetek, és megnyittatik nektek. Mert mindaz, aki kér, kap; aki keres, talál; és aki zörget, annak megnyittatik. Melyik apa az közületek, aki fiának kígyót ad, amikor az halat kér tőle, vagy amikor tojást kér, skorpiót ad neki? Ha tehát ti gonosz létetekre tudtok gyermekeiteknek jó ajándékokat adni, mennyivel inkább ad mennyei Atyátok Szentlelket azoknak, akik kérik tőle?”  Máté 7, 7- 11

Imádkozok, de hallja ezt Valaki?

Egy olyan világban élünk, aminek a törvényszerűségét nem mi határoztuk meg. Adottak a feltételek, és sokszor előre láthatóak a következmények, mert Isten őszinte és nem játszik zsákba macskát az emberrel. Többnyire mégis úgy érzem magam, mint akit felültettek egy érzelmi hullámvasútra.

Gondolatban a Bibliát lapozgatom, és számtalan példa zsong a fejemben arról, hogy milyen csodálatos módon szabadítja meg az Isten azokat, akik szeretik Őt. Még hétköznapi példaképeim is előttem vannak, akik képesek voltak úgy megélni a hitet, hogy az maradandó nyomot hagyott a Földön és a Mennyben egyaránt.

És mi van velem? Mi van azokkal az imakérésekkel, amiket már hónapok óta viszek Isten elé? Konokul harcoljak tovább, vagy hagyjam abba a könyörgést, és nyugodjak bele … Isten másképp akarta?

Hallja Jézus azt, amit fohászként elmondok?

Jézus szerette Mártát, a nővérét (Máriát) és Lázárt. Amikor meghallotta, hogy beteg, két napig még ott maradt, ahol volt, s akkor szólt a tanítványoknak: „Menjünk vissza Júdeába!” (János 11: 5-7)

Emlékszünk, Lukács összehasonlítja Lázár két nővérét, két különböző egyéniséget: Márta a precíz háziasszony, aki folyton a konyhában sürög-forog, Mária pedig a szemlélődő jellem, aki a legnagyobb nyugalommal üldögél Jézus lábánál.

Amikor Márta meghallotta, hogy Jézus közeledik, eléje sietett, Mária pedig otthon maradt. „Uram – szólította meg Márta Jézust –, ha itt lettél volna, nem halt volna meg a testvérem. (János 11: 20-21)

Amikor Mária odaért, ahol Jézus volt, és meglátta, e szavakkal borult a lába elé: „Uram, ha itt lettél volna, nem halt volna meg a testvérem.” (János 11: 32)

A személyiség jelek a tragédia idején is hamisítatlanul megjelennek. Márta, Jézus elé siet és a falu határában össze is találkozik vele és kísérőivel: „Uram, ha itt lettél volna, nem halt volna meg a testvérem” – hangzik a szemrehányás. Valamivel később Mária is megjelenik, és ugyanazokkal a megrázó szavakkal szólítja meg Jézust: „Uram, ha itt lettél volna, nem halt volna meg a testvérem”. A két nővér kifakadása vádként hangzik: vádolják az Istent, aki nem hallgatta meg imáikat. Nem a hit hiányzott. Márta biztosítja Jézust afelől, hogy hisz a halál utáni életben, és meglepő módon még azt is kijelenti, hogy Jézus Isten Fia, a Messiás. De vajon Isten, miért nem jutalmazta meg?

Egyedül itt olvashatjuk, hogy Jézus megrendült, imádkozott, majd a következőket mondta.

E szavak után hangosan beszólt: „Lázár, jöjj ki!” S a halott kijött. Lába és keze be volt pólyázva, az arcát meg kendő födte. Jézus szólt nekik: „Oldjátok fel, hogy tudjon járni.” (János 11: 43-44)

Végül Lázár feltámadt. Mária és Márta imája meghallgattatott, de itt eldőlt Jézus sorsa is. János feljegyzi, hogy ez események után a vezető emberek eldöntötték, hogy meg fogják ölni a Messiást.

Mi történt akkor, amikor Jézus imádkozott?

Egy kissé továbbment, arcra borult, és így imádkozott: „Atyám, ha lehetséges, távozzék el tőlem ez a pohár; mindazáltal ne úgy legyen, ahogyan én akarom, hanem amint te.” (Máté 26: 39)

A Getsemáne-kerti történetek középpontjában nem más áll, mint egy meg nem hallgatott ima. A pohár nem vétetett el Tőle. Van, hogy Tőlünk sem vétetik el, de ha átgondoljuk a Bibliai eseményeket, rájövünk, hogy a legtöbb imádság várakozásból született.

“A várakozás önmagában nem cél, de szükség lehet rá a cél elérése érdekében. Amire érdemes várni, arra várunk, s közben fejlődik a türelmünk.” írja Philip Yancey.

Mi teljesítmény orientáltak vagyunk, és arra rendezkedtünk be, hogy a sikeres dolgokat kipipáljuk egy képzeletbeli fehér lapon. Megtorpanunk, ha nem érezzük azt, hogy Isten cselekszik a mi kéréseink, szükségleteink alapján. Egy darabig harcolunk, aztán feladjuk ….

De Isten másképp gondolkodik, mert Számára nem a kijelölt és kipipált célok a fontosak, hanem az, hogy milyen irányba változunk. Ezért azt akarja, hogy imádkozzunk függetlenül attól, hogy egy sivatagban, vagy zöldellő mezőm érezzük magunkat. Mert imádkozás közben változunk.

Változunk?

Mondj el MINDENT Neki!

13414571_1716224145269008_1288887911_n

Néha könnyebb másvalakit bátorító szavakkal illetni, hitre buzdítani, mint félretenni saját kételyeim, amikor ezek bevenni próbálják szívemet. Amilyen zsúfolt a közlekedés csúcsforgalomban, szinte olyan gyakran biztosítanak a hétköznapok kételyre vagy hitetlenségre lehetőséget. Ahogy az autók folytonosan haladnak egymás után, úgy érkeznek a szúró nyilak is, amikkel meg kell küzdeni.

Vannak élethelyzetek, amikor úgy érzem, magamban vagyok, nincs ki segítsen. Van, hogy próbára tesz a hosszútűrés, a várás, az elfogadás és a frusztráció egymással vívott harca énbennem. S van, hogy mindent, ami szembejön velem, ennek az árnyékából fogadok.

Más szóval: gyakran előfordul, hogy vannak kérdéseim.

De megtanultam, hogy ezekkel ne a csüggedés és a kételyek sötétségébe, hanem Jézus lábaihoz menjek. Ott elmondok Neki mindent és ott segítséget is nyerek. Van, hogy azonnal válaszol, van, hogy csak idővel érteti meg velem magasabb gondolatait, de a szívemet rögtön a helyére teszi: megújul a hitem és jó reménység tölt el, mely meg nem szégyenít!

Nem tudom, mi az, ami most éppen a hited támadja, nem tudom mi az, ami kételyekbe kíván sodorni, de egyet tudok: jobb hinni, mint kételkedni!

A kételkedés elvágja a fonalat és a sötét mélyben tart, a hit lehetővé teszi a lehetetlent.

Bármilyen megoldhatatlannak vagy elérhetetlennek is tűnne valami:

Mondj el MINDENT Neki!

“Járuljunk azért bizalommal a kegyelem trónjához, hogy irgalmat nyerjünk, és kegyelmet találjunk idejében jövő segítségül.” Zsidók 4:16

“Mert bizony mondom nektek, ha valaki azt mondja ennek a hegynek: “Kelj fel, és vesd magad a tengerbe!”, és szívében nem kételkedik, hanem hiszi, hogy amit mond, megtörténik, annak meg is adatik az. Azért mondom nektek: Higgyétek, hogy megnyeritek mindazt, amit könyörgésetekben kértek, és meglesz nektek.“ Márk 11:23-24

“De kérje hittel, semmit sem kételkedve, mert aki kételkedik, hasonló a tenger habjához, amelyet a szél hajt és ide-oda hány. Mert ne vélje, hogy kaphat valamit az Úrtól az ilyen kétszívű és minden útjában állhatatlan ember.” Jakab 1:6

“szüntelen imádkozzatok” 1Thessz 5,17

morning

Sokkal könnyebb beszélni és írni az imádságról, mint rendszeresen, hittel tenni. Amióta házon kívül is dolgozom, még nagyobb kihívás odaszánni és megtalálni az időt az imádságra. Tinédzser korom óta részese vagyok (hármas) imacsoportnak, és Isten egyik legnagyobb áldásának tartom. Bár az emberek cserélődtek mellőlem, ráérezhettem az imádság erőt adó, felfrissítő, zamatos ízére. Sokszor megvan a harca annak, hogy összehozzuk a találkozót, néha a kedv is hiányzik, de tudom, semmi sem lehet fontosabb az imádságnál, és ettől már szinte lehetetlen eltéríteni. A férjem is támogatott ebben, mindamellett, hogy együtt is szoktunk imádkozni. A (hármas) imacsoport által nyert testvéri közösség pedig segítség a motivációban, megfedd, helyreigazít, megerősít a közbenjárásban, sokszor megszaporítja az örömömet. Mindig szerettem volna a személyes imádságaimban is kitartó lenni és hűséges. Valahogy nehezebbnek találom, és tudom, azért, mert ez egy rejtett dolog, senki nem fog megszólítani és odatenni a térdeidre, hogy na most akkor imádkozz. Pedig mennyi minden ott dől el, a térdeinken! Jókedvvel, küldetéssel megyek-e dolgozni? Jól fogok-e reagálni az engem ért sértésekre? Tudom-e a munkámat az Isten dicsőségére végezni? Türelmesen fogok-e a gyermekemnek válaszolni? Tisztelettel beszélek-e a férjemmel? Meglátom-e a szeretetre éhes embereket? A harcok imában dőlnek el. Természetesen ez nem azt jelenti, hogyha imádkoztam, akkor többé nem vétkezem. Viszont sokkal több lesz az erő a szelíd alázathoz, a jó cselekvéséhez.
Újra és újra kell magamat emlékeztetnem, és nem akarok belefáradni. Oswald Chambers ezt mondja: „Lehetetlen, hogy rendben legyen a kapcsolata Istennel annak a hívőnek – bármennyire tapasztalt is – , aki nem veszi a fáradságot, hogy ideje legyen Isten számára… Bőven töltsünk időt Istennel: inkább vesszen minden egyéb, csak őt el ne hanyagoljuk.”
Ennek érdekében átnézve a napomat, keresgéltem még az imádságra felhasználható időtöredékeket is. Kiváltságnak és nem nyűgnek kezdtem tekinteni azt, hogy fél órát kell vezetnem az iskolához, ahol tanítok. Nagyszerűen fel lehet használni az imádságra! Hangosan lehet beszélgetni Vele, senki más nem hall, és az odafigyelésben is segít. Jó néhány áldott percem származott már ebből, és részem volt az Úr különleges meglátogatásaiban is ilyenkor. Már az sem számított, hogy könnyes arccal szálltam ki az autóból, olyan csodálatos volt az Úr hangját hallani, hogy kész lettem volna válaszolni, azért sírtam, mert Jézussal beszélgettem – számítva arra, hogy bolondnak néznek…
Eleinte rádiót hallgattam az autóban. Aztán keresztyén zenét. Aztán volt olyan, hogy sajnos később keltem fel, és nem tudtam időt szánni az igeolvasásra és imádságra. Olyankor hoztam szabályként azt, hogy nem hallgatok semmit, csak beszélgetek az Úrral hangosan, és igyekszem felidézni az azelőtt nap olvasott, hallott igét. Ebben megerősödve reggelente most már sem rádiót nem hallgatok, sem keresztyén zenét. Inkább beszélgetek Jézussal, és ebben szeretnék kitartani, azért is írtam ide, hogy magamat is bátorítsam! Van egy énekem is, mindig ezzel kezdem, ahogy végighajtok az utcánkon. Csodálatos módon elő tudja készíteni a lelkemet a tartalmasabb imádságra.
1. Szeretnék, Jézus, folyton Veled járni
E rögös, földi vándorutamon.
Ha lelkem próbák, kísértések érik,
Te védj meg engem mindig, Jézusom!

Refrén:
Úgy vágyom drága jelenléted bírni,
Szent Igéd által élj a szívemben!
Hadd haljon meg mind bennem ami régi,
Formáljon át Szentlelked teljesen!

2. Szeretnék, Jézus, hasonlítani Hozzád,
Tükrözze lényem dicsőségedet!
Ha sötét vétkem eltakarja orcád,
Tisztítsd meg újból bűnös szívemet!

3. Szeretnék, Jézus, kérni annyi mindent,
Mit ki sem tudok talán mondani;
Te érted szívem mondhatatlan vágyát,
Valóra tudja szavad váltani.

Egészen más így indítani a napot, Jézus Krisztus jelenlétét kérni és bírni!
Az ördög hazugsága az, hogy neked nincs időd az imádságra. Gondold végig a napodat, és szúrd ki az időtöredékeket is. Ezek nem fogják pótolni a napi elcsendesedésre szánt idődet, viszont kiválóan meg tudják támogatni azt. Mert Jézussal élni, Jézussal járni, Benne megmaradni elmondhatatlanul édes dolog. Rá lehet kapni az ízére! 🙂