Árnyalatok a hófehértől a feketéig ~ 1. rész

„Az Isten világosság és nincs benne semmi sötétség.” 1.János 2:9

Volt egy mese, amit legalább tizenöt éve olvastam. Nem is emlékszem már rá hajszálpontosan, de az üzenete sokszor eszembe jut.

A mese egy királyságról szól, ami arról volt nevezetes, hogy egytől-egyig hófehér házak töltötték meg a városokat, falvakat. Ez volt a király akarata, hogy világos és tiszta legyen minden. Az ország lakói is nagyon szerették a fehér házikóikat. Aztán meghalt az uralkodó és az utódja más arculatot szeretett volna adni a királyságnak. Legyen minden fekete.
A festők nekiláttak a munkának, amire utasítást kaptak, de ez az emberekből hatalmas tiltakozást váltott ki. Nem engedték a házaikat befeketíteni.
A király a tanácsadóihoz fordult, akik egy remek ötlettel álltak elő. Fessék le minden nap a házakat fehérre, de naponta keverjenek hozzá egy csöppnyi feketét, míg észrevétlenül árnyalatról, árnyalatra végül a házak mégiscsak feketék lesznek. A tanács bevált. Az ország lakói nem tiltakoztak, az apró különbséget nem érzékelte a szemük s az ország először piszkosfehér lett, majd lassan kezdett a szürke árnyalatain keresztül befeketedni…

Ha van kép a Bibliában, ami különösen megfog, az a fény, a világosság. Említi is sokat az Ige, már az első laptól kezdve. Vizuális típus vagyok, könnyen megtelik képekkel a fejem, ahogy olvasom: „…világosságom és segítségem az Úr… nap és pajzs az Úr… lábam előtt mécses a te Igéd, ösvényem világossága… meglátogatott minket a felkelő fény a magasságból… világosság ragyog az igazra…, ama fényes Hajnalcsillag, én  vagyok a világ világossága, járjatok a világosságban, ahogyan Ő maga a világosság, felragyog a Krisztus…”

Most hirtelen ezek ugrottak be, de rengeteg van belőlük. Mert az Isten világosság, és ebbe a világosságba hívja az embert.

„a sötétségből az Ő csodálatos világosságára hívott el minket.” 1. Péter 2:9

Úgy gondolom fogantatásunktól kezdve csalogat, hív a fényre… Ott van a fényre, igazságra való vágyakozás a gyermekek túlfűtött igazságérzetében, a kereső lélek mérhetetlen szomjúságában.

Én valahogy úgy gondolom, hogy Isten igazából azt szeretné, ha teljesen eláraszthatná fénnyel életünk minden zegét-zugát, de azt nem tudnánk egyszeriben elviselni. A szülőszobákban felvilágosultabb helyeken félhomályban várják az újszülöttek érkezését. Drasztikus változás világra jönni, a fény, a tüdőt először megtöltő levegő, a normál hőmérséklet mind-mind fáj.

Ilyen volt számomra az újjászületés is. Kitágult, fényt kapott a beszűkült, sötét világom. Sejteni kezdtem, hogy annyi minden, amit addig gondoltam nem a valóság volt, hogy tele volt az életem hazugságokkal. És persze, a „szülőszoba félhomálya” elég volt ahhoz, hogy felismerjem, hogy mennyire bűnös vagyok, hogy még azok a dolgok is, amiket én jónak tartottam, igazából kár és szemét, mert most már látom Őt. De ez a világosság a kiutat is bevilágította, és egy fénynyalábbal megsejtette a reményteljes jövőt Krisztusban. Aztán ahogy telt az idő tapasztaltam, hogy Isten országa s ez a világosság növekszik, újabb és újabb dolgokra derül fény, hogy léteznek még redőnyök és sötétítők.

Bemerítésemkor a lelkész a Mt 5:6 -ot idézte nekem:

„Boldogok, akik éheznek és szomjaznak az igazságra, mert ők megelégítettnek.” Máté 5:6

Mérhetetlen szomjúságot adott belém az Isten. Az egyszerű fordítás egy-egy helyen az igazságot valóságnak fordítja. Először zavaró volt, de aztán belegondoltam, hogy ez így tényleg sokatmondó.

Az a valóság (igazság), ahogy Isten látja a dolgokat. Nem csupán a puszta tények, (bár sokszor azt sem vagyok képes reálisan érzékelni a Lélek segítsége, józansága nélkül), hanem a mindenre van erőm a Krisztusban”, amert az Istennek minden lehetséges” valósága is.

Nem szeretek egyedül lenni a sötétben. Ilyenkor életre kelnek az árnyak, a szélben himbálózó fa olyan, mintha valaki leskelődne az ablak alatt, a fogason a kalap, egy ronda ijesztő alak. Az út szélén a kis bokor egy kóbor kutya, éles fogakkal (Igen, vizuális típus vagyok. Ilyenkor nem segít.) Jó lenne ilyenkor azt látni, amik ezek a dolgok valójában. A világosságban a valóságot észleljük. Szellemileg is. Ezért nem szabad abbahagyjuk a könyörgést több és több világosságért az életünkben.

Nem érdemes a sötétben harcolni a szélmalmainkkal. El kell húznunk a sötétítőket, hogy jöjjön a fény. Nem valami titokzatos, misztikus megvilágosodásra gondolok, hanem arra, amikor imádkozunk és olvassuk az Igét, dicsőítjük Istent kitartóan, rendszeresen, szomjasan, éhesen. És jön a fény, meg tudjuk vizsgálni a gondolatainkat, az indítékainkat, többet látunk Belőle, látjuk a következő lépést… Persze, van rá eset, amikor mosogatás, vagy autóvezetés közben jön egy-egy felismerés, de akkor, ha van honnan. Amikor elhanyagolom a csendes belső kamrát, akkor többnyire másfajta gondolatok lepnek meg. Piszkosfehér és szürke árnyalatúak, vagy egyenesen koromfeketék.

Ilyenkor kétféleképpen reagálok. Az első: Sehogy. Hagyom, hogy sötétedjen, s akkor már nem tűnik olyan sötétnek a szürke sem. Nem tűnik már annyira gonosznak a „bűnöcske”, ami nemrég még kegyetlenül fájt. Nem tűnik annyira önzőnek az, amit a férjem fejéhez vágtam az előbb, nem is volt vészes annak a cikknek a gondolkodásmódja, amibe belefutottam… Holnap már jönnek is a festők az újabb árnyalattal.

Eszembe jut erről a besötétítős taktikáról az egyik unokatestvérem, aki tizenévesen sokat kínlódott az arcán kéretlenül jelentkező pattanásözönnel. Amikor belépett egy fürdőszobába, még ha vendégségben volt is éppen, valahogy feltűzött egy törülközőt az ablakra, s ebben a félhomályban igazította meg a frizuráját, vagy mosta meg a fogát, mert csak így tudta elviselni a saját tükörképét.

A második: ha keresek egy helyet, ahol beazonosíthatom az árnyalataimat az egyetlen színmintánál. Odamegyek Ahhoz, akiben még egy csöppnyi fekete sincs, még annyi sem, mint a jing-jang ban. Poros ez a világ ahol élünk, s ha a négy fal közt maradunk, vagy egy üvegburában akkor sem vagyunk mentesek a szellemi beszürküléstől.

 „ A kereszt az a hely, hol feltűnt reggelem, csodás fényre nyílt meg ott a szemem…” Ez egy olyan hely, ahol újra meg újra a fényre emelhetem a lelkem. Csak Krisztus áldozatán, kereszthalálán keresztül mehetek a tökéletes Istenhez, de Jézus áldozata egyszer s mindenkorra elég a világ minden szürkeségére, feketeségére. Bátran jöhetek, bátran jöhetsz, ha szükséged van egy kis színkalibrálásra.

Jézus ismét megszólalt, és ezt mondta nekik:

"Én vagyok a világ világossága: aki engem követ, nem jár sötétségben, hanem övé lesz az élet világossága." János ev. 8: 12

Pápai Márta Zsófi

 

Hazug érzelmek

Milyen érzéseket éltél meg csak az elmúlt hetekben?

Én teljesen el voltam szállva a tavaszi napsütéstől, a madárdaltól, virágzástól, méhecskéktől. Voltak pillanatok, amikor olyan tökéletesnek tűnt minden. A gyerekek is kiegyensúlyozottak voltak, a betegségek is elkerültek. Olyan könnyen dalra fakadtam, Istent dicsőítő dallamok töltötték be a lelkem. Sikerélményeim voltak, a gyermeknevelésben, a munkámban. Végre egészen jól ment a futás, tele voltam energiával. Feljött rám néhány régen hordott ruhadarab is.

Aztán lehullott az áprilisi hó, a napsütés néhány napig teljesen elkerült. A gyermekek megbetegedtek, majd én is. Azt hittem csak pár nap és jobban leszek, de egyre rosszabb lett. A férjemnek el kellett utaznia. Nem haladtam a munkáimmal. Belealudtam a csendességeimbe a gyengeségtől és fáradtságtól. Este tíz után csokik után kutattam a kamrában. Az érzelmeim teljesen más végletekbe csaptak át: magány, csüggedés, zavarodottság és társaik kopogtak be a szívembe.

Nő vagyok. Gazdag érzelemvilággal áldott meg engem, minket a Teremtő. Szeretjük ezt. A gond csak az vele, hogy az érzelmeink hajlamosak könnyen eltávolodni a valóságtól. Nem kell különösen eget rengető dolog hozzá, néhány apró hormonális eltérés is képes rá némelyikünknél. Kevesebb alvás, morcos férj, hisztis munkatárs, eső, nátha, nyafogó gyerek, ősz hajszálak…

Mi pedig hajlamosak vagyunk túl nagy jelentőséget tulajdonítani ezeknek az érzelmeknek. Az ellenség tisztában van ezzel, nincs is ennél hatékonyabb eszköze a becsapásunkra.

„Ha úgy érzem, akkor igaz. Ha úgy érzem, hogy értéktelen csődtömeg vagyok, akkor az vagyok. ha magányosnak érzem magam, hiába mondja az Ige, hogy „veled vagyok”, s hiába vannak mellettem emberek, akik igazából törődnek velem, ha nem is úgy ahogy én éppen elvárom. Isten nem bocsátott meg, pedig megvallottam a bűneimet, ha megtette volna, ezt minden kétséget elsöprő érzelmek követnék a lelkemben, de továbbra is bűnösnek érzem magam…”

Az igazság az, hogy az érzelmeinknek néha semmi közük nincs a valósághoz. Hajlamosak a féktelen ingadozásra.

Velem az a baj, hogy ilyenkor valahogy az egész agyam átáll érző üzemmódba, és  a józan gondolkodás képessége olyan távolinak és elérthetetlennek tűnik, mint egy másik bolygó.

Tanulgatom már egy jó ideje, de még mindig nem megy rutinból a helyes reakció azokra a helyzetekre, amikor az érzelmeim szélviharként kezdik feldúlni azt, ami nemrég még élhetőnek, sőt csodálatosnak tűnt.

Isten Igéje azt tanítja, hogy az érzelmeink irányíthatóak, és irányítanunk is kell őket.  El kell utasítanunk minden olyan érzést, ami nem felel meg a valóságnak, ellentmond az Igazságnak, és nem állja meg a helyét Isten Igéjének a mérlegén.

ami igaz, ami tisztességes, ami igazságos, ami tiszta, ami szeretetreméltó, ami jóhírű, ha valami nemes és dicséretes, azt vegyétek figyelembe!és veletek lesz a békesség Istene! Fil 4. 5-8

A zsoltárok nekem sokat segítenek az érzelmi problémák kezelésében. Szeretem, ahogy őszintén feltörnek ezekben az imákban az érzelmek, mert azonosulni tudok a nehéz időkben, de mindig ott van bennük visszatérő refrénként a józan megkapaszkodás Istenben.

„Miért csüggedsz el, lelkem, miért háborogsz bennem? Bízzál Istenben, mert még hálát adok neki az ő szabadításáért!í" Zsoltárok 42:5

Egy másik hasznos igeszakasz érzelmi viharok idejére Jeremiás siralmaiban van.

„Már azt gondoltam: Nem lehet reménykednem és bizakodnom az Úrban! Gondolj nyomorúságomra és hontalanságomra, az ürömre és a méregre! Mindig erre gondol, és elcsügged a lelkem. De ha újra meggondolom, reménykedni kezdek: Szeret az ÚR, azért nincs még végünk, mert nem fogyott el irgalma: minden reggel megújul. Nagy a te hűséged! Az ÚR az én osztályrészem - mondom magamban -, ezért benne bízom.” Jeremiás sir. 3: 18-24

Nemrég olvastam Hannah Withall Smith ( 1832-1911), keresztyén írónő életéről. Ez a nő jogosan lehetett volna érzelmi roncs. A férje egy szellemileg és érzelmileg is instabil prédikátor volt, számos alkalommal hűtlen volt hozzá. Öt gyermekéből kettő skarlátban halt meg, egyik lánya megszökött a férjétől egy művészhez, a másik lánya pedig egy ateista emberhez ment feleségül. Mindezek mellé ez a nő ízületi gyulladásban szenvedett. Nap mint nap meg kellett küzdjön a fizikai fájdalommal is. Hogyan tudott mégis érzelmileg, mentálisan egészséges maradni?  Írásai azt tükrözik, hogy szilárdan elhatározta, hogy nem engedi, hogy az életét az érzelmei irányítsák.

„Fel kell ismernünk, hogy érzelmeink csupán akaratunk szolgálói… Akaratunk csak akkor képes irányítani érzelmeinket, ha kitartással tesszük ezt. Sokszor, amikor érzéseim a tények ellenében szóltak pusztán úgy voltam képes megváltoztatni ezeket az érzéseket, hogy kitartóan bizonygattam az ellenkezőjüket…
A háborgó érzelmek – hasonlóan a hánykolódó hajókhoz, melyek fokozatosan megadják magukat a horgony állhatatos tartásának – előbb vagy utóbb hűséget esküsznek Istennek, ha őket akaratunkkal Isten erejéhez csatlakoztatjuk.” Hannah Withall Smith

Igaz, hogy nem mindig tehetünk arról, hogy hogyan érzünk, az érzések jönnek hívatlanul is, de megakadályozhatjuk, hogy gondolatainkat, akaratunkat, döntéseinket az érzelmeink irányítsák. Ne engedjük, hogy kapcsolataink rongálásába, rossz döntésekbe, depresszióba, káoszba, függőségekbe taszítsanak. Ne engedjük, hogy megrabolja az érzelmeinken keresztül hazugságaival az életünket a sátán, elvegye az erőnket, az időnket, az energiánkat, amit gyümölcsöző dolgokra fordíthatnánk.

Ejtsük foglyul a gondolatainkat a Krisztus iránti engedelmességre ( 2 Kor 1.:5), biztassuk a lelkünket Isten ígéreteivel, valljuk meg azokat hangosan és következetesen utasítsuk el az ellenség hazugságait. Gondoljuk meg újra meg újra, hogy szeret az Úr, hűséges az Isten, nem hagyott el bármin is megyünk keresztül, bárhogy is érzünk. Tegyük ezt kitartóan, míg a kétségbeesés és szomorúság helyett reménység árasztja el a szívünket.

 „Akinek szilárd a jelleme azt megőrzöd teljes békében, mert benned bízik.” Ézsaiás 26:3

Pápai Márta Zsófia

Igaz vagy hamis?

“Ők minden nap keresnek engem, szeretnék megismerni utaimat, MINT egy olyan nép, amelynek tettei igazak, és nem hagyja el Isten törvényét; IGAZ DÖNTÉSEKET KÉRNEK tőlem, szeretnének Istenhez közel lenni. Miért böjtölünk – mondják -, ha te nem látod meg, miért gyötörjük magunkat, ha nem akarsz tudni róla?

De hiszen ti a böjti napokon is meglátjátok kedvteléseteket, mert robotosaitokat hajszoljátok. Hiszen pörölve és veszekedve böjtöltök, sőt, bűnösen, ököllel verekedve. Nem úgy böjtöltök, ahogyan ma illenék, nem úgy, hogy meghalljam hangotokat a magasságban.” Ézsaiás 58:2-4

Megakadt a szemem az Úrnak leplezetlenül kitárt, „smink nélküli” gondolatain az Ő népének életvitelével és hitgyakorlásával kapcsolatosan. Látszólag minden nap keresik Őt, meg szeretnék ismerni útjait, MINTHA igazán szándékukban állna követni az Úr törvényét és ragaszkodni hozzá. Előtte nincs titok, nem működik nála a képmutatás, amit sokszor még mi magunk sem akarunk észre venni: van úgy, hogy reggel úgy tűnik, álmosan keressük az Urat, aztán elkezdődik a nap és tetteinkkel (feladatainkban vagy választásainkban) mégis kedvteléseinkben járunk, bármit is jelentenének azok nekünk személyesen. Lehet, hogy megvannak a kísértéseink, az időrablóink vagy olyan kapcsolati vagy más életterületen való bonyodalmaink, amelyek nem követnének, ha mi valóban követnénk az Urat. Van-e győzedelmes életünk az Úrban vagy csak úgy teszünk, mintha lenne?

14702326_1775529472671808_7741122658506718351_n

A hétvégén egy konferencián a győzelemről hallottam és mélyen bevéstem néhány gondolatot. Az egyik az, hogy nem kell győztesnek mutatnom magam, ha nem vagyok az. A link életvitelből, a kudarcokból felállni úgy lehet, ha beismerjük előbb, hol is vagyunk és milyen istent követünk. Nem kell úgy tennünk, mintha a helyünkön lennénk, ha nem vagyunk ott. Egyébként hogyan kaphatnánk segítséget, hogyan nézhetnénk szembe mindazzal, ami nem igazi és hogyan tudnánk őszintén keresni az igazit? Hozzá lehet szokni az „úgy teszek, mintha” életvitelhez. Elég kicsiben kezdeni a megalkuvást, aztán már egyre könnyebben megy… Úgy, ahogy a képmutatás is. Amíg el nem jön a vihar vagy a bukás, amíg a lejtőn lefele meg nem állít az Úr és nem szembesít azzal, hogy bár külsőleg lehet, hogy megfeleltünk, de Nála a „link gyötrelmeink” kétszer semmit nem jelentenek. Az már szíven találja viszont, ha látja, hogy magamra ismerek,  ha megtörik a látszatok hajhászása és kész vagyok leszámolni vele. Akkor …

„A megrepedt nádszálat nem töri el, a füstölgő mécsest nem oltja ki, igazán hirdeti a törvényt. Nem alszik ki és nem törik össze, míg a törvénynek érvényt nem szerez a földön. Tanítására várnak a szigetek.” Ézsaiás 42: 3-4

Ma reggel, ha megállsz az Úr előtt, mi az, ami igaz és mi az, ami hamis az életedben? Félelmetesen hangzik, de nincs mit veszítened, csak akkor, ha nem nézel szembe ezzel a kérdéssel. Az Úrral való felhőtlen kapcsolatot a mennyben majd élvezhetjük, de már itt is nekiláthatunk a felhőtlenítésnek, sőt, neki is kell látnunk. Hamis lélek nem megy oda be, jó lesz mihamarabb megválni minden hamisságtól, ami még ott lappang bennünk vagy körülöttünk. Hamis győzelmekkel nem lehet a látszatot a végtelenségig tartani. Egyébként is jobb az igazi, nem? 🙂

Eleveníts meg igéddel!

Egy kis „műhelytitkot” osztok meg veletek.  Általában nem vagyok a legjobb formámban, amikor leülök írni nektek. Valami mindig zakatol a szívemben. Valamelyik gyerek valószínűleg éppen rossz passzban van és nem enged koncentrálni, vagy annyi tennivaló van a nyakamon, hogy könnyen elkalandoznak a fejemben lévő listára a gondolataim. Az íróasztal poros, ott egy pókháló, mi is legyen a vacsora… Most éppen a fájdalom vonja el a figyelmemet.

A jó ebben az egészben az, hogy emiatt kicsit magamnak írok, elsősorban engem bátorít, engem tesz helyre Isten miközben fogalmazok, pötyögök. Kegyelem, hogy láthatom, hogy az, amivel Isten bátorít engem, időnként másoknak, nektek is bátorítássá válik. Mert az erőtlenségeim által Isten ugyanúgy, vagy talán még jobban tud bátorítást adni, mint erősségeimen keresztül.

Írás közben mindig rádöbbenek, hogy nehezen megy nekem a koncentrálás. Pedig összpontosítás nélkül, bár pillanatnyilag könnyebb az élet, hiszen csak úgy sodornak az események, valahogy túléljük a dolgokat, átesünk rajtuk, tulajdonképpen nem élünk igazán. Nem abba az irányba megyünk, ahová szeretnénk. Még ha akarjuk is a jót, s vannak vágyaink, helyes elképzeléseink, céltudatosság, megfeszített figyelem nélkül csak toporgás az egész. Vagy rosszabb.

"Életem a porhoz tapad, eleveníts meg igéddel!" Zsolt 119:25

Úgy szeretem a zsoltárok fohászaiból ezt a szívből feltörő könyörgést. Sokszor elhagyja, a számat, amikor olyan nagy a káosz a fejemben, a szívemben vagy éppen körülöttem.

Az életem magától a koszhoz, a bűnhöz, a kísértéshez, a hiábavaló, hitetlen gondolkodáshoz, a gyengeségeimhez, a félelmeimhez, a megalkuváshoz, a világi filozófiákhoz, az anyagiassághoz, az én központúsághoz tapad. Vonzódik.  Ahogy könnyebb az árral úsztatni magunkat, úgy ez is könnyebben megy, mint szembemenni a sodrással, megfeszített izmokkal küzdeni.

Ha imádkozva olvasom, megvallom, hangosan kimondom, éneklem, leírom, tanulom, másoknak is mondom, az Istentől ihletett Ige megváltoztatja ezt az irányt.  Összeszed, céltudatossá tesz, világosságot gyújt a fejemben. Isten Igéje a fegyverünk, mondja a Biblia.

"Vegyétek kezetekbe a Lélek kardját, amely az Isten beszéde!" Ef. 61:6b

A lelki fegyverzetünk nagy része a védekezést szolgálja, a hit pajzsa, az üdvösség sisakja, az öv, a mellvas.  De a karddal előre törünk, haladunk, új és új területeket foglalunk el elménkben, érzelmeinkben ahol növekedni tud Krisztus uralma bennünk.

"Mert testben élünk, de nem test szerint hadakozunk; hadakozásunk fegyverei ugyanis nem testiek, hanem erősek az Isten kezében erődítmények lerombolására.
Ezekkel rombolunk le minden okoskodást és minden magaslatot, amelyet az Isten ismeretével szemben emeltek, és foglyul ejtünk minden gondolatot a Krisztus iránti engedelmességre." 2.Kor. 10:3-5

Ezért mindennél fontosabb a gondolatainkban, a szívünkben becses helyen tartani az Ige kijelentéseit. Foglalkozni, fókuszálni Isten beszédére. Jó talajjá lenni számára.

Nehéz a mai világban igazán figyelni bármire, ami fontos. Nehezebb talán, mint valaha. Ha a csendes otthonunkban ücsörgünk is legalább 3-4 zajforrás megy a háttérben. Ahogy ülök a gép előtt hallom a számítógép hűtőjének a hangját, a hűtőszekrény burrogását a konyhában, néha leáll, majd újra indul. Klímaberendezés hangja. Távoli autók zaja. Az egyik gyerek könyvet lapoz, és motyog. Valaki lehúzta a vécét. Vajon elzárja rendesen a csapot?

Észre sem vesszük már, de az agyunk mind feldolgozza ezeket az információkat. Rengeteg a zavaró tényező, de nem lehetetlen figyelni az Élet szavára. Ma talán még több eszközünk, lehetőségünk van, mint bármikor eddig, hogy halljuk, olvassuk, mondjuk, énekeljük, hangoztassuk Isten beszédét. Letölthetjük a telefonunkra. Több példány lehet itt-ott a lakásban, a munkahelyen, a kis táskánkban, az iskolástáskában. Kiírhatjuk az életterünk különböző pontjaira, a számítógépünk háttérképére, de díszítheti még a ruházatunkat, karkötőnket, medálunkat is. Hallgathatjuk autózás közben, mehet a fülünkbe kocogás, séta során.

Mielőtt félreértenétek, nem arra bátorítalak, hogy kitapétázzuk a lakást, a beborítsuk magunkat igeversekkel (amúgy miért ne?), csak keressük meg a módját annak, hogy megmaradjon a szívünkben Isten beszéde, s meghozza a gyümölcsét. Életté legyen, bennünk, körülöttünk. Jusson el a fülünktől, szemünktől a fejünkön majd szívünkön át a kezeinkhez, lábainkhoz, szájunkhoz, s rajtunk keresztül másokhoz.

trees-beautiful-120

Boldog az, olvassuk a nagyon ismert első zsoltárban, aki

az ÚR törvényében gyönyörködik, és az ő törvényéről elmélkedik éjjel-nappal.
Olyan lesz, mint a folyóvíz mellé ültetett fa, amely idejében megtermi gyümölcsét, és nem hervad el a lombja. Minden sikerül, amit tesz." Zsoltárok 1:3

Milyen felüdítő kép ez így a kánikulában. Ilyen üdévé, mások számára is áldássá, oázissá tud tenni Téged Isten. Csak maradj a folyóvíz mellett, és gyökereiddel haladj egyre mélyebbre. Egyre intenzívebben kapaszkodj, keresd az éltető vizet. Terebélyesedj a mélyben, törj utat magadnak egy győztes, gyümölcsöző élet felé.

Gyökeret versz az igazságban, és megerősödsz benne rendíthetetlenül. Ézsaiás 54:14

Ha bátorított ez az írás, kérlek, ne engedd, hogy nyomtalanul elmúljon a hatása. Menj, és tegyél valamit ennek az érdekében még ma, ha lehet még most.

 

Igaz-hamis- játék

„Továbbá, atyámfiai, amik csak igazak, amik csak tisztességesek, amik csak igazságosak, amik csak tiszták, amik csak kedvesek, amik csak jó hírűek, ha van valami erény, és ha van valami dicséret, ezekről gondolkodjatok.” (Filippi 4,8)

Ti szoktatok ilyet játszani? Nekem régebben szokásom volt. A napokban újra elő kellett vennem, és rácsodálkoztam, milyen rég nem volt már rá szükségem.

A játék lényege a következő: ha nagyon rossz a kedved, és nem tudod, mi a bajod, fogsz egy füzetet (naplót), és leírod a gondolataidat, szép sorjában. Nem kell szépítgetni, csak jöjjön, aminek jönnie kell, minél rosszabb, annál jobb! Ha ez megvan, akkor egyesével végigmész az állításaidon, és leírod, hogy mit gondol erről Isten, hogy mi az igazság valójában. Azért mondtam az előbb, hogy minél rosszabb, annál jobb, mert minél jobban kisarkítja az ember, milyen szörnyű is a sorsa, annál könnyebb rábukkanni a hazugságokra.

Nagyon örülök, hogy a Szent Szellem munkája ebben is látszik az életemen – amire régen naponta, hetente szükségem volt, arra most félévente egyszer elég sort keríteni. Sok igazság berögződött már, és hiába jön a hazugságok tömkelege, nem tudnak úgy eluralkodni az elmémen. Néha eltűnődöm: most mi is a bajom, miért érzem rosszul magam? És feljön a sok ostoba hazugság (sokszor annyira triviálisak, annyira nem bonyolult őket fülön csípni), egyik a másik után, és a Szent Szellem sorba löki ki őket: hazugság vagy, te is az vagy, te is, ki veletek! És rájövök, hogy nincs is miért rosszul érezni magamat. Most már papír nélkül is megy…

A hétvégén elmentünk ruhát venni, amit muszáj volt, de amit nem igazán szeretek, és annyira lehangoltan jöttem haza, hogy elő kellett vennem a régi játékot. Elég volt vele pár perc, és helyrebillentek a dolgok.

Mivel biztos nem én vagyok az egyetlen a bolygón, aki ilyeneket érez, bemásolok ide néhány részletet.

„Elégedetlen vagyok a külsőmmel, rémesnek látom magam. Ez a tegnapi vásárlásból fakad. Túl nagy a súlyom. Sok ruha olyan rémesen áll! Azok a ruhák, azok a plakátok, azok a nők! Az a vágy, hogy bárcsak én is egyszer felvehetnék egy olyan ruhát, mint ami azon a próbababán volt!

No. Az igazság az, hogy

  • a súlyom valóban túl nagy, egészségtelenül nagy, de pont mostanában hoztam ezzel kapcsolatban döntést. Úgy érzem, a legfőbb kiváltó tényezőt sikerült nyakon csípnem! Tehát innentől kezdve sokkal könnyebb lesz vele boldogulni, és le fogok fogyni!
  • ettől függetlenül jól nézek ki. Csinosan öltözködöm, szép az arcom, nincs okom arra, hogy rosszul érezzem magam!
  • senki nem néz ki úgy, mint a nők a plakáton. Ők sem.
  • a földi testünk végül úgyis megöregszik, és elbomlik, szóval túl nagy jelentőséget tulajdonítani neki kár.”

Értitek már a játék lényegét? Próbáljátok ki, ha szükségetek van rá, nagyon jó gyakorlóterep! Egy idő után automatikus lesz, papír sem kell hozzá, de addig tanulni kell…