Egy ringben a fáradtsággal

Nem tudom, kivel járok egy cipőben, de az idő múlásával valahogy megváltoztak a hétköznapjaim. A hét elején többnyire energikus vagyok, viszont a hét második felében fáradékonynak, néha ingerlékenynek érzem magam. Talán háríthatnám a munkámra, hiszen olyan helyen dolgozom, ahol sok ember megfordul. De, az is lehet, hogy természeti hiba áll a háttérben, hiszen szeretek teljes gőzzel élni.

Egy szónak is száz a vége, sokszor elfáradok, a nap végére kimerülök, és ennek azok az emberek látják kárát, akik a legfontosabbak (a családom). Ember vagyok, ami azt jelenti, hogy az én erőm kimeríthető, ezért leszek kimerült, de ebben is ellentmondás van, hiszen az egész kultúránk azt próbálja belénk sulykolni, hogy mindig erősnek kell lennünk.

A Zsoltárok 84:5 azt mondja: 

"Megáldod mindazokat, akik tőled várják erejüket."

Azért mondhatja ezt Isten, mert az Ő ereje végtelen, nincsen határa, ezért soha nem lesz fáradt. Itt meg kell állnunk egy pillanatra, és fel kell tennünk a kérdést, hogy honnan nyerjük az energiáinkat, és hogyan élünk az energiaforrásunkkal?

A 19. század egyik leghíresebb kereszténye egy Hudson Taylor nevű ember volt. Kínában dolgozott misszionáriusként, és amellett, hogy egy szellemi hős volt, egy briliáns ember is. Időskorában elvesztette az egészségét, és rendkívül gyenge lett. Írt egy levelet az egyik barátjának, amiben ez áll: “Olyan gyenge vagyok, hogy nem tudok már tovább dolgozni. Olyan gyenge vagyok, hogy nem tudok már tanulni. Olyan gyenge vagyok, hogy nem tudom már a Bibliámat olvasni, és még imádkozni sem. Már csak Isten karjában mozdulatlanul tudok feküdni, mint egy kisgyermek, bízva benne.”

Biztos vagyok abban, hogy lehetnek olyan időszakok az életünkben, amikor elfogy az erőnk, és nem tudunk Bibliát olvasni, esetleg elmenni Biblia órára, vagy netán imádkozni, de a hétköznapi mókuskerék többnyire nem ezt a fáradtságot szüli bennünk.

Úgy gondolom ebben a kérdéskörben két szempontot érdemes figyelembe venni:

  1. Isten úgy teremtett minket, hogy szükségünk legyen a pihenésre

2 Mózes 20:9-ben úgy olvassuk, hogy 

"Hat napon át dolgozz, és végezd mindenféle munkádat!  De a hetedik nap a te Istenednek, az Úrnak nyugalomnapja." 

A pihenés annyira fontos Isten számára, hogy a Tízparancsolatba is beletette. Amikor az autódban a hűtővíz hőfokmérője pirosban jár, megállsz, mert ha tovább mennél tönkremenne a motor. Nem szégyen beismerni, hogy fizikai állapotunk sokszor meghatározza a lelkiségünk intenzitását is. Ezt Isten is tudja rólunk, ezért figyelmeztet és tanácsol, hogy tartsuk szem előtt a korlátainkat.

  1. Fizikai töltekezés mellett töltekeznünk kell érzelmileg is. Egyszerű, maradj csendben Istennel. A Bibliában azt olvassuk, hogy 

    "Nemcsak kenyérrel él az ember, hanem minden igével, amely Isten szájából származik." Máté 4:4 

    Isten szava épp annyira szükséges a lelkednek, mint amennyire fontos az étel a testednek. Talán azt mondod, hogy „Pedig minden hétvégén ott vagyok az imaházban!” Hidd el, ez napi harc! Minden nap fel kell töltekezni Isten Igéjével, és nap közben is emlékeztetni kell magunkat arra, hogy mit is mondott ma Isten, különben elsodródunk a napi körforgásban, így estére hamarabb elfáradunk.

  2. Néha át kell adnunk az irányítást Istennek. Vannak emberek, akik azért fáradnak el, mert nehezen engedik ki a kezükből a dolgokat. A Zsoltárok 127:2-ben úgy olvassuk, hogy

    "Hiába keltek korán, és feküsztök későn: fáradsággal szerzett kenyeret esztek. De akit az Úr szeret, annak álmában is ad eleget." 

    Isten örömmel pihenteti azokat, akik szeretik őt. Biztos van valami kikapcsolódási formád, amiből meríteni, töltekezni tudsz. Ez is Isten ajándéka! Engedd, hogy Isten pihentessen, hiszen ezzel tanít arra, hogy bölcsen élj az energia forrásaiddal.

"Megáldod mindazokat, akik tőled várják erejüket." Zsoltárok 84:5

Lombos Andrea

Amikor erőtlen vagyok…

Amikor erőtlen vagyok, akkor én nem vagyok erős.

Apróság, de hetek óta küszködöm egy makacs megfázással. Hol jobban vagyok, hol rosszabbul, szédülök, köhögök, s inkább csak vonszolom magam át a napokon, megpróbálva legalább minimális szinten helyt állni a munkahelyemen és itthon is. Úgy élek, mintha nekem nem lenne szabad betegnek lennem, megpihennem, mintha nélkülem meg is állna a világ, összeomlana az iroda működése, s ha én nem főzök, minimum, hogy éhen halnak itthon a gyerekek.

Sick woman

Egyik reggel aztán arra ébredtem, hogy tényleg nem tudok felkelni az ágyból. Aznap muszáj volt végre kimondanom azt a szót, amit annyira nem szeretek: Segítsetek.

Az iroda persze továbbra is működik, nem omlott össze csupán csak attól, hogy néhány nap betegszabadságot kértem. Ebédet főztek maguknak a gyerekek, vagy rendeltünk pizzát, vagy ettünk egyszerűen csak szendvicset. A világ továbbra is forog, s benne pedig én egyszerűen csak vagyok. Saját erőm, melyben annyira bízok amúgy, s amit időnként a végletekig kihasználok, cserben hagyott. Pedig én nagyon szeretek önálló lenni. Nem szívesen kérek segítséget. Ha meg kell valamit oldani, magányos harcosként próbálkozom inkább akár százszor is, s csak akkor fordulok máshoz, ha már tényleg feltétlenül muszáj. Szívesen segítek másoknak, de nekem, köszönöm szépen, ne segítsen senki.

Konyhám falát egy ajándékba kapott, kézzel festett mondat díszíti: Elég neked az én kegyelmem…

Mert az én erőm erőtlenség által ér célhoz. Legszívesebben tehát az erőtlenségeimmel dicsekszem, hogy a Krisztus ereje lakjék bennem…Mert amikor erőtlen vagyok, akkor vagyok erős. 2.Kor 12:9-10

Úgy szeretem ezeket a gondolatokat. Olyan szépek. Olyan mélyek. Olyan csodálatosak.

Csak éppen hogy…mintha semmi közük nem lenne az én egészen hétköznapi, mindennapi életemhez.

Mert amikor erőtlen vagyok, akkor én egyszerűen csak erőtlen vagyok.

S ebben a erőtlenségben derengeni kezd bennem egy egészen apró gondolat.

Nem ahhoz kell sok erő, hogy megoldjam a mindennapi életemet, hanem ahhoz, hogy merjek segítséget is kérni, ha kell. Olvastam valahol, hogy minden kapcsolatunk csak annyira erős, amennyire merünk benne gyengének lenni.

Nem az a cél, hogy okos, erős és egészséges legyek. Nem az, hogy csodálatra méltóan végezzem a munkámat, hogy csillogjon a tisztaságtól a házam, s hogy pont délben kerüljön asztalra az ebéd. Amúgy nem végzem csodálatra méltóan, nem csillog, s az ebéd pedig legjobb esetben is késő délutánra ha elkészül.

Ebben a gyengeségben meg tudom nyitni a szívem. Megértem, valami egészen hétköznapi, kézzelfogható, számomra is érthető módon, hogy az erő forrása nem bennem van. Nem tudom magamat megváltani. Nem tudok segítség nélkül boldogulni.

És azt hiszem, pont ez a cél, minden erőtlenségem  kegyelemmel teljes célja, hogy ezt végre elfogadjam, hogy ebben végre megpihenjek.

Elég nekem az Ő kegyelme. Mert amikor erőtlen vagyok, valóban, akkor vagyok erős.

Prodán Márta