Egy ringben a fáradtsággal

Nem tudom, kivel járok egy cipőben, de az idő múlásával valahogy megváltoztak a hétköznapjaim. A hét elején többnyire energikus vagyok, viszont a hét második felében fáradékonynak, néha ingerlékenynek érzem magam. Talán háríthatnám a munkámra, hiszen olyan helyen dolgozom, ahol sok ember megfordul. De, az is lehet, hogy természeti hiba áll a háttérben, hiszen szeretek teljes gőzzel élni.

Egy szónak is száz a vége, sokszor elfáradok, a nap végére kimerülök, és ennek azok az emberek látják kárát, akik a legfontosabbak (a családom). Ember vagyok, ami azt jelenti, hogy az én erőm kimeríthető, ezért leszek kimerült, de ebben is ellentmondás van, hiszen az egész kultúránk azt próbálja belénk sulykolni, hogy mindig erősnek kell lennünk.

A Zsoltárok 84:5 azt mondja: 

"Megáldod mindazokat, akik tőled várják erejüket."

Azért mondhatja ezt Isten, mert az Ő ereje végtelen, nincsen határa, ezért soha nem lesz fáradt. Itt meg kell állnunk egy pillanatra, és fel kell tennünk a kérdést, hogy honnan nyerjük az energiáinkat, és hogyan élünk az energiaforrásunkkal?

A 19. század egyik leghíresebb kereszténye egy Hudson Taylor nevű ember volt. Kínában dolgozott misszionáriusként, és amellett, hogy egy szellemi hős volt, egy briliáns ember is. Időskorában elvesztette az egészségét, és rendkívül gyenge lett. Írt egy levelet az egyik barátjának, amiben ez áll: “Olyan gyenge vagyok, hogy nem tudok már tovább dolgozni. Olyan gyenge vagyok, hogy nem tudok már tanulni. Olyan gyenge vagyok, hogy nem tudom már a Bibliámat olvasni, és még imádkozni sem. Már csak Isten karjában mozdulatlanul tudok feküdni, mint egy kisgyermek, bízva benne.”

Biztos vagyok abban, hogy lehetnek olyan időszakok az életünkben, amikor elfogy az erőnk, és nem tudunk Bibliát olvasni, esetleg elmenni Biblia órára, vagy netán imádkozni, de a hétköznapi mókuskerék többnyire nem ezt a fáradtságot szüli bennünk.

Úgy gondolom ebben a kérdéskörben két szempontot érdemes figyelembe venni:

  1. Isten úgy teremtett minket, hogy szükségünk legyen a pihenésre

2 Mózes 20:9-ben úgy olvassuk, hogy 

"Hat napon át dolgozz, és végezd mindenféle munkádat!  De a hetedik nap a te Istenednek, az Úrnak nyugalomnapja." 

A pihenés annyira fontos Isten számára, hogy a Tízparancsolatba is beletette. Amikor az autódban a hűtővíz hőfokmérője pirosban jár, megállsz, mert ha tovább mennél tönkremenne a motor. Nem szégyen beismerni, hogy fizikai állapotunk sokszor meghatározza a lelkiségünk intenzitását is. Ezt Isten is tudja rólunk, ezért figyelmeztet és tanácsol, hogy tartsuk szem előtt a korlátainkat.

  1. Fizikai töltekezés mellett töltekeznünk kell érzelmileg is. Egyszerű, maradj csendben Istennel. A Bibliában azt olvassuk, hogy 

    "Nemcsak kenyérrel él az ember, hanem minden igével, amely Isten szájából származik." Máté 4:4 

    Isten szava épp annyira szükséges a lelkednek, mint amennyire fontos az étel a testednek. Talán azt mondod, hogy „Pedig minden hétvégén ott vagyok az imaházban!” Hidd el, ez napi harc! Minden nap fel kell töltekezni Isten Igéjével, és nap közben is emlékeztetni kell magunkat arra, hogy mit is mondott ma Isten, különben elsodródunk a napi körforgásban, így estére hamarabb elfáradunk.

  2. Néha át kell adnunk az irányítást Istennek. Vannak emberek, akik azért fáradnak el, mert nehezen engedik ki a kezükből a dolgokat. A Zsoltárok 127:2-ben úgy olvassuk, hogy

    "Hiába keltek korán, és feküsztök későn: fáradsággal szerzett kenyeret esztek. De akit az Úr szeret, annak álmában is ad eleget." 

    Isten örömmel pihenteti azokat, akik szeretik őt. Biztos van valami kikapcsolódási formád, amiből meríteni, töltekezni tudsz. Ez is Isten ajándéka! Engedd, hogy Isten pihentessen, hiszen ezzel tanít arra, hogy bölcsen élj az energia forrásaiddal.

"Megáldod mindazokat, akik tőled várják erejüket." Zsoltárok 84:5

Lombos Andrea

Előtted megyek

Én megyek előtted, a rögös utat elegyengetem…” Észaiás 45:2

Ezt az Igét juttatta eszembe a Lélek egy éjjel. Nem jutott eszembe félálmomban, hogy hogyan folytatódik az igerész, de olyan békességgel töltött el egy hatalmas változás küszöbén, hogy bárhogyan vezet az én Istenem, előttem jár. Utat készít.

Aztán amikor megnyílt az az ajtó, az a munkalehetőség, amiről már rég lemondtam, és közben egészen más utakon jártam eszembe jutott az ige többi része is.

Én megyek előtted, a rögös utat elegyengetem, az ércajtókat betöröm, és a vaszárakat leverem. Észaiás 45:2

Ha Isten valamit meg akar nyitni, akkor bármilyen komoly zárak vannak, azokon a kapukon megadják magukat.

A gyermekeim születése előtt óvónéni voltam, aztán úgy alakult, hogy később nem tudtam elhelyezkedni a szakmámban, ami sok sikerélményt nyújtott korábban, és szívből örömmel végeztem.

Tíz évig többnyire az otthon melegét őriztem. Ha dolgoztam, tanultam, akkor is amit csak lehetett itthonról oldottam meg. Legutóbb a fotózásban éltem meg a belém szorult kreativitást, egészen addig, hogy egyre többet fotóztam s lassan egy kis induló vállalkozássá nőtte ki magát a dolog. Békességet s az Úr áldását tapasztaltam ebben. De az elmúlt nyár felkavarta bennem ezt. Egy idézet jutott újra meg újra eszembe, amikor megkérdőjeleztem, hogy jó-e amit éppen csinálok, kell-e folytatnom.

Nem a kudarctól félek, hanem attól, hogy olyasmiben leszek sikeres, ami nem igazán számít.”

És voltak mellette igék is, amelyek mint valami villogó jelzőfények újra meg újra a látóterembe kerültek. Például ez:

Ezért nagyon ügyeljetek arra, hogyan éltek! Ne legyetek tehát ostobák, hanem értsétek meg, és ismerjétek fel az Úr akaratát!" Efézus 5:15,17

Szeptember első hetében elkísértem a férjemet a betervezett térdműtétjére, s volt másfél napom, amikor sokat voltam egyedül, s ezek a kérdések eluralkodtak bennem. Egy ige vezetett ki ebből a vívódásból:

Keresd a békességet és kövesd azt." Zsoltárok 34:15

Akkor nyugodtam meg, amikor Isten Lelkétől vezetve, magamon is meglepődve kimondtam, hogy én ezt nem folytatom így ebben a formában, változtatnom kell, ez nem az az út, amin járnom kell a jövőben. S nem érettem magam, mert fogalmam sem volt a következő lépésről, de így lett nyugalom bennem, s hit ébredt a szívemben, hogy Istennek van egy életképes terve, arra hogy hogyan tovább, nekem egyelőre csak rá kell álljak a békességre.

Rá egy hétre teljesen váratlanul óvónői munkát kaptam.

Olyan felemelő volt átélni Istennek a vezetését, megerősítését ebben a helyzetben. Sokszor hasonlítják költők, írók az életet egy hatalmas szőnyeghez, aminek csak a visszáját látjuk többnyire. A kesze-kusza szálakat, a kérdéseket, a homályt, szürke hétköznapok végeláthatatlan gubancait.

Ahogy az Úr egyértelműen utat mutatott s hívott erre az útra, felsejlett azért itt ott a jól megtervezett minta ennek a bizonyos szőnyegnek a színéből is. Az összefüggések, hogy nem futnak azok a szálak céltalanul összevissza. Isteni értelem van mögötti, amit véges értelmemmel nem fogok igazán megérteni, de a szívemmel hittel megragadhatom. Olyan öröm volt meglátni, hogy igen, bízhatok az Úr szeretetében. Megírta az életemet, nincs számomra semmi csodálatosabb, mint megélni azokat a dolgokat, amiket megálmodott ő rólam.

Szeretem a magaslatokat. A kilátást, az örömmel teli reménységet a jövőre. Ezek a felismerések, döntések, hitbeli lépések ilyen magaslatok voltak számomra. De előbb utóbb le kell menni a völgybe. Általában előbb, mint gondolnánk.

Egyik napról a másikra váratlanul megváltozott az életünk. Adott egy műtét után lábadozó férj, többhetes fekvésre ítélve, egy felújítás alatt álló rumlis, törmeléktől poros lakás fürdőszoba nélkül, és két gyerek, akik megszokták, hogy anya ott van mindenhol. Átszervezésre váró hittan órák, fotós utómunkák, amit azért az új munka mellett is be kell fejezni…

De Isten gondoskodott segítségről és erőről minden napra. Gondviselés volt, hogy éppen itt volt a 600 km –re lakó édesanyám, aki ebben a nehéz időszakban átvállalhatta itthon a feladataimat, s még annál is többet, ahogy azt az édesanyák szokták.

Nem múlott el a békességem, mert Tőle volt. S ő nem úgy adja, mint a világ, Ő a leglehetetlenebb helyzetekben áraszt el, minden értelmet, logikát felülmúló békességével, belső csenddel.

Ennek ellenére előbb utóbb már a völgyek szűk járataiban találtam magam. Itt csak homályos emlékét őriztem a felvillanó életszőnyegem lenyűgöző mintáinak. Idézgettem az Igéket, amit a magaslatokon íródtak a szívembe, hogy el ne vesszenek a ködben, s akkor úja eszembe jutott az, amivel elindultam.

Én megyek előtted, a rögös utat elegyengetem, az ércajtókat betöröm, és a vaszárakat leverem. Neked adom a sötétség kincseit, az elrejtett drágaságokat, hogy megtudd: én vagyok az ÚR, aki téged néven szólított. Észaiás 45:2,3

Döbbenten olvastam. Sötétség. Igen, az van. Tíz év akváriumi élet után, érzem a sodrást. Hányszor jött elém az Ige, amíg kiegyensúlyozott életemből szemléltem a világot.

Ha gyalogosokkal futva is kifáradsz, hogyan fogsz lovakkal versenyezni, ha csak nyugodt földön érzed biztonságban magadat, mit csinálsz a Jordán sűrűjében?" Jeremiás 12:5

Ó, igen –mondogattam magamnak-itt az ideje élni azt a sok felemelő gondolatot, amit az elmúlt másfél évben gondoltál és írtál az otthon melegéből.

Miért vezetne Isten olyan úton, ami nehezebb, mint az eddigiek? Tűnődtem.

Sose mondta, hogy könnyű lesz, sem azt, hogy könnyebb, mint eddig. Sose mondta, hogy nem lesz sötétség, vagy ha igen, akkor ki kell vonulnunk ebből a világból. Sőt azt mondta, hogy menjünk el, és legyünk sóvá, fénnyé.

Őszintén, én szeretnék kényelmes, könnyű, kirakatba való életet. Nyugalmat, csendet. De a szívem mélyén ennél sokkal többre vágyom, még akkor is ha emiatt le kell mondanom a séták könnyedségéről. Mert szorongat az Isten szeretete, és ki kell mennem az ismeretlen utakra, akár az életemet fenekestül felforgató helyzetekbe is.

Nem tudom még, hogy milyen kincseket rejt el a szemem elől a sötétség, de azt tudom, hogy ez az a hely, ahol még jobban megismerhetem Őt (magamat is, de ez nem lelkesít). Ez az a hely, ahol tanulgatom, hogy bőven elég minden napnak a maga baja.

Itt sűrűn gyakorolhatom a szeretet haladó feladványait. Itt, ahol a korlátaim, gyengeségeim lecsupaszítva merednek elém, itt tudom megtapasztalni az Isten bennem munkálkodó erejét, a „mindenre van erőm a Krisztusban valóságát”.

nem én mentem, vittek emeltek,
Az Isten fogott kezemen.
A gyengében erős az Isten
úgy hívják ezt, hogy Kegyelem.”
Bódás János

Pápai Márta Zsófia

Repülésre tervezve

Folyamatosan a gyengeségeimmel, erőtlenségeimmel szembesülök az utóbbi időben. Gyengének tartom magam. Kislányként is így gondolkoztam magamról, s volt is ennek alapja. Az Úr nem széles vállakkal tervezett engem, többet is voltam beteg, mint a testvéreim, így nem kaptam ugyanazt a terhelést. Ha gabonát hordtunk aratás után a padlásra, akkor az én vödrömbe figyelmesen kevesebb került, vagy eleve kisebb vödörrel indultam neki a munkálatnak, mert tényleg nem bírtam ugyanannyit, mint a nővérem, aki szemmel láthatóan több izomsejttel született.

Egyszer mégis nagyon erős tudtam lenni, de ez csak egyszeri alkalom volt… és azt hiszem ez volt az első eset, amikor valami természetfeletti erőt tapasztaltam. Egyik nagyobb unokatestvéremmel, kézzel fogdostuk a halakat a patakban. Ő egy hatalmas kő alól szedegette ki a halacskákat én meg a kövön ugrálva örömködtem a zsákmánynak. Egészen addig, amíg a kőtömb kettétört és beszorította a nálam nagyobb fiú kezét. Fájt is neki, segítség sem volt a közelben, nem mertem otthagyni, hogy felnőttért szaladjak, a kőtömb meg borzasztó nehéz volt. Meg sem tudtuk moccantani.  Aztán egyszer valahogy, azóta sem tudom, hogy de meg tudtam emelni annyira azt a sziklatömböt, hogy kiszabadult az unokatestvérem keze.

Aztán felnőttem, és az identitásom része lett a gyengeség. Egészen addig, amíg rádöbbentem, hogy ez helytelen. Amíg Isten elkezdte kommunikálni felém, hogy ő nem így gondolkodik rólam, hogy erőssé, harcossá, győztessé akar tenni. És képes rá. Mert Ő egy erős Isten, nincs senki Hozzá fogható. S ahogy akkor segített felemelni a követ, ma is erőt tud adni, amikor krízishelyzetbe kerülök, amikor elfáradok, elbukok, falakba ütközök, és szembesülök a gyengeségeimmel, vagy csak a hétköznapokat kell végigcsinálni szépen, győzelmesen.

Mert az Isten ereje elérhető.

Még Pünkösd előtt pár héttel a szívembe íródott ez az Ige:

Ellenben erőt kaptok, amikor eljön hozzátok a Szentlélek, és tanúim lesztek Jeruzsálemben, egész Júdeában és Samáriában, sőt egészen a föld végső határáig. ApCsel 1:8

A Szent Szellem átformálta teljesen a tanítványokat. Mert az az Isten, aki gyermekként született és köztük élt, akit láttak tanítani, gyógyítani, meghalni és feltámadni most már bennük élt, és általuk munkálkodott.

Ezt ma is olyan csodálatos megélni. Mindennél felemelőbb látni számomra azt, amikor Isten kezébe vesz összetört, sérült, tönkrement emberi életeket, akiket az ellenség megcibált, kifosztott és felemeli őket, megmutatja rajtuk az Ő dicsőségét, erejét. Mert Ő örömmel tesz ilyeneket. Mert meglátja a megtört szívűt, észreveszi a gyengét, felemeli a görnyedezőt, s az erőtlen erejét megsokasítja.

…azokat választotta ki az Isten, akik a világ szemében erőtlenek, hogy megszégyenítse az erőseket. 1.Korintus 1:27 

Felismertem két tévedést a gondolkodásomban Isten Szellemének erejével kapcsolatban. (Természetesen nem csak ez a kettő létezik, de most ezek foglalkoztattak.)

Az egyik az, hogy úgy gondolkozok róla, mint egy személytelen erőről, és saját elképzeléseimet szeretném megvalósítani a segítségével. A Szent Szellem Isten maga, a harmadik isteni személy, és általa az erőt arra kapom, hogy betöltsem a Tőle kapott rendeltetésem. Amikor erőtlenségekben találom magam egyfajta jelzés is lehet, hogy rossz úton haladok és a magam útjain, a saját erőmből kínlódok, újratervezésre van szükség. Ha csak rólam van szó, s a hatalmas egóm tölti ki a lelkem, ott nincs sok hely bennem az Istennek.

Hiszen maga Isten az, aki bennetek munkálkodik. Segít benneteket, hogy akarjátok azt tenni, ami Istennek örömet okoz. Ő ad hozzá erőt is, hogy valóban meg is tudjátok tenni ezeket. Filippi 2:13

A másik tévedés az az, hogy egy egész életre, de legalább egy egész hétre előre szeretném érezni az erőt, ami végigvisz az úton, amin járnom kell.  De nem érzem, és ez kétségbe tud ejteni. Mégis amikor eljutok a kihívásokhoz, feladatokhoz és megélem őket, azt tapasztalom, hogy ha az Úrral szoros közösségben maradok átsegít, megerősít, és ad erőt, csak kell mennem, kell csináljam, s útközben megkapom mindazt amire szükségem van.

Olyan, mint a manna a pusztában Izráel népének. Nem raktározhatták el, mert megromlott, ha hagytak másnapra is belőle (csak szombatra szedhettek két adaggal). Nap, mint nap újra ki kellett menni a harmat felszáradása után és összegyűjteni az egészen estig energiát adó táplálékot. A déli órákra már felszáradt, eltűnt a manna.

Hajlamos vagyok aggódni, hogy mit hogyan élek meg holnap vagy holnapután. Az Ige arra tanít, hogy elég minden napnak a maga baja, és teljesen káros és fölösleges aggódni a holnap miatt.  Erre az egy napra viszont keljek fel és gyűjtsem be a lelkemnek fontos táplálékot.

Isten Szentlelke nem véletlenszerűen jön és tesz erőssé, tölt be örömmel, ad világosságot, bátorságot, bűnbánatot, s ami csak kell.  Nem ez a szabály, még ha vannak is kivételek. A szabály az, hogy: „közeledjetek az Istenhez és ő közeledni fog hozzátok”… „hogy kérjetek és adatik, keressetek és találtok…” és hogyne adna Isten Szentlelket azoknak, akik őszintén, kitartóan kérik.

Jézus életében azt látjuk, hogy korán reggel még pirkadatkor imádkozott, kereste az Atya jelenlétét, elkérte az erőt arra a napra. Sokáig nem gondoltam arra, hogy jelentősége lenne annak, hogy mikor imádkozom. De azt látom, hogy ha nem a nap elején teszem, akkor később általában leterheltebben, bűnbánattal tudok csak jönni. És Isten fogad bármikor, bárhogy, de milyen jó lett volna szellemileg is jól tápláltan kezdeni a napot.

A pünkösdi Istentiszteleten a lelkipásztorunk egy papírból hajtogatott repülővel és fikarcnyi fizika ismerettel szemléltette a Lélek „tolóerejét”. Ha eldobjuk, egy ideig száll a kis papírrepülő, a tolóerő viszi előre, a szárnyak kialakítása miatt a felhajtó erő segíti a levegőben maradni, aztán a gravitáció és lelassulás miatt előbb utóbb földet ér. Ahhoz hogy újra szálljon, külső segítségre, újabb tolóerőre van szüksége.

A gravitációt sajnos nem tudjuk ebben a földi életben megszüntetni, de a Szent Szellem erejével, az Istennel való közösségben újra meg újra felül tudunk emelkedni rajta, ha lelassulunk, újra kérhetünk Isten hajtóerejéből, mert mindannyian repülésre vagyunk „tervezve”. Győzelemre, szárnyalásra, Isten dicsőségének visszaragyogására…

Elfáradnak és ellankadnak az ifjak, még a legkiválóbbak is megbotlanak. De akik az ÚRban bíznak, erejük megújul, szárnyra kelnek, mint a sasok, futnak, és nem lankadnak meg, járnak, és nem fáradnak el. Ézsaiás 4: 3O,31
Erőről erőre jutnak, míg megjelennek Isten előtt a Sionon. Zsoltárok 84:8 (Károli ford.)

Pápai Márta Zsófia

Amikor erőtlen vagyok…

Amikor erőtlen vagyok, akkor én nem vagyok erős.

Apróság, de hetek óta küszködöm egy makacs megfázással. Hol jobban vagyok, hol rosszabbul, szédülök, köhögök, s inkább csak vonszolom magam át a napokon, megpróbálva legalább minimális szinten helyt állni a munkahelyemen és itthon is. Úgy élek, mintha nekem nem lenne szabad betegnek lennem, megpihennem, mintha nélkülem meg is állna a világ, összeomlana az iroda működése, s ha én nem főzök, minimum, hogy éhen halnak itthon a gyerekek.

Sick woman

Egyik reggel aztán arra ébredtem, hogy tényleg nem tudok felkelni az ágyból. Aznap muszáj volt végre kimondanom azt a szót, amit annyira nem szeretek: Segítsetek.

Az iroda persze továbbra is működik, nem omlott össze csupán csak attól, hogy néhány nap betegszabadságot kértem. Ebédet főztek maguknak a gyerekek, vagy rendeltünk pizzát, vagy ettünk egyszerűen csak szendvicset. A világ továbbra is forog, s benne pedig én egyszerűen csak vagyok. Saját erőm, melyben annyira bízok amúgy, s amit időnként a végletekig kihasználok, cserben hagyott. Pedig én nagyon szeretek önálló lenni. Nem szívesen kérek segítséget. Ha meg kell valamit oldani, magányos harcosként próbálkozom inkább akár százszor is, s csak akkor fordulok máshoz, ha már tényleg feltétlenül muszáj. Szívesen segítek másoknak, de nekem, köszönöm szépen, ne segítsen senki.

Konyhám falát egy ajándékba kapott, kézzel festett mondat díszíti: Elég neked az én kegyelmem…

Mert az én erőm erőtlenség által ér célhoz. Legszívesebben tehát az erőtlenségeimmel dicsekszem, hogy a Krisztus ereje lakjék bennem…Mert amikor erőtlen vagyok, akkor vagyok erős. 2.Kor 12:9-10

Úgy szeretem ezeket a gondolatokat. Olyan szépek. Olyan mélyek. Olyan csodálatosak.

Csak éppen hogy…mintha semmi közük nem lenne az én egészen hétköznapi, mindennapi életemhez.

Mert amikor erőtlen vagyok, akkor én egyszerűen csak erőtlen vagyok.

S ebben a erőtlenségben derengeni kezd bennem egy egészen apró gondolat.

Nem ahhoz kell sok erő, hogy megoldjam a mindennapi életemet, hanem ahhoz, hogy merjek segítséget is kérni, ha kell. Olvastam valahol, hogy minden kapcsolatunk csak annyira erős, amennyire merünk benne gyengének lenni.

Nem az a cél, hogy okos, erős és egészséges legyek. Nem az, hogy csodálatra méltóan végezzem a munkámat, hogy csillogjon a tisztaságtól a házam, s hogy pont délben kerüljön asztalra az ebéd. Amúgy nem végzem csodálatra méltóan, nem csillog, s az ebéd pedig legjobb esetben is késő délutánra ha elkészül.

Ebben a gyengeségben meg tudom nyitni a szívem. Megértem, valami egészen hétköznapi, kézzelfogható, számomra is érthető módon, hogy az erő forrása nem bennem van. Nem tudom magamat megváltani. Nem tudok segítség nélkül boldogulni.

És azt hiszem, pont ez a cél, minden erőtlenségem  kegyelemmel teljes célja, hogy ezt végre elfogadjam, hogy ebben végre megpihenjek.

Elég nekem az Ő kegyelme. Mert amikor erőtlen vagyok, valóban, akkor vagyok erős.

Prodán Márta