Válaszút előtt

„Ha tehát a Fiú megszabadít titeket, valóban szabadok lesztek.” János 8,36

Amikor „először” megtértem, 14 éves voltam. Megvolt bennem az első szeretet, a lángolás, de sajnos a vallásosság szellemisége is. Mindig azt éreztem, hogy nem vagyok elég jó, hogy többet kell letennem az asztalra Isten előtt, aki mindenki mást szeret, de engem nem annyira. Aztán pár évvel ezelőtt jött az „igazi” megtérés és újjászületés egy lelkigyógyulási alkalmon, ahol Isten megszabadított az addigi kötelékeimtől, lehullottak a láncok, megmutatta Isten kinek is lát engem Jézus által. Adott új identitást és új nevet: Egy teljes nő. Azon gondolkodtam egyik nap, hogy amikor tinédzser voltam, volt egy elképzelésem, milyen szeretnék lenni vagy milyennek kellene lennem. Próbáltam is megvalósítani saját erőből. Ideig-óráig ment és egy része hamis volt, képmutatás vagy csak bebeszélés. Aztán, ahogy visszanéztem a szabadulásom óta eltelt időszakra, felismertem, hogy Isten olyanná tett és tesz folyamatosan, amiről én csak álmodoztam.

„Aki tehát azt gondolja, hogy áll, vigyázzon, hogy el ne essék.” 1Kor. 10,12

Van egy Delila az életemben, akin/amin keresztül az ellenség folyamatosan fáraszt, rombolja az identitásom, az Isten-képemet és én mégis ragaszkodom hozzá és engedek neki, sőt én választottam, ahogy Sámson is választotta Delilát.

Mindnyájunknak lehet egy olyan vonal az életében, ami testi vagy lelki, amin keresztül választunk magunknak egy Delilát, hogy saját természetünk vágyait, elvárásait kielégítse. Lehet, hogy ez a haragból, elutasítottságból vagy félelemből fog táplálkozni.(Réz Ádám: Erőt vesztek vagy erőt veszítetek)

Az én Delilám a párválasztás. A félelmemből, a kétségbeesésemből, a hitetlenségemből és a torz Isten-képemből táplálkozik. Elhiteti, hogy Isten csak játszik velem, nincs értelme várni, jobban járok, ha a könnyebb utat választom. Gyorsan elégítsük ki a testi és lelki vágyakat, hiszen egyre inkább elmagányosodom, nem fogok kelleni senkinek, kezdek kifutni az időből.

Amikor azt gondoltam, hogy én milyen jól vagyok lelkileg, jött a hitpróba: Tudom azt mondani, minden körülmények között, hogy „ha nem tenné is”, akkor is az Urat választom? Ki tudom azt mondani, hogy ha bár az érzelmeim teljesen mást súgnak, a szívem teljesen mást választana, de én akkor is az Urat választom? Kérhet tőlem valamit Isten? Tekintély előttem az Ő Igéje? Van beleszólása az életembe?

Lehetséges, hogy a pusztába kerülünk.

A puszta, olyan nehéz körülmény, amit Isten azért enged meg, hogy valami olyat tanítson vagy végezzen el bennünk, amit másként nem taníthatott meg. (Mike Sámuel: Mit tesz Isten a „háta” mögött)

„Azért most én csábítom őt: elvezetem a pusztába, és szívére beszélek. Azután adom vissza szőlőjét, és az Ákór völgyét a reménység kapujává teszem. Ott majd úgy felel nekem, mint ifjúsága idején, mint akkor, amikor kijött Egyiptom földjéről. Azon a napon férjednek fogsz hívni – így szól az Úr –, és nem hívsz többé Baalnak. Kiveszem szájából a Baalok nevét, nem emlegetik többé nevüket.” Hóseás 2,16-19

Aztán ott találtam magamat összeroskadva a földön, vívódva és harcolva. Mit tegyek? Nem erőltetett rám Isten semmit, a döntés rajtam állt. Értelem szemben az érzelemmel és vágyakkal. Kimondtam: Uram, téged választalak. Kérlek, adj erőt és útmutatást.

Isten pedig így válaszolt:

„Ellenben a ti beszédetekben az igen legyen igen, a nem pedig nem, ami pedig túlmegy ezen, az a gonosztól van.” Máté 5,37
„Kárpótollak azokért az évekért, amelyekben pusztított a sáska, a szöcske, a cserebogár és a hernyó: az a nagy sereg, amelyet rátok küldtem.” Jóel 2,25
„Az Örökkévaló Isten pajzsunk és napunk, kegyelme és dicsősége ragyog ránk! Nem tart vissza semmi jót azoktól, akik igazságosan élnek! Milyen boldog és áldott, aki Benned bízik, Örökkévaló! Zsoltárok 84,12-13
„Mert nem igazságtalan az Isten, hogy elfeledkezzék a ti cselekedeteitekről és a szeretetről, melyet tanúsítottatok az ő neve iránt, mint akik szolgáltatok és szolgáltok a szenteknek.” Zsidók 6,10
„De Sion ezt mondta: Elhagyott engem az Úr, megfeledkezett rólam az én Uram! Megfeledkezik-e csecsemőjéről az anya, nem könyörül-e méhe gyermekén? Ha mások megfeledkeznének is, én nem feledkezem meg rólad. Íme, a tenyerembe véstelek be, szüntelenül előttem vannak falaid.” Ézsiás 49,14

Isten ott volt, nem hagyott el. Kerestem szavait, igehirdetésekkel bombáztam magam, tusakodtam. Azt gondoltam, hogy vége van, túl vagyok a nehezén. És jött Delila… én pedig engedtem neki. A határozott „nem”-ből „talán” lett. Nem maga a cselekedet volt a bűn, a legnagyobb bukás, hanem a „talán”. Azt a magot, amit Isten elültetett másban, sikeresen porrá zúztam, mert engedtem Delilának, az érzelmeknek, a komorságnak és a hitetlenségnek. Könyörögtem Istennek a bocsánatáért, hogy tegye helyre, amit én elrontottam, bocsássa meg a hitetlenségemet és a bizalmatlanságomat.

Újra döntést kellett hoznom. Kit választok? Mit választok? Újra el kellett mondanom: Uram, igen, elbuktam, elestem, bocsáss meg. Téged választalak, Téged akarlak követni.

Persze Delila még inkább jön és halálosan ki akar fárasztani… Amikor már minden azt bizonyítja, hogy jól döntöttem, a harcnak akkor sincs vége. Mert zúdul a támadás, a vádlás, a mérhetetlen fájdalom, súg a gonosz, hogy adjam fel. De hogyan is adhatnám fel? Hagyjak el, egy olyan Atyát, aki helyreállított, aki megszabadított? Abban az időszakban, amikor szépen lassan belecsúsztam a mélybe, a sátán folyamatosan és alattomosan rombolta az identitásomat, az Isten-képemet. Ezt akarom? Isten csodálatos dolgokat vitt véghez az életemben. Jézus vére által kötelékek hullottak le. Ő jó és hűséges, egy szerető Isten. Bíznom kell az Ő szeretetében! Nem adhatom fel, még ha most fáj és nehéz is, de nem hallgathatok az érzelmeimre.

„Csalárdabb a szív mindennél, javíthatatlan; ki tudná kiismerni?” Jeremiás 17,9

Rendbe kell tennem a gondolataimat, Isten felé és az ő ígéretei felé kell azokat fordítani! Az Úrban kell magamat megerősíteni, nem a keserűségben. Mert

mindig akkor jön a legnehezebb pillanat, amikor a legközelebb vagy a győzelemhez. (Kubinyi Károly – Gondolatélet)

Nem adhatom fel! Te sem adhatod fel, bármiben vagy!

„A hajnal előtt a legsötétebb az éjszaka.”

Kapitány Anna

Vágyottnak lenni

Az, hogy kik vagyunk, az egy nagyon belső dolog. Igazi, hiteles és valóságos.

De legtöbbször a külső világon mérjük le, hogy milyen hatást gyakorlunk a környezetünkre, és hogy a környezetünk erre hogyan reagál válaszul. (pl. Mondok valamit, amit fontosnak tartok. Meghallanak? Megpróbálnak megérteni? Valamit kiváltott az, amit mondtam?)

Az, hogy én egyedül vagyok, mintha azt is jelentené, hogy valamit rosszul csinálok. Vagy ami még rosszabb, nem csinálok semmit rosszul, egyszerűen csak senki számára nem vagyok vágyott. Amikor nem hív el senki randizni, azzal azt hallom mintha ezt mondanák:

  • – Nem vagyok kíváncsi rád.
  • – Nincs rád szükségem.
  • – Tulajdonképpen nem érdekel milyen vagy igazán.

Persze nem várom el magamtól, hogy az egész világ engem vegyen körül, s csodálkozzon nagyszerűségemen, szeressen hiányosságaimmal, és még fedezze el is azokat. De mikor azt érzem, senki nem érdeklődik, nem hív el találkozni, az nekem olyan, mintha láthatatlanná tévő köpeny lenne rajtam, mikor emberek között vagyok. Fájdalmas. Azt élem meg, hogy nem vagyok vágyott, nem szeretné senki megismerni azt a legbelsőbb ént, aki vagyok.

Mikor valaki szerelmes valakibe, vagy tetszik neki és szeretné jobban megismerni, azzal azt mondja:

  • – Szeretnék a közeledben lenni.
  • – Szeretnék többet belőled.
  • – Szeretnék veled lenni.
  • – Szeretnék többet tudni rólad.
  • – Szeretném, ha az enyém lehetnél.

Ki ne szeretné ezt hallani és megélni?

Ádám ott volt Istennel, szemtől-szembe. Nem volt bűn, szenvedés, olyan közelségben voltak, hogy arra vágyunk azóta is mi emberek! Hogy lehet, hogy mégis valami hiánya volt Ádámnak? Mire vágyhatott Ádám? Hiszen vágyott volt! Isten biztos jól volt nélküle is, de mégis, valamiért úgy döntött: legyen ember! Körülvette őt, feladatot adott neki, hasznos volt.

Ádám mégis … valamit szeretett volna.

Csak találgatok. Talán egyenrangúnak szerette volna érezni magát? Szerette volna, ha úgy tud kapcsolódni valakihez, aki hasonlóan tud kapcsolódni hozzá?

Én ezt tudom elképzelni.

A legkirályabb dolog Istennel lenni. Tudom, hogy fontos vagyok, szeretett vagyok, elfogadott vagyok. A legjobban szeretem magamat is, mikor Istennel vagyok. Tudom, hogy vágyik rám, és én is vágyom Rá. Szeretek Vele lenni. És mikor Vele vagyok, nem szűkölködöm. Nincs hiány, amit be kéne tölteni.

De nem vagyok szüntelen Vele. Talán, ha megtanulok úgy élni, mint aki mindig Istennel van (nem tudom ez mennyire lehetséges egy bukott világban), akkor már teljesen jelentését veszti ez a kérdés is. Addig is, néha már mintha Isten hiánya is Isten jelenléte lenne…

Nagy öröm, hogy azért többen, mint amennyien Ádám volt. 😀                             Lehetnek barátaim, családom, lelkitestvéreim, akikkel lehetek szeretetkapcsolatban. Így, ha végül nem választana senki, olyan szintű mélységre, amit egy házasságban meg lehet élni, azért messze nem vagyok olyan reménytelen helyzetben, mint Ádám volt, Éva teremetése előtt!

Nyúl Sára

„Akkor hát beszéljünk a szexről – vagyis arról, hogy nincs szex.”

Sokat gondolkodtam azon, hogy leírjam-e nektek a következőket, és ha leírom, akkor hogyan írjam le.  Egy majdnem bukás történet egy igen kényes témában.

Azt már tudjátok, mert már írtam róla nektek, hogy milyen nehéz a társtalanság, és maga a párválasztás is. Nem titok, sohasem volt barátom, azt az igen hosszú „kapcsolatot” kivéve, ami általános iskolában volt és tartott majdnem 2 hétig. Még senki nem ment velem végig az utcán kézen fogva, még nem csattant el az első csók sem. Idén már inkább közelebb leszek a 30 éves korhoz, mint a 20-hoz. Nagyon vágyom már arra, hogy megleljem a társam, nem csak érzelmileg, hanem fizikailag is. Ezek természetes érzések, vágyak és szükségletek.

Magány, kilátástalanság és teljes megkeseredés, perlekedés Istennel. Ilyen lelki állapotban mentem el egy olyan találkozóra, ahol több ismerősöm is volt. Nem volt kedvem elmenni, de gondoltam végre egy üde színfolt a komor hétköznapokban. Jól esett a beszélgetés, a humoros csipkelődés, hallani, hogy kivel, mi történik, na és persze egy személy kitüntetett figyelme is igen-igen imponáló volt.

Mielőtt folytatnám a történetet, egy kis kitérő a témában. Előadásokon vagy igehirdetéseken, ha a szexuális bűnökről vagy pornográfiáról beszélünk, általában a fiúk kerülnek előtérbe, nekik címezik az üzenetet. Nem jártam utána, nem gyűjtöttem kutatásokat, de úgy látom és tapasztalom, hogy ez már nem csak a férfiak kísértése. Mi nők ugyanúgy érintettek vagyunk, főleg a mai társadalomban. Nézzük meg a filmeket és sorozatokat, ma már nagyon ritka az, ha nincsenek benne konkrét szexjelenetek; megkockáztatom, már nem is tudják úgy eladni a filmeket, hogy nincs benne szex és nem csak utalás rá. Ezek a jelenetek pedig beépülnek, ott vannak és alattomosan előjönnek képzeletünkben.

Kanyarodjunk vissza. Milyen érzés, amikor rájössz, hogy „úgy” kellesz valakinek? Jó, nagyon jó… és rendkívül veszélyes. Nem könnyű kimondani sem, de azon az estén semmi más nem tartott vissza, csak és kizárólag a belém nevelt erkölcs és tanult hit, amiért így utólag már nagyon hálás vagyok. Egy okos, kedves és jóképű fiú végre akar, kellek neki, mint nő. Az, hogy az égvilágon semmi nem történt, az nem az én emberfeletti erőmnek köszönhető. A történtek után megkérdőjeleződött az, hogy érdemes – e várnom, hiszen semmi előrelépés nem történt az ügyben, és végre itt van valaki, aki egyszer életemben mert  kezdeményezni, aki vonzódott hozzám fizikailag is, aki úgy néz rám és próbál megérinteni, ahogy még senki.

Elbizonytalanodtam. Évek óta tartó imádság a társ iránt, és még mindig semmi, mintha Isten csak játszana velem: „na még egy kicsit szenvedjen, jó kis játék ez.” Nem csak lelkileg voltam kiégve, de fizikailag is, de szerintem ezt a részét nem kell magyaráznom, már a fent leírtak után sem.

Elméletben minden megy, a kitartás, az odaszánás, az önmegtartóztatás, minden. Elméletben az is teljesen logikus, hogy miért érdemes várni házasság előtt. Döntésem, melyet oly könnyedén hoztam meg évekkel ezelőtt, megpróbáltatott. Csúfos kudarcot vallottam. Nem azért, mert történt volna bármi is, hanem azért, mert megkérdőjeleztem Isten jót akar és jót tervez nekem.

Kifáradt és kiégett szívvel mentem egy női alkalomra, ahol a következő Igéket kaptam válaszul kiáltásomra:

„Boldog ember az, aki nem jár a bűnösök tanácsa szerint, nem áll a vétkesek útjára és nem ül a csúfolódok székére, hanem az ÚR törvényében gyönyörködik és az Ő törvényéről elmélkedik éjjel-nappal. Olyan lesz, mint a víz mellé ültetett fa, amely idejében megtermi gyümölcsét és nem hervad el a lombja. Minden sikerül, amit tesz. Zsoltárok 1:1-3
„Nem a lovak erejében leli kedvét, nem a férfi izmaiban gyönyörködik. Az istenfélőkben gyönyörködik az Úr, azokban, akik szeretetében bíznak.” Zsoltárok 147:10-11

Meg kellett hoznom a döntést: a paráznaság szellemiségét el kellett vágnom, le kellett tennem Isten elé mindent. El kellett döntenem, hogy Isten jó, hogy szeret, hogy velem van, hogy érdemes az Ő parancsolatait követni.

Nem tudom, hogy neked is volt-e már hasonló élethelyzeted és próbatételed. De egy dolog, ami fontos, amire csoportvezetőm is felhívta a figyelmet: Jézus mindenben kísértést szenvedett! A mindenben, azt jelenti, hogy a szexualitás terén is! Tehát érti és tudja min mész keresztül. Ne félj Neki elmondani és ne félj Tőle erőt kérni!

Egy kis adalék: a női alkalom előtt mindig imádkoznak név szerint a résztvevőkért. Meg is jegyeztem magamnak, már nem is emlékszem pontosan miért, hogy úgy örülnék, ha valaki a kedvenc virágomat adná nekem ajándékba. Szép más virág is, de a tulipán… az a valami. Első alkalommal 3 évvel ezelőtt az Igekártyán egy szál lila tulipán, a következő alkalommal már egy egész tulipán-mező. A mostani alkalommal csinos ruhák és más pipere-holmik voltak a képen. Gondoltam, jól van, nincs tulipán, de igazán nőies a kép, aminek a hátoldalára az Ige volt írva. Nem baj, ez is nagyon szép… csak egy kicsit kellett a szememmel jobbra néznem: ott voltak a tulipánok vázákban!

Ha Isten ilyenről is gondoskodik, hogy ne gondoskodna másról is! 🙂

Kapitány Anna