Edzésterv

Nem vagyok sportos, soha nem sportoltam igazán kitartóan semmit. Talán a futás jelenti az egyetlen élhető (és pénztárcakímélő) megoldást számomra az erőnlétre, a mozgáshiányból adódó betegségek megelőzésére, a testem karbantartására. Sokat segít abban, hogy legyen erőm, felkapni a gyermekeimet, tudjak könnyedén utánuk sprintelni, ha kell.  Abban is segít, sok más egyéb mellett, hogy derűs legyek, és a hangulatingadozásaimat is jobban kezeljem.

Ó, és persze, arra is jó, hogy ne tapadjanak rám olyan könnyen a fölösleges kilók. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy ez számomra nem is olyan fontos.

Az idei tél még a szinte mediterrán éghajlatú városkánkban is hosszú volt. És hideg. Nem bírtam kitartani a futásban. Vagy az erős mínuszok, vagy a sorozatos megbetegedések tartottak vissza. Az a mozgás, amit be tudtam iktatni helyette kevés volt, így tavasz közeledtével alig találtam nadrágot a szekrényemben, amit magamra tudtam rángatni a rám mászott fölösleges zsírréteg miatt.

Lassan, óvatosan, de megjött a tavasz, így boldogan vetettem bele magam újra a futásba. Csakhogy nem számoltam azzal, hogy azt a plusz 5-6 kilót is cipelnem kell futás közben magamon. Lihegve róttam a köröket a kedvenc futóhelyemen és eszembe jutott egy ige.

„Ezért tehát mi is, akiket a bizonyságtevőknek akkora fellege vesz körül, tegyünk le minden ránk nehezedő terhet, és a bennünket megkörnyékező bűnt, és állhatatossággal fussuk meg az előttünk levő pályát." Zsidók 12:1

Okos kis cuccok vannak tervezve, hogy a kulcsot, telefont könnyedén magunkkal tudjuk vinni futásra, belső zárt zsebek, telefontartó karpánt, ennek ellenére én nem szeretem, ha velem vannak. Elterelik a figyelmem, zavarnak. Ezeket könnyedén ledobom magamról, de a zsírszövettel más a helyzet. Sokkal nagyobb elszántság, kitartás kell, hogy megszabaduljak tőle.

Futnom kell vele együtt, nem tehetek másként. Emellett nemet kell mondanom az édességekre, a fölösleges kalóriákra, az esti lakomák többségére. Még ha kísértenek is. Csak így tud egyre könnyebb lenni a haladás a futásban, s a testem is.

 

Ha valakit mozgásra bátorítottam egyáltalán nem bánom, de elsősorban egy másik futásban szeretnélek motiválni.  Abban a futásban, amit az Istentől kapott életutunk illusztrálására használnak a Biblia szerzői.

A hit útján nem lehet csak sétálgatni, nézelődni. Lekuporodni az út szélére és mások fáradtságos munkáját bámulni. Ha ezt tesszük, egyre inkább elzsírosodik a lelkünk, tele leszünk ítélkezéssel vagy önsajnálattal. Megtalálnak a kísértések is, ránk rakódnak a bűnök, terhek. Lehet, hogy remekül tudunk másoknak tanácsokat osztogatni a pálya széléről, de mi magunk, ha nem futunk, alkalmatlanná válunk a küzdelemre.

Futni kell. Kiüríteni a szívünket minden fölöslegestől, amitől csak lehet. Szakítani azzal, amit az Ige megmutat, hátat fordítani a világnak, az embereknek való megfelelésnek, s amit nem tudunk egyszerűen ledobni magunkról, mint egy kulcscsomót, azzal állhatatosan megküzdeni. Ezek lehetnek rossz szokások, függőség, visszatérő kísértések, aggodalmak, gyengeségek, bármi, ami akadályoz abban, hogy kitartóan haladjunk Isten útján.

Ne mondd azt, hogy majd akkor szolgálok az Úrnak teljes erőbedobással, amikor tökéletes leszek, amikor nem lesznek kísértéseim, amikor teljes mértékben gyógyultnak fogom érezni magam a múltam sebeiből, amikor nem fogok aggódni… Hogyan tudnék szolgálni mások felé, amíg a saját életemben is vannak hiányosságok, problémák?

Indulj el tökéletlenségeid ellenére azon az úton, amire hív és indít az Úr. Ne vegye el a kedved a szellemi futástól, az hogy hol tartanak mások, és te hol tartasz. Vannak futók, akiket rossz látnom, mert kétszer annyit futnak, mint én, és még csak ki sem pirosodnak igazán. Arról nem is beszélve, hogy milyen alakjuk van.  De kár ezzel túl sokat foglalkozni, én itt tartok, és nem fogok leállni azért, mert mások mérföldekkel előttem járnak. Próbálom inkább motiválni magam a példájukkal.

Vannak makacs terhek, amelyektől útközben, futás közben fogsz tudni megszabadulni. Útközben erősödik meg az izomzatunk, szellemileg is. Ha edzett vagy, nem tudnak könnyen ide oda dobálni a különböző tanítások, irányzatok. Nem visel meg úgy egy negatív élethelyzet, egy nem várt kritika. De ehhez élni, mozogni, működni kell az Úrban. Nem csak vegetálni a templom padjaiban, s várni, hogy egyszer majd egy varázsütésre megváltozik minden.

Számomra ez azt jelenti a gyakorlatban, hogy betervezem minden napra, hogy felveszem a „futócipőmet”, vagyis a Bibliámat, és keresek egy nyugodt helyet imádni Istent, tanulmányozni az Igét, megkérdezni, hogy mit szeretne kezdeni velem, figyelni rá, majd engedelmeskedni. Azt is jelenti, hogy egy gyülekezethez tartozok, ahol megkeresem a módját, hogy hűségesen szolgáljak az ajándékaimmal, épüljek és építsek.  S nem utolsó sorban azt is jelenti, hogy túllátok a gyülekezet falain, és kész vagyok Krisztus örömhírét hirdetni bárhol, bárkinek.

Röviden ez az edzési terv.

Sokszor nehezemre esik elindulni, futni. Kemény küzdelmeket vívok magammal, vagy a visszatartó körülményekkel, míg valahogy kilépek az ajtón. De futás közben már nagyon jó tud lenni s utána még jobb. A felszabaduló endorfinok kényeztetnek, és látom, hogy a testem hálás, megszolgálja, amit érte tettem nagyobb teherbírással, hatékonysággal. S ez csak a test.

 

„A mi Urunk Jézus Krisztus Istene, a dicsőség Atyja adja meg nektek a bölcsesség és a kinyilatkoztatás Lelkét, hogy megismerjétek őt; és világosítsa meg lelki szemeteket, hogy meglássátok: milyen reménységre hívott el minket, milyen gazdag az ő örökségének dicsősége a szentek között, és milyen mérhetetlenül nagy az ő hatalma rajtunk, hívőkön.” Efézus 1: 17-19a

Hófehér Karácsony

Idén nem árasztott el spontán a karácsonyi hangulat. Talán azért is, mert védekezik a lelkem a korai karácsonyi kirakatok ellen. Ugyanúgy készültem, mint máskor, beszereztem az ajándékokat, megterveztem az egyszerű kis ünnepünket, elgondolkoztam a hagyományainkon, hogy mi az amiben változtathatnánk, milyen új igényei lehetnek a növekvő gyerekeknek. Lehet ami tavaly élmény volt, idén már dedós… Gyertyákat gyújtottunk, kitettünk néhány karácsonyi dekorációs tárgyat, énekelgettünk.

De magamban nem érzékeltem semmi ünnepváró hangulatot. Egy picit sem abból a gyermeki várakozásból, aminek a töredékét olyan nagyon szeretjük hordozni felnőttként is, és amit jó érzés csodálni a gyermekeinkben.

Igaz, nagyon elfoglalt voltam, de nem tudtam ezt a „közönyt” az év legkedvesebb ünnepe iránt erre fogni. Lehet, hogy a hó hiányzik. Ritkán hull felénk télen. Így az ünnep küszöbén tőlem nagyon távol álló módon egészen racionálisan kezdtem gondolkozni ezekről a dolgokról. Kell ez egyáltalán? Vajon őszintén Isten mit gondol ezekről a kisebb nagyobb felhajtásainkról? Hogyan kellene ezt jól csinálni?

Néha annyira pótolni szeretnénk mindent így Karácsonykor. Pörgünk. Emlékeztetnem kellett magam arra, hogy az egész év előttem állt, megtettem, amire Isten kegyelméből erőm volt a körülöttem élő emberekkel, a rám bízottakkal, kis és nagy családommal. Volt egy egész évem szeretni, szolgálni, s bár tisztában vagyok hiányosságaimmal, mulasztásaimmal ne engedjem, hogy felőröljön ez az időszak.

Kell-e ünnepelni? Tetszik ez Istennek? A Bibliát lapozgatva azt látom, hogy Isten jónak látta az ő népe esetében is, hogy ünnepeket jelöljön ki, amikor emlékeznek, és az Ő csodáit átadják generációról generációra. Sőt, már a teremtéskor megjelenik a hetedik nap, mint pihenés, megállás, rácsodálkozás arra, amit Isten jónak és szépnek alkotott. Kellenek az ünnepek, mert emberből vagyunk, felejtünk, elhalványulnak a csodák. Le kell,lassítsunk, meg kell álljunk időnként, ez nem egy önző dolog.  Isten, akinek semmi szüksége nincs a pihenésre, annyira fontosnak látta ezt, hogy példát mutatott ebben.

Egyik nap, miközben újra ezen az ünneplés dolgon morfondíroztam egy ige jutott eszembe:

"Ne hozzatok többé hazug áldozatot, még a füstjét is utálom! Újhold, szombat, ünnepi összejövetel? Nem tűröm együtt a bűnt és ünneplést!" Ézsaiás 1:13

Szóval ez a baj az ünnepvárásommal. Ezért érzem üresnek, és Isten előtt értéktelennek.  Ébresztgetett a Lélek, és eszembe jutott, hogy az utóbbi hetekben a sok tennivaló között olyan felszínessé vált a személyes csendesség, olyan étvágytalanná lettem az Igére.

Isten kegyelmes. Nem hagy érintetlenül a bűneimben. Egyáltalán nem szeretem, amikor lelepleződnek az önző szándékaim a „nemes” cselekedeteim mögött, a helytelen motivációm, a szeretetlenségem a családban, a meggondolatlanul kimondott szavak gyümölcsei és az összes többi, amire itt nincs hely felsorolni. De ez a fájdalom reménységet ébreszt bennem. Formál még az Úr, törődik velem, vesződik, mint szülő a gyermekével.

Az időjárás előrejelzés szerint idén sem lesz hóhullás az ünnepek alatt, de a lelkem Isten kegyelméből fehérbe öltözhetett. Miután megvallottam s Jézus vére alá vittem bűneimet egészen ünnepi hangulatom lett.

Édesanyám mesélte nemrég, hogy gyermekként számára az volt a Karácsonyban a legszebb, hogy a nagymamám este miután ágyba fektette őket, mindent tisztára súrolt az egyszerű kis lakásban, felterítette a legszebb rongyszőnyegeket, amit nyáron megmostak a patakban, ünnepi abroszt tett az asztalra, és amikor felébredtek a frissen pucolt kályha tetején már főtt a töltött káposzta.

A tiszta szív a legfontosabb az ünnepben. Ha ez megvan, akkor nem fogok eltévedni ebben a csillogó karácsonyi kavalkádban. Nem lesz az ünneplésem hazug és üres.

"Jöjjetek, szálljunk vitába! - mondja az ÚR. Ha vétkeitek skarlátpirosak is, hófehérekké válhattok, ha vörösek is, mint a bíbor, fehérekké lehettek, mint a gyapjú." Ézsaiás 1:18

"Boldogok, akiknek a szívük tiszta, mert ők meglátják az Istent." Máté 5:8

 

Ne sétálj bele a csapdába!

A szeretet nem keresi a maga hasznát, nem gerjed haragra, nem rója fel a rosszat. 1. Kor. 13:5

A napokban többször is a sértődés csapdájába estem. Pedig olyan szépen elkerülhettem volna. Mindig megvolt a kiútra a lehetőségem, de újra és újra vonzott valami, hogy visszatérjek a gondolkodásommal, az érzelmeimmel a sérelem keserű ízére. Mert olyan jogosnak tartottam, hogy így érezzek. És ahogy ezen agyaltam sajnos eltávolodtak a gondolataim Krisztustól, az engedelmességtől és újra meg újra önmagam és a sérelmeim körül forogtak.

A sértődés bűn. De több, mint egy aprócska kis csetlés-botlás az Úr útján. Egy valóságos csapda, amibe ha belesétálok, már nem olyan egyszerű kijönni belőle. Elindít egy mérgező folyamatot bennem, és az aktuális kapcsolatomban. Megkeresi a régi sebeket, sérüléseket, ahol fogást, kapaszkodót talál rajtunk. Ezeken a pontokon túlérzékenyek vagyunk, és becsaphatóak.

Isten végig nyújtja a kezét, hogy kiemeljen ezekből a csapdákból, csak el kell döntenünk, hogy megbocsátunk, hogy a szeretet mellett döntünk, amelyik nem gerjed haragra, nem rója fel a rosszat.

A Biblia azt írja, hogy ha nem bocsátunk meg, akkor becsap bennünket a Sátán, ez a szándéka (2. Kor. 2:10,11). A sértődés, az ő felségterülete. Ha ott maradunk, akkor az ő csapdájában kínlódunk. De Isten bölcsessége van bennünk, ezért átláthatunk a gonosz szándékain. Nem kényszerülünk rá, hogy belesétáljunk a sértődés csapdájába és ott vesztegeljünk újabb sérüléseket szerezve.

Sokszor halljuk, hogy a bűn görögül „céltévesztést” jelent. Most a sérelmeimet nézve ezt láttam.  Vétkeztem, teret adtam a fortyogásnak, bosszankodásnak, és ez kimozdított a helyes irányból, és magam körüli egocentrikus pályára helyezett.

Valaki úgy magyarázta, hogy az önmagunk körül való forgolódás egy veszélyes örvényhez hasonlít, ami végül nagyon mélyre ránt. A depresszió is lehet egy ilyen mélység. Ilyen komoly lenne ez a csapda?

trap

Mit kezdjek, akkor, ha felüti bennem a sértődés a fejét?

  • Ne akadjak ki! A vírusokat és baktériumokat is elkapjuk időnként. Csalódásaink és sérelmeink is lesznek. Ne keseredjek el.
  • Ne beszéljem ki másnak sérelmeim! Ez a legrosszabb, amit tehetek vele. Mert csak még jobban elmélyül, főleg ha az illető együttérzésének ad hangot. Nem fogok megkönnyebbülni, csak rosszabb lesz.
  • Hozzam az Úr elé! Neki öntsem ki a szívem, és kérjem, hogy segítsen ezen szeretettel túllépni. Az én szeretetem kevésre elég, magamtól csak azokat esik jól szeretni, akik engem is szeretnek, erőfeszítéseimet értékelik, elfogadnak. De ez a fajta szeretet nem több a farizeusokénál, vagy a világénál.

DE

„szívünkbe áradt az Isten szeretete a nekünk adott Szentlélek által.” Róma 5:5
  • Legyek résen! Ha nyomás alatt van az életem, fáradtság, betegség, stressz, ilyenkor valahogy sokkal több okom kerül megsértődni. Figyeljek, legyek ennek tudatában, felkészülve a betolakodóra.
  • Ne engedjem csapongani a gondolataim kontrollálatlanul! Isten közelségében változzak meg az értelmem megújulásával. Az Ige, az ima, a böjt, a lelki táplálék segít gondolataimat megőrizni a Krisztusban.
  • Gondoljak arra, hogy lehet nem is volt semmi bántó szándék a másikban, csak az én vevőkészülékem sérült, gyógyulásra szorul.
  • Ha nagyon jelentős, fontos a kapcsolat (házasság, szülő-gyermek, testvér közeli barát) akkor érdemes néha megbeszélni a dolgokat. Lehet, hogy csak ki kellene mondani dolgokat a félreértések elkerülése végett. Már többször előfordult, hogy sértődés volt bennem a férjem felé, és amikor végül megbeszéltük a helyzetet, kiderült, hogy valamiképp én kreáltam az egész problémát. Pl. nem kértem segítséget, hogy később legyen okom neheztelni, hogy annyi minden rám maradt. Lehet ti soha nem csináltatok még ilyet, velem sajnos már többször is előfordult.

A megoldás a világosság. Sose hagyjuk abba, hogy világosságot kérjünk Istentől. Krisztus értelmét, bölcsességet.

A bölcs tanítás az élet forrása a halál csapdáinak kikerülésére. Példabeszédek 13:14

 

Milyen tanácsadó vagy?

A gyülekezeti ifjúság és benne a mi családunk is, alkalmanként szoktunk anyagilag segíteni egy hátrányos helyzetű családot. Eddig nagyon szép a kép, csakhogy az a hátrányos helyzetű család nagyon sokszor visszaélt a bizalmunkkal, akár még számlát is hamisított, csakhogy több pénzt kaphasson, és ahogy telt az idő egyre követelőzőbbé vált. Férjemet gyakran felhívták, sokszor még lehetetlen, késői órákban is, ő meg akárhányszor beszélt velük mindig kedves és tisztelettudó volt. Kevésbé én. Egyszer ugyanis, amikor már egymás után tizedjére telefonáltak, elvettem a telefont, és szépen kioktattam a feleséget, hogy ne legyen ilyen inszisztens, értse meg, nem csak ő és az ő problémája létezik a világon.

Ó, de hiszen visszaélnek velünk, és még ráadásul az imaházba sem járnak, pedig hányszor hívtuk. – panaszkodtam a férjemnek – Hagyjuk őket, nem érdemlik meg, hogy segítsünk nekik.
Nem azért segítünk – válaszolta a férjem – hogy járjanak imaházba, hanem mert elénk hozta őket Isten, a többi meg nem a mi dolgunk.
Elszégyelltem magam, és ahogy hallgattam a férjem válaszát, ledöbbentem saját tanácsomon. Mit is mondok én most a férjemnek hívő feleségként, segítőtársként? Hogy álljon ellen Isten akaratának? Ledöbbentem saját magamon. Engedtem, hogy a negatív érzelmeim leuraljanak, és a saját bűnömbe akartam belesodorni a férjemet is.

Ahogy ezen gondolkodtam, számos hasonló példa jutott eszembe a Bibliából. Már az első oldalakon ott van Éva, aki egy emberiséget meghatározó rossz tanácsot adott férjének, bűnbe csalva őt. Aztán ha tovább lapozunk, olvasunk Sáráról, aki nem bírt várni Isten ígéretére, és azt tanácsolta férjének, hogy nemzen utódot a szolgától. Mekkora tragédia származott ebből a tanácsból is. Aztán látjuk Rebekát, aki saját férje becsapására tanácsolja fiát, Jákóbot. Ezeknek a nőknek valamilyen szinten mind kapcsolatuk volt Istennel, sőt Éva teljesen bűntelen volt, és Istennek olyan közelségét élvezhette, mint egyik nő sem azóta. Mégis, hallgatott a kísértő hangjára, és bűnre csalta férjét. Ahogy nézem ezeket a nőket, bevallom, kicsit elfog a félelem. Ennyire befolyásolhatók, csábíthatók vagyunk mi nők? Sajnos igen, Isten „érzelmibb” lényeknek alkotott minket, mint a férfiakat, hogy a szívünk rezonáljon a jóra, a szépre, a szeretetre, az irgalomra, a könyörületességre, de ha kicsit is helyet adunk a bűnnek, ez az érzelmi lélek hamar áthangolható, és ugyanazzal a lendülettel amellyel a jót tette, pusztítani képes.

Hála azért, hogy a Biblia beszámol olyan nőkről is, akik jó tanácsokat tudtak adni. Ott van például egy majdnem nő :), egy kislány, aki fogságban van egy Naámán nevű hadvezérnél. Amikor ez megbetegszik, tudja, milyen tanácsot kell adjon neki, és az ura meggyógyul. Aztán ismerjük Debórát, aki egész Izráelnek tanácsot adott, és hozzá ment a nép mindenféle kérdésével.

Te milyen tanácsadó vagy? Mi motivál, ki befolyásol téged, amikor tudatosan vagy nem tudatosan tanácsokat osztogatsz? Az Ige azt  Ézsaiás 9. részében Jézust Csodálatos tanácsadónak nevezi.

„Csodálatos Tanácsos, Erős Isten, Örökkévaló Atya, Békesség Fejedelme” Ézsaiás 9, 5

Álljunk be Jézus nyomdokaiba újra, és könyörögjünk azért, hogy az ő Lelke tudjon uralkodni bennünk, valahányszor tanácsra nyitjuk a szánkat.

Kölyökrókák

Lett egy szemölcs az ujjamra. Kicsi volt, jelentéktelen, reméltem, hogy ahogy jött úgy megy is. De nem. Elkezdett nőni. Senki nem látta, de írás közben zavart és eszembe jutott, hogy ez fertőzhet is és jobb lenne, ha tennék valamit annak érdekében, hogy eltűnjön onnan, mielőtt még másoknak is problémát okozok vele. Elkezdtem ecsetelni a megfelelő szerrel és kitartó, sok hétig tartó kezelés hatására elmúlt. Alig felejtettem el egy másik ujjamra is elkezdett nőni egy aprócska szemölcs. Ugyanazokkal a reményekkel békén hagytam, de nem tűnt el. Napok óta tervezem, hogy nekiállok s kiirtom ezt is, ez lehet, két hétbe sem kerül. De azóta sem fogtam hozzá. Nem látszik, nem zavar, kis semmisség, majd lesz valahogy ezzel is.

Így vagyok a bűnnel is. Felüti a fejét, és sokszor elsőre olyan kis ártalmatlan, megtűrhető. Aztán elkezd nőni, zavarni, másokat is fertőzni. És az, ami kicsiben könnyen kiirtható lett volna, kárt okoz, következményei lesznek és sok időt és energiát igényel leszámolni vele.

„Fogjátok meg a rókákat, a kölyökrókákat, mert pusztítják szőlőinket, virágzó szőlőinket!” Énekek éneke 2:15

Minden bűn kicsiben kezdi, pici kis magként, aranyos kölyökrókaként, akivel még el is lehetne játszadozni. De ha nem fogjuk meg, nem kapjuk el és leplezzük le őket, akkor – ahogy a kölyökrókák tönkretehetik a fiatal szőlővesszőket – a mi virágzó, termőbe boruló házasságunkat, keresztyén életünket, szolgálatunkat, kapcsolatainkat is tönkre tudja tenni a megtűrt bűnöcske. Lehet csak egy kis irigység (ne már, ez jogos!), vagy szolid pletykácska, aprócska hazugság, hogy szebbnek tűnjön valami, indulatos kitörés (De hát fáradt voltam! Meg amúgy is, nő vagyok hormonális kilengésekkel!), csak egy kis elcsent apróság (hisz mindenki ezt csinálja a munkahelyen), csak egy kis kritika a férjemmel szemben. Csak egy kis gondolatbeli elkalandozás a kollégámról, aki roppant helyes, csak, csak …

10679929_543789872388968_4662601223321114841_o

“Azután a kívánság megfoganva bűnt szül, a bűn pedig kiteljesedve halált nemz.” Jakab 1:14-15

Ez a természete a bűnnek, könnyen beférkőzik, könnyen nagyra nő, mint a gyom. Aprócska magjait láthatatlanul viszi a szél, aztán pár nap alatt akkora lesz, hogy lekonyulnak mellette a termesztett növényeink. Vagy mint a rákos sejtek, őrült iramban osztódnak, növekednek, miközben ellehetetlenítik a szervezet normális működését.

Érdemes foglalkozni az apró kis bűnökkel. Érdemes résen lenni. Érdemes gyomlálni, az apró gyomokat, megtanulni felismerni, megkülönböztetni, még mielőtt károkat okozna. Isten Igéje, a Lélek munkája, az Isten előtti önvizsgálat, a rendszeres imaélet, az alázat lámpát gyújtanak és megmutatják a problémás apróságokat, sőt megőriznek és távol tartanak tőlük.

“Helyet se adjatok az ördögnek!”  Efézus 4: 27 

Minden kis megtűrt bűn egy önként felkínált hely, ahol bejárást biztosítunk az ellenségnek. Egy rés az életünk kőfalán, ahol meglophat, támadhat, mérgezhet.

De elég volt a bűnről. Hadd írjak most Isten szeretetéről, aki annyira vágyik a kapcsolatra velünk, hogy szeressen, vezessen, ölébe vegyen. S akitől elválaszt a bűn jelenléte az életünkben.

Két éves kisfiam a szobatisztaság küszöbén van. Utálja, ha bekakilás után tisztába kell tennem. Elbújik játszani valahová s ott pakolja tele a pelenkát, vagy ami éppen rajta van. Utána kerül engem, nehogy felfedezzem az „illatozó” csomagot. Ebből a tisztes távolságból tudom, hogy mi a helyzet. Ha hívom is, csak messziről kommunikál. Aztán ha rákérdezek, van, amikor letagadja, de legtöbbször beismeri, hogy mi történt. Hívom és megyünk a mosdóba, kivetkőztetem, megmosdatom, megszeretgetem. Tisztán, frissen újra ott lábatlankodik mellettem, csacsog, játszik, élvezi a közösségünket. Bocsánat a primitív hasonlatért, de akik ebben élnek megértenek.

Isten sem akar benne hagyni a piszokban. Hív magához. Akkor is, amikor nincs kedvünk, mert valami bűzlik, és nehezünkre esik így jönni Isten elé. Néha még csak nem is tudatosul bennünk mi tart távol. Hív, ha bűneink skarlátpirosak, Jézus vére által patyolattiszták lehetünk. Hív, nem azért, hogy elítéljen, megdorgáljon, leszidjon, amiért újra ránk tapadt valami. Csak át akar ölelni, fel akar emelni. Igaz, hogy szeret végtelenül, megmagyarázhatatlanul, bűnösen is, de szeret féltőn is, úgy hogy keményen szól, ha nekünk nem elég sürgető fellépni a kis- vagy már nagyra nőtt szőlőnket pusztító kölyökrókákkal szemben.

„Aki csekélységnek tartja a bűnt, nem tartja nagynak Istent.” (John Owen)

Sőt buzdítsátok egymást minden egyes napon, amíg tart a ma, hogy meg ne keményedjék közületek valaki a bűn csábításától.” Zsidók 3:13