Mennyei édes apukám!

 

“Akiket pedig Isten Lelke vezérel, azok Isten fiai. Mert nem a szolgaság lelkét kaptátok, hogy ismét féljetek, hanem a fiúság Lelkét kaptátok, aki által kiáltjuk: “Abbá, Atya!” Maga a Lélek tesz bizonyságot a mi lelkünkkel együtt arról, hogy valóban Isten gyermekei vagyunk. Ha pedig gyermekek, akkor örökösök is: örökösei Istennek és örököstársai Krisztusnak, ha vele együtt szenvedünk, hogy vele együtt meg is dicsőüljünk.” Róma 8: 14-17

Van néhány olyan Ige a Bibliában, amitől megmagyarázhatatlanul elerednek a könnyeim, összeszorul a torkom. Ez is ilyen. Nem vagyok érzelgős, sírós sem, mégis. Rájöttem, hogy van valami közös ezekben az Igékben, amelyek megríkatnak.  Istent, mint szerető édesapát, Atyát mutatják be. Azt hiszem a hiány, az édesapámmal való szeretetkapcsolat hiányának mélyre eltemetett fájdalma, és mennyei édes apukám gyógyító ölelésének kettőssége miatt törnek fel önkéntelenül a könnyeim.

5a913376147cb929cac3c236fc24df96

Az édesapám hangja nem biztonságot, szeretetet jelentett gyermekként számomra, hanem félelmet, szorongást, rettegést. Bizonytalanságot, kiszámíthatatlanságot.  Ő maga is az apai szeretet hiányától elszenvedett torzulásokkal élt, és bár jó szándékok voltak a szívében, nem azok teljesedtek ki.

Míg nem ismertem Istent, Őt is ilyennek tartottam. Félelmetesnek, kiszámíthatatlannak, nem tudtam felfogni a szeretetét, a feltételek nélküli elfogadását irántam.

Árvaságtól szenvedtem a lelkemben, annak ellenére, hogy volt édesapám. Végtelenül vágytam egy hangra, egy mély szeretetteljes férfihangra, aki magához von, megsimogat, és azt mondja: Figyelek rád, szeretlek, értékes vagy, csodálatos vagy. Mesélj, az élet leterhel néha, de mégis érdekelnek az érzéseid, mi mozgat meg, mi érdekel.  Nem kell minden szemrevaló fiúnak szerelmes levelet írj, nem kell hülyét csinálj magadból, hogy megkapd fiúk, férfiak figyelmét. Ennél sokkal becsesebb vagy.  Féltem a szíved. Fontos vagy számomra.

Ezek a szavak sosem hangzottak el felém, de mielőtt túlságosan mélyre mentem volna a megerősítés rossz helyen való keresésében átölelt a mennyei Atya. Szeretetével megállított. Atyaként jött felém, mert mindenkinél jobban ismer. Kitárta a karjait felém, és átélhettem azt, amit egy tökéletes földi apa sem tudott volna megadni. Végtelen, örökkévaló, örökké tartó, soha el nem múló szeretetet, békességet, szabadságot, biztonságot. Kegyelmet, megbocsátást. Fiúságot. Emlékszem, ahogy felnéztem kisírt szemeimmel az augusztusi csillagos égre, azt gondoltam: Aki a csillagokat, teremtette, és az egész világmindenséget kezében tartja az az Atyám, az én mennyei szerető édes apukám. Soha nem tapasztalt vigasztalódást éltem meg.

Sok év telt el azóta. Voltak idők, amikor elhalványult bennem annak a valósága, hogy kinek a családjába is tartozom, milyen hatalmas Atyám van, akivel Jézus Krisztusban megbékélhettem. Ilyenkor mindig nehezemre esett bízni Isten szeretetében, jóságában, és félelmeknek adtam teret az életemben.  Isten kegyelme, hogy megtanultam felállni ezekből a helyzetekből. Hogy többé már nem az határoz meg, ahogy mit kaptam, vagy mit nem kaptam meg az én földi apukámtól, mert maga a mennyei Atya szeret engem.

“Lássátok meg, milyen nagy szeretetet tanúsított irántunk az Atya: Isten gyermekeinek neveznek minket, és azok is vagyunk.” 1. János 1:3

Lehet te is árvaságtól szenvedtél, szenvedsz a lelkedben. Lehet, hogy korán elveszítetted, vagy nem ismerted földi édesapádat. Engedd, hogy mennyei Atyád átöleljen, sírd ki magad az ölében, öntsd ki a szívedet előtte. Nem vagy árva! Szeretett, elfogadott, áldott vagy! Krisztus családjában, a mennyei Atya asztalánál ülsz. Örököstárs vagy.  Figyelj Isten Szellemére, aki újra meg újra megerősít lelkedben arról, hogy Isten gyermeke vagy! Élj bátran, tudjad mindig ki áll mögötted.

“Azért imádkozom, hogy Urunk Jézus Krisztus, és Isten mennyei édesapánk bátorítsa a szíveteket és erősítsen meg benneteket minden jóra szóban és tettben egyaránt. Hiszen Isten megmutatta mennyire szeret bennünket, és irántunk való jóindulatából örökké tartó vigasztalást, bátorítást és biztos reményt adott nekünk.” 2. Thesz. 2: 16,17

Mindennapi kegyelmünk

Biztos ismeritek a viccet a székely néniről, aki panaszkodik a székely bácsinak, amiért az sosem mondja, hogy szereti. A bácsi ezt azzal intézi el, hogy „egyszer megmondtam, majd szólok, ha változik”. Haha. Utálom az ilyen vicceket. Mégis, mostanában jöttem rá, hogy valahogy így vagyok néha Istennel.

Azt hittem, hogy a hitnek az a fokmérője, hogy egyszer elmondanak neked valamit, és te ahhoz ragaszkodsz tűzön-vízen át, anélkül, hogy újra el kellene ismételni. Pedig ha az ember kinyitja a Bibliát, nem ezt tapasztalja. Hányszor ígérte Isten Ábrahámnak, hogy sok utódja lesz? Hányszor ígérte Isten a népnek a tejjel-mézzel folyó földet? Vagy azt, hogy kimenti őket Egyiptomból?

Az, hogy megerősítésre van szükségünk, még nem jelenti azt, hogy nem hiszünk.

Linda Dillow írja az egyik könyvében (Érdemes várni), hogy milyen fontos, hogy milyen információkat fogadunk be egy-egy nap folyamán. Ez a könyv többnyire a szexuális tisztaságról szól, így azt hangsúlyozza, hogy milyen aránytalanul sok információ jut el hozzánk a szexről a világból, és mennyire kevés, vagy éppen semmi Istentől. És ez nincs így jól. Mert amivel tápláljuk az agyunkat, a szívünket, az fog felnövekedni és gyümölcsöt teremni bennünk.

Így van ez az Istentől kapott küldetésünkkel, az ígéreteinkkel is. Vannak rövidtávú dolgok. Isten mond valamit, az ember engedelmeskedik, minden szépen alakul – itt nincs szükség ismétlésre. De vannak hosszú ideig tartó próbák, van, hogy évekig kell szembe menni az árral, a körülményekkel, az emberek véleményével, mindezt mosolyogva és egyenes derékkal. Ilyenkor bizony kell a támasz, a bátorítás újra meg újra. És Isten a Bibliában sosem hagyta magára a krízisben lévő embert, hanem minden oldalról körültámogatta.

DSC_6814

Aki volt már hosszú ideig tartó hitpróbában, az megtapasztalta, hogy ilyenkor egyrészt meg kell küzdeni a világ véleményével, másrészt a hitünknek ellentmondó körülményekkel, harmadrészt – nekem ez a legfájdalmasabb – a hívő testvérek rosszallásával, elbátortalanító beszédével. Az elsőt már elég jól kezelem, a másodikba is egész jól belejöttem, de a harmadik – na, az bizony tud fájni. Persze, most már az sem annyira, mint az elején, mikor néha úgy húztam magam, mint akinek lőtt sebe van. Most már inkább csak kellemetlen szúrás, ami bosszant, amit az ember meg-megnézeget, hogy mikor gyógyul már be.

Sokszor kárhoztattam magam, vádolt a sátán, hogy miért vagyok ilyen, miért nem tudok kitartani egyenes derékkal, mikor ott vannak az ígéreteim, némelyik még a falamra is kitűzve. Valahogy egy-egy nehéz szituációban nem volt elég őket elolvasni. Kellett a friss megerősítés. Mostanában tanította ezt az Úr, hogy ez nem gyengeség, épp ellenkezőleg. A hamisságot igazsággal kell ellensúlyozni. A hazug, bántó beszédet az Úr tiszta, erőteljes beszédével. Nem lehet, hogy csak az egyik oldalt hallgassuk meg, mert akkor az fog felnövekedni, és gyümölcsöt teremni.

Nincs is annál vigasztalóbb, mint azok a szavak, amiket az Úr az efféle támadások idején mondott. Olyan gyorsan sietett mindig a segítségemre, olyan egyértelmű volt a szava. Azóta is ezek a legerősebb bizonyítékaim. Pedig a támadások nagyon erősek voltak. A próbáknak nagy a tétjük mindkét oldalon – ha elbukok, hatalmasat bukok, ki tudja, mi marad belőlem. De ha átmegyek rajta, olyan erőt kapok, amit nem ismernék, ha nem ért volna a támadás.

Most már automatikusan kérem az ellensúlyozást, ha a hitemnek ellentmondó dolgokkal találkozom. Nem vagyok hajlandó ezekre hallgatni! Az Úr mindig hűségesen megadja minden napnak a maga kegyelmét, nem kell a régiekből élnem, mindig van friss.

 

Pislákoló öröm

Leplezni sem tudom és nem is próbálom, időnként lehangolt vagyok. Ilyenkor, még könnyebb engem panaszos gondolatokkal és érzésekkel bekeríteni. S mivel ezt már igen jól tudom magamról, inkább tudatosan, döntésből más irányba evezek, ahol a „mindig örüljetek” lehetetlensége mégis lehetővé válik. Annyira csodálatos Istennek felemelő ereje, előtte nincs az az akadály, nincs az a lehúzó erő, amit ne tudna letiporni s ami fölé ne tudna kiemelni!

Minden veszteség azért veszteség, mert értéke volt és valamit jelentett.

13301326_1711274182430671_3447898438310416912_o

Ha az értékeket hasonlítgatom, meg hogy mi nagyobb vagy mi kisebb veszteség egy ember életében, hirtelen eszembe jut, KI a legnagyobb érték s egyben KI volt akkor a legnagyobb veszteség is. … ”Aki tulajdon Fiát nem kímélte, hanem mindnyájunkért odaadta, hogyne ajándékozna nekünk vele együtt mindent?” Róma 8:31-32

A veszteséget ajándékkal összekötni? A veszteségben megajándékozottá válni?

Ez tipikusan isteni!

 „Nem szomjaznak, amíg a pusztán át vezeti őket. A kősziklából vizet fakaszt nekik, megnyitja a kősziklát, és víz ömlik belőle.” Ézsaiás 48:21

A szívemen hagyott űrbe is vizet fakaszt az Úr, mert Ő ezt megteheti. A víz megelevenít, és az öröm valódivá válik az ige egyre  mélyebbre vésődő, egyre inkább MINDENT jelentő szavaival, hogy “sem halál, sem élet, sem angyalok, sem fejedelmek, sem jelenvalók, sem eljövendők, sem hatalmak, sem magasság, sem mélység, sem semmiféle más teremtmény nem választhat el minket az Isten szeretetétől, amely megjelent Jézus Krisztusban, a mi Urunkban.” Róma 8:38

Magamat, odafigyelésemet, barátságomat, ragaszkodásomat adhatom én is egy olyan személynek, akit veszteség ért. Sőt, elmondhatom, Ki a legnagyobb ajándék, aki engem is felülemelt, aki engem is megajándékozott Önmagával. Ha minden más megszűnne is, Ő akkor is ott van, Ő él és az Ő szeretetétől semmi/senki el nem választhat!

Kegyelem

gracechangeseverything4-w855h425

Amikor túl sok a teendőm,
de már elfogyott minden erőm.
Amikor túl sok az elvárás, a kényszer,
amit én állítok fel, naponta tízszer.
Amikor már önmagam sem értem,
s az életet “csak úgy” élem.
Amikor szemem elhomályosul
és jövőmre sötét felleg borul.
Amikor hitem hamuba hull,
körülöttem meg lángok hada dúl.
Amikor a reményem már csak pislákol,
s a vihar mégiscsak egyre tombol.
Amikor a lelkem száraz és kietlen,
s bennem minden oly élettelen.
Amikor nem érzem, amit értek
és csak fáj az is, hogy élek.
Amikor már csak rettegek és félek,
Mindentől mi utol- s elérhet.

Akkor hallom, hallom hangját: Megvédlek!
Ne félj, hisz baj téged utol nem érhet.
Fájdalmad én hordozom,
Elméd-szíved összehangolom.
Lelkemet adom, életet neked,
Esőmmel öntözöm kiszáradt szívedet.
Békét adok, napsütést,
Életet adó örök reményt.
Lángoló hitet, tündöklő jövőt.
Én leszek az el nem fogyó erőd.
Én tartalak meg, én hordozlak.
Gyönyörködöm benned, én alkottalak.
Szeretlek, mert az ENYÉM VAGY!
Örökre az ENYÉM VAGY!

Pánik helyett ének

“Hívj segítségül engem a nyomorúság idején! Én megszabadítlak, és te dicsőítesz engem!” Zsolt 50,15

A Mennyország hívószámának is szoktuk mondani. Zsoltárok 50,15. Olvastam ezt az igét, és csak úgy átsiklottam fölötte. Igen-igen, ismerem már. Fontos ige, jó ige. Inkább az utána lévő igeversek gondolkodtattak el. Aztán megszégyenített az Úr. Neked csak akkor olyan fontos ez az ige, amikor nyomorúságban vagy? Hirtelen eszembe jut az a sok sötét pillanat a kisfiam betegsége kapcsán, mikor belém hasít a fájdalom, megbénít a félelem, elveszi a józanságom, és a szívemet szorító mellényt sehogyan sem tudom lazábbra fűzni. Milyen drága is volt nekem akkor ez a hívószám! Hogy kapaszkodtam az ígértekbe, hogy Isten meghallgat, Isten válaszol, Isten tudja! Ilyenkor gyakran előfordult, hogy nem tudtam következetes gondolatmenetet folytatva imádkozni. A pánik megbénította a gondolataimat is. Egyet tudtam: énekelni. “Bízom benned Uram Jézus, Benned bízom egyedül…” Könnyeimmel küszködve kezdtem, s végeztem. “Te nagy kegyelmű, drága hű Megváltó…” “Mint a pásztor gyenge bárányt, folyton úgy vezet kezed…” Hogy lehet ezeket a pillanatokat olyan könnyen elfeledni? Hogy lehet, hogyha nincs nyomorúság, akkor nem érezzük annyira, hogy szükségünk van az Úr jelenlétére?

Amikor Édesapám a Mennyországba költözött, akkor különleges módon tapasztaltam az Úr közelségét és vigasztalását. Gyászomban voltak olyanok, akik bántani akartak, de az Úr csodálatos módon megerősített, és nagyon közelről tapasztaltam Jézus Krisztus jelenlétét. Nem számított már, hogy mit tettek az emberek, mekkora vihart kavartak, és mennyi gyötrelmet okoztak. Isten mintha a szárnyaira vett volna, és átemelt volna azokon a heteken. Akkor azért imádkoztam, hogy Uram, ha ez az ára, akkor kérlek, ne kímélj, inkább adj szenvedést, csak ne felejtsem el, hogy milyen jó a Te közeledben… Hogy szívem ne hajoljon a közömbösség felé, ne legyen érzéketlen a Te igéd iránt, soha többé ne legyenek csak úgy, megszokott imáim. Ezt imádkoztam, komolyan gondoltam, ezért számítok arra, hogy megszentelődésem munkájában Isten eszköztárából nem fog hiányozni továbbra sem a szenvedés. De nem félek. Van a Mennynek egy hívószáma. Tudjátok, a Zsoltárok 50,15.

Most úgy tűnik, a szabadulás időszaka jött el számomra. De nem akarom feledni a nyomorúság pillanatait. Annál nagyobb örömmel szeretnék dicsérő énekeket énekelni. Újabban a gyermekeimmel is ezt gyakoroljuk minden étkezésnél. Mert az igeversnek van második fele is, és Isten soha nem hazudik. A mi életünk lényege pedig az Isten dicsőítése.

Itt a szombat, készülhetünk az Úr napjára, a vasárnapra. Te mit fogsz ma énekelni?

Virág-lét

„Mindennek megszabott ideje van, megvan az ideje minden dolognak az ég alatt.” Prédikátor 3:1

„Isten mindig mindent a megfelelő időben cselekszik – ezt még szemlélni is gyönyörűség. Prédikátor 3:11 ( EFO)”

Annyira vártam idén az első tavaszi virágokat.  Meguntam már a kis csenevész telet is áttelelő százszorszépeket, s a tavaszias téli napokon előbújó rövid életű gyomocskákat. Aztán már januárban megörvendeztettek a fagytörő hóvirágok és sorra a többi, az ibolya, jácint, nárcisz, a lángoló tulipánok, a rózsaszín különböző árnyalatába borult habos-babos fák, aranysárga bokrok. Hirtelen gyorsasággal annyi minden szirmokat bontott, hogy azt se tudom merre nézzek, nehogy kihagyjak valamit, olyan rövid ideig tart.

virágkollázs

A tegnap, ahogy a naplemente fényeiben futottam észrevettem, hogy azért még sok a szinte élettelennek tűnő fa,  épp csak duzzad valami rügyre emlékeztető dolog, de nem virágzik még minden.  Csodaszép a kis virágoskertem, de tudom, hogy a föld alatt még szunnyad néhány mag, virágtő, gyökér és van néhány szép virág még,  ami várat magára s csupán néhány zöld hajtás jelzi, hogy ott is készül valami, csak még nem jött el az ideje a virágzásnak.

Eltűnődtem, melyik virághoz tudnám hasonlítani magam…Nem, nem tavaszi virág vagyok, inkább afféle később érő típus, akinek kell az idő ott a föld alatt, s kell néhány évszaknyi napfény, eső, vihar, szél, hogy kiformálódjon az, amit a szerető Teremtőm elképzelt rólam.  Én már annyi mindent elképzeltem magamról. Irigyeltem a tulipánok méltóságát, az orgonák illatözönét, a hóvirágok fagytörő erősségét, s csak néztem apró kis hajtásaimat, nem ígértek semmit: Nehezen értettem meg, hogy még lefele kell nőjek, gyökereimben kell erősödjek ez még nem az én időm a virágzásra. Nincs meg még a feltétele, az alapja  a virágözönnek.

Vársz valamire? Dolgozol, imádkozol, harcolsz érte már egy ideje? Légy türelmes.  Amit Isten neked tartogat, amit rólad elképzelt arra érdemes várnod.

„Íme a földművelő várja a föld drága gyümölcsét és türelmesen várja amíg az korai és késői esőt kap. Legyetek tehát ti is türelemmel és erősítsétek meg a szíveteket…” Jak 5:7-8

Hangolódj rá a napsütésre, élvezd a körülötted lévő virágözönt, igen, örülj mások áldásainak, akkor is ha fáj, tedd szóvá, még ha nehezen is jön ki a hang ilyenkor a torkodon. Ne add meg magad az irigység, aggodalom és a türelmetlenség lelkületének.  Ne dobd el a tavasz szépségét, mert stresszelsz, másmilyen akarsz lenni, máshol akarsz lenni, siettetni szeretnéd Isten terveit az életedben. Ha megtanulunk jól, türelemmel, Isten jóságában, szeretetében bízva, gyökerezve várakozni, s közben megélni teljes szívvel Istent keresve azt az időszakot amiben vagyunk,  akkor nem lesz tele az életünk frusztrációval. Id. Veress Ernő életrajzában olvastam: „Ha ott vagy ahol lenned kell és teszed amit tenned kell, akkor történni fog az aminek történnie kell.”

Isten olyan, mint egy bölcs édesapa, nem enged a hisztinek. Annyiszor próbáltam már tőle kikövetelni dolgokat, fizikai, szellemi áldásokat, egyszerűen nem ment a dolog. Gyerekként kíváncsiságból sokszor szétfeszítettük a különböző virágok bimbóit, emlékszem a rossz érzésre, ami a rombolásunk után maradt. Ha siettetni akarod Isten munkáját az életedben, saját elképzeléseiddel, ötleteiddel azzal csak belerondítasz a dologba.  Ő tudja mindennek az idejét, és engem is elkezdett  megtanítani arra, hogy ne a kezét lessem, hanem próbáljam megérteni, megismerni a szívét. Bízni az Ő szeretetében, abban, hogy jót tervezett felőlem. Elengedni az én tervemet s alázattal , engedelmesen elfogadni az övét, ami valami sokkal jobb.

Miután megtértem voltak nagyon kemény időszakok a lelki életemben, annyi mindent nem értettem, hogy miért nem úgy működik, mint másoknál, rengeteg kudarcom és nehézségem volt.  Aztán Isten elkezdte helyretenni a puzzle darabokat, elkezdett gyógyítani, s akkor kérdeztem Tőle, hogy Uram, de miért csak most, miért kellett az a sok nehéz idő?   „ Isten mindent a megfelelő időben cselekszik – ezt még szemlélni is gyönyörűség:” Préd 3:11- jött a válasz.

Ha nem tudsz azonosulni  a pompázó virágokkal, mert úgy érzed, hogy betemetnek a kudarcaid, a múltad  fájdalmai, csalódások, az élet nehézségei, vagy valami, amit meg sem tudsz jóformán fogalmazni, keresd a napfényt, keresd Isten arcát, szívét. Várj türelemmel Rá és Isten fölhoz  a mélységből, ahogy a napfény ereje a megfelelő időben életre hívja előbb utóbb a késő őszi virágokat is. Téged is beletervezett az ő csodálatos virágoskertjébe. Nem feledkezett meg rólad, várja a te idődet, vágyakozik rá, hogy lássa kibontakozni azt, amit még mielőtt megformálódtál volna megálmodott rólad.

„ még a föld mélyéből is fölhozol engem. Igen naggyá teszel, hozzám fordulsz és megvigasztalsz.” Zsoltárok 71:21

Mindent te tettél

“Uram, te szerzel nekünk békességet, hiszen mindent te tettél, ami velünk történt.” Ézsaiás 26:12

Szeretek vissza-visszatérni ehhez az igéhez. Megnyugtat, s valóban békességet ad, vagy tisztogat. Gyakran az utóbbi. Miért?

Nem akarok teológiai okfejtésbe kezdeni, csak néhány gondolatot jegyzek meg, amit sikerült megértenem:

  • Uram – ez a kezdet, ez az alap. HA Úrnak tudom vallani Jézust, saját uramnak, akkor igaz rám a mondat folytatása. HA Ő az én Megváltóm, Ő irányít, felettem áll.  HA igazi Úr az életem felett, Úr a hétköznapjaim felett. Akkor lesz békességem, miért?
  • Te szerzel békességet – nem én kell törekedjek arra, hogy békességem legyen. Semmilyen erőfeszítésembe sem kerül. Egyetlen feltételnek “kell eleget tennem”, az elsőnek, Jézus az Úr. A békességet Ő adja, s igazi békességet csak egyedül Ő képes adni. Mindez pedig azért lehetséges, mert mindent…
  • Mindent te tettél – semmi sem történik véletlenül. Életem minden egyes mozzanata Isten hatalmas tervének része. Ő nem csak tudja mi történik velem, Ő teszi velem. Ő a javamat szolgálja minden cselekedetével.

Végső soron, ha Jézus az Úr az életed felett, bármi történik is veled, lesz békességed. Mert aki munkálkodik körülötted és benned, tudja mit tesz, hatalmas, fel nem fogható, lenyűgöző terve van az életeddel.

A lényeges kérdés tehát az, van-e békességed? Ha nincs, tedd fel magadnak a következő kérdést: életem mely területén nem Úr az Isten? Tisztogat ez az Ige, ugye?