Megfáradva

Volt már olyan napod, amikor úgy “minden összejött”? Nekem igen, s nem a jó értelemben. Sőt azt hiszem azt már nem is napnak, hanem hétnek nevezik, ami nekem volt. Mert ugye, van úgy, hogy semmi sem úgy alakul, mint, ahogy azt elképzeltük előre, a gyerek(ek) is nyűgös(ek)/beteg(ek), a fejünk is fáj, a teendőink is csak gyarapodnak, sosem jutunk a végére, elcsendesedni sincs időnk, erőnk rendesen, szelídek sem vagyunk, “jó” feleségek meg végképp nem, s még az eső is esik. Akkor én hogyan legyek vidám, élettel teli? – tettem fel magamnak a kérdést egy olyan nap végén, mikor úgy éreztem legszívesebben lefeküdnék aludni kb. egy évre, hogy mire felébredek már minden szép és jó legyen. A köztes, nehéz, fáradságos utat kihagyva, átaludva.

69

Csakis úgy – hangzott a válasz – ha Belőlem merítesz erőt! Veszteni valóm már úgysem volt akkor, így mindent félretettem, fizikailag legalábbis, s leültem az Úr elé kiönteni a szívem. Tele voltam panasszal, keserűséggel, bizonytalansággal és hitetlenséggel, de Ő csak hallgatott engem. S végül annyit mondott szeretlek. Ami akkor nekem mindennél többet jelentett. Erőre kaptam, s bár időm nem lett több, teendőmből sem lett kevesebb, mégis úgy éreztem valami más lett, én. Mert már éreztem, hogy nem vagyok egyedül, Valaki velem és helyettem is harcol.

"Hát nem tudod, hát nem hallottad? Örökkévaló Isten az ÚR, ő a földkerekség teremtője! Nem fárad el, és nem lankad el, értelme kifürkészhetetlen. Erőt ad a megfáradtnak, és az erőtlent nagyon erőssé teszi. Elfáradnak és ellankadnak az ifjak, még a legkiválóbbak is megbotlanak. De akik az ÚR-ban bíznak, erejük megújul, szárnyra kelnek, mint a sasok, futnak, és nem lankadnak meg, járnak, és nem fáradnak el."  Ézsaiás 40:28-31

Elfáradunk, meglankadunk, ez az élet természetes velejárója. Sokáig úgy gondoltam, hogy ha elfáradok, ha nem bírom se fizikailag, se lelkileg azt a terhet, amit cipelnem kell, akkor kudarcot vallok az Úr és mások előtt. S ilyenkor a végsőkig hajszoltam magam, közben önmarcangolva, és még jobban elfáradva. Pedig még csak nem is voltam, vagyok a legkiválóbb. Aztán megértettem, hogy Istenhez jönni elfáradva nem szégyen, nem kudarc, hanem kegyelem. A kegyelem, amellyel élni lehet, élni kell.

"Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok és meg vagytok terhelve, és én megnyugvást adok nektek." Máté 11,28

Nekem nem kell mindig mindent kibírnom. Nem kell mindig erős legyek, nem kell belepusztulnom a hívő életbe vagy a hétköznapokba, vagy mindkettőbe. Egyszerűen, amikor elfáradok az Úr elé kell jönnöm és új erőt kell kérnem. Ehhez viszont kell az alázat, és az, hogy beismerjem egyedül nem megy.

Nehéz napokon, heteken vagy túl? Úgy érzed nincs erőd? Ez nem baj, sokkal inkább természetes, még akkor is, ha te vagy a legifjabb és a legkiválóbb. Ám jó hírem van a számodra, nem kell erőtlenként továbbmenned, kaphatsz erőt, hitet, reményt, szeretetet, csak ülj le Jézus lábaihoz s tedd le elé terheidet. Hiszem, tudom, új erőt kapsz, s nem számít majd, hogy mi áll még előtted, mivel kell megbirkózz, mert érezni fogod, hogy nem vagy egyedül. Tudom, mert én ezt ma is megtapasztaltam.

 

Mindenre van időm, a Krisztusban

Nem, ne aggódj, nem írtam el. Így szoktam mostanában mondogatni magamnak, amikor lehetetlennek tűnő listák állnak előttem. A fejemben meg még hosszabb tennivalósorok, határidők gyűrűznek. Görcs szorítja össze a gyomromat, mert látom, hogy az idő telik, és nem fogok a végére érni azoknak a dolgoknak, amiket elterveztem, elvárnak tőlem, vagy elvárok magamtól. És ha ma nem teszem meg, akkor holnap még több mulasztással kell szembenéznem. Ettől a gondolattól aztán újabb és újabb stressz-tüneteket tapasztalok magamon.

A „Mindenre van időm, a Krisztusban” parafrázist nem úgy értem, hogy Isten segítségével minden belefér az időmbe, amit szeretnék, és estére kipipálhatom az összes listámat. Inkább úgy, hogy a Lélek vezetésével bele fog férni az időmbe, minden, amit ma Krisztus vár tőlem.

Én megdicsőítettelek téged a földön azzal, hogy elvégeztem azt a munkát, amelyet rám bíztál, hogy elvégezzem. János 17:4

A krisztusi korba léptem legutóbbi születésnapomon, talán ezért is jött annyira közel ez az Ige. Jézus elvégezte mind, amit az Atya rábízott. Nem volt rá sok ideje, de olyan összhangban élt a mennyei Atyával, olyan együttműködésben, hogy minden, amit tett naponta, minden döntése, minden időtöltése, az összes elhangzott szava azt a célt szolgálta, hogy ezt a hatalmas küldetést beteljesítse.

Isten számomra is megadja az időt, amire ahhoz van szükségem, hogy ma elvégezzem azt, amit rám bízott.

cute-photo-photography-place-time-favim-com-66076

Olyan jól hangzik, olyan felszabadító gondolat, de ez egy valóságos harc naponta. Nekem mindenképp.  Mert mindig több ötletem van, mint időm. Mindig közbejön valami. Mindig. Mindig hatnak mások elvárásai és szükségletei rám. Mindig vannak önző álmaim, vágyaim, amelyek helyet és utat kérnek maguknak.  A világ értékrendje olyan könnyen kizökkent, s pótcselekvésekbe hajt.

Honnan tudhatom, hogy a sok tennivalóból mit részesítsek előnyben? Mire mondjak nemet? Olyan nehéz nemet mondani.

Az Istennel töltött valódi közösség a kulcs. Jézus életében ezt a példát látjuk. Korán hajnalban órákat imádkozott, tömegeket hagyott ott, hogy elcsendesedjen az Atyánál. Nem irányították mások elvárásai. Némelyek királlyá szerették volna tenni, de ő haladt következetesen az Atya által kijelölt úton.

S minden olyan személy, akiket Isten nagy dolgokban tudott használni a térdeiken tanulták naponta állhatatosan a Lélek vezetését, a fontossági sorrendet. Így tudott életük hatékony maradni és nem felmorzsolódni a számtalan lehetőségben.

Isten jelenlétének, Igéjének fürdőjében útmutatást és erőt kapok. Lehet nem látok egyből messzire, de elég minden napnak a maga baja. Elég az a kis fénynyaláb, ami bevilágítja a lábam előtt az ösvényt.  Mert tudom, hogy ki fogja a kezem az ösvényemen. Tanulok bízni benne egyre jobban.

Lassan véget ér a mai napom, és ha jól átgondolom a terveimből annyi minden elmaradt: válaszok levelekre, sürgető ügyek sok időt igénylő elintézése, kreatív tervek, alaposabb takarítás a felszínes rendrakás helyett, az ágyam melletti polcon roskadozó könyvek kóstolgatása, betervezett munkák, nagyobb lélegzetvételű telefonbeszélgetések…

Nem engedhetem, hogy az elmaradt dolgok miatt az elégedetlenség otthonra leljen bennem. Inkább számba veszem mindazt, amire jutott idő és erő. S miközben sorolom, rádöbbenek, hogy ez egy még hosszabb lista. Pedig egy perccel azelőtt még úgy éreztem, hogy ma nem jutottam semmire. Ez is az ellenség megtévesztése. Azok a váratlan események, amelyek kizökkentettek valószínűleg fontosabbak voltak gondosan megszerkesztett listáimnál. Elképzelem, hogy ez a napom is kegyelemből Isten hatalmas puzzle-jének egy kis illeszkedő darabkája. És azt a szorongást, ami ennek ellenére fel-felüti bennem a fejét Elé viszem, aki így hív magához:

Jöjjetek én hozzám mindnyájan, a kik megfáradtatok és megterheltettetek, és én megnyugosztlak titeket. Jn. 11: 28
Mert az én igám gyönyörűséges, és az én terhem könnyű. Jn. 11:30

Leteszek minden terhet, amit én raktam magamra. Belefáradtam az elvárásaimba, mások valós és részemről elképzelt elvárásaiba. Megfáradt és megterhelt lelkem megnyugszik Nálad. Jézus Krisztus a te igádat szeretném hordozni, mert az gyönyörűséges. Keresni mindenek előtt a Te országodat, mert csak így érdemes élnem. Tanítsd botorkáló lábaimat egyre nagyobb bizalommal járni Veled.

“Hamu alatt izzik még parázs”

Hamu alatt izzik még parázs” énekli Pintér Béla egyik dalában. Megfogott ez a kép. A reményre emlékeztet, és a hitre.

Az utóbbi időben többször találkoztam azzal a mondattal, hogy “Én már nem tudok hinni, nincs erőm. Elfogyott még a reményem is“. Annyira fájt ezt hallani egyik és másik szerettem szájából is. Azért, mert tehetetlennek éreztem magam. Annyira szerettem volna enyhíteni a fájdalmukon, annyira szerettem volna nekik reményt, hitet adni … de nem tudtam. Reményt, hitet és erőt az Isten adhat csak. Viszont rájöttem, hogy kell tudjak sírni a sírókkal, ahhoz, hogy örülhessek az örülővel.  S arra is, hogy mégiscsak tudok tenni valamit, tüzet adhatok, hogy a hamu alatt lévő parázs újra lángolhasson.

dsc_0029

Kedves olvasóm, ha azok közé tartozol, akik úgy érzik minden erejük elfogyott. Ha úgy érzed már nem bírod tovább, ha nem látsz kiutat, ha nem érzed, hogy Isten szeret. Ha úgy gondolod, hogy Isten ígéretei már soha nem fognak beteljesülni. Ha azt érzed, hogy az engedelmességnek nincs meg a gyümölcse.  Akkor figyelj:

Isten szeret! Isten ma is lát, ismeri a helyzetedet, látja az erőfeszítéseidet. Látja, hogy mindeddig kitartottál, gyönyörködik az engedelmességedben. Gyönyörködik benned! Ő látja a jövődet is, látja a hamu alatt a parazsat, ami hamarosan lángolni fog. Mert Ő az Isten, Ő hatalmas, Ő örök, s mindig beteljesíti, amit ígért. Kérlek tarts még ki, mert megéri! Mert nagy jutalom vár. Tényleg. 

"A reménység Istene pedig töltsön be titeket a hitben teljes örömmel és békességgel, hogy bővölködjetek a reménységben a Szentlélek ereje által." Róma 15,13

S kedves másik olvasóm, aki most erős vagy és hittel, reménnyel teli, aki lángolsz. Járj nyitott szemmel és szívvel. Vedd észre azt, aki melletted már csak alig pislákol. S ne önts vizet a hamura, mert alatta parázs rejlik. Inkább mond azt, hogy ha te már nem hiszel, hiszek helyetted is, remélek helyetted is. Hordozlak, ha gyenge vagy, támaszkodj bátran rám! Adj tüzet, mert így szép az élet Krisztusban. Mert azért kaptad a tüzet, hogy tovább add. Azért kaptad az erődet, hogy másokat hordozz. Azért kaptad a reményt, hogy másokat bátoríts. Azért kaptad a hited, hogy elmondhasd: Isten örök, Isten szeret, Isten győzött!

"Örüljetek az örülőkkel, sírjatok a sírókkal." Róma 12,15

Menj haza

“Menj haza a tieidhez, és vidd hírül nekik, milyen nagy dolgot tett az Úr veled és hogyan könyörült rajtad.” Márk 5:19b

Nagy kihívást látok ebben az igében, ugyanakkor szolgálati lehetőséget, anélkül, hogy messzire kellene mennem vagy nagy dolgot tennem, hiszen naponta átélhetem, hogy könyörül az Úr rajtam valamilyen helyzetben. Miközben számtalanszor összedőlni látszik a világ, mindig kijuttat az Ő füves legelőjére, ahol megláthatom csendes vizeit és megpihenhetek.

Úgy érzed, kevés az, amit az Úrból látsz vagy az Úrért teszel? Lehet.

De, lehet, hogy csak nem veszed észre, hogy a látszat ellenére, mennyi lehetőség rejlik körülötted, miközben éppen küzdesz a mindennapokkal, éppen nem látod, honnan lesz erőd ezt vagy azt elvégezni vagy honnan lesz pénzed valamit kifizetni.

Nem mindig tudom számba venni a lehetőségeket. Nem mindig tudom felemelni szemeim, hogy úgy lássak, ahogy Ő, de az Úr ezt akarja és azt, hogy: „menj haza a tieidhez”… „vidd hírül”... láttasd meg, amit Ő tett és ahogyan Ő könyörült.

14884595_1783577728533649_5908978622899921835_o

Nem olyan rég, találós kérdés volt, hogyan fogunk az autón ezt-azt megjavíttatni, hogy a műszaki ellenőrzésen átengedjék. Egy másik napon, kételyeimmel és kérdéseimmel küszködtem, mikor az ördög támadásai padlóra tettek a jövővel kapcsolatosan. De mindenikben kézen fogott az Úr és örömre hozott ki. Megoldotta. De ezért a látványért, amelyben az Ő csodálatos gondviselését megtekinthetem, kellenek az erőnk feletti helyzetek, amelyekben fontos előbb hitből látnom és felismernem valamit: küldetésem és küldetésed van. Rajtam és rajtad is azért könyörül, hogy máson is könyörülhessen. Menj haza a tieidhez. Oda, ahol leginkább megkísért az ördög, hogy elengedd magad, hogy elkeseredj, hogy türelmetlenné, panaszossá válj, miközben mások felé csak szépet mutatsz. Menj haza a tieidhez, oda, ahol úgy tűnik, nem lát senki, és vedd célba a küldetésed: ha megnyílik a szád, hallják az Ő szelídségét. Ha konfliktus alakulna ki, az világítson rá, hogy ékszered az alázat. Ha megbántanak, lássák rajtad azt, hogy szabad vagy, mert az Úr neked már megbocsátott. Ha bármilyen helyzetet hoz az élet, hittel válaszolj.

Lásd, az Úr megkönyörül, a hited hitet ébreszt és mennyi minden megszületik, célba ér a küldetésed!

„Milyen nagy a te jóságod, melyet a téged félőknek tartogatsz! Ebben részesíted a hozzád menekülőket minden ember szeme láttára.” Zsoltárok 31:20

Szeretetkötelék

A napokban egy vírusos fertőzés tipikus tünetei jelentek meg rajtam: fáradság, étvágytalanság, láz, izom és ízületi fájdalom. Gyakorlatilag úgy éreztem magam, mint akit nagyon megvertek (legalább is gondolom az is hasonló lehet), mindenem fájt, még a legkisebb mozdulat is. Eléggé nagy luxus két kisgyermek mellett betegnek lenni, mert minden percen követelik a figyelmet és a kiszolgálást, így amikor még nem éreztem éppen annyira rosszul magam, igyekeztem őket ellátni, majd amikor láttam, hogy nem megy, segítséget kértem, és kaptam. Férjem, anyósom teljesen átvették az én teendőimet, én pedig pihenhettem és gyógyulhattam. Mégis, szégyellem, de hála helyett az elégedetlenség, keserűség jelentek meg a szívemben. Minden rosszullét mellett kedvtelen is voltam, és nem tudom kitől, de mindenkitől, aki körülvett, azt vártam, hogy valahogy folyamatosan csak velem foglalkozzanak, és tegyenek valamit, hogy érezzem magam jobban. Természetesen tettek, csak valahogy többre vágytam, még több figyelemre, többre és többre.

Aztán, ahogy ott sajnáltam magam, eszembe jutott, hogy milyen nagy lehetőség ez az állapot most arra, hogy több időt töltsek az Úrral. Elővettem a Bibliámat, és elolvastam egy egész könyvet, a Hóseás könyvét. Ahogy olvastam Isten szenvedélyes, önfeláldozó szeretetéről népe iránt a Lélek rámutatott arra, hogy kezdtem többet elvárni emberektől, mint Tőle. Elfelejtettem, hogy férjem, családom, barátaim is csak emberek, és nekem nem tőlük kell várnom első sorban a békességet, örömet, beteljesülést. Ezeket egyedül Isten tudja megadni. Olyan fantasztikus volt, hogy Isten nem leszidott, vagy vádolt, amiért máshol kerestem szeretetet, törődést, hanem azt mondta :

„Emberi kötelekkel vontam őket, a szeretet kötelékével” Hóseás 11, 4

rope-494423_640

Mennyire fantasztikus Istenem van! Ha nem lennék képes keresni, megtalálni Őt, és legtöbbször nem vagyok, akkor utánam jön Ő. Akárhányszor eltévedek, kicsit is, a szeretet kötelékével jön, hívogat, vonz magához. Emlékszem, még mielőtt összeházasodtunk volna a férjemmel, több keresztyén könyvet is elolvastunk a házasságról, és mindkettőnknek nyilvánvalóvá vált az az igazság, hogy a szív őszinte örömét nem egymástól várjuk első sorban, hanem Megváltónktól. Milyen hamar tudok felejteni.

Ahogy megvallottam Isten előtt fájdalmamat, felszabadultam alóluk. Elkezdtem nem azt nézni, amiről úgy véltem, hogy nincs, hanem inkább  felsorolni azt a sok mindent, amiért hálás lehetek. Mondanom sem kellett, hogy az utóbbi lista sokkal nagyobb volt.

Utólag azt tudom mondani, hogy hálás vagyok azért a három nap levertségért, mert nem csak a testem, hanem a szívem is gyógyulhatott.

A derék asszony

"Derék asszonyt kicsoda találhat? Értéke sokkal drágább az igazgyöngynél.
Ura szívből bízik benne, vagyona el nem fogy.
Egész életén át javát munkálja urának, nem kárát.
Szerez gyapjút és lent, és jókedvűen dolgozik kezével.
Hasonló a kereskedők hajóihoz: távolból is hoz eledelt.
Fölkel még éjjel, ételt ad háza népének, és rendelkezést szolgálóinak.
Ha az a szándéka, mezőt vásárol, keze munkájával szőlőt telepít.
Megkeményíti derekát, megfeszíti karjait.
Érzi, milyen hasznos tevékenysége, éjjel sem alszik el mécsese.
Ügyesen kezeli a guzsalyt, tenyerében tartja az orsót.
Tenyere nyitva van a nyomorult előtt, kezét nyújtja a szegénynek.
Nem félti háza népét a hóeséskor sem, mert egész háza népe meleg ruhába öltözött.
Színes szőtteseket készít magának, lenvászon és bíbor az öltözete.
Férjét jól ismerik a városkapukban, ahol az ország véneivel ül együtt.
Finom inget készít, és eladja, övet is ad el a kalmárnak.
Erő és méltóság árad róla, és nevetve néz a holnap elé.
Szája bölcsességre nyílik, és nyelve szeretetre tanít.
Ügyel háza népe dolgaira, nem kenyere a semmittevés.
Fölkelnek előtte fiai, és boldognak mondják, ura pedig így dicséri:
Sok nő végez derék munkát, de te felülmúlod mindegyiket!
Csalóka a báj, mulandó a szépség, de az Urat félő asszony dicséretre méltó.
Hadd élvezze munkája gyümölcsét, dicsérjék tetteiért minden helyen!”
Péld. 31: 10-31

Mindenkiben megmozgat valamit ez a dicséret-gyűjtemény.

Ha éppen nagyon jól érzem magam asszonyi szerepkörömben, akkor olyan boldogan olvasom. Lelkesít, hogy bár vannak távlatok, jó úton haladok. De vannak olyan időszakok, amikor gondolni sem merek ezekre az igékre. Olyankor, amikor feje tetején áll a lakás, vastagon áll a bútorokon a por, a gyerekeim kiabálnak, bántják egymást, odaég az étel, és a férjemet sem éppen simogató szavakkal illetem.

Nem egy irreális elvárás-gyűjtemény a Példabeszédek könyvének bezáró fejezete, amit ha beleszakadunk sem tudunk teljesíteni. És nem is egyetlen nőről szól, aki mindenhez értett, és minden tekintetben, élete minden szakaszában tökéletes volt. Műfaját tekintve akrosztikon. Dicséreteket szed egy csokorba, a héber abc kezdőbetűivel, szépen sorjában, jelen esetben az asszonyok életéből.

Szerintem ezeknek a nőknek is voltak rossz napjaik, de azokat nem ebben a műfajban regélték el.

Ez a gyűjtemény nem egy elvárás-lista a tökéletes feleség tulajdonságairól, hanem egy felsorolás, ami remélem, inkább bátorít, és erőt önt beléd.  Olvasd úgy, hogy ezt figyelembe veszed. Felvértez, amikor a világ azt harsogja, hogy valósítsd meg magad, vagy amikor felhatalmaz az önzésre az önkifejezés nevében.

Linda Dillow-tól olvastam nemrég, hogy valamikor a házassága során egy ilyen elhatározást vetett papírra:  „Olyan keményen akarok dolgozni a házasságunkon, mintha egy vállalat igazgatói székére pályáznék.”  Ilyen hozzáállásra vágyom.

Én olyan személy vagyok, akinek nagyon jólesik az elismerés. Pedagógusként szárnyakat adott a gyerekek pozitív visszajelzése, ragaszkodása, a szüleik elismerő megjegyzése, kollégáim vállveregetése. De ezek eltörpülnek amellett, amit a férjem és a gyermekeim arcán látok, amikor a helyén van a fontossági sorrend az életemben, és derűsen, kreativitással élem meg asszonyi szerepkörömet.  Ki ne örülne ilyen kitöréseknek: ”drágám te nagyszerű feleség vagy”, „olyan jó hozzátok hazajönni”, „te vagy a világ legjobb anyukája” (erős túlzás, de aranyos).

Ők, ha az Úr megtartja az életüket végig elkísérnek az úton, nem úgy, mint egy munkaadó, vagy bárki, akinek éveinket, tehetségünk s erőnk legjavát adnánk. Ők mellettem lesznek, akkor is, ha már kevésre leszek képes. Velük akarom elsősorban megosztani magam.

Nem tudok ennél szebb hivatást magamnak kitalálni. Amikor elbizonytalanodok, az önzéssel harcolok, vagy a világ értékrendje megkavar, a derék asszony dicsérete mindig segít rendbe rakni a fejemben a dolgokat. Most is éppen ezért került elő.

Nem egyszerű jól szervezni az életünket s az igazán fontos dolgokat tartani a szemünk előtt. Különösen nehéz, ha a család, háztartás mellett a munka világában is helyt kell állnunk, vagy más problémák, terhek nehezítik a mindennapjainkat. De Isten Igéje iránytűként segít kiigazítani a lépteinket. Ha az első a sorban a helyére kerül, ami az Úrral való bensőséges kapcsolat, akkor a többi is igazodik szépen utána.

Keresd ma az Úr jelenlétét, ha úgy látod, hogy jól jönne egy kis finomhangolás, s ne félj jönni akkor se, ha teljes átrendezésre van szükséged.

Kinek a tanítványa vagy?

Tanítván őket, hogy megtartsák mindazt, amit én parancsoltam néktek: és ímé én ti veletek vagyok minden napon, a világ végezetéig.” Máté 28:10

Rengeteg élethelyzet nyújt lehetőséget arra, hogy tanuljak Mesteremtől. Néha úgy tűnik, semmi érdekes, semmi kiemelkedő nem történik, de bizony az Úr még ott és még akkor is tanít(ana), amikor nem is gondolnám. Természetesen ehhez az is hozzátartozik, hogy az ördög se marad ki, mindig leleményesen próbálkozik, hátha „okosabbnak” vélem, hátha nagyobb „sikernek” ítélem, ha inkább őrá hallgatok, inkább tőle tanulok.

14753784_1779762712248484_8284470712839000598_o

A napokban éppen egy olyan területen ért rosszindulatú kritika/vád, ahová évek óta sok odaadást, erőt és időt szánok, gyakorlatilag a hétvégéimet pihenés nélkül töltöm, csak azért, hogy működtetni lehessen. Egyáltalán nem találtam igazságosnak a szavakat, azért sem, mert gyakorlatilag nem is igazán lát bele az illető személy, csak feltételez, és ki tudja milyen gyökerekből indultak ki gondolatai. Irtó könnyen lehet szavakkal és ilyen-olyan gondolatokkal feltételezgetni s mégis tényként beállítani valamit, anélkül, hogy ott motoszkálna bár egy parányi kétely is afelől, hogy esetleg tévedhet, mert valójában csak feltételezi, de nem tudhatja. Van, hogy jobban esik felülni a rosszra, főleg ha az még tágasabb játszóteret nyújt egyéb feltörni vágyó negatív indulatoknak is. De mielőtt bárkire is követ dobnék, tudom, hogy megkísértett körülmények között én is hajlamos vagyok ilyesmire, mint mindenki más. Így kavar az ördög helyzeteket. De az Úr megszólított és emlékeztetett, hogy mindezekből nem leromboltan, hanem győztesen akar kihozni:

„Boldogok vagytok, ha énmiattam gyaláznak és üldöznek titeket, és mindenféle rosszat hazudnak rólatok. Örüljetek és ujjongjatok, mert jutalmatok bőséges a mennyekben, hiszen így üldözték a prófétákat is, akik előttetek éltek.” Máté 5:11-12

Megtartani az Úrhoz méltó magatartást, gondolatokat, az Ő parancsait, miközben kevésbé nemes dolgok érnek nem könnyű iskola. De tanítványságra vagyunk mindannyian felszólítva, mindvégig kitartásra és győzelemre. Tanítványság nélkül nem működik a keskeny úton maradás, az előrehaladás és a célba érés.

Amikor fontosabb lesz a tanítványi mi volt megőrzése, a keskeny úton maradás, mert jobban szeretem a Mesterem, minthogy engedjek az ördögnek a magam pillanatnyi látszólagos előbbre jutásáért, bosszúért, haragért vagy bármiért, ami nem méltó egy Krisztus követő tanítványhoz, – akkor győztem. A Mesteremhez való hűségért, azért mert az Ő tanítványa vagyok és azért, mert szeretem Őt, nem fogok engedni az ördögnek. Nem fogok ennek a helyzetnek további teret és minél nagyobb teret biztosítani. Elszenvedni a kárt, elengedni a fájó szót. Ha ezt kéri Uram, ha ebbe kerül a tanítványság, akkor megfizetem az árát. De, ha az olcsóbb és kézenfekvőbb ördögi tanácsnak engedek, akkor már nem a jó Mesterre bíztam magam.

Fontosabb nekem az, hogy az Úr iránti szeretetből igenis az Ő tanítványa vagyok? Fontosabb-e attól, hogy a kis földi pereimet fussam? Ha igen, akkor enyém a csodálatos ígéret is:

„ímé én ti veletek vagyok minden napon, a világ végezetéig.” Máté 28:10

Ha Ő velem, akkor kicsoda ellenem?

Mi a bátorság?

Középiskolás koromban nagyon utáltam a vallásórákat. Aztán rátaláltam egy cinkos társra, aki hasonló cinizmussal kezelt minden keresztény megközelítést. Ezen a nagyszerű alapon hamar szövetségesekké váltunk, és ettől a pillanattól kezdve szerettünk ezekre az órákra bejárni. Minden alkalommal olyan kérdéseket próbáltunk feltenni a keresztény élettel kapcsolatosan, amivel nevetséges helyzetbe hoztuk a tanárnőnket. Nem vagyok büszke erre az időszakra! Ezzel a visszaemlékezéssel semmiképpen sem az a célom, hogy megszégyenítsem a középiskolás tanárnőmet, egyszerűen az ott kapott félreérthető üzenetet próbálom meg kibogozni. Egyszer beszélgettem egy hozzám hasonló, mindent megkérdőjelező személlyel.

– Jó sok szaftos történetet ismerek keresztényekről, akik Istent szolgálják – mesélte – Viszont soha nem írnám le, vagy beszélnék róla, nehogy fájdalmat okozzak. Igyekszem az aranyszabályhoz tartani magam: csak azt tedd másokkal, mit szeretnél, hogy veled tegyenek!

A Bibliánál őszintébb könyvet nem ismerek. Isten igéje a főhőseiről is kendőzetlenül tárja elénk az igazságot. A legnagyobb szentek, a példaképek is emberek, Ők is csak kegyelemre szorult személyek.

Mégis, milyen nehéz elismerni ezt! Amikor Istent választottam, felnéztem mindenkire, aki Istenhez tartozik. Próbáltam magam leszoktatni a folyamatos megkérdőjelezésről, hiszen „Ők mind Istent követik”. Egyszóval sok szentet láttam magam előtt. Jézus a korabeli legszentebb embereknek mondja a következőket:

„Fehérre meszelt sírokhoz hasonlíttok, amelyek kívülről szépnek látszanak, de belül tele vannak a halottak csontjaival s mindenféle undoksággal. Így ti is kívülről igazaknak látszotok az emberek szemében, de belül tele vagytok képmutatással és gonoszsággal.” Máté 23:27-28

transparency

Érdemes megfigyelni, hogy a farizeusok és társaik alapvető hiányossága, hogy képtelenek elfogadni a kritikát. Mi is gyakran ugyanebbe a hibába esünk: mivel a lehető legjobb színben szeretnénk feltüntetni magunkat, folyton magyarázzuk a „bizonyítványunkat”, rejtegetjük a hibáinkat. Márpedig így nem csak hitetlenné válunk, hanem pontosan azoknak a veszélyeknek tesszük ki magunkat, amelyekre Jézus figyelmeztetett.

Nagy hangsúlyt fektetünk a „győzelmes keresztény életre”, pedig Jézus arra is figyelmeztette a farizeusokat, milyen veszélyes az efféle kétszínű lelkiség. Versengünk azon, hogy melyikünk „szánja oda teljesebben az Úrnak”, és kinek „mélyebb a lelki élete”? Hamar megtanuljunk, hogy az tehet szert nagyobb elismertségre, aki nyilvános imában és bizonyságtevésben adja jelét mély lelki életének.

Bárcsak tudnánk, hogyan éljünk egészséges lelki életet!

Az eddig felsoroltakkal önmagában nincsen gond, a probléma ott kezdődik, amikor rosszul élek ezekkel az alapigazságokkal, szerepekké alacsonyítom.

Vállalni a sebezhetőséget, ha kell megmutatni az esendőséget, beismerni a tévedéseket, elviselni a kritikát és vállalni ebben az erőszakos világban a szelídséget, nos, ahhoz bátorság kell!

„A szelíd lelkű nem bánt meg senkit, az alázatost nem tudja megbántani senki” Dr. Kovács Gézáné Szegedi Ildikó

Ha választhatnál, mi lennél: álarc, vagy üveglap, ami nem csak visszatükröz, de átlátható is?

Büszkeség vagy bátorság?

Egyik kedvenc zsoltárom a 119. Bár az eredeti nyelven költői szempontból is egy remekmű a hozzáértők szerint, a magyar nyelvben ez nem jön éppen úgy át. Nem is ezért szeretem, hanem az Isten igéjének a felmagasztalása miatt. Szinte minden egyes versben benne van az ige szinonimája: döntéseid, határozataid, törvényed, rendelkezéseid, intelmeid, parancsolataid, ígéreted, igazságod, utasításaid, beszéded stb. Ó, bárcsak én is úgy ragaszkodnék Isten szavához, mint a zsoltáros! Bárcsak úgy ismerném és szeretném Isten törvényét, mint ő!
Ahogy ezt a zsoltárt olvastuk a családommal, eljutottunk a 99. és a 100. versekhez:

"Minden tanítómnál értelmesebb lettem, mert a te bizonyságaid az én gondolataim.  Előrelátóbb vagyok, mint az öreg emberek, mert vigyázok a te határozataidra."

Ahogyan elmélkedtem rajta, a következő gondolatok születtek meg bennem: vajon a büszkeség beszél az íróból? Hogyan mondhat olyasmit, hogy “minden tanítómnál okosabb lettem, értelmesebb vagyok a véneknél”? Lehet ezt jól mondani? Lehet ezt jól érteni?

Két dologra jutottam:

  • Az igeversek nem az írót magasztalják fel, hanem az igét. Nem a büszkeség szól a zsoltárosból, hanem a meggyőződés: aki Isten szava szerint él, az minden világi bölcsnél értelmesebb lesz. Az Úr rendelkezései tökéletesek! Az Ő szavának bölcsessége mindenek felett való!
  • Aki szereti és éli az igét, az lehet csak igazán bátor és határozott! Hiszen olyan igazságokat képvisel, amelyek nem tőle függnek! Isten áll mindazok mögött. Ó, hányszor voltam bátortalan Isten igazságait felvállalni mások előtt, mert az ő szemükben az bolondság volt! Pedig ha igazán komolyan vettem volna az igét, akkora az ige bizonyított volna saját maga mellett, nekem semmitől sem kellett volna félnem!

    Isten igéjének szeretetére és bátorságra hívlak most, kedves olvasóm! Olvasd az igét, elmélkedj róla, szeresd azt! Meglátod, olyan bátorságot fog adni neked, amely Isten nevére hoz dicsőséget, hisz Krisztusban erre kaptunk elhívást. Gyere, éld meg velem együtt!

A felhőtlen égbolt és a földön heverő lehetetlen

Ilyenkor nyáron tiszta jó napszemüveget hordani! Megvédi a szemet a káros sugaraktól, még a ráncosodást is megelőzi valamennyire a homlok és a szemek tájékán. De nem mintha a ráncokban nem lehetne egyáltalán gyönyörködni! Nagyszerű találmány, még a ragyogó napsütésben is zavartalanul, hunyorítás nélkül meg lehet tekinteni a felhőket, az égboltot, gyönyörködni benne és csodálni a természet szépségét, elérhetetlen, mennyei tökéletességét. Mióta az egész világ Teremtője az én Atyám lett, azóta mindig az jut eszembe, milyen csodálatos lehet a mennyország, ha földi szemmel már ilyen szépet láthatok!

13935159_1739315156293240_8758419666940546355_n (1)

“Vannak balga emberek, akik távcsővel fürkészik a messze jövő láthatárát és sopánkodnak az ott mutatkozó felhőkön, miközben figyelmen kívül hagyják a felettük ragyogó kék eget.” (C. H. Spurgeon)

Alapból elég sokat gondolkodó, elmélkedő típus vagyok és van, hogy egy-egy helyzet kapcsán olyan dolgok jutnak eszembe, olyan dolgokra jövök rá, amik megterhelnek, meglátok valamit, ami elszomorít, letöri a szárnyaim. „Távcsövemmel” a jövőbe repülök, gondolatban előrevetítem az életem és ott szembenézek az óriással meg a veszteséggel. Látom, hogy hova, mivé kellene formálódni, változni, nekem is, másnak is, de minden annyira elérhetetlennek és kilátástalannak tűnik! Aztán megfordulok és visszanézek: valamit másképp kellett volna tenni? A ráncok vagy az itt-ott megjelenő szürke hajszálak a maguk jól megszabott idejében érkeznek vagy valami megmásította volna az eredeti tervet? Valamit elhibáztam, valamit másképp kellett volna?

Olvasom egyik kedvenc írónőmtől és igazat adok: “Tudtad, hogy léteznek lelki fertőzések? A legsúlyosabbak közül az egyik a Mi lesz, ha, a másik pedig a Bárcsak gondolatokkal függ össze. Ezek a gondolatok ikertestvérek, hasonlítanak egymásra, de nem ugyanazok. Mindkettőből hiányzik a hit látása. A Mi lesz, ha a jövőbe néz, és aggódik. A Bárcsak a múltba tekint vissza, és panaszkodik a miatt, amit Isten adott. Az első következménye az aggodalom, a másodiké pedig a harag.” (Linda Dillow: Akinél a szív lecsendesül)

Rájöttem már arra is, hogy a ráncok és a szürke hajszálak mozgatói gyakran az Úr iránti vágyódásom mozgatói is. Az Ő keresésének, megtalálásának és megismerésének a mozgatói. S van, hogy a ráncon vagy a szürke hajszálon túl csak az fontos, hogy halljam a hangját, csak értsem, amit mond.

Bölccsé teszlek és megtanítlak téged az útra, a melyen járj; szemeimmel tanácsollak téged.Zsoltárok 32:8

Az, aki minden hajszálat számon tart, megkeres és megfogja a kezem, itt és most. Ezt onnan is tudom, hogy nem egyszer ébredtem rá reggel egy olyan napra (mint a main is), amikor elém hozta a legyőzött óriásokat a jövőből és megmutatta őket: látod, a földön hevernek! A legyőzhetetlenek, a megváltoztathatatlanok, a lehetetlenek. „A semmiből” tevékeny fordulatot hozott, és az álmoknak cimkézett szinte titkos kívánságlistámból is van, hogy kipipálhatok egyet-egyet. De ezek felett az Ő keze nyoma az, ami a leginkább megörvendeztet!

„Mert csak én tudom, mi a tervem veletek - így szól az ÚR -: békességet és nem romlást tervezek, és reményteljes jövőt adok nektek. Ha segítségül hívtok, és állhatatosan imádkoztok hozzám, akkor meghallgatlak benneteket. Megtaláltok engem, ha kerestek és teljes szívvel folyamodtok hozzám.” Jeremiás 29,11-13