A derék asszony

"Derék asszonyt kicsoda találhat? Értéke sokkal drágább az igazgyöngynél.
Ura szívből bízik benne, vagyona el nem fogy.
Egész életén át javát munkálja urának, nem kárát.
Szerez gyapjút és lent, és jókedvűen dolgozik kezével.
Hasonló a kereskedők hajóihoz: távolból is hoz eledelt.
Fölkel még éjjel, ételt ad háza népének, és rendelkezést szolgálóinak.
Ha az a szándéka, mezőt vásárol, keze munkájával szőlőt telepít.
Megkeményíti derekát, megfeszíti karjait.
Érzi, milyen hasznos tevékenysége, éjjel sem alszik el mécsese.
Ügyesen kezeli a guzsalyt, tenyerében tartja az orsót.
Tenyere nyitva van a nyomorult előtt, kezét nyújtja a szegénynek.
Nem félti háza népét a hóeséskor sem, mert egész háza népe meleg ruhába öltözött.
Színes szőtteseket készít magának, lenvászon és bíbor az öltözete.
Férjét jól ismerik a városkapukban, ahol az ország véneivel ül együtt.
Finom inget készít, és eladja, övet is ad el a kalmárnak.
Erő és méltóság árad róla, és nevetve néz a holnap elé.
Szája bölcsességre nyílik, és nyelve szeretetre tanít.
Ügyel háza népe dolgaira, nem kenyere a semmittevés.
Fölkelnek előtte fiai, és boldognak mondják, ura pedig így dicséri:
Sok nő végez derék munkát, de te felülmúlod mindegyiket!
Csalóka a báj, mulandó a szépség, de az Urat félő asszony dicséretre méltó.
Hadd élvezze munkája gyümölcsét, dicsérjék tetteiért minden helyen!”
Péld. 31: 10-31

Mindenkiben megmozgat valamit ez a dicséret-gyűjtemény.

Ha éppen nagyon jól érzem magam asszonyi szerepkörömben, akkor olyan boldogan olvasom. Lelkesít, hogy bár vannak távlatok, jó úton haladok. De vannak olyan időszakok, amikor gondolni sem merek ezekre az igékre. Olyankor, amikor feje tetején áll a lakás, vastagon áll a bútorokon a por, a gyerekeim kiabálnak, bántják egymást, odaég az étel, és a férjemet sem éppen simogató szavakkal illetem.

Nem egy irreális elvárás-gyűjtemény a Példabeszédek könyvének bezáró fejezete, amit ha beleszakadunk sem tudunk teljesíteni. És nem is egyetlen nőről szól, aki mindenhez értett, és minden tekintetben, élete minden szakaszában tökéletes volt. Műfaját tekintve akrosztikon. Dicséreteket szed egy csokorba, a héber abc kezdőbetűivel, szépen sorjában, jelen esetben az asszonyok életéből.

Szerintem ezeknek a nőknek is voltak rossz napjaik, de azokat nem ebben a műfajban regélték el.

Ez a gyűjtemény nem egy elvárás-lista a tökéletes feleség tulajdonságairól, hanem egy felsorolás, ami remélem, inkább bátorít, és erőt önt beléd.  Olvasd úgy, hogy ezt figyelembe veszed. Felvértez, amikor a világ azt harsogja, hogy valósítsd meg magad, vagy amikor felhatalmaz az önzésre az önkifejezés nevében.

Linda Dillow-tól olvastam nemrég, hogy valamikor a házassága során egy ilyen elhatározást vetett papírra:  „Olyan keményen akarok dolgozni a házasságunkon, mintha egy vállalat igazgatói székére pályáznék.”  Ilyen hozzáállásra vágyom.

Én olyan személy vagyok, akinek nagyon jólesik az elismerés. Pedagógusként szárnyakat adott a gyerekek pozitív visszajelzése, ragaszkodása, a szüleik elismerő megjegyzése, kollégáim vállveregetése. De ezek eltörpülnek amellett, amit a férjem és a gyermekeim arcán látok, amikor a helyén van a fontossági sorrend az életemben, és derűsen, kreativitással élem meg asszonyi szerepkörömet.  Ki ne örülne ilyen kitöréseknek: ”drágám te nagyszerű feleség vagy”, „olyan jó hozzátok hazajönni”, „te vagy a világ legjobb anyukája” (erős túlzás, de aranyos).

Ők, ha az Úr megtartja az életüket végig elkísérnek az úton, nem úgy, mint egy munkaadó, vagy bárki, akinek éveinket, tehetségünk s erőnk legjavát adnánk. Ők mellettem lesznek, akkor is, ha már kevésre leszek képes. Velük akarom elsősorban megosztani magam.

Nem tudok ennél szebb hivatást magamnak kitalálni. Amikor elbizonytalanodok, az önzéssel harcolok, vagy a világ értékrendje megkavar, a derék asszony dicsérete mindig segít rendbe rakni a fejemben a dolgokat. Most is éppen ezért került elő.

Nem egyszerű jól szervezni az életünket s az igazán fontos dolgokat tartani a szemünk előtt. Különösen nehéz, ha a család, háztartás mellett a munka világában is helyt kell állnunk, vagy más problémák, terhek nehezítik a mindennapjainkat. De Isten Igéje iránytűként segít kiigazítani a lépteinket. Ha az első a sorban a helyére kerül, ami az Úrral való bensőséges kapcsolat, akkor a többi is igazodik szépen utána.

Keresd ma az Úr jelenlétét, ha úgy látod, hogy jól jönne egy kis finomhangolás, s ne félj jönni akkor se, ha teljes átrendezésre van szükséged.

Kié a te gyermeked?

Már egy ideje Anna története jár a fejemben. Olyan szép, olyan megható az, amit tett. Sokat tanulhatok tőle. Elkeseredésében az Úrhoz fordult, nála keresett választ, oltalmat. S miután kiöntötte a szívét az Úr előtt, fogadalmat tett neki. Nem csak kért, felajánlott. Mindemellett pedig volt hite, elment és többé nem volt szomorú. Hitte, hogy Isten meghallgatta Őt, s bízott abban, hogy az Úr teljesíti, amit kért. Az alázat, őszinteség, megtört szív, hit pedig kedves volt Isten előtt, és gyermeket adott Annának. Aki elvitte egyetlen gyermekét és az Úrnak ajánlotta, betartotta ígéretét.

"Az asszony lelke mélyéig elkeseredve könyörgött az Úrhoz, és keservesen sírt. Azután ezt a fogadalmat tette: Seregek Ura! Ha részvéttel tekintesz szolgálóleányod nyomorúságára, gondod lesz rám, és nem feledkezel meg szolgálóleányodról, hanem fiúgyermeket adsz szolgálóleányodnak, akkor egész életére az Úrnak adom, és nem éri borotva a fejét! ... Azután elment az asszony a maga útjára, evett, és nem volt többé szomorú az arca. ... Egy idő múlva Anna teherbe esett, és fiút szült. Sámuelnek nevezte el, mert ezt mondta: Az Úrtól kértem őt. ... Ezért a gyermekért imádkoztam, és az ÚR teljesítette kérésemet, amivel hozzá folyamodtam. Ezért most én is, kérésemnek megfelelően felajánlom őt az Úrnak. Legyen egész életére az Úrnak ajánlva! És ott imádták az Urat." 1. Sámuel 1.

Gyermekbemutatásra készülünk. Azt szeretném, ha nem csak jelképes, megszokott, illő cselekedet lenne ez részünkről, hanem őszinte és valódi. Mint édesanya szeretném én is felajánlani őt az Úrnak, azt akarom, hogy legyen egész életében Istené.

Anna kész volt lemondani a gyermekéről, hogy a fia az Úré lehessen, nekem pedig kész kell lennem szentül élni, hogy az én fiam is az Úré legyen. Nagy felelősség. Anna a legtöbbet tette, s azt amit a legjobbnak látott. Nekem, mint feleségnek és édesanyának a 21. században pedig megvan mindenem, ami ahhoz szükséges, hogy jó példa lehessek a gyermekeim előtt, ahhoz, hogy istenfélelemben neveljem őket. Van élő reménységem, mert tudom, hogy Krisztus meghalt és él. Van Bibliám, olvashatom, van gyülekezetem. S a kezemben millió információ és lehetőség tárháza van. De élek vele, jól élek vele?

image

Úgy gondolom gyermekbemutatáskor nem csak a gyermek életét, hanem a sajátunkat is felajánljuk Istennek. Vedd a gyermekem, s vedd a szívem, az életem, Te formálj, Te légy a szülő általam. Anna akkor elvitte Sámuelt Élihez, most nekem kell “Élinek” lennem. Olyan személynek aki Istennel élő és napi kapcsolatban van, olyannak, aki ismeri az Urat, akihez a gyermek bármikor fordulhat, s aki tud válaszolni neki jól és bölcsen.

"Az ÚR azonban harmadszor is szólította Sámuelt. Ő pedig fölkelt, megint odament Élihez, és ezt mondta: Hívtál engem, itt vagyok. Ekkor értette meg Éli, hogy az ÚR szólítja az ifjút. Azért ezt mondta Éli Sámuelnek: Menj, feküdj le, és ha újból szólít, ezt mondd: Szólj, Uram, mert hallja a te szolgád! Sámuel elment, és lefeküdt a helyére." 

Olyan édesanya kell legyek, aki a gyermeki hitet nagyobbra értékeli a sajátjánál. Olyannak, aki nem legyint az 5, 7, 11 éves megtérésén, nem mondja, hogy “még kicsi vagy”. Aki olvassa és megéli az Igét, szívében forgatja és tanítja gyermekeinek. Aki szüntelen imádkozik, és akinek az életét látva lehet követni a hitét.

Szeretném a gyermekbemutatáson nem csak a gyermekem életét, hanem a sajátomat is újra felajánlani Istennek. S amit megfogadok azt teljes mértékben megtartani. Úgy akarom nevelni a gyermekem, mint aki nem magának, hanem az Úrnak neveli. S Istennek csak a legjobbat adhatom. Mert Isten az Ő részét, az áldást és az erőt egész biztosan adja.

Amikor elengedjük a kezüket

sulikezdes

 

Biztos már sokan láttatok az interneten olyan iskolakezdős fotókat, ahol a gyerekek fejüket lehajtva, elszontyolodva ácsorognak az iskolatáskával, míg az anyuka röpköd örömében a várva várt szabadság küszöbén. (Tudom, hogy sok anyukát ez nem is érint, mert dolgozik nyáron is, és akkor is, amikor a gyermekei óvodába, iskolába mennek.)

Én nem tudtam eddig még azonosulni ezzel a képpel. Az óvoda, iskola kezdete, a gyermekeim kezeinek az elengedése nem igazán perdít táncra, inkább szorongással tölt el. Megszoktam, hogy szinte állandóan a közelemben vannak, s felügyelni tudom (legalábbis azt gondolom) testi, lelki épségüket.

Aztán az Úr, az élet, az évek elkezdtek megtanítani arra, hogy hagyjam abba a teljesen értelmetlen aggodalmaskodást, s engedjem át gyermekeimet hittel Istennek. Abban a tudatban, hogy Neki hatalma van az életük felett, hogy jobban ismeri őket nálam is, és nincs olyan körülmény, nincs olyan baj, baleset, ami nem jutna előbb elé, amiről nem tudna, és amit ne tartana ellenőrzése alatt.

„Nem fél a rossz hírtől, erős a szíve, bízik az Úrban.” (Zsolt 112,7)

Megannyi rémtörténetet ismerünk sokan, és ha hagyjuk, hogy a félelem otthont találjon nálunk, akkor meggyengülünk. Görcsbe szorul a gyomrunk egy váratlan telefonhívástól, vagy a kapucsengőtől szokatlan időben, rettegünk, ha valami váratlanul alakul, ha valaki később érkezik.

Függetlenül attól, hogy mekkorák a gyermekeink, engedjük át őket Istennek. Imádságban helyezzük Isten hatalmas kezébe életüket, annyiszor, ahányszor szükségesnek találjuk. Ezzel elsősorban Isten felé kifejezzük hitünket és bizalmunkat. S olyan békességet nyerünk, amit nem tud megadni semmiféle óvintézkedés, biztonságtechnika, okos-óra… Hatalmas nyomástól szabadulunk így meg, és nagyobb örömöt fog jelenteni szülőnek lenni.

„Aki a Felséges rejtekében lakik, a Mindenható árnyékában pihen, az ezt mondja az Úrnak: Oltalmam és váram, Istenem, akiben bízom!” (Zsolt 91,1-2)

Ugyanakkor gyermekeink is hatalmasat profitálnak abból, ha nem aggodalmat látnak a tekintetünkben, amikor először hagyjuk ott a bölcsődében, vagy óvodában, amikor sírni látjuk a reggeli készülődésnél, hanem derűt, ami őket is megnyugtatja. A gyermekeink magabiztosabbak lesznek, ha nem azt tapasztalják, hogy mindent kontrollálni akarunk és játék közben is csak féltő, aggódó szavak hagyják el folyamatosan a szánkat. A kislányom osztályfőnöke mondta szülőértekezleten, hogy ha elengedjük a gyermekeinket, nagyobb teret adunk nekik az önállóságra, életkoruktól, fejlettségüktől függően megtapasztalják azt az érzést újra meg újra, hogy „képes vagyok rá”, és ez motivációt, erőt ad nem csak pillanatnyilag, hanem a további évekre nézve.

Nekem bölcsességre van szükségem, hogy felismerjem azt, amiben már „elengedhetem a kezüket”, mert hogyha tovább szorongatom, akkor én magam leszek a sérülés okozója.

Gyermekeink elengedése végül azt is jelenti, hogy nem ragaszkodunk ahhoz, hogy a mi róluk szóló álmaink (vagy a saját kudarcba fulladt terveink, törekvéseink) valósuljanak meg az életükben, hanem nyitott szívvel nézzük, segítjük, támogatjuk Isten tervét az életükben.

Sámuel édesanyja, Anna jutott eszembe a Bibliából, az ő hite és megvallása, amit tettei követtek. Gyermeket kért az Úrtól, egy fiút, és fogadalmat tett, hogy fel fogja ajánlani teljesen egész életére Isten szolgálatára. Körülbelül négy éves lehetett Sámuel, amikor szülei felvitték a templomba és Éli főpap felügyeletére hagyták. Anna nem csupán egy gyermeket adott az Úrnak, hanem az egyetlent.

„Ezért a gyermekért imádkoztam, és az Úr teljesítette kérésemet, amit kértem Tőle. Én viszont felajánlom az Úrnak. Legyen egész életére felajánlva az Úrnak! (1Sám 1,27-29)

Mi ez egy óvodai, iskolai naphoz képest, vagy egy tanulmányi úthoz, vagy gyermekünk házasságkötéséhez, elköltözéséhez viszonyítva? Isten házában Anna a legjobb helyen tudhatta a gyermekét.

Hitének, engedelmességének jutalma volt, miután elengedte és átadta gyermekét, felszabadultan, hitben megerősödve a Biblia számomra egyik legszebb hálaénekét dalolta.

Köszönöm, Uram, a gyermekeimet, ajándékaimat. Ma újra átengedem őket hittel neked. Rád bízom őket, a Te oltalmadra, bölcsességedre, vezetésedre. Támogass engem a nevelésükben, hogy ne ragaszkodjak görcsösen a saját elképzeléseimhez, hanem munkatársi közösségben legyek veled kibontakozásukban, az újjászületéshez vezető útjukban. Segíts legyőzni a félelmeimet, szorongásaimat hittel és imádsággal, hogy békességet és örömöt tapasztaljak nevelésükben. Ámen.