Piszkos anyagiak…

Az elmúlt félévben a férjemnek nem volt munkája. Főállású anyaságom mellett ugyan dolgozom én valamennyit, de nagyobb arányban a tartalékainkból éltünk.
Egyik este imádkoztunk a gyerekekkel, és hangosan kértem Istent, hogy áldja meg az én kis bevételemet, mire a bőbeszédű 4 éves kisfiúnk beleszólt: “úgy érted, ahogy az Úr Jézus megáldotta az öt kenyeret és a két halat??”
Hoppá!
“…ööö…pontosan, Kicsim, pontosan úgy értem” – válaszoltam, miközben nagyokat pislogtam a meglepetéstől (vagy meghökkenéstől?), hogy hogy vágja a kicsi az igét az adott helyzetben.
Szóval, igen, mostanában rendszeres téma volt itthon a pénz, így vagy úgy.
Isten folyamatosan tanított minket ebben a helyzetben: bár ingoványos területen járunk a megszokott jólétünkhöz képest, de fontos tanulnivalóink vannak a jövőre nézve!
Egyik alkalommal le kellett ülnöm, mert Istennek mondanivalója volt a számomra – ezeket vetettem papírra:
  • az IGÉNY nem azonos a SZÜKSÉGLETTEL: a szükségletre reagálnunk kell, az igényre egyáltalán nem biztos!
  • ha igényeket elégítünk ki, annak vége nincs, és pazarlás a vége;
  • könnyen lehet, hogy szükségletek kielégítése úgyis lehetséges, hogy megnézzük, mivel rendelkezünk, és megvizsgáljuk, hogy hogy tudnánk úgy átcsoportosítani a javainkat, hogy ki tudjuk elégíteni a szükségletet: ezt nagyon körbe kell járni, mert mindenek előtt ez a gazdaságos!
  • ahhoz, hogy megfelelően tudjunk átcsoportosítani, meg kell fogalmaznunk, hogy mik számunkra a valódi ÉRTÉKEK:
    miket kell mindenképpen megtartani és miktől kell feltétlenül megválni.
…egyszer volt is egy képeslapom, évekig őriztem, mert ez állt rajta:
 “Ha eltávolítod a felesleget, helyet teremtesz az ÉRTÉKEK számára.”
Azóta ez a mottóm, próbálom így berendezni az életünket is…
Szóval ha a kályhától indulunk, komolyan el kell gondolkodnunk, hogy mit tartunk értéknek.
Erre legjobb, ha látást kérünk: mi értékes Isten szemében?
Mi az Ő elképzelése? – mert csak annak jó alárendelni mindent!
  • Ami Istentől van, az garantáltan értékes: ehhez kell meghatároznunk a funkciókat.
  • Az így meghatározott funkciók megvalósításához mérjük fel a  (valós!) szükségleteket.
  • Készítsünk mérleget, hogy ezen szükségletek betöltéséhez mi áll már rendelkezésünkre, mitől kell megválni, mert felesleges, és mire kell majd valóban költeni.
Ami Isten előtt értékes, az fog megállni, a saját tervéhez pedig ki is rendeli az anyagiakat.
Jézus mondja:
...ke­res­sé­tek elő­ször Is­ten or­szá­gát és az ő Igaz­sá­gát, és ezek mind rá­adá­sul meg­adat­nak nek­tek. 

(Mt 6,33)
 Thökölyi Réka

Ki visel rólad gondot?

Itt a következő igeszakasz, próbáltam kiemelni csak a legfontosabbat belőle, hogy ne legyen túl hosszú. Aztán elszégyelltem magam. Egyrészt túl hosszú igerész? – a mellé fűzött magyarázat, hozzászólás az lehet hosszú, lehet sok, de az ige? Másrészt pedig minden betűje olyan sokatmondó, hogy ha csak eddig jut az olvasó, már akkor is megérte.

„Ezért mondom nektek: ne aggódjatok életetekért, hogy mit egyetek, és mit igyatok, se testetekért, hogy mivel ruházkodjatok. Nem több-e az élet a tápláléknál, és a test a ruházatnál? 26 Nézzétek meg az égi madarakat: nem vetnek, nem is aratnak, csűrbe sem takarnak, és mennyei Atyátok eltartja őket. Nem vagytok-e ti sokkal értékesebbek náluk? 27 Aggódásával pedig ki tudná közületek meghosszabbítani életét csak egy arasznyival is? 28 Mit aggódtok a ruházatért is? Figyeljétek meg a mezei liliomokat, hogyan növekednek: nem fáradoznak, és nem fonnak, 29 de mondom nektek, hogy Salamon teljes dicsőségében sem öltözködött úgy, mint ezek közül akár csak egy is. 30 Ha pedig a mező füvét, amely ma van, és holnap a kemencébe vetik, így öltözteti az Isten, nem sokkal inkább titeket, kicsinyhitűek?” 31„Ne aggódjatok tehát, és ne mondjátok: Mit együnk? – vagy: Mit igyunk? – vagy: Mit öltsünk magunkra? 32 Mindezt a pogányok kérdezgetik; a ti mennyei Atyátok pedig tudja, hogy szükségetek van minderre. 33 De keressétek először az ő országát és igazságát, és ezek is mind ráadásul megadatnak nektek. 34 Ne aggódjatok tehát a holnapért, mert a holnap majd aggódik magáért: elég minden napnak a maga baja.” (Máté 6: 25-34)

Egy beszélgetés során kifakadt egy fiatal hívő nő, hogy mennyire nehéz neki, hisz magáról kell gondoskodnia. Ő saját magát tartja el, csak abból él, amit nap, mint nap megkeres. Őszintén sajnáltam. Milyen szomorú. Egész életét munkára fordítja, küszködik a megélhetésért, pedig csak annyit kellene tegyen, hogy az Úrban bízik.

“Hiába keltek korán, és feküsztök későn: fáradsággal szerzett kenyeret esztek. De akit az ÚR szeret, annak álmában is ad eleget.” (Zsoltárok 127:2)

Ritkán hallok az anyagiakról másoktól. Valahogy nem téma, vagyis tabutéma. Magánügy – mondják sokan. Már fiatalon elgondolkoztam, majd elhatároztam, hogy én nem akarom, hogy ez nekem magánügy legyen, azt akarom, hogy ez (is) Isten ügye legyen az életemben. Olyasmi, amit bátran és őszintén merek vállalni.

Persze, ha Isten ügye, s nem az enyém, akkor nem én rendelkezem felette. Ami azért nem könnyű. Hitet és bizalmat igényel. De az előttem lévő jó példákat látva nem kételkedtem Isten hatalmában, később pedig már azért nem, mert saját magam is tapasztaltam az Ő gondoskodását.

Már lánykoromban elhatároztam, hogy ha akárhonnan (saját erőfeszítés vagy ajándék) anyagi javam származik, azt az Úrnak tulajdonítom, hogy Ő rendelkezzen felette. Úgy tekintek a pénzre, mint amit Istentől kaptam használatra. Igyekeztem is mindig valóban arra költeni, ami jó. Ez nem zárta ki azt, hogy ha megtetszett valami nagyon-nagyon, akkor nem vettem meg, vagy hogy a pénzt csak a hasznosra használtam, s a kellemesre nem. Egyszerűen csak annyit tett, hogy amikor Isten azt mondta, hogy az utolsó 1-10-100 lejemről is mondjak le, mert Ő azt most általam máshova szánja, akkor megtettem. Lányként, mikor még nem egészen a megélhetésről szólt nekem a pénz mennyisége, nem volt ez annyira nehéz. Bár azt kell mondjam lemondani sohasem könnyű, ám egyre könnyebb.

Lelkipásztor családban nőttem fel, s láttam, hogy az Úr gondoskodik az Ő szolgájáról. Mindig kirendeli azt, amire szükség van. Sosem szenvedtünk hiányt semmiben. Férjhezmenetelem után viszont elkapott az aggódás. Hogy most mi lesz? Most akkor magunkról kell gondoskodnunk, hogyan fog az elég lenni? S különben is, hogy segíthetne most rajtunk az Úr?

Bár férjemmel már a házasságunk elején közösen elhatároztuk azt, hogy az anyagiakat is az Úrra bízzuk. Elhatároztuk azt is, hogy a tized lesz az első, amit a fizetésből, bevételből félreteszünk. S nem csak a tizedet szánjuk az Úrnak, hanem a többi felett is hagyjuk uralkodni, s ha kell az utolsó fillért is visszaadni Neki. Azt akarjuk, hogy Ő gondoskodjon rólunk, nem pedig mi magunkról – mondtuk.

Én mégis szép lassan el kezdtem spekulálni: hát innen vagy onnan lehetne több bevételre szert tenni. Kerestem azokat a lehetőségeket, ahol emberi erőfeszítéssel többet hozhattam…tunk ki. Például jobb eredményeket elérni az egyetemen, hogy több ösztöndíjat kapjunk. S ehhez kértem Isten segítségét. Aztán mikor nem úgy alakultak a dolgok, mikor még kevesebb lett az ösztöndíj, mint azelőtt volt. Elkeseredtem. Ekkor hozta elém újra az Úr a fenti igéket.

És azt mondta:

“Nem azt akarom, hogy saját erődből élj, hogy küszködj és szenvedj a megélhetésért. Szeretlek! Én akarok gondoskodni rólad. Nem azt akarom, hogy te találd ki, hogy én ezt hogyan tegyem. Azt akarom, hogy bízd rám magad teljesen, bízd rám a hogyanokat is. Te csak foglalkozz velem és legyél engedelmes. Ennyi. A többiről majd én gondoskodok.”

Sírva, örömmel Rá bíztam tehát a hogyanokat is. Nem szenvedünk hiányt semmiben, sőt. Vallom, hogy az Úr gondoskodik rólunk, s Ő gondoskodik rólad is, ha Rá bízod magad a hogyanokkal együtt.

Tedd meg a tőled telhetőt, de ne abban bíz. S bármit is kapsz sohase tekintsd azt sajátodnak, légy kész továbbadni. Keresd először az Istennek országát, és hidd el, a többi tényleg mind megadatik neked.

Egy személyes példával zárnék. Elromlott a kocsink (meg össze is tört, de az még előtte) még februárban, egyik bajára a másik után derült fény. A férjemmel imádkoztunk, hogy az Úr legyen segítségünk ebben a helyzetben is, mert szükségünk van az autóra, május végén már mindenképp. Fogalmunk sem volt, hogy fog kigyűlni a pénz a javíttatásra. Aztán egyszer csak érkezett egy boríték, mennyei küldemény címszó alatt, benne pénzzel. Hálát adtunk, már a tizede megvan a szükséges összegnek – mondtuk, s egy Autó feliratú borítékba helyeztük a pénzt. Majd érkezett megint egy boríték, és megint egy, meg megint egy. Nem tudjuk honnan … vagyis igen, Istentől. Mikor már annyi pénzünk volt, amennyiből úgy gondoltuk megjavíthatjuk az autót, szerelőhöz vittük. Majd kész lett, egyszeri használat után ismét azt tapasztaltuk, hogy valami nem jó vele. Az “Autós borítékban” a pénz viszont nem volt elég a további kiadásokra. Ismét imádkoztunk, hisz már május van. Aztán megint érkezett boríték, annyi pénzzel, amennyire szükségünk van. Így lesz autónk, jó autónk május végére.

Az autós feliratú borítékunkba minden pénz az Úrtól érkezett. Saját megtakarításunkból kb. 2018 májusára gyűlt volna ki a szükséges összeg, ezt most látjuk csak igazán. Nem hangoztattuk úton-útfélen, hogy szükségben vagyunk, “csak” imádkoztunk csendben és az Úrra bíztuk. Ő pedig gondot visel(t) rólunk. Csodálatos kegyelem. Hiszem, hogy te is megtapasztalhatod, csak hinned és bíznod kell. Isten nem marad adósod ezt garantálom.