Piszkos anyagiak…

Az elmúlt félévben a férjemnek nem volt munkája. Főállású anyaságom mellett ugyan dolgozom én valamennyit, de nagyobb arányban a tartalékainkból éltünk.
Egyik este imádkoztunk a gyerekekkel, és hangosan kértem Istent, hogy áldja meg az én kis bevételemet, mire a bőbeszédű 4 éves kisfiúnk beleszólt: “úgy érted, ahogy az Úr Jézus megáldotta az öt kenyeret és a két halat??”
Hoppá!
“…ööö…pontosan, Kicsim, pontosan úgy értem” – válaszoltam, miközben nagyokat pislogtam a meglepetéstől (vagy meghökkenéstől?), hogy hogy vágja a kicsi az igét az adott helyzetben.
Szóval, igen, mostanában rendszeres téma volt itthon a pénz, így vagy úgy.
Isten folyamatosan tanított minket ebben a helyzetben: bár ingoványos területen járunk a megszokott jólétünkhöz képest, de fontos tanulnivalóink vannak a jövőre nézve!
Egyik alkalommal le kellett ülnöm, mert Istennek mondanivalója volt a számomra – ezeket vetettem papírra:
  • az IGÉNY nem azonos a SZÜKSÉGLETTEL: a szükségletre reagálnunk kell, az igényre egyáltalán nem biztos!
  • ha igényeket elégítünk ki, annak vége nincs, és pazarlás a vége;
  • könnyen lehet, hogy szükségletek kielégítése úgyis lehetséges, hogy megnézzük, mivel rendelkezünk, és megvizsgáljuk, hogy hogy tudnánk úgy átcsoportosítani a javainkat, hogy ki tudjuk elégíteni a szükségletet: ezt nagyon körbe kell járni, mert mindenek előtt ez a gazdaságos!
  • ahhoz, hogy megfelelően tudjunk átcsoportosítani, meg kell fogalmaznunk, hogy mik számunkra a valódi ÉRTÉKEK:
    miket kell mindenképpen megtartani és miktől kell feltétlenül megválni.
…egyszer volt is egy képeslapom, évekig őriztem, mert ez állt rajta:
 “Ha eltávolítod a felesleget, helyet teremtesz az ÉRTÉKEK számára.”
Azóta ez a mottóm, próbálom így berendezni az életünket is…
Szóval ha a kályhától indulunk, komolyan el kell gondolkodnunk, hogy mit tartunk értéknek.
Erre legjobb, ha látást kérünk: mi értékes Isten szemében?
Mi az Ő elképzelése? – mert csak annak jó alárendelni mindent!
  • Ami Istentől van, az garantáltan értékes: ehhez kell meghatároznunk a funkciókat.
  • Az így meghatározott funkciók megvalósításához mérjük fel a  (valós!) szükségleteket.
  • Készítsünk mérleget, hogy ezen szükségletek betöltéséhez mi áll már rendelkezésünkre, mitől kell megválni, mert felesleges, és mire kell majd valóban költeni.
Ami Isten előtt értékes, az fog megállni, a saját tervéhez pedig ki is rendeli az anyagiakat.
Jézus mondja:
...ke­res­sé­tek elő­ször Is­ten or­szá­gát és az ő Igaz­sá­gát, és ezek mind rá­adá­sul meg­adat­nak nek­tek. 

(Mt 6,33)
 Thökölyi Réka

Virágok között

Nemrégen valaki azt mondta, hogy rossz az istenképem.

Úgy éreztem övön aluli az ütés, ezért, az jutott eszembe, hogy szerintem meg neki rossz az istenképe, és hogy majd imádkozom érte. Hogy is lehetne rossz az istenképem, mikor már annyit dolgoztam rajta? Egészen úgy érzem, már jól ismerjük egymást, igaz, az életem néhány területére nem kíváncsi.

Mondjuk úgy: közömbös. Ami nem olyan nagy baj, mert elvégre nem az a célja Istennek, hogy lelki kiskorúságban tartson, hanem hogy felnőjek, és hogy tudjak úgy élni, hogy ne legyen mindig az, hogy engem kell tutujgatni. Nem kell minden pisszenésemre odarándulni, hogy Jaj mi van?! Ez így van rendjén. Lehet Isten bizonyos kérdéseimmel szemben közömbös.

Próbáltam nem nagy ügyet keríteni a dolognak, mégis fájt, hogy tanácstalanul vergődök, próbálkozom józanul, igyekszem logikusan, s amikor arra gondolok, bárcsak Isten mondana valamit, akkor eszembe jut, hogy jaaa, Ő ebben most közömbös. Ez Őt nem érdekli. Ez az örökkévalóság szempontjából teljes mértékben jelentéktelen. Valóban az, csak hogy én most nézek vele szembe, és nem tudok mit kezdeni a helyzettel, magammal, és azzal a gondolattal, hogy Isten közömbös, mikor én segítségre szorulok.

Vegyetek példát a liliomokról, hogyan nőnek: se nem fonnak, se nem szőnek. Mégis, mondom nektek, hogy Salamon dicsősége teljében sem volt úgy felöltözve, mint egy ezek közül. Ha tehát a mezőn a füvet, amely ma a mezőn zöldell, holnap a kemencébe kerül, Isten így öltözteti, mennyivel inkább titeket, kishitűek. Lukács 12:27-28

A nagy Vagyok, kezébe veszi a kis virágokat, és szirmonként díszíti fel őket.
Különböző színekkel fest íveket, szeplőket a szirmokra, apró árnyalatokkal teszi gazdagabbá a szépet.
​Válogat a levélformák között, míg elkészül a műremek.

Pedig mi ez, az örökkévalóság szempontjából?

Nyúl Sára

„Akkor hát beszéljünk a szexről – vagyis arról, hogy nincs szex.”

Sokat gondolkodtam azon, hogy leírjam-e nektek a következőket, és ha leírom, akkor hogyan írjam le.  Egy majdnem bukás történet egy igen kényes témában.

Azt már tudjátok, mert már írtam róla nektek, hogy milyen nehéz a társtalanság, és maga a párválasztás is. Nem titok, sohasem volt barátom, azt az igen hosszú „kapcsolatot” kivéve, ami általános iskolában volt és tartott majdnem 2 hétig. Még senki nem ment velem végig az utcán kézen fogva, még nem csattant el az első csók sem. Idén már inkább közelebb leszek a 30 éves korhoz, mint a 20-hoz. Nagyon vágyom már arra, hogy megleljem a társam, nem csak érzelmileg, hanem fizikailag is. Ezek természetes érzések, vágyak és szükségletek.

Magány, kilátástalanság és teljes megkeseredés, perlekedés Istennel. Ilyen lelki állapotban mentem el egy olyan találkozóra, ahol több ismerősöm is volt. Nem volt kedvem elmenni, de gondoltam végre egy üde színfolt a komor hétköznapokban. Jól esett a beszélgetés, a humoros csipkelődés, hallani, hogy kivel, mi történik, na és persze egy személy kitüntetett figyelme is igen-igen imponáló volt.

Mielőtt folytatnám a történetet, egy kis kitérő a témában. Előadásokon vagy igehirdetéseken, ha a szexuális bűnökről vagy pornográfiáról beszélünk, általában a fiúk kerülnek előtérbe, nekik címezik az üzenetet. Nem jártam utána, nem gyűjtöttem kutatásokat, de úgy látom és tapasztalom, hogy ez már nem csak a férfiak kísértése. Mi nők ugyanúgy érintettek vagyunk, főleg a mai társadalomban. Nézzük meg a filmeket és sorozatokat, ma már nagyon ritka az, ha nincsenek benne konkrét szexjelenetek; megkockáztatom, már nem is tudják úgy eladni a filmeket, hogy nincs benne szex és nem csak utalás rá. Ezek a jelenetek pedig beépülnek, ott vannak és alattomosan előjönnek képzeletünkben.

Kanyarodjunk vissza. Milyen érzés, amikor rájössz, hogy „úgy” kellesz valakinek? Jó, nagyon jó… és rendkívül veszélyes. Nem könnyű kimondani sem, de azon az estén semmi más nem tartott vissza, csak és kizárólag a belém nevelt erkölcs és tanult hit, amiért így utólag már nagyon hálás vagyok. Egy okos, kedves és jóképű fiú végre akar, kellek neki, mint nő. Az, hogy az égvilágon semmi nem történt, az nem az én emberfeletti erőmnek köszönhető. A történtek után megkérdőjeleződött az, hogy érdemes – e várnom, hiszen semmi előrelépés nem történt az ügyben, és végre itt van valaki, aki egyszer életemben mert  kezdeményezni, aki vonzódott hozzám fizikailag is, aki úgy néz rám és próbál megérinteni, ahogy még senki.

Elbizonytalanodtam. Évek óta tartó imádság a társ iránt, és még mindig semmi, mintha Isten csak játszana velem: „na még egy kicsit szenvedjen, jó kis játék ez.” Nem csak lelkileg voltam kiégve, de fizikailag is, de szerintem ezt a részét nem kell magyaráznom, már a fent leírtak után sem.

Elméletben minden megy, a kitartás, az odaszánás, az önmegtartóztatás, minden. Elméletben az is teljesen logikus, hogy miért érdemes várni házasság előtt. Döntésem, melyet oly könnyedén hoztam meg évekkel ezelőtt, megpróbáltatott. Csúfos kudarcot vallottam. Nem azért, mert történt volna bármi is, hanem azért, mert megkérdőjeleztem Isten jót akar és jót tervez nekem.

Kifáradt és kiégett szívvel mentem egy női alkalomra, ahol a következő Igéket kaptam válaszul kiáltásomra:

„Boldog ember az, aki nem jár a bűnösök tanácsa szerint, nem áll a vétkesek útjára és nem ül a csúfolódok székére, hanem az ÚR törvényében gyönyörködik és az Ő törvényéről elmélkedik éjjel-nappal. Olyan lesz, mint a víz mellé ültetett fa, amely idejében megtermi gyümölcsét és nem hervad el a lombja. Minden sikerül, amit tesz. Zsoltárok 1:1-3
„Nem a lovak erejében leli kedvét, nem a férfi izmaiban gyönyörködik. Az istenfélőkben gyönyörködik az Úr, azokban, akik szeretetében bíznak.” Zsoltárok 147:10-11

Meg kellett hoznom a döntést: a paráznaság szellemiségét el kellett vágnom, le kellett tennem Isten elé mindent. El kellett döntenem, hogy Isten jó, hogy szeret, hogy velem van, hogy érdemes az Ő parancsolatait követni.

Nem tudom, hogy neked is volt-e már hasonló élethelyzeted és próbatételed. De egy dolog, ami fontos, amire csoportvezetőm is felhívta a figyelmet: Jézus mindenben kísértést szenvedett! A mindenben, azt jelenti, hogy a szexualitás terén is! Tehát érti és tudja min mész keresztül. Ne félj Neki elmondani és ne félj Tőle erőt kérni!

Egy kis adalék: a női alkalom előtt mindig imádkoznak név szerint a résztvevőkért. Meg is jegyeztem magamnak, már nem is emlékszem pontosan miért, hogy úgy örülnék, ha valaki a kedvenc virágomat adná nekem ajándékba. Szép más virág is, de a tulipán… az a valami. Első alkalommal 3 évvel ezelőtt az Igekártyán egy szál lila tulipán, a következő alkalommal már egy egész tulipán-mező. A mostani alkalommal csinos ruhák és más pipere-holmik voltak a képen. Gondoltam, jól van, nincs tulipán, de igazán nőies a kép, aminek a hátoldalára az Ige volt írva. Nem baj, ez is nagyon szép… csak egy kicsit kellett a szememmel jobbra néznem: ott voltak a tulipánok vázákban!

Ha Isten ilyenről is gondoskodik, hogy ne gondoskodna másról is! 🙂

Kapitány Anna

Életünk képe

Koromtól eltérően, elég régi vágású nő vagyok. Mindig is, koravénnek éreztem magam. Még csak két éve mondhatom magamat szülőnek, de ennyi idő is rengeteg kérdést felvetett bennem. Talán a legrémisztőbb ebben az egész szülői szerepben az, hogy a gyermekeink néznek, figyelnek minket, és lemásolják azokat a példákat, amiket mi adunk át. Mindezek közben, hamar rájönnek, hogy milyen viselkedés mögött, milyen mögöttes tartalom van.

Gyülekezetünk kb. két éve indított egy óvodát, akkor egy TV riport keretén belül is megfogalmazta a lelkipásztorunk, hogy az egyik alapigazság, amit gyülekezetünk képvisel az, hogy: a gyerek számára a legtöbb, amit adhatunk az a jó házasság, megfelelő értékrenddel. Úgy gondolom, a szülő kapcsolata egyrészt a házastársak egymást közti kapcsolatáról, másrészt a környezetével való kapcsolatról szól.

Itt fontos megemlíteni a beszédet. Az, ahogyan egymással beszélget a két szülő, példa értékű a gyermek számára. Mit tanítok meg a beszédemmel a gyermekem számára? Azt, hogy egymásnak fontosak vagyunk? Azt, hogy tiszteljük egymást? Azt, hogy hallak, de nem hallak meg? Bevallom, van hogy egyszerre beszélget velem a férjem és a kislányom, miközben én főzök. Ilyenkor csak bólogatni tudok, mert annyira eloszlik a figyelmem, hogy nem tudom meghallani, csak hallom, hogy beszélnek hozzám. Milyen sokszor tanítom arra a gyereket, amire nem akarom!

Az egymás közötti kommunikáción túl, egy másik pillér a közös hitbeli alap. Néhány hete férjem egy elöljárói hétvégén volt, amiről nagyon lelkesen jött haza. A gyülekezetünk jövőjével kapcsolatos kérdések miatt vonultak el gondolkodni, imádkozni. Isten meghallgatta Őket, és ebben a néhány napban látást adott számukra. Ez a látás pedig, felforgatja a megszokott családi életünket. Hát, nem voltam egyből lelkes. Természetesen, átgondoltam, megvizsgáltam az elmúlt napok üzeneteit, és arra jutottam, hogy Isten engem is ebbe az irányba vezetett egész idő alatt. Így, közös nevezőre jutottunk. De, miért mesélem ezt el? Mert, a gyermekeink figyelnek minket. Kell, hogy tudatosak legyünk viselkedésünkben, értékrendünkben. Isten Igéje értékrend a családodban? Van-e közös hitbeli alapotok? Vannak-e hit lépéseitek, amiket láthatnak a gyerekeitek?

„Mert aki felmagasztalja magát, megaláztatik, és aki megalázza magát, felmagasztaltatik.” Máté 23:12

Gyermekeink tőlünk tanulják meg, hogy az Isten VALÓSÁG. És, ha ezt átgondoljuk, beláthatjuk, hogy mindazzal, amit teszünk, vagy nem teszünk, a jövőre készítjük fel Őket, hogy amikor mi már nem leszünk, akkor is legyen egy Isten, akire támaszkodhat.

Lombos Andrea

Két fillérem, kenyerem és öt halam

Miért jó valakinek, ha a cikkeid olvassa? Kaptam a kérdést egy barátomtól, úgy teljesen kontextuson kívül, váratlanul.

Minden kritika halvány jelenlétére is érzékeny lelkem, adott valami bizonytalan választ, és napokig őrlődött. Vajon abba kéne hagynom az írást? Vajon mérgezem az embereket, vagy untatom őket a jelentéktelen életem jelentéktelen eseményeivel? Többet jelentene nekik, ha nem is írnék?

Ezek a kérdések gyötörtek, míg nem átsírtam egy éjszakát, és azt mondtam:

Nem vagyok teológus, lelkész vagy misszionárius, aki a nagy és lehengerlő gondolataival vezeti az embereket Istenhez…

Nem is osztogatok szórólapokat az utcán idegeneknek, nem sütök tortákat jókékonysági rendezvényekre, nem utalok hatalmas összegeket missziós utakra…

Ezek közül egyiket sem csinálom, mert nem tudnám, nincs hozzá eszközöm. Ezekkel nem tudnék senkit közelebb vinni Istenhez.

Nincs akkora élettörténetem, mint Kalkuttai Teréznek, vagy olyan istenélményem, hogy megkeressenek a médiából és csodáról tudjak nyilatkozni.

Azt a keveset tudom csak adni, ami van. Lehet, hogy egy nap (és remélem is) bölcsebb leszek, jobban hasonlítok majd Jézusra és a bizonyságom többet fog érni, mint most.

De úgy döntöttem ezt a keveset megosztom azzal, aki elfogadja. S ha útszélre, kövek vagy bogáncsok közé hullik a mag, én nem bánom. Azért vagyok, hogy oda adjam a két fillérem, elmenjek a további mérföldre, elmondjam én hol találtam az élő vizet.

Ettől többet nem is kér tőlem Jézus.

Hány kenyeretek van? Bármennyi legyen, ha Elém hozod engedelmesen, annyiból lakik jól, mindaz, akit rád bíztam. – Máté 15:35-38

Fel munkára!

Nyúl Sára

Futásomat elvégeztem volna…

Újév este nem kívántam se igeverset húzni, se koccintani, se semmit. Úgy intéztem a soraim, hogy egyedül legyek és már 19-kor lefeküdtem aludni.

Nem akartam elkezdeni az új évet.

Úgy éreztem azokat a sebeket, amiket találtam magamon, kezeltem annyira, hogy egész jól legyek. Szolgáltam annyit, hogy év végére ne korholjam magam, foglalkoztam annyit másokkal, hogy azt mondjam, ez sokkal több volt, amit tavaly képes lettem volna csinálni, elvállaltam feladatokat, amikhez kicsinek éreztem magam. Egy szóval elégedett voltam a teljesítményemmel, a történtekkel.

A nehéz éveket könnyebb elengedni. A szenvedésből jó kicsit a reménység felé pillantani, megpihenni a gondolatba, hogy úton a szabadulás.

De a szép időszakokra hogyan lehet rácsukni az ajtót?

Én becsuktam a szemem, és mondtam Istennek, azt hiszem futásom elvégeztem, amit tudtam már odaadtam, szerintem én már ennél nagyszerűbb életet nem tudok élni. Ha most lenne vége, akkor mondhatnám, hogy boldog volt és értelmes.

Hallod benne a félelem hangjait?

  • Arra ugyan rájöttem, hogy nem másoknak megfelelve kell döntenem az életem felől, de felelősséget nem vállalok, annyira hogy ténylegesen döntsek is. Ebben az évben útelágazás.
  • Az rendben van, hogy hűségesen befejezem az egyetemem, de mit fogok dolgozni?
  • Az szép, hogy eddig az egyetemi misszióban volt helyem, de a szolgálat átadás után, mi van?

Úgy éreztem ezekkel megküzdeni nincs erőm.

Nem nagyon bízok Istenben, úgy a jelenben. Inkább úgy utólagosan, mint Márta (hogy majd a végén jön a happy end, (de most mi van?!)). Hogy bölccsé váljak az nagyon hosszú idő, és az út kudarcokkal van kövezve, a kudarctűrésem meg gyatra.

Persze, hogy lelépnék már a Mennybe! Minek itt botorkálni, mikor vár a nagy lakoma, Isten jelenléte, angyalok, ahol se könny, se fájdalom. Hát már indulok is!

Arra vágyom, hogy ne múljon ennyi minden rajtam.

Nem vitt el Jézus Szilveszter éjfélkor, és később se. Írom ezt a történetet, hátha tanulhatunk belőle:

  • Nem kéne, hogy a kudarctól való félelem motiváljon arra, hogy haza menjek a Mennybe.
  • Amíg élek, beszélhetekek arról a szeretetről, ami azt mondja erőtlenül vagy erős, a kudarcaid lehetnek Isten dicsőségére, Aki ezek ELLENÉRE is hajlandó volt érted menni, meghalni, feltámadni és rád bízni az evangélium terjesztését.
  • Ha Isten engedi, hogy döntsek bizonyos kérdésekben, akkor képesnek tart arra, hogy jól döntsek. Magam terhelem azzal, ha félek és halogatok dönteni. Ezek biztosan nem segítenek!
  • Isten tudja, milyen terheket szab ránk. Nem csak a szabásukkor van velünk, hanem viselésük közben is.
  • A hibázás elkerülhetetlen. A hibákból való tanulás rajtunk múlik.
 „Jöjjetek közel hozzám mind, akik elfáradtatok és nehéz terheket cipeltek! Én megnyugvást és pihenést adok nektek. Azt az igát vegyétek fel, amelyet én adok rátok. Tanuljátok meg tőlem, hogy én szívből szelíd és alázatos vagyok: akkor lelketek megnyugszik és felüdül. Mert az az iga, amelyet én teszek rátok, kedves és gyönyörködtet. Az a teher, amelyet én teszek a vállaitokra, könnyű.” Máté 11:28-30

Istenem, köszönöm, hogy fejlődőképes vagyok. Köszönöm, hogy nem minden rajtam múlik, bár van, ami igen. Mert szabadságra szabadítottál! Bocsásd meg, hogy kevéssé bízom csak Benned, pedig hiszem, hogy Úr vagy minden felett. Segíts, hogy megértsem, hogy az én életem jelen kérdései felett is. Adj bölcsességet, hogy kiigazodjak életem felett! Hálát adok azért, hogy a teher, amit adni akarsz kedves, gyönyörködtet, és könnyű. Nem azért könnyű, mert nincsen súlya, hanem mert Te is hordozod!

Nyúl Sára

Szól-e hozzánk Isten?

“Én engedelmeskednék, csak hozzám nem szól Isten. Nekem nem mondja meg, hogy melyik egyetemre jelentkezzek, hogy lesz-e hívő férjem, hogy váltsak-e munkát. Bezzeg a régieknek! Könnyű úgy felvinni Izsákot feláldozni, ha Isten hallható hangon azt mondja, hogy ezt kell csinálni! Nem kell találgatni, hogy Isten szólt-e, vagy én gondoltam. Nem, régen kerek-perec megmondta, hogy mit kell csinálni – így én is engedelmes lennék. De most? Egyáltalán minek engedelmeskedjek? Annak, amiről feltételezem, hogy talán Isten mondhatta? Erre tegyek fel mindent? Ezért hozzak áldozatot?”

Komolyan? Régen szólt Isten, most meg nem? Régen tisztán lehetett hallani, most meg tippelgetünk? Akkor nézzük ezt meg kicsit közelebbről.

Vegyük Jóbot. Volt Bibliája, gyülekezete, ki volt-e rá töltve a Szentlélek, volt-e kegyes felesége, rendelkezésre álltak-e tanítások Isten hűségéről? És a legfontosabb: szólt-e hozzá Isten hallható hangon, a betegségét megelőzően? Nem. Egyik sem állt rendelkezésére, és nem szólt hozzá Isten. Ehhez képest ő milyen volt? Engedelmes. Kegyesen, becsületesen élt, félte Istent, kerülte a rosszat. Odafigyelt arra, hogy gyermekei bűntelenek legyenek Isten előtt, Istennek tulajdonította vagyonát, elkötelezte magát a teljes szexuális tisztaságra (“szövetséget kötött a szemével”). Mit csinált, amikor sorra, egymás után elveszítette a teljes állatállományát, szolgáit, az összes gyermekét és az egészségét? Elismerte, hogy Istentől van minden, ezért mindenhez joga van, majd áldotta Isten nevét. Szólt hozzá Isten a nyomorúságában? Nem. Tudta, hogy miért történt vele mindez, mi az oka és célja? Nem. Tudta, hogy véget ér-e valaha, és ha igen, mikor? Nem. Isten nem szólt hozzá. Nem tudott bátorító zsoltárokat olvasni, sőt a barátai és felesége is csak tetézték szenvedését. Nem ismert olyanokat, akik már keresztülmentek hasonlón. Pünkösd előtt kétezer évvel, nem élt benne a Vigasztaló. De Jób hűséges és engedelmes maradt. Kiöntötte szívének teljes keserűségét Isten előtt, de nem támasztott feltételeket az engedelmességhez.

Vagy nézzük meg Józsuét. A legelső alkalom, amikor Isten hozzászólt, az volt, amikor átvette a nép vezetését. (“Légy erős és igen bátor!”) De ekkor ő már legalább 60 éves volt, és egészen addig nem szólt hozzá Isten. Hozzád szólt bármikor az elmúlt 60 évben? Akkor lekörözted Józsuét. Ő úgy volt hűséges és engedelmes, hogy Isten nem szólította meg. Úgy volt bátor, amikor felmérték Kánaán földjét, hogy nem élt benne a Bátorító. Úgy szállt szembe a többi kém véleményével, hogy nem ismerte azokat az igéket, hogy “Keskeny az az út…” és “Így üldözték a prófétáimat is…”. Tudta, hogy Isten a népének ígérte Kánaánt, és ezért nekik is fogja adni. Ez elég volt neki az engedelmességhez. Nem mondta, hogy “Uram, add nekem személyesen ezt az ígéretet”, vagy “Ha hallhatom a hangodat, akkor megteszem, amit kérsz”.

Jézus azt mondta, hogy ha megtartjuk parancsolatait, akkor megmaradunk szeretetében. A Biblia TELE van parancsolatokkal, felszólításokkal. Nem kell Istennek külön szólnia hozzánk, hogy engedelmeskedni tudjunk. A hitünk Róla szól, Ő pedig világosan kijelentette magát. Az, hogy folyton mindent mondjon meg előre, különben nem csinálunk semmit, senki másról nem szól, csak rólunk. Én vagyok a fontos. Én mit hallottam Istentől. Engem vezet-e? Hozzám szól-e? Ez nem véletlen az Én-vallás, a kereszténység helyett?

Jézus azt mondta, hogy ne menjen le a nap a haragunkkal. Ha haragszunk valakire, Istennek külön kérvényt kell benyújtania, hogy ránk is érvényes legyen, hogy meg kell bocsátanunk? Komolyan? Isten azt mondta, hogy tiszteld apádat és anyádat. “Igen, de Isten nem tudta, hogy az én szüleim (apósom, anyósom) milyenek.” Ja, Isten nem tudta? Az más. Jézus azt mondta, hogy kérjetek. Kitartóan. Jakab hozzáteszi, hogy kétség nélkül. “De én már kértem, és nem történt semmi. Most kérjem még? Nem érzem, hogy meghallgatja az imámat.” Hol van az a Bibliában, hogy azt kellene éreznünk, hogy Isten meghallgatja az imánkat??? Ilyen kitétel csak az Én-vallásban szerepel.

Nem olvasunk arról sem, hogy Isten szólt volna Mózes szüleihez, hogy rejtsék el a gyermeket, és tegyék vízre. Nagy eséllyel, egész életükben, egyszer sem szólította meg őket. De volt bölcsességük, bátorságuk, reménységük. Akkor még nem is sejtették, hogy népük valaha élt legnagyobb prófétáját teszik Mózes-kosárba – isteni felszólítás nélkül.

Ehhez képest most abban a korban élünk, amikor Isten minden hívőre kitöltötte a Lelkét! Mindannyiunkhoz szól! Meggyőz bűnről, igazságról, bátorít, vígasztal, prófétál rajtunk keresztül, megtermi gyümölcseit. Legutóbb két nappal ezelőtt szólt hozzám Isten olyan egyértelműen, hogy teljesen máshogy álltam fel az imából, mint ahogy leültem. De ez nem azt jelenti, hogy amikor nem szól, akkor ne kellene engedelmeskedni. Sőt! Ahhoz szól, aki engedelmeskedik. Az első feltétel a bűnvallás. Enélkül lehetetlen békességben lenni Istennel. Ha nem azzal fordulok Istenhez, hogy “neked van igazad, nem nekem, teljesen megadom és feladom magam”, akkor miért szólna, vagy kihez szólna? Egy Én-vallást gyakorlóhoz? A második feltétel az engedelmességre való hajlandóság. Ha annak nem engedelmeskedem, ami a Bibliában van, minek mondjon bármi mást? Azért, mert most jól jönne, ha elárulná, hogy tovább folytatódik a drágulás az építőiparban, vagy lejjebb mennek az árak? Az Én-vallás templomában érdemes érdeklődni, ott pont ilyesmivel foglalkoznak…

Hatalmas kincs, hogy Isten szól, hogy lehet Őt keresni és a hangját hallani. De az engedelmességhez nincs szükség arra, hogy minden kérdésünkre választ kapjunk. Arra van szükség, hogy szeressük, és megtartsuk a parancsolatait.

Balogh Piroska

Az igazi élet

„Ti már tiszták vagytok az ige által, amelyet szóltam nektek.“ János evangéliuma 15:3

A lassan megszokottá váló új évre való tekintettel idén is választottam mottót, János evangéliumának az egész tizenötödik részét, mely összefoglalva így hangzik: maradjatok meg a szeretetben. 
A választás egy egészen hétköznapi helyzetből indult amúgy, egy ajándékboltban láttam még az ősszel egy pici tálcát, amelyen az állt, hogy stay in love. Nagyon tetszett, meg is akartam venni, de aztán visszaraktam a polcra, utána mégis a kosárba tettem, mégis, mégse, mégis, mégse, végül otthagytam, amit a mai napig bánok. Az üzenetet viszont viselem a szívemben, a kezemben, a szememben.

Van egy barátnőm, akinek már hosszú ideje nehézségei vannak, tőle hallottam a gondolatot, hogy majd, ha kicsit könnyebb lesz az élete, újból közeledni fog Istenhez. Csak előtte még rendbeteszi összekuszálódott dolgait. Egy másik barátnőm pedig azon töpreng, talán ideje lenne megkeresztelkedni így tizenöt évvel a megtérése után. De mivel még nem érez erre különösebb késztetést, megvárja, míg ez valamilyen formában megérkezik. Vagy itt vagyok én, a saját kimondott vagy kimondatlan elképzeléseimmel, hogy majd, ha egyszer igazán példaértékű lesz az életem, teszek valami nagy dolgot Istenért. Majd ha az Úr szól hozzám,  talán végre felismerem, mire is hívattam el az életben.

Kicsit olyan ez, mintha folyton váróteremben ülnénk, mintha arra várnánk egy életen át, hogy történjen valami, ami után végre elkezdődhet az igazi élet.

S most olvasom a szép új évem mottójául választott részben, hogy a szőlősgazda megtisztítja a szőlővesszőket, gyümölcstermés céljából. Olvasom azt is, hogy mi már tiszták vagyunk, az Ige által. Mint ahogy amikor Fülöp is azt kéri Jézustól, hogy mutassa meg nekik az Atyát, és az elég lesz – a válasz valahogy így hangzik: de hát Fülöp, ti már ismeritek az Atyát!

Úgy szeretem ezt az igerészt, máris annyi mindent tanultam belőle.

Például azt, hogy az igazi élet most van. Már elkezdődött. Amire várok, már itt van, már láttam, csak esetleg nem ismertem fel. Isten már réges-rég szól hozzám, de lehet, hogy nem hallom a hangját, vagy nem figyelek igazán oda. Már megtisztultam, a gyümölcsök már teremnek.

Végtelenül vigasztaló számomra a gondolat, hogy nem kell teljesítenem semmi különlegest, amúgy sem tudnám pontosan, mi is lenne az.

Elég tudnom: már régóta ott vagyok a szeretetben.

S elég tudnom: mint ahogy eddig is, továbbra is, csak meg kell maradnom benne.

Prodán Márta

Elfojtott harag

Vannak időszakok, amikor úgy érezzük, révben van az életünk. Jó felkelni, munkánkat is hálaadással tudjuk elvégezni, és haza érve családi kiegyensúlyozottság vesz körbe.

Ezek azok az időszakok, amikor még önmagunkról is el tudjuk hinni, hogy bűneinket felszámolva, igaz emberek vagyunk, akik Isten áldásában élik hétköznapjaikat. Az a pillanat, amikor ezt egy kicsit is el hisszük, villanásnyi idő alatt átrendezi a sakktáblát, és a legerősebb figura a leggyengébbé válik. Miért lehet ez? Hasonlóan Jézushoz, aki átszegezett kezét mutatta Tamásnak, mi is hordozzuk a sebeink, tüskéink helyét. Ez a Gonosz számára mindig is egy kiskapu lesz, talán ezért figyelmeztet Isten Igéje:

„Ne győzzön le téged a rossz, hanem te győzd le a rosszat a jóval." Róma 12,21

Megeshet, a napi kimerülésnek köszönhetően, hogy nem jó buszra ülünk fel, és csak a harmadik vagy a negyedik megállóban vesszük észre, akkor tudatosul, hogy nem jó irányba haladunk. És akkor döntenünk kell, vagy haladunk tovább a figyelmetlenül választott úton vagy pedig kiszállunk, és visszafordulunk. Döntünk. Könnyű dolgunk van, mert van bérletünk, nem kell egy újabb jegyet vásárolnunk. Leszállunk, visszatérünk eredeti indulási pontunkhoz és most már tudatosabban újra választjuk azt a buszt, amivel nekünk a helyszínre kell érnünk.

Azok a pillanatok, amikor lelki elkényelmesedésünkben Isten megengedi, hogy egy kis kaput feltörve a Szétdobáló feltárja régi sebeink valóságát, krónikus haragunk, vagy bosszúvágyunk bűnét, tulajdonképpen abban segítenek, hogy tudatosítsuk azt, hogy hol vagyunk. Mire gondol ilyenkor a mai ember?
– Gyorsan változtassam meg a cselekedetem, lerendezem. De, Isten jelenlétében élni azt jelenti, éberen élni. Figyelni arra, ami most történik. Ezt viszont csak a létünk pusztájában tehetjük meg. Itt tudatosul az is, hogy hol vagyunk. Itt érnek meg bennünk az események. Felfedezhetjük, hogy életünk milyen irányba halad. Ráébredünk és döntünk. Irányt változtatunk. Nem csak külső változás történik. Mert megnyilatkozik bennünk az, aki van és cselekszik.

Közeledjetek az Istenhez, és Ő közeledni fog hozzátok.” Jakab 4,8

Néha csak szembe kellene néznünk magunkkal, és fohászkodni, mert Isten segíteni akar abban, hogy újra és újra kigyógyuljunk az elfojtott érzéseinkből.

„Fut a gyermek a labda után
leszegett fejjel, tűzpirosan,
se lát, se hall, csak egyre rohan.
Guruló labda lett a világ,
szüntelen űzi, hajtja a vágy,
száz utcán, téren,
ezer veszélyen,
millió anyai kétségen át,
gyönyörűszépen
s balga-bután
fut a gyermek a labda után…

Fut az ember az élet után…
Leszegett fejjel gyötri magát
kincseit egyszer csakhogy elérje,
kergeti álma, hajtja a vére.
Kenyér gurul a lába előtt,
vagyon gurul a vágya előtt,
hírnév, dicsőség álma előtt.
Rohan utánuk éveken át,
a fogyó úton, életen át,
száz utcán, téren,
ezer veszélyen,
millió isteni bánaton át, gyönyörű szépen
s balga-bután
fut az ember az élet után…

Fut az ISTEN az ember után,
mert mindent lát és szánja nagyon,
guruló szívét csakhogy elérje,
hogy fut utána, hull bele vére!
Ott fut az utcán,
ott fut a téren,
egész világon,
sok ezer éven,
sok mérhetetlen,
megérthetetlen,
keresztre írott szenvedésen át,
hulló Igével,
kiontott vérrel,
viszonozatlan,
mély szerelmével
fut az ISTEN az ember után…”
(Füle Lajos: Futás)

 

Lombos Andrea

Újévi üzenet röviden

"Testvéreim, én nem gondolom magamról, hogy már elértem, de egyet teszek: ami mögöttem van, azt elfelejtve, ami pedig előttem van, annak nekifeszülve futok egyenest a cél felé, Isten mennyei elhívásának Krisztus Jézusban adott jutalmáért." Filippi 3:13-14
Ez volt az egyik ige, amivel a 2018-as évnek nekivágtam. Mindezt azok után olvastam, hogy az elmúlt év hálaokait felsoroltam. Azon gondolkoztam, miért van az, hogy a jót is el “kell” felejtenem? Mert az, hogy a nehezet, a szomorúságot elfelejtem, elengedem, az érthető, hisz múltbeli terhek cipelésével nehéz vagy lehetetlen az előrejutás.
Na de, az áldások, sikerek, örömök dédelgetése sem jobb.
Ráébredtem arra, hogy elő-előfordult velem, hogy belekényelmesedtem a hálaadásba … s ez most kissé furcsán hangzik, de kifejtem: annyira hálás voltam, vagy örültem az áldásnak, hogy úgy éreztem minden rendben van, s kevésbé volt már meg bennem a késztetés arra, hogy újra és újra cselekedjek, szolgáljak, “le tegyek valamit az asztalra” (s ezt most értésétek jól), hisz már elértem a jót, már megalakult egy házicsoport a gyülekezetben, már ez vagy az a misszió is elindult, már megtért xy stb.

Tehát arra jutottam, hogy az év vége és/vagy eleje nagyon jó lehetőség arra, hogy az elmúlt időszak nehézségeit és örömeit is az Úr elé vigyem, majd azokat elfelejtve, úgy induljak neki az új évnek, mint egy teljesen tiszta lapnak egy füzetben. Hisz minden év új lehetőség arra, hogy Istenhez közelebb kerüljek, és Őt szolgáljam, utóbbi nem csak lehetőség, kötelesség is.
Nekem ezt mutatta meg az Úr most, neked mi volt az újévi üzeneted?
Dombi Mirjám