Páratlanság

Nem a karikagyűrű hiánya a legfájdalmasabb az egyedülállóságban és nem is ez motivál a párkeresésben. Nem az esküvő az elsődleges cél. Természetesen a szerelem megkoronázása és kiteljesedése az esküvő és a házasság, de nem ezeknek a hiánya a legrosszabb, hanem annak a hiánya, amit ez jelképez.  Az egyedülállóságban a társtalanság magánya a legborzasztóbb.

Egy – számomra – nagyon kemény év van mögöttem, egy olyan év, amikor semmi nem jött össze, amikor azt éreztem, hogy minden téren kudarcot vallok és semmiben nincs örömöm. Milyen volt az Istennel való kapcsolatom? Nagyon őszinte… nem kíméltem Őt, de ha már Vele nem lehetek őszinte, akkor senkivel sem. Az csak nehezebbé tette és teszi a helyzetet, hogy erről senki nem beszél, ez is felkerült a tabu-listára.

Most, kedves olvasó, neked is őszintén elmondom: nekem az egyedülállóság elmondhatatlanul, lélekszaggatóan, borzalmasan, irdatlanul… és most inkább megkímélve téged a fokozásoktól és cifrább kifejezésektől… nehéz. Ahogy írtam már, Istent nem kíméltem, a cifrább kifejezésektől sem. Bármikor kértem vagy kérdeztem nem volt válasz és nem volt magyarázat. Aztán már kérni sem kértem, csak kérdeztem szépen, ingerülten és végül dühösen. Hol volt az önbizalom, a bizalom és hit? Ugyan már, nem volt az sehol. „Akkor én most nem vagyok elég szép vagy vonzó? Nem vagyok elég okos? Szóval nem kellek senkinek? Másnak miért adod meg a társat, nekem pedig nem? Helló… én is itt vagyok!”

És akkor beszéljünk a szexről! Pontosabban, arról, hogy nincs szex. Ebben az időszakban sokszor megkérdőjeleztem magamban külső hatások miatt is, hogy egyáltalán normális vagyok-e, hogy várok a házasságomig. Mi van akkor, ha még éveket kell várnom? Tényleg évekig fogom kínozni magam?

Azt, a már-már gyűlölethez hasonló érzést, amit Isten iránt éreztem, inkább meg sem kísérlem leírni. A társtalanság mellett, ha ez önmagában nem lett volna elég, céltalanság és kudarcok tömkelege volt az életemben. Az érzést fokozták még a „jó tanácsok”, amik ilyenkor (legalábbis nekem) nem segítenek, csak rontanak a helyzeten, annak ellenére, hogy látom a jó szándékot mögötte.

Tudom, hogy sokaknak és talán neked is úgy tűnhet, hogy ez a lány kétségbeesetten akar valakit magának, nehogy pártában maradjon, és ne maradjon le semmiről.

Nem erről van szó. Vágytam és vágyom a szerelemre, az elköteleződésre, arra, hogy segítőtársa lehessek valakinek.

Aztán jött a szabadulás.

Már harmadik alkalommal mentem el egy női alkalomra, ami hála Istennek már férfi alkalom is. Egy célom volt: az érzelmeim ellenére döntést akartam hozni Isten mellett, mert tudtam, hogy Nélküle még rosszabb lenne. Eldöntöttem, hogy elhiszem.

Talán furcsán hangzik, de meg kellett bocsátanom Istennek, a fájdalmat, a megválaszolatlan kérdéseket, az elutasítottságot. Aztán nekem is bocsánatot kellett kérnem Tőle, mert elutasítottam Őt, nem bíztam Benne, feladtam. Az Igevers, amit kaptam hatásos volt:

„Mert azt mondta nekünk: „Bizony, ők az én népem, fiaim, akikben nem csalódom!” Ezért szabadította ki őket az Örökkévaló minden szorult helyzetből.” Ézsaiás 63,8-9

Nem csalódott bennem Isten; nem, hogy nem csalódott, hanem azt mondja, hogy jó az, amit Ő teremtett. Önmagamban véve, páratlanul (is 🙂 ) értékes vagyok és reményteljes jövőt ad nekem, ad társat, megmutatja, merre kell mennem. Nem kell aggódnom.

Igen, vannak az egyedülállóságnak szép részei és igen, ameddig nincs meg a társ, addig is lehet teljes életet élni, emberileg és lelkileg fejlődni, művelődni. Eldöntöttem, hogy elhiszem, Isten a legjobbat akarja, ha még nem is tudom, miért így akarja. A párkapcsolat, a boldogság mellett, egyben az én felelősségem is lesz. Dönteni valaki mellett, hogy életen át vele leszek, bármi történjék.

Eldöntöttem, hogy elhiszem, Isten megadja a társamat megfelelő időben. Kitartok Mellette.

Kapitány Anna

“Páratlanság” bejegyzéshez ozzászólás

  1. Bátor vagy, hogy ezeket elmondtad. Bölcs vagy, és nem akár milyen bölcsességet kaptál, Istenét. Azt gondolom, hogy ennél nagyobb ajándékod nem lehet, amit a házasságodba vihetsz. Megbékéltél magaddal és ami ennél is fontosabb, megbékéltél Istennel.És ez bíz, minden értelmet felül múl. Házas vagyok már 15 éve és nagyon nehéz volt várni. De oly sok lánytestvért látok, akik a házasságtól várják a megoldást. Ez olyan teher egy férfi számára, ami kudarcra van ítélve és csalódás a vége. Isten helyét nem töltheti be senki. Örülök, hogy megharcoltad a csatát és győztél.

Szólj hozzá bátran!