Istentől ajándékozott

12 éve vagyok férjnél, és Isten 6 csodálatos gyermekkel ajándékozott meg bennünket. Szeretném nektek elmondani, hogy mennyire megtapasztaltuk Isten gondviselését, és kijelentését az elmúlt időszakban. Ötödik lányunk születése után, sokat beszélgettünk a férjemmel, hogy legyen-e még egy gyermekünk. Még az esküvőnk előtt megbeszéltük, hogy 6 gyermeket szeretnénk, de éreztük határainkat már az 5. után. Végül megimádkozva a dolgot, arra a döntésre jutottunk, hogy belevágunk. Nekem egy kérésem volt, ami eddig soha, hogy nagyon szeretnék egy kisfiút. Így elkezdtünk kisfiúért imádkozni. Csak 2 hónapot kellett várakoznunk. Rögtön tudtam, hogy Isten meghallgatta a kérésünket, és fiút adott nekünk. De a Sátán nagyon nem akarta, hogy a gyermekünk megszülessen, vagy egészséges legyen.

6 hetes terhes voltam, amikor a tavaszi szünet alatt az akkor 5 éves lányunkon kijött az övsömör. Már volt bárányhimlős 8 hónaposan, de erre akkor sem számítottunk. Persze várható volt, hogy a két kisebben is kijön a bárányhimlő. Tudtam, hogy ez a betegség nem annyira jó egy kismama számára, de úgy tanultam, hogy csak akkor veszélyes a magzatra nézve, ha a kismama még nem volt. Így nem aggódtunk. Pár nap múlva tényleg jelentkeztek a tünetek az akkor 4 éves Lizán, de mint utólag kiderült nem a bárányhimlő volt, hanem lepkehimlő. Írták, a terhesség elején vetélést okoz. Imádkoztunk. Másnap elkezdtem vérezni. Mivel két nap múlva mentem volna az orvoshoz, ezért nem mentünk be kórházba. A vérzés hamar elmúlt. Mi lélekben hazaengedtük a babát, és megköszöntük az Úrnak, hogy ha csak egy kis időre is, de a szülei lehettünk. Hétfőn az orvos megnyugtatott, hogy minden rendben van az EGYIK babával. A másik sajnos hazament. Hálásak voltunk. Mondta az orvos, hogy a másik petezsák majd fel fog szívódni, ne aggódjak, lehet még egy kis vérzés.

A legnehezebb babavárás következett. Nekem mindegyik lány panaszmentes volt, sőt a szülések sem voltak olyan vészesek. Vagy csak megszoktuk egy idő után? 😀

Szinte nem volt olyan nap, hogy ne lettem volna rosszul, vagy ne hánytam volna. Nagyon vártam a 12. hetet, addigra mondták, hogy jobb lesz. Lehet, hogy nem viselt volna meg ennyire, ha nincs mellette az 5 gyerek, a háztartás, és a munka. Mert igen, visszamentem részmunkaidőben dolgozni, egy pár hónapra, mert Isten visszahívott. Persze ezek a dolgok még inkább térdre kényszerítettek. Nemcsak a WC mellé…. Minden egyes rosszullétnél hálát adtam a fiamért. Habár lelkileg nagyon nehéz volt, az a sok negatív gondolat, amit az emberektől kaptunk.

Nyár elején, úgy félidő környékén kaptam egy álmot. Bent vagyunk a kórházban, 29. hetes vagyok, és sürgősségi császárral megszületik a kisfiúnk. Reggel felébredtem, és elmondtam a férjemnek. Kicsit megijedtünk, aztán minden este azért imádkoztunk, hogy ne így legyen. Teltek a napok, de nem lett békességem. Egyik éjjel a férjem álmodott. Szülni indultunk, már itt volt az ideje, 39-40. hét. Viszont nagy volt a baba, komplikáció lépett fel. Már majdnem megszületett, amikor mondták a férjemnek, hogy nagy baj van, döntenie kell. Mikor reggel elmondta, kérdeztem, hogy kit választottál? Mondta, hogy a babát. De ne akadjatok ki, nálunk valahogy ez a természetes. Nem tudnám megmagyarázni. Azt is mondta, hogy nagyon nehéz volt. Sokat beszélgettünk, imádkoztunk. Egyik reggel, azzal a meggyőződéssel keltem fel, hogy az én álmom valóra fog válni, bármit is teszek. Inkább készüljünk fel. Szóltam a férjemnek. Rám nézett, és ő is tudta. Szóval már csak pár hét volt hátra a 29. hétig, és az iskolakezdésig. Már három lányunk kezdte az iskolát, így sok mindent kellett összekészíteni. Minden ruhát, cipőt átválogattam, tanszereket bevásároltam, elkészítettem. A 27. hétre készen volt a három iskolatáska. Nem volt más dolgunk, mint várni. Persze csak néhány embert avattunk be az álomba, mert tudtuk, hogy nem mindenki értené meg. Nem volt szükségünk negatív szavakra.

A 28. héten, hétfőn teljes meggyőződéssel mondtam, az egyik barátnőmnek, hogy már csak pár nap. Este pedig mondtam a férjemnek, hogy most nem megyünk aludni addig, amíg nincs neve a fiúnak. A Donát nevet választottuk, mint utólag kiderült, azt jelenti, hogy az Úrtól ajándékozott.

A rosszullétek még mindig megvoltak, ehhez jött még, a fehérje a vizeletben, és a (nekem) szokatlanul magas vérnyomás. Szerda délután már 5-10 perces, de még rendszertelen fájásokkal ébredtem. Szinte vajúdtam, de volt valami nagyon rossz előérzetem, hogy valami nincs rendben. Készültünk bemenni, de csak este. Addigra viszont teljesen elmúlt minden. Így vártunk inkább. Éjfélkor ébredtem megint erre a fájdalomra, egy órát bírtam. Felkeltettem Petit, hogy menjünk. Anyósom jött át a gyerekekhez. Persze mire beértünk elmúltak a görcsök, de benntartottak megfigyelésen, és kaptam tüdőérlelőt. Peti hazament aludni. Délelőtt bejöttek mindannyian a kórházba. Megbeszéltük, hogy minden rendben van, másnap délután megyek is haza.

Éjjel kimentem wc-re, de már csupa vér volt minden. Azonnal felvittek a szülőszobába, ahol a vizsgálat után közölték, hogy akkor altatás, sürgősségi császár, mert elkezdett leválni a lepény. Időm se volt megijedni, kérdezték a baba nevét, hálát adtam, hogy megvolt. Hirtelen a saját álmomban találtam magam. Elképesztő volt megélni a valóságban is. Mondták, hogy szülés után azonnal elszállítják a babát egy másik kórházba, mert itt nincsenek felkészülve ennyire korababára. Kértem, hogy legalább egy fényképet csináljanak róla.

Mikor felébredtem, már a kórteremben feküdtem, bekötött hassal. Mellém tolták inkubátorban a kisfiamat, de sajnos nem sokat láttam belőle. Aztán elvitték. Kaptam róla egy fényképet, és mondták, hogy minden rendben vele, 800gr. Hűűűű, de pici. Mindenkit körbetelefonáltam, vagy smst küldtem, de erre nem emlékszem, biztos az altatás miatt. Peti azt hitte viccelek, amikor hajnali 3-kor felhívtam.

Péntek reggel Peti elment meglátogatni Donátot, csinált róla egy csomó fényképet, aztán elhozta nekem is. Felhívtam a kórházat, hogy mondjanak valamit róla. Azt mondták minden rendben van, még lélegeztetőn van, de stabil. Erős, nagy baba, 1300gr, 38 cm. Nem hittem a fülemnek. Kiderült, hogy valamit elszámoltak a szülésnél. Annyira jó volt hallani ezeket a jó híreket. Másnap délelőtt elmehettem én is megnézni. Azt mondta a doktornő, hogy előreláthatólag november elejéig (amikorra ki voltam írva) bent kell maradnia. És 3 óránként vihetek neki tejet…

Egy nagyon nehéz időszak vette kezdetét. Peti táppénzre jött, rendezte a lányokat, és a háztartást. A gyülekezetünk mindennap főzött ránk. Én pedig hol bent feküdtem Donáttal, hol itthonról jártam be hozzá. Egyik alkalommal, mielőtt hazaindultam volna a kórházból, mondták, hogy írjam alá a beleegyező nyilatkozatot, mert Donátnak vérátömlesztést kell kapnia. Ez volt az első kiborulásom. Este, mikor imádkoztunk, Isten ezt az igét adta vigasztalásként:

„meglátja a vért a szemöldökfán, és nem engedi, hogy bemenjen a pusztító a ti házatokba.” 2.Mózes 12:23

Meg vagyok győződve, hogy ott akkor Donát megkapta Jézus vérét, hogy meggyógyuljon. Rohamosan javult az állapota. Születése után 6 héttel, és 2 kilóval hazajöhettünk. 1 hónappal korábban, mint amit mondtak. Az orvosok is azt mondták, hogy igazi csoda, ami vele történt.

Azóta itthon vagyunk, szépen növöget,már majdnem 5 kiló, és 60 centi. Rengeteget mosolyog, gagyog. Már majdnem 5 hónapos, de még csak 2 lenne. Minden hónapban megyünk valamilyen kontrollra, de eddig mindent rendben találtak. A gyógyszereket is a felére csökkentették. Szóval, lassan, de biztosan haladunk. Az Úr napról napra erősít, mert nem könnyű!

Denke Péterné – Gabi

Szólj hozzá bátran!