Volt egy évem a világban – Távol Istentől

Nem züllöttem le, nem tivornyáztam, nem csináltam semmi gyalázatos dolgot, de ezek nélkül is lehet távol kerülni Istentől, sőt.

Amikor elköltöztem Budapestre már nagyon elegem volt a gyülekezetekből, a hívőkből és a konzervatív gondolkodásból. Hívő családban születtem, így teljesen természetes volt, hogy vasárnaponként imaházba járunk, van egy gyülekezet, amihez tartozunk. Halvány lila fogalmam nem volt, milyen a világban lenni, hiszen egy burokban nőttem fel, egy óvó-védő környezetben.

Elköltöztem, kerestem és találtam is magamnak új gyülekezetet, de bevallom őszintén, nem erőltettem magam annyira; eljártam, ha volt kedvem. Ifire is jártam egy darabig, de azt is nagyon untam és alig vártam, hogy hazamenjek végre. Mindig ugyanaz: dicsőítés, előadás, dicsőítés és utána beszélgetés, már ha van kivel beszélgetned és nem állsz egyedül a sarokban ismerősöket vadászva. A dicsőítés? Mintha minden egyes dalt ugyanarra a dallamra írtak volna és az volt az érzésem, hogy fél órája ugyanazt az egy számot játszanák a kreativitás teljes hiányával megírt dalszövegekkel.

Közben azért az élet ment a maga útján örömökkel, sikerekkel és szenvedéssel. Aztán egyre több szenvedéssel, magánnyal, páratlansággal, amiről már írtam nektek egyszer. Egyedül maradtam. Volt a munkahelyemen közösségem, kollégáim, akiket szerettem és a mai napig szeretek, de valami hiányzott. Mindeközben a hitemmel kapcsolatban mindent megkérdőjeleztem, amit addig tanultam és hittem (Tényleg érdemes várni a házasságig? Tényleg hívő társ kell nekem? Szeret egyáltalán engem Isten úgy, ahogy vagyok, azzal a személyiséggel, amim van? A hívők sem különbek a nem hívőktől?); a belém nevelt és tanult erkölcs tartott meg.

Aztán csalódtam a világban és abban, amit nyújt. Valamilyen szinten nagyon örülök, hogy eljött ez a pont, hogy ezt tudom mondani. Nem vagyok egy túlzottan szociális ember, de azért igénylem a közösséget, olyan közösséget, ahol társaimmal alapjában véve hasonlóan gondolkodom az élet fontosabb területeiről. Na, ez a világban nincs meg, mert más alapokon élünk. Félreértés ne essék, nem szidni és lehúzni akarom a nem megtért embereket, értékesek és fontosak, egyáltalán nem rájuk szeretném helyezni a hangsúlyt ebben a cikkben.

Rájöttem, hogy még mindig jobb tartozni egy gyülekezetbe és szolgálni Istent, mint sehová sem tartozni és semmit sem csinálni. Egy év után a velencei konferencián volt közösség élményem és tudtam úgy igazán dicsőíteni. És igen, még mindig zavar, ha egy éneket 10 percig éneklünk, és jó lenne, ha kicsit kreatívabb dalszövegek születnének, ha több hangszer és stílus jelenne meg a dicsőítésben, de ezek másodlagosak.

Kellenek az imatársak, kell az, hogy hívőkkel együtt beszélgessek és megosszam az élményeimet, a harcaimat és a boldogságomat.

Kell egy olyan hely, ahol épülhetek és építhetek, kell a közösség és kell a gyülekezet, ahol az alap: Isten

Kapitány Anna 

Szólj hozzá bátran!