Virágok között

Nemrégen valaki azt mondta, hogy rossz az istenképem.

Úgy éreztem övön aluli az ütés, ezért, az jutott eszembe, hogy szerintem meg neki rossz az istenképe, és hogy majd imádkozom érte. Hogy is lehetne rossz az istenképem, mikor már annyit dolgoztam rajta? Egészen úgy érzem, már jól ismerjük egymást, igaz, az életem néhány területére nem kíváncsi.

Mondjuk úgy: közömbös. Ami nem olyan nagy baj, mert elvégre nem az a célja Istennek, hogy lelki kiskorúságban tartson, hanem hogy felnőjek, és hogy tudjak úgy élni, hogy ne legyen mindig az, hogy engem kell tutujgatni. Nem kell minden pisszenésemre odarándulni, hogy Jaj mi van?! Ez így van rendjén. Lehet Isten bizonyos kérdéseimmel szemben közömbös.

Próbáltam nem nagy ügyet keríteni a dolognak, mégis fájt, hogy tanácstalanul vergődök, próbálkozom józanul, igyekszem logikusan, s amikor arra gondolok, bárcsak Isten mondana valamit, akkor eszembe jut, hogy jaaa, Ő ebben most közömbös. Ez Őt nem érdekli. Ez az örökkévalóság szempontjából teljes mértékben jelentéktelen. Valóban az, csak hogy én most nézek vele szembe, és nem tudok mit kezdeni a helyzettel, magammal, és azzal a gondolattal, hogy Isten közömbös, mikor én segítségre szorulok.

Vegyetek példát a liliomokról, hogyan nőnek: se nem fonnak, se nem szőnek. Mégis, mondom nektek, hogy Salamon dicsősége teljében sem volt úgy felöltözve, mint egy ezek közül. Ha tehát a mezőn a füvet, amely ma a mezőn zöldell, holnap a kemencébe kerül, Isten így öltözteti, mennyivel inkább titeket, kishitűek. Lukács 12:27-28

A nagy Vagyok, kezébe veszi a kis virágokat, és szirmonként díszíti fel őket.
Különböző színekkel fest íveket, szeplőket a szirmokra, apró árnyalatokkal teszi gazdagabbá a szépet.
​Válogat a levélformák között, míg elkészül a műremek.

Pedig mi ez, az örökkévalóság szempontjából?

Nyúl Sára

Szólj hozzá bátran!