Várni? De mire?

Azt hittem nem nehéz ez a téma nekem,…de elmondom. Három embernek is írtam, csak hogy ne nekem kelljen leírni a magam történetét.

Miért? Mert nem tudom, hogy jól csinálom-e.

Amióta eszemet tudom, nem tudom eldönteni, hogy valójában szeretnék-e férjhez menni vagy se. Mellette és ellene is vannak érveim.

Sokszor egyáltalán nem is értem mire mondja azt Isten, hogy nem jó az embernek egyedül. Nekem ez az időszak is igen jó. De most komolyan?! Olyan jól esik az üres kollégiumi szobámra találni, és órákat egyedül tölteni. Oda menni ahova akarok, azt tenni, amit akarok – az Isten adta szabadságomon belül. Egyedül élni, de másokért. Krisztussal, Krisztusért.

De ha arra gondolok, hogy valakivel mélyebben éljem meg az életem, szeretetemmel elhalmozzam, mellette nagyra nőjek, felfedezésre kerüljenek olyan ajándékaim, amik csak akkor jönnek ki, ha van mellé embered, aki csiszol, felnagyít, bátorít, segít tartani a fókuszt, oszlanak a terhek… Hmm, csodásan hangzik. Aztán, azt is szeretném látni, hogy milyen az, mikor a feltétel nélküli szeretetem, hűségem valakire építő, gyógyító hatással van. Awww, nem hagynám ki! (És akkor még nem beszéltem arról, hogy család, gyerekek, közös szolgálat, bizonyság, szerelem, valaki dicsérje, a főztöm 🙂

Nagyjából eddig jutottam el.

Vannak feminista hajlamaim, nehezen veszem, ha előre engednek az ajtóban. Néha úgy érzem fitogtatnom, kell az erőmet, mert én biza erős vagyok és az is szeretnék maradni. Még nehéz értenem mit jelent az, hogy erőtlenségemben vagyok erős… és ha arra gondolok, hogy alávessem magam egy másik személynek, hááát, nem nagyon ugrálok a gondolatért. Persze, tudom, hogy ha beleteszem a szeretet szűrőjét, akkor egészen máshogy hat ez is, de ehhez is fel kell/kellett nőni.

Most mit csinálok?

Tanulok, szentelődöm, hagyom magam csiszolódni, ahogy látod, rajtam van mit bőven, élek, gazdagítom a lelkem, gyűjtöm a mennyei kincseket.

Hiszek abban, hogy Isten terve a javamat és az Ő dicsőségét szolgálja. Ha ez azzal jár majd, hogy feleség legyek, elfogadom az ajándékot, ha pedig azzal, hogy egyedül maradjak akkor is az Ő örömében fogok élni, sok lelki gyermekkel, szolgálattal, lelkesedéssel, és mindennel, ami én vagyok, ahogy most is.

Az egészben a nehéz az az, hogy nem látom előre a tervet. Nem tudom, hogy mi fog történni, fog-e valaha történni valami, mikor fog, és mi lesz velem, ha két év múlva pánikba esem, és nem leszek ilyen laza? Ilyenkor hatványozottan keresem Istent, és válaszokat remélek.

Például néha arra kérem, hogy mondja meg, jelentse ki, hogy akkor én valaha férjhez megyek vagy se? Mert én nem akarok hiába várni (fölöslegesen menteni a képeket pinteresten stb)!! De ez nem helyes motiváció. Nem a félelmekre kell válaszokat keresni, igeversekkel körbepolcolni magunkat és aztán várni. Arra kell törekedni, hogy az Isten lelkébe tudjunk megpihenni, megnyugodni, mert a mi Istenünk neve El Shaddai, ami annyit jelent mindenre elég!

Vizsgálj meg, Istenem, ismerd meg szívemet! Próbálj meg, és ismerd meg gondolataimat! Nézd meg, nem járok-e téves úton, és vezess az örökkévalóság útján! Zsoltárok 139:23-24

Isten készít ajándékokat az életre számodra is, a legnagyobb ajándék mindenekfelett Ő maga. Ezt ne téveszd szem elől! Az időszakot, míg társra vársz, tedd ajándékká a környezeted és önmagad számára, mert Isten is annak szánja!

Ne félj!

Nyúl Sára

Szólj hozzá bátran!