Ti adjatok nekik enni

„Akkor Jézus így szólt hozzájuk: „Gyertek el velem egy csendes helyre, de csak ti magatok, és pihenjetek egy kicsit!” Ugyanis annyi ember járt arra, hogy még arra sem volt lehetőségük, hogy egyenek.
Így tehát hajóba szálltak, és elmentek egy csendes helyre.
De sokan látták, hogy elmentek, és felismerték őket. Ezért minden környező városból szárazföldön futva tették meg az utat, és előbb odaértek, mint Jézus és a tanítványai. Amikor Jézus kiszállt a hajóból, meglátta a nagy tömeget. Megsajnálta őket, mert olyanok voltak, mint a pásztor nélküli juhok. Úgyhogy sok mindenről kezdett el nekik tanítani.
Addigra már beesteledett, ezért odajöttek hozzá a tanítványai, és így szóltak: „Ez egy elhagyatott hely, és késő van már. Küldd el a népet, hogy elmehessenek a környező településekre és falvakba. Hadd vegyenek valamilyen ételt maguknak!”
De Jézus erre így válaszolt: „Ti adjatok nekik enni!” Ők ezt mondták: „Úgy gondolod, hogy vegyünk nekik kétszáz ezüstpénz értékű kenyeret, hogy enni adjunk nekik?”
„Hány kenyeretek van?” — kérdezte tőlük. „Menjetek, és nézzétek meg!” Miután megnézték, így szóltak: „Öt kenyerünk van, és két halunk.”  Akkor megparancsolta a tanítványainak, hogy csoportokban ültessék le az embereket a fűre.
Azok le is ültek száz és ötven fős csoportokban. Jézus kézbe vette az öt kenyeret és a két halat, felnézett az égre, hálát adott Istennek, és megtörte a kenyereket. Majd átnyújtotta tanítványainak, hogy adják át a népnek. Ezután a két halat is szétosztotta közöttük. Mindenki evett belőle, és jóllaktak.
Evés után tizenkét kosár maradékot gyűjtöttek össze a kenyérből és a halból. Ötezer volt azoknak a férfiaknak a száma, akik ettek a kenyérből.” Márk ev. 6: 31-44

Egy olyan időszak van a hátam mögött, amikor belefáradtam a kapcsolataimba. Igen, csúnyán hangzik, de megtörtént. Túlterhelődtem. Nem szerettem volna hátat fordítani azoknak, akik felé addig szolgáltam, és akiket a szívemen hordoztam, egyszerűen csak láttam, hogy nem vagyok elég. Nem tudom senkinek betölteni a szükségeit, hiába is indul fel a szívem. Fájt, hogy arra sem vagyok elég, hogy a gyermekeim, a férjem szeretetéhségét csillapítsam. A közöny kikezdte a lelkem, és utálom ezt az érzést.

Aztán hívott az Ú magához, mint a tanítványait akkor egy lakatlan helyre, pihenni, feltöltődni. Úgy szerettem volna megpihenni, csak Ő meg én, ne gondolni most senki másra, csak engedni, hogy tápláljon, szeressen az Isten. Álltam a térdeimen, és ahogy imádkoztam csak jöttek és jöttek elém az emberek, akikkel nem szerettem volna még gondolatban sem foglalkozni. Felsorakoztak előttem a problémáik, nehézségeik, a fájdalmuk, a magányuk. A lehetőségeik, amelyek bátorításra, felfedezésre várnak. Életek, akikért felemelt kézzel kellene harcolnom. Annyian éheznek Isten szeretetének kenyerére.

Kifakadtam. Uram, én is éhes vagyok, és fáradt! Mit kezdjek ezekkel az emberekkel, akiket elém hoztál? Nem megy ez nekem! Már az is örömmel töltene el, ha a magam terhét elbírnám egyenes derékkal.

Aztán olvasni kezdtem az Igét, és a fenti történethez jutottam. Megszólított az Úr.

„Ti adjatok nekik enni!”

Úgy érted én, Istenem? Ez vicces. Annyira, mint az öt tarisznyában zötykölődött kenyérke és a két halacska.

Tovább olvastam. Azon a kevés kis semmin, amivel egy éhes férfi is csak diétásan tudta volna csillapítani az éhségét,  és az engedelmes cselekvésen keresztül megnyíltak a menny csatornái. Öt kenyérből és két halból több mint ötezer éhes gyomor lakott jól. Ott, akkor.

És itt? Nem az számít, hogy mim van és az én jól átgondolt véleményem szerint az mire elég. Nem az én szeretetem, nem az én jóságom az ami számít. Az sosem lesz elég. Nem én számítok, hanem az Isten:

aki  a Lelket adja nektek, és hatalmas erőkkel munkálkodik közöttetek” Gal. 3:5
„mert szívünkbe áradt az Isten szeretete a nekünk adatott Szentlélek által.” Róma 5:5

Újra és újra emlékeztetni kell engem arra, hogy ami működött az eddig is csak akkor működött, amikor a Forrásra voltam csatlakozva. És ez a forrás kiapadhatatlan. Túláradó. Túlcsorduló. Tizenkét kosár maradék beszél erről. Isten ereje, kegyelme, szeretete több mint elég. Nem csak nekem, s az enyéimnek. Elég azoknak is, akiket rajtam keresztül is szeretne megelégíteni, felüdíteni, áldani az Isten.

Összecsuktam a Bibliát, épp indulnom kellett. Gyorsan megköszöntem Istennek, hogy olyan világos és érthető volt a bátorítása és figyelmeztetése:

Elnyámmoghatok a kis morzsáimon, oszthatom, szorozhatom azt, amim van s azt is, amim nincs. Ragaszkodhatok a magányomhoz, a fáradtságomhoz, az önzésemhez. De ha odateszem újra meg újra engedelmesen Jézus kezébe azt amim van, s ami vagyok, hogy kezdjen velem valamit, akkor csatornája lehetek annak az Istennek, aki ötezret vendégelt meg öt kenyérből és két halból.

Kiléptem a lakásból, és ahogy végeztem a feladataimat Isten szeretete felüdítette a lelkemet, elárasztotta. Ötletek, megoldások, szavak születtek a szívemben, reménységgel és örömmel tudtam gondolni a kapcsolataimra. Jó volt emberek közé menni, és újra meg újra azon kaptam magam, hogy önkéntelenül mosolygok, még az idegenekre is.

A kegyelem elég neked is, aki úgy látod, nem sok van éppen amit adhatnál fizikailag, szellemileg. A Forrásra, csatlakozva a menny csatornája lehetsz!

Szólj hozzá bátran!