Tanévkezdés margójára

14258160_1758187807739308_8797139552889038599_o

… mert nemcsak diákként, gyerekként mérföldkő minden egyes tanév, hanem a pedagógusoknak is. Sőt, még a szülőknek is.

Minden évben kerestem a helyem, az egyensúlyt és a felállást a diákokhoz való viszonyulásomban, fegyelmezés, szigor és irgalom tekintetében. Mennyire tudom úgymond kézben tartani őket? Mennyire tudom a dolgom úgy végezni, hogy az valóban a javukra váljon? Minden újabb tanévre változnak egyet, formálódnak, nőnek és minden új év egy újabb felderítés, alkalmazkodás a személyiségek, szokások, reakciók frissessége miatt. Hogyan kezeljem az újabb és egyre változatosabb határfeszegetéseket, a kreatívnál kreatívabb visszaélési próbálkozásokat vagy a provokációkat? Mert bizony mindez benne van a pakliban, a szép és jól sikerült együttműködés napjaival együtt.

Ahány gyerek, annyiféle személyiség, annyiféle érzékeny pont és annyiféle huncutság, reakció, ami előfordulhat. Nehéz megtalálni mindig a megfelelő bánásmódot, de csodálatos látni úgy a hibákból, mint a jól sikerült esetekből, hogy mennyire megállja az ige a helyét még itt is. Mert a szív szándéka és a szív indulata az, ami hozza a gyümölcsöt, ami idővel vagy jó ízű vagy keserű levest eredményez. Amikor nem az emberi reakciót választom, hanem az ige iránti engedelmességet, akkor az mindig jót hoz ki, amikor pedig engedek az emberinek, akkor keserű hatást és keserű következmény vár mindenkire. Mert amivel megtöltöm a kezem, azzal fogom más kezét is megtölteni. Amivel megtöltöm a szívem, azzal fogom a másét is megtölteni.

Idén furcsa megnyugvással indított egy újabb iskolai évnek az Úr. Előbb félelem volt bennem, eszembe jutottak múltbéli nehéz esetek, rosszul sikerült reakciók, kudarcok, gyengeségek. Már szinte behálóztak a „nem vagyok odavaló, nem nekem való ez a munka” gondolatok, amikor az Úr nem ilyen negatív gondolatmenetre, hanem igazi alázatra hívta fel a figyelmem. Alázatra, ami tiszteletben (gyermekek iránt is), szelídségben, szeretetben, türelemben mutatkozik meg. Arra intett, hogy ne is a magam személyével legyek elfoglalva, – pl. milyennek tartanak mások, mit gondolnak rólam mások – hanem koncentráljak a feladatra. Fókuszáljak a munkára, amivel az Úr megbízott és végezzem úgy, mint aki Neki végzi első sorban. Megbecsülés hiányában is vagy tékozló hozzáállás mellett is maradjak hű a feladatomhoz, maradjak hű az Úrnak kedves szívvel, szavakkal és tettekkel. Maradjak hű az emberi fegyvereket megtagadva az ima és a szeretet fegyverével. Így a kimenetel is – nem emberi kézben, hanem – az Ő kezében marad.

„Márpedig a sáfároktól elsősorban azt követelik, hogy mindegyikük hűségesnek bizonyuljon.” 1. Kor. 4:2

Mit jelent feltétel nélkül, – félretéve a gyakorlati bizalmatlanságot az Úr iránt, hitetlenséget, amikor a magad megoldásait választod – hűséges maradni Uradnak abban, amit most rád bízott az Isten?

„Az Isten irgalmára kérlek tehát titeket, testvéreim, hogy okos istentiszteletként szánjátok oda testeteket élő és szent áldozatul, amely tetszik az Istennek; és ne igazodjatok e világhoz, hanem változzatok meg értelmetek megújulásával, hogy megítélhessétek: mi az Isten akarata, mi az, ami jó, ami neki tetsző és tökéletes.” Róma 12,1

Szólj hozzá bátran!