Szól-e hozzánk Isten?

“Én engedelmeskednék, csak hozzám nem szól Isten. Nekem nem mondja meg, hogy melyik egyetemre jelentkezzek, hogy lesz-e hívő férjem, hogy váltsak-e munkát. Bezzeg a régieknek! Könnyű úgy felvinni Izsákot feláldozni, ha Isten hallható hangon azt mondja, hogy ezt kell csinálni! Nem kell találgatni, hogy Isten szólt-e, vagy én gondoltam. Nem, régen kerek-perec megmondta, hogy mit kell csinálni – így én is engedelmes lennék. De most? Egyáltalán minek engedelmeskedjek? Annak, amiről feltételezem, hogy talán Isten mondhatta? Erre tegyek fel mindent? Ezért hozzak áldozatot?”

Komolyan? Régen szólt Isten, most meg nem? Régen tisztán lehetett hallani, most meg tippelgetünk? Akkor nézzük ezt meg kicsit közelebbről.

Vegyük Jóbot. Volt Bibliája, gyülekezete, ki volt-e rá töltve a Szentlélek, volt-e kegyes felesége, rendelkezésre álltak-e tanítások Isten hűségéről? És a legfontosabb: szólt-e hozzá Isten hallható hangon, a betegségét megelőzően? Nem. Egyik sem állt rendelkezésére, és nem szólt hozzá Isten. Ehhez képest ő milyen volt? Engedelmes. Kegyesen, becsületesen élt, félte Istent, kerülte a rosszat. Odafigyelt arra, hogy gyermekei bűntelenek legyenek Isten előtt, Istennek tulajdonította vagyonát, elkötelezte magát a teljes szexuális tisztaságra (“szövetséget kötött a szemével”). Mit csinált, amikor sorra, egymás után elveszítette a teljes állatállományát, szolgáit, az összes gyermekét és az egészségét? Elismerte, hogy Istentől van minden, ezért mindenhez joga van, majd áldotta Isten nevét. Szólt hozzá Isten a nyomorúságában? Nem. Tudta, hogy miért történt vele mindez, mi az oka és célja? Nem. Tudta, hogy véget ér-e valaha, és ha igen, mikor? Nem. Isten nem szólt hozzá. Nem tudott bátorító zsoltárokat olvasni, sőt a barátai és felesége is csak tetézték szenvedését. Nem ismert olyanokat, akik már keresztülmentek hasonlón. Pünkösd előtt kétezer évvel, nem élt benne a Vigasztaló. De Jób hűséges és engedelmes maradt. Kiöntötte szívének teljes keserűségét Isten előtt, de nem támasztott feltételeket az engedelmességhez.

Vagy nézzük meg Józsuét. A legelső alkalom, amikor Isten hozzászólt, az volt, amikor átvette a nép vezetését. (“Légy erős és igen bátor!”) De ekkor ő már legalább 60 éves volt, és egészen addig nem szólt hozzá Isten. Hozzád szólt bármikor az elmúlt 60 évben? Akkor lekörözted Józsuét. Ő úgy volt hűséges és engedelmes, hogy Isten nem szólította meg. Úgy volt bátor, amikor felmérték Kánaán földjét, hogy nem élt benne a Bátorító. Úgy szállt szembe a többi kém véleményével, hogy nem ismerte azokat az igéket, hogy “Keskeny az az út…” és “Így üldözték a prófétáimat is…”. Tudta, hogy Isten a népének ígérte Kánaánt, és ezért nekik is fogja adni. Ez elég volt neki az engedelmességhez. Nem mondta, hogy “Uram, add nekem személyesen ezt az ígéretet”, vagy “Ha hallhatom a hangodat, akkor megteszem, amit kérsz”.

Jézus azt mondta, hogy ha megtartjuk parancsolatait, akkor megmaradunk szeretetében. A Biblia TELE van parancsolatokkal, felszólításokkal. Nem kell Istennek külön szólnia hozzánk, hogy engedelmeskedni tudjunk. A hitünk Róla szól, Ő pedig világosan kijelentette magát. Az, hogy folyton mindent mondjon meg előre, különben nem csinálunk semmit, senki másról nem szól, csak rólunk. Én vagyok a fontos. Én mit hallottam Istentől. Engem vezet-e? Hozzám szól-e? Ez nem véletlen az Én-vallás, a kereszténység helyett?

Jézus azt mondta, hogy ne menjen le a nap a haragunkkal. Ha haragszunk valakire, Istennek külön kérvényt kell benyújtania, hogy ránk is érvényes legyen, hogy meg kell bocsátanunk? Komolyan? Isten azt mondta, hogy tiszteld apádat és anyádat. “Igen, de Isten nem tudta, hogy az én szüleim (apósom, anyósom) milyenek.” Ja, Isten nem tudta? Az más. Jézus azt mondta, hogy kérjetek. Kitartóan. Jakab hozzáteszi, hogy kétség nélkül. “De én már kértem, és nem történt semmi. Most kérjem még? Nem érzem, hogy meghallgatja az imámat.” Hol van az a Bibliában, hogy azt kellene éreznünk, hogy Isten meghallgatja az imánkat??? Ilyen kitétel csak az Én-vallásban szerepel.

Nem olvasunk arról sem, hogy Isten szólt volna Mózes szüleihez, hogy rejtsék el a gyermeket, és tegyék vízre. Nagy eséllyel, egész életükben, egyszer sem szólította meg őket. De volt bölcsességük, bátorságuk, reménységük. Akkor még nem is sejtették, hogy népük valaha élt legnagyobb prófétáját teszik Mózes-kosárba – isteni felszólítás nélkül.

Ehhez képest most abban a korban élünk, amikor Isten minden hívőre kitöltötte a Lelkét! Mindannyiunkhoz szól! Meggyőz bűnről, igazságról, bátorít, vígasztal, prófétál rajtunk keresztül, megtermi gyümölcseit. Legutóbb két nappal ezelőtt szólt hozzám Isten olyan egyértelműen, hogy teljesen máshogy álltam fel az imából, mint ahogy leültem. De ez nem azt jelenti, hogy amikor nem szól, akkor ne kellene engedelmeskedni. Sőt! Ahhoz szól, aki engedelmeskedik. Az első feltétel a bűnvallás. Enélkül lehetetlen békességben lenni Istennel. Ha nem azzal fordulok Istenhez, hogy “neked van igazad, nem nekem, teljesen megadom és feladom magam”, akkor miért szólna, vagy kihez szólna? Egy Én-vallást gyakorlóhoz? A második feltétel az engedelmességre való hajlandóság. Ha annak nem engedelmeskedem, ami a Bibliában van, minek mondjon bármi mást? Azért, mert most jól jönne, ha elárulná, hogy tovább folytatódik a drágulás az építőiparban, vagy lejjebb mennek az árak? Az Én-vallás templomában érdemes érdeklődni, ott pont ilyesmivel foglalkoznak…

Hatalmas kincs, hogy Isten szól, hogy lehet Őt keresni és a hangját hallani. De az engedelmességhez nincs szükség arra, hogy minden kérdésünkre választ kapjunk. Arra van szükség, hogy szeressük, és megtartsuk a parancsolatait.

Balogh Piroska

Szólj hozzá bátran!