Siker-titkok

Gyakran figyelem a diákjaim, hogyan birkóznak meg a diákélet kihívásaival, a megmérettetésekkel, tanulással, vizsgákkal. Van, aki már az elején falnak ütközik, rájön, hogy az addigi lazítás miatt most keményen rá kellene dolgoznia az elfogadható vagy a jó eredményért, de most is a könnyebb utat választja, felhúzza az orrát vagy morcosan magába zárkózik, startból meg sem próbálja és annyival marad. Az ár túl nagynak tűnik, a cél elérhetetlennek. Van, aki nekifutamodik, de félúton eluralkodik rajta a kényelem és feladja, elközömbösödik, úgy gondolja, neki nem éri meg a további erőfeszítést. Más diák  törekszik, igyekszik, aztán valami miatt mégis meginog, elbizonytalanodik, egy kudarctól meghátrál és következő körben még jobban lemarad, kétszer annyit veszít, mintha tovább próbálkozott volna. De van, aki kitartó munkával, kitartó bátorsággal szembenéz a megmérettetésekkel és végül sikeres eredményt ér el.

14107906_1748773755347380_4605588159143118561_o

Sokat tanultam a diákjaimtól, abból, ahogyan megküzdenek vagy éppen nem küzdenek meg a kihívásokkal. Vannak-e céljaik és áldoznak-e értük vagy üres köröket járnak, nem tudva mit kezdjenek magukkal és az élettel. Az, ahogyan engednek a gyávaságnak, kényelemnek vagy éppen látnak egy célt és a kitartást választják. Minden diák egy élettörténet. Én is ugyanolyan húsból való ember vagyok – kisebb-nagyobb akaraterővel, több-kevesebb szorgalommal, gyengeséggel, a megkörnyékező állhatatlansággal és még sorolhatnám – nekem is megszólal mindenféle hang, nekem is döntenem kell, hogy melyikre hallgatok az élet valamennyi területén. Mert az élet mindig halad, sok irányba egyszerre és nem áll meg. Ha mégis stagnálna, akkor valahol (előbb talán csak a felszín alatt) visszafele gördül, gyengül, romlik vagy káosznak indul s utána annál nehezebb újból jó irányú lendületbe kerülni. Egyre fontosabbnak tartom az éberségért és a következő feladat látásáért való küzdelmet: “Az év megy tovább, és mielőtt észrevennénk, itt az ideje, hogy a tulipánok, amelyeket ősszel nem ültettünk el, ne virágozzanak” (Bianka Bleier-Birgit Schilling, Háztartási túlélőkönyv). A jövőbe senkinek nincs betekintése, de a ma engedelmessége mutatja meg a lábnyomot. Azt az egyet, holnap a következőt.

Még valamit a gondolataimba ültetett az Úr. Mielőtt úgy tűnne, hogy sokan mások elhaladnak mellettem, én meg lemaradok (család, háztartás, munka vagy bármilyen életterületen), eldöntöttem, hogy letisztázom magamban, mi is számomra a fontos, melyik a nekem kiszabott út. Keresem azt, amivel az Úr töltené meg az életem. Nem haladhatok mindenben úgy, mint más. Nem a más „sikere” az én „sikerem”, s nem a más útja az enyém. Az Úrban gyümölcsöző életet amúgysem a földi sikerekben mérik, ezt láthatom nagyon jól a Jézus életében is. Sokkal inkább az mérettetik meg, hogy milyenné válok belül, mert az majd kisugárzik a környezetemre is és kiterjed mindenféle életterületre. Áldás lesz vagy átok. Szeretem Dávid szavait, ahol azt mondja:

„Uram, nem fuvalkodott fel az én szívem, szemeim sem láttak magasra, és nem jártam nagy dolgok után, erőmet meghaladó csodadolgok után. Sőt lecsendesítettem és elnémítottam lelkemet.” Zsoltárok 131:1-2

Nem kell személyes kudarcnak éreznem más előrehaladását. Abban kell haladnom, ami nekem adatik, ezt az Úr mutassa meg, ne én saccoljam ki vagy más életéből szemlélgessem. Ő fogja ezt véghez vinni, ha rendelkezésére állítom az életem, mert semmi sem az én érdemem, semmi sem az én „sikerem”, ahogy a 2016-os évre kapott igém is mondja:

„Minden ő általa lett és nála nélkül semmi sem lett, ami lett.” János 1:3

A Bibliában nem is igazán olvasok sikerről, de nagyon is értem és átérzem az  örömét annak, amikor említi az ige az előrehaladást, a jó előmenetelt, a növekedést, az áldást. Gazdag és sokrétű árnyalatok, az élet minden területére, minden élethelyzetre, ami ugyanazt a célt szolgálja: az Ő dicsőségét. A világ a maga dicsőségét keresi és látja a „sikerben”, az öncélú, önző érdeket. Az Úr áldása viszont bátorítás, ami erősíti nem az önmagamban, hanem a Benne való a hitem. Ki az, aki ne szeretné az építő, gördülékeny, örömteli körülményeket vagy kapcsolatokat? De az Úr még a göröngyösből is áldást tud kihozni, és a látszólagos „sikertelenségből”, a kudarcból is örökkévaló jót. A szükséges lefele ívelésben a lényeg sokszor a tanulság, a lecke, és az azutáni felemelkedés.

Néhány leckét jól megjegyeztem magamnak:

  • lássam, keressem Isten célját a dolgok mögött a saját életemben, ne a máséból lessem el
  • tudjam meg, milyen útra hív el, milyen útra bátorít az Úr, hiszen Ő azon az úton lesz az én Támogatóm, arra az útra készíti az áldást
  • ne a kihívás nagyságára, hanem az Úrra összpontosítsak
  • ne önmagamban, ügyességemben, képességeimben bízzak, hanem alázattal imádkozzak kegyelemért azon az életterületen és csak tegyem meg az én részem önfegyelemmel
  • ne adjam fel az első kudarcnál, csak azért, mert nehéz és nem kényelmes az erőfeszítés, legyek türelmes és kitartó
  • ne legyek akaratos és ne eröltessem azt, ami nem az enyém
  • a bátorságom abból a megnyugvásból fakadjon, hogy mindent letettem az Úrnál, az én részem megtettem, a többi az Ő döntése és az Ő hatalmában áll.

Elisabeth Elliot szavai mélyen a szívembe vésődtek: egy valamiben egészen biztos vagyok, Isten története soha nem végződik hamuval (eredeti idézet angolul: „Of one thing I am perfectly sure: God’s story never ends with ‘ashes.” Elisabeth Elliot, Womanhood with purpose).

Isten történetét éled-e vagy mások sikereire hajtasz?

Szólj hozzá bátran!