Se többet, se kevesebbet

Gyerekkoromban gyakran előfordult, hogy a szüleim megkértek egy-egy dolog elvégzésére és én azt nem úgy teljesítettem, ahogy ők azt kérték. Vagy elhagytam belőle, azaz kevesebbet tettem, mint kellett volna, vagy túl buzgó voltam, s többet tettem, kijavítottam az Ő elképzelésüket és másképp oldottam meg a dolgot, persze nem a várt eredményt hozva.

Az első esetben még jogosnak is találtam a dorgálást vagy a büntetést, de a másodikban, mikor én tényleg csupa jó szándékból buzgón és szorgalmasan akartam a jót tenni, úgymond igyekeztem engedelmeskedni, nem igazán értettem miért kapom a „nem ezt kértük”-et vagy a „ne tegyél se többet se kevesebbet, csak amennyit kértünk”-et, esetleg a „nem véletlenül kértem úgy ahogy”-at. Nem értettem a reakciót, s nem tartottam igazságosnak, ha ilyenkor még negatív következménnyel járt a jó szándékom, még akkor sem, ha éppenséggel a végeredmény szöges ellentéte volt a vártnak. Mert hát én jót akartam. Így azt nagyon hamar megtanultam, hogy kevesebbet ne tegyek az elvártnál, viszont még sokszor estem abba a hibába, hogy többet, mást tettem, mint azt kérték tőlem.

Aztán az Úrral való kapcsolatomban kezdtem megérteni, kezdtem rájönni a miértre. Felfedeztem, hogy az egész kulcsa a feltétel nélküli engedelmesség. Rájöttem, hogy Isten feladatot bíz rám, de azt pontosan úgy kell végrehajtsam, ahogy azt Ő kéri. Nem tehetek kevesebbet, mert akkor nem engedelmeskedek Neki, de többet sem, mert az épp úgy engedetlenség.

Saul életét figyelve még inkább megértettem Isten mennyire komolyan veszi az engedelmességet, s ugyanígy az engedetlenséget is. Felfigyeltem arra, hogy Saul puszta jó szándékból, saját elképzelései szerint a legjobbat akarta tenni, mikor Gilgálban áldozatot mutatott be a filiszteusokkal megkezdett harc előtt (1. Sámuel 13). Vagy amikor az amálekiták ellen harcolt, s az állatok legjavát nem pusztította el, hanem Istennek szánt áldozatként zsákmányként elvitte. (1. Sámuel 15) Engedetlen volt, ezt írja róla az Ige is.

Mikor többet teszek annál, amit az Úr kér tőlem, akkor engedetlen vagyok, mert megmásítom az Ő tervét. S most kérdem, először magamtól, ki vagyok én, hogy megkérdőjelezzem Isten akaratát, s annak tökéletességét? Ha pedig valami tökéletes, akkor miért nem tudom tartani magam ahhoz, miért akarok annál többet tenni?

Felismertem magamban azt, hogy mikor többet teszek annál, amit Isten kér tőlem, akkor:

bizalmatlan vagyok – Nem bízok Isten tervében eléggé ahhoz, hogy azt „csak úgy” szimplán teljesítsem. Ki akarom azt egészíteni, jobbá akarom tenni a tökéletest.

hitetlen vagyok – nem hiszem el, hogy ha én, én mint ember, „csak” annyit teszek, amennyit Isten kér, az elég lesz. S ez még akkor is előfordulhat, ha már olyannyiszor megtapasztaltam Isten hatalmát és erejét, hogy már számba se tudom venni. Mint mondjuk Mózes, ketté választotta a Vörös-tengert egy botütéssel, de felháborodott, mikor a nép vizet kért tőle a pusztában.

Másrészt azt is megtanultam, hogy olyankor mikor nem csak azt teszem, amit Isten vár el tőlem, hanem plusz szolgálatokat vállalok el Istenért, plusz áldozatokat hozok, s mindezt a szent elhívás címkéje alatt, akkor elfáradok, kiégek. Sokáig ezt sem értettem miért? Miért fáradok bele a szent munkába? Majd rájöttem, Isten nem véletlenül kér tőlem annyit, amennyit, tudja mi az, amit elbírok, s Ő soha sem rak rám több terhet. Ami már nehéz, amit már nem bírok, azt mind magam pakoltam fel úti-csomagként. S a legszomorúbb, hogy ilyenkor, mikor többet vállalok, többet teszek, több területen szolgálok, mint azt Isten kérné, nem fogok tudni engedelmeskedni Neki abban, amiben valóban kellene, ami valóban az én feladatom.

Nem véletlenül írja az Ige: „Talán ugyanúgy tetszik az Úrnak az égő- és a véres áldozat, mint az engedelmesség az ÚR szava iránt? Bizony, többet ér az engedelmesség az áldozatnál, és a szófogadás a kosok kövérjénél!” (1. Sámuel 15:22)

Az Istennek való engedelmesség annyit jelent, hogy nem teszek se többet, se kevesebbet annál, amit az Úr kér tőlem, azt viszont maximálisan, teljes erőmből, szívemből és lelkemből kell tennem az Ő dicsőségére. Ehhez viszont nyitott szívre és alázatra van szükség.

„Istenért, az Ő akarata szerint kell munkálkodni, máskülönben nem lesz megelégedve. És nem lehet másképp, csakis megszentelt szívvel.” (Joseph Alleine)

Kérlek Uram, add, hogy így legyen! Ámen

Szólj hozzá bátran!