Pánik helyett ének

“Hívj segítségül engem a nyomorúság idején! Én megszabadítlak, és te dicsőítesz engem!” Zsolt 50,15

A Mennyország hívószámának is szoktuk mondani. Zsoltárok 50,15. Olvastam ezt az igét, és csak úgy átsiklottam fölötte. Igen-igen, ismerem már. Fontos ige, jó ige. Inkább az utána lévő igeversek gondolkodtattak el. Aztán megszégyenített az Úr. Neked csak akkor olyan fontos ez az ige, amikor nyomorúságban vagy? Hirtelen eszembe jut az a sok sötét pillanat a kisfiam betegsége kapcsán, mikor belém hasít a fájdalom, megbénít a félelem, elveszi a józanságom, és a szívemet szorító mellényt sehogyan sem tudom lazábbra fűzni. Milyen drága is volt nekem akkor ez a hívószám! Hogy kapaszkodtam az ígértekbe, hogy Isten meghallgat, Isten válaszol, Isten tudja! Ilyenkor gyakran előfordult, hogy nem tudtam következetes gondolatmenetet folytatva imádkozni. A pánik megbénította a gondolataimat is. Egyet tudtam: énekelni. “Bízom benned Uram Jézus, Benned bízom egyedül…” Könnyeimmel küszködve kezdtem, s végeztem. “Te nagy kegyelmű, drága hű Megváltó…” “Mint a pásztor gyenge bárányt, folyton úgy vezet kezed…” Hogy lehet ezeket a pillanatokat olyan könnyen elfeledni? Hogy lehet, hogyha nincs nyomorúság, akkor nem érezzük annyira, hogy szükségünk van az Úr jelenlétére?

Amikor Édesapám a Mennyországba költözött, akkor különleges módon tapasztaltam az Úr közelségét és vigasztalását. Gyászomban voltak olyanok, akik bántani akartak, de az Úr csodálatos módon megerősített, és nagyon közelről tapasztaltam Jézus Krisztus jelenlétét. Nem számított már, hogy mit tettek az emberek, mekkora vihart kavartak, és mennyi gyötrelmet okoztak. Isten mintha a szárnyaira vett volna, és átemelt volna azokon a heteken. Akkor azért imádkoztam, hogy Uram, ha ez az ára, akkor kérlek, ne kímélj, inkább adj szenvedést, csak ne felejtsem el, hogy milyen jó a Te közeledben… Hogy szívem ne hajoljon a közömbösség felé, ne legyen érzéketlen a Te igéd iránt, soha többé ne legyenek csak úgy, megszokott imáim. Ezt imádkoztam, komolyan gondoltam, ezért számítok arra, hogy megszentelődésem munkájában Isten eszköztárából nem fog hiányozni továbbra sem a szenvedés. De nem félek. Van a Mennynek egy hívószáma. Tudjátok, a Zsoltárok 50,15.

Most úgy tűnik, a szabadulás időszaka jött el számomra. De nem akarom feledni a nyomorúság pillanatait. Annál nagyobb örömmel szeretnék dicsérő énekeket énekelni. Újabban a gyermekeimmel is ezt gyakoroljuk minden étkezésnél. Mert az igeversnek van második fele is, és Isten soha nem hazudik. A mi életünk lényege pedig az Isten dicsőítése.

Itt a szombat, készülhetünk az Úr napjára, a vasárnapra. Te mit fogsz ma énekelni?

Szólj hozzá bátran!