Összeillő párok?-Lányoknak és nem csak…

      Kicsit szétnéztem a neten, miket írogatnak a lélekbúvár oldalak, akik megmondják a tutit, milyen a jó pár, hogyan működik egy jó kapcsolat. Nem szeretném részletezni, aki kíváncsi, megnézheti úgy, mint én, de nem sok értelme van, mert mind ugyanazt fújja. Hogy értelmi, érzelmi, társadalmi hasonlóságokon kell alapuljon a kapcsolat, meg hogy nagyjából egykorúak legyenek a felek.

      Ez mind fontos, és hasznos is lehet, ha nem lenne a KEGYELEM.  Isten leánykái és fiacskái számára viszont, ez hatalmas ajándék! A kegyelem nem zárja ki a józan ész felelősségét. Fontos józanul gondolkodni párválasztás előtt, figyelembe venni a fent említett szempontokat, viszont Isten az aki ismer mindenkit úgy igazán. Egy fiatal sokszor nincs tisztában azzal, hogy milyen ő, még kevésbé azzal, hogy kire is van neki igazából szüksége. Ezért kell a kegyelem. Istenünk túllát a józan emberi ész határain, a jelenlegi szükségleteimen, azt is látja, ki vagyok, ki leszek, kivé kell váljak. És Ő cselekszik. Ez a kegyelem.

      Személyesebbre fordítva a szót, elmesélek pár dolgot, amiből kitűnik, mennyire összeillő pár vagyunk mi a férjemmel.

      Mikor megismerkedtünk, el sem képzeltük, hogy mi akár összeillenénk. Az én férfiideálom nagyjából a kor divatját követte, és mikor rendszereztem ezeket az elképzeléseket, azt mondtam: Olyan férfit szeretnék, aki nem olyan, mint Ő (a férjem). Ő ugyanígy volt vele(m). Mégis, ahogy egyre többet beszélgettünk, elkezdődött valami, megismertük egymás rejtett oldalait. Kihívásnak tekintette, hogy megmutatja, tud ő kedves is lenni, csak nem minden lánnyal volt az, amit nagyon értékelek. 🙂 Minden ismerősünk legalábbis csodálkozott, hogy hogyan barátkozhatunk mi, de volt olyan is, aki azt mondta, hogy soha nem gondolta volna róla (meg rólam)…

      Azt írják, a pszichológusok,  hogy ugyanolyan értelmi szinten kell legyen a két házasfél. Igen ám, de akkor nem tudja egyik tanítani a másikat. Nincs lehetőség feljlődni. Megvallom, én nagyon sokat tanulok a férjemtől és élvezem ezt (általában:) ) Néha bosszant, hogy már megint neki van igaza, de el kell fogadjam, és örülök neki. Más dolgokban ő tanul tőlem, és engedi, hogy tanítsam, például a kapcsolatok terén.

      Azt is írják, hogy lelki téren is hasonlóak kell legyenek. Megvallom, én nagyon sokat épülök férjem által a hitben is, igenis felteszi a mércét, ami jó és nagyon szükséges. Viszont van, amikor ő van padlón, belefárad a harcaiba, mikor sötéten lát dolgokat, olyankor én kell támogassam, vigasztaljam, bátorítsam. Akkor van baj, mikor mindketten egyszerre fáradunk el, vagy esünk el. Hála Istennek, az ilyen alkalom nagyon ritka…

      Azt olvastam, hogy ugyanolyan érdeklődési körük kell legyen. Ebben is van igazság. Viszont én nem tudtam, hogy a férjem mennyire szereti a művészeteket, bár meglepett ismerkedésünk ideje alatt néhányszor, de azt hittem, csak olyan hangulata volt. 🙂 Nem volt elég idő, hogy kiismerjem, és Isten mégis tudta… Viszont van olyan is, amikor  olyan dolgokról mesél a férjem, amihez én nem is konyítottam. Legyen az politika, gazdaság, mezőgazdaság, vagy filmművészet. 🙂 És van, amikor én tudok neki újat mondani, előtte nem is gondoltunk, hogy érdekel minket ez.

      Azonos társadalmi közegből kellene érkezzen a kapcsolatba a két fél. A mi esetünkben ez úgy lett, hogy ő falusi, én városi. Ő edzett volt minden munkában, én meg kímélve voltam mindenféle fizikai megterheléstől (kivéve a 13 órás iskolai napokat). Éltünk falun is, városon is, tanultam én is, tanult ő is. Ott volt és van a lehetőség a fejlődésre.

      Sok nő szeretne férfias férjet. Köztünk legyen szólva, egyre ritkább az ilyen. Én is ilyenre vágytam, titkon, nem mertem kimondani, mert féltem tőle. Inkább azt mondtam, hogy legyen gyöngéd, udvarias, melegszívű. Ő megmutatta, hogy olyan is tud lenni, én meg rájöttem, hogy nem kell félni a férfias vonásoktól sem, mert szükségem van rá. Például bátorságra, hogy biztonságban érezzem magam.

      Férfi és nő igenis ellentétes. És az is kell legyen. Hiába akarja ez a világ összemosni ezeket a határokat, az csak csalódáshoz vezet és káoszhoz.

      Első komolyabb beszélgetésünk alkalmával megegyeztünk, mindig őszinték leszünk egymással és nyíltak, akkor is, ha fáj, vagy éppen ciki. Nem könnyű ez néha, de most is ez a házasságunk alapja. Idő kellet, mire megtanultam ezt a csodálatos kérdést feltenni, amire ajtók nyílnak: „Ezt hogy érted?”  🙂 Én is, mint általában a nők szeretek a sorok között olvasni. Csakhogy a férfiak szeretik az mondani, amit gondolnak és nincs semmi a sorok között.  Én  meg gyakran úgy fogalmazok, hogy csak a sorok között lenne valami értelmes gondolat… ha lenne aki dekódolja ezeket. Ki ne ismerné a következő párbeszédet: „Mi bajod?” „Semmi!” Holott: „de igen is bajom van, mert ez fáj, mert nem szóltál, mert késtél, ezt vagy azt csináltad!”

      Honnan tudhatod, hogy összeillő pár vagytok? Mondjuk abból, hogy mindketten van mit adjatok a másiknak. Hogy mindketten építitek egymás lelki életét, hogy jó hatással vagytok egymásra. Viszont kell tudjad, hogy minden működő kapcsolat kegyelem, vagyis meg nem érdemelt ajándék. Isten az, aki egymásra hangolja a szíveket. Ő az, aki Szentlelke által biztat a bocsánatkérésre, megbocsátásra, ezt tapasztaljuk első perctől fogva a férjemmel.

      Kívánom, hogy minél többen tapasztaljátok meg ezt a csodálatos ajándékot!

Szólj hozzá bátran!