Neked a barátod?

Uram, tégy zárat a számra, őrizd ajkaim nyílását! Zsolt 141:3

Mondtam már én is ilyet Istennek. Nem ilyen szépen, költőien, hanem egyszerűen csak kértem, hogy fogja be a számat, mert én nem tudom.

És mi történt? Semmi. Nem ment el a hangom, tökéletesen működtek utána is a hangképző szerveim, továbbra is szabad akaratom volt a szavaim felett. Tudom, lenne hatalma rá Istennek, hogy elnémítson, ha az lenne a szándéka meg is tenné, de nem tette. Továbbra is arra tanít, hogy önként szabjak gátat a szavaimnak mennyiségben és minőségben.

A beszédem sokszor ráébreszt az álszentségemre. Elméletben olyan szépen tudok mindent, akár ki is fejtem itt egy-egy írásban, olyan elszántan akarok, szeretek, önmegtagadok s szolgálok. Aztán amikor beleszaladok egy jó kis beszélgetésbe (ami kisgyerekek mellett ritka ínyencség) a nyelvem megmutatja a kijózanító valóságot. Mert a szívünk teljességéből beszélünk.

Mert sokat vétkezünk mindnyájan: de ha valaki beszédében nem vétkezik, az tökéletes ember, meg tudja fékezni az egész testét. Jak. 3:2

Íme, egy parányi tűz milyen nagy erdőt felgyújthat: a nyelv is tűz, a gonoszság egész világa. Jak 3:5

A beszédben való bűneim az önzésemből, a büszkeségemből származnak. Olyan jól esik kiengedni a gőzt. Ugyan már, közeli barátok közt, a családban ne kelljen már annyira megfontolni a szavaimat! Végre beszélhetek, nem szeretnék annyit (meg)hallgatni. Pedig már hányszor éreztem piszkosnak magam egy-egy jóízű beszélgetés után. A meggondolatlan szavak magvetése keserű gyümölcsöket terem.

Vajon miért szeretek sokat beszélni? Az világos, hogy nő vagyok, hogy kapcsolat-ember vagyok és szeretek kommunikálni, de ezen túl mi a motivációm arra, hogy ha úgy adódik tapintatlanul is magamhoz ragadjam a beszélgetés fonalát?

Úgy gondolom az én történetem, az én véleményem, az én ötletem érdekesebb, fontosabb. Ez több mint megszokás, több, mint stílus. Ha sokat beszélek, akkor nem csupán egy bőbeszédű nő vagyok, hanem tulajdonképpen egy önző személy, aki igencsak szereti magát hallani.

 Segítettél-e az erőtlennek, támogattad-e a tehetetlen karját? Adtál-e tanácsot az oktalannak, hasznos volt-e sok tanításod? Ki által mondtad el szavaidat, kinek a lelke beszélt belőled? Jób 26: 2-4

Rá kellett döbbenjek arra, hogy bátorító, tanácsoló szavaim is sokszor büszkeségtől bűzlenek. Elmondom, hogy majd mondhassam, hogy én aztán mondtam. Elmondom, mert tudok mit mondani, de nem figyelek arra, hogy ennek most itt, így van-e az ideje, a Lélek mit sugall.

Az igéből viszont azt is látom, s ez kicsit vigasztal, hogy ez nem csak az én problémám. Ézsaiás Isten jelenlétében így kiáltott fel:

Jaj nekem, elvesztem, mivel tisztátalan ajkú vagyok és tisztátalan ajkú nép közt lakom: hisz a királyt, a seregeknek Urát látták szemeim! Ézsaiás 6:5

Kegyelem, hogy megláthatom magam a világosságban, hogy Jézus Krisztus, mint a bárány, akit a vágóhídra visznek s, aki némán tűr az ő nyírói előtt, némán szenvedett, nem nyitotta ki a száját (Ézs 53:7)  azért, hogy beszédem bűneiből is kimoshasson.

Vonzanak azok az emberek, akik megfontoltan beszélnek, akiknek erősségük a bölcs hallgatás. Ilyen útitársat kaptam az Úrtól a házastársamban is. (Néha azért bosszantó bír lenni a csend.) Legutóbb, amikor nagyon kikívánkozott valami, amit tudtam, hogy nem lenne teljesen helyénvaló, ha én mondanám el, arra kért, hogy inkább ne mondjam. Mikor látta, hogy szenvedés magamban tartani előtte a mondandómat azt mondta: „Jegyezd meg ezt az érzést. Ő a barátod.”

Továbbra sem szeretem ezt az érzést, önmegtagadás a neve, de barátkozunk. Nincs más esélyem a beszédem megszentelődésére. Isten Lelke, ha Benne élek megtermi az önuralom édes gyümölcseit, a beszédemben is. 

Bölcsesség költözik szívedbe, és az ismeret gyönyörködteti lelked. Megfontolás őrködik feletted, értelem oltalmaz téged. Példabeszédek 2:10,11

 

Szólj hozzá bátran!