Műszerrepülő jogosítványt szeretnék

Volt egy ilyen sorozat a Mai Igében. A lényeg az, hogy a műszerrepülő pilóták nagyon profik: ők megtanulják, hogyan kell repülni és biztonsággal letenni a gépet akkor is, amikor az égvilágon semmit nem látsz, csak a műszereidet. Az ilyen pilóták kutya kemény kiképzésen esnek át, amikor szimulálják számukra az ilyen selátsehall körülményeket.

Lelkesedő típus vagyok. Ahogy olvastam az első részt, csak úgy repültem a lelkesedéstől. Hogy igen, így kellene élnünk keresztyénként, nem a körülményekre nézni, hanem Istenre, aki megbízható. Úgy tele voltam hittel aznap reggel, hogy majd’ kicsordultam. Aznap este megvolt az első repülésünk, és rettenetesen sikerült. Mintaszerű volt: láttam a műszereket (Isten nagybetűs ígéreteit), és a vihart (a tökéletesen összezilált körülményeket). Bepánikoltam. Lezuhantunk.

Másnap reggel, még mindig összetörten az előző esti kiborulástól ismét elővettem az áhítatos könyveket, köztük a Mai Igét. A sorozat folytatódott, műszerrepülő jogosítás 2. Elgondolkoztam: mi lenne, ha komolyan venném a saját nagy szavaimat, és nem csak steril környezetben hinnék és lelkesednék? Oké, próbáljuk újra.

Nem tudom, pontosan mennyi idő telt el a sorozat óta, talán egy hónap, vagy másfél, azóta nagyban megy a gyakorlás. Szélcsendben minden egyértelmű és gyönyörű. Ülök az ágyamban, kezemben a Bibliámmal meg az imanaplómmal, szörnyen ájtatos hangulatban vagyok, és szinte érzem Isten jelenlétét, egyértelműen felismerem, ahogy szól hozzám, és látom magam, meg a helyzetet kívülről. És látom, hogy Isten azt akarja, hogy gyakoroljam a hitet. Egyértelmű, nem?

101073008

De amikor jön a vihar, akkor ezek mind kimennek a fejemből, és csak az zakatol az agyamban, hogy ezt nem hiszem el, nem hiszem el, hogy már megint ez történik, nem hiszem el, hogy minden más embernek (na jó, nem mindenkinek, de a többségnek) normális az élete, csak az enyém vet ilyen képtelen bukfenceket. És azt érzem, hogy a húsbavágó igazság bizony az, hogy nincs változás, és valami miatt Isten nem szabadít meg ebből a rémes helyzetből, hogy valami baj van velünk, hogy tennem kellene valamit, vagy segítséget kérni valakitől, vagy egészen máshogy csinálni valamit. Minden eszembe jut, csak az nem, hogy ez most gyakorlórepülés, semmi más.

A nehézségek kőkeményen megpróbálják a kenetteljes szavakat, odavernek a falhoz, és az arcodba kiabálják, hogy “ezt egészen biztosan komolyan gondolod? mert ha igen, akkor mondd ki most is! de ha nem, akkor felejtsd el, hajítsd el, mert értéktelen cifraság!”.

Azt kívánom, bárcsak sokkal szentebb lennék. Meg olyan valaki, aki látja a láthatatlant. A viharok megtépázták a hitemet. Persze, valahol örülök neki, hogy megtépázták, mert az, ami nem bírja ki a vihart, nem igazi hit, csak arra való, hogy nagyszájúskodjunk vele, azt meg minek.

Őszintén megmondom, hogy időnként elbizonytalanít, hogy csak ígéretek jönnek, tömkelegével, de csak szavak, ténylegesen nem történik semmi, egy mákszemnyi, egy fikarcnyi, egy porszemnyi sem. És ilyen állapotban az is nagyon rosszul tud esni, mikor más, kisebb kérésekben sem hallgat meg az Úr – szinte hallom, ahogy recsegni kezdenek a gerendáim, amik összetartják a házat.

Nem érzem azt a lelkesedést, mint az elején. Nem tudom teljes szívvel, teljes tüdővel kiabálni, hogy igen, az Úr jó, az Úr igaz, az Úr kiment minket minden nyomorúságunkból, ő bizonyosan megszabadít, ő mindennél hatalmasabb, egy szavára megfordul a világ a sarkain… Pedig ez igaz, csak nem érzem.

A nyomást érzem nagyon erősen, ami azt mondja, hogy itt lenne az ideje, hogy hagyjuk az egészet, próbáltuk, de nem működött, a hiba biztosan nem az Úrban van, hanem bennem, ez egyértelmű, de akkor sem kellene erőltetni. Lehet választani magunknak is életet, igaz, az nem lesz “A” kategóriás, de hát annyian élnek “B” kategóriás életet, el lehet azzal is lenni, ez a jelenlegi többnyire a “Zs”-t súrolja, szóval annál nagyságrendekkel jobb lenne.

De közben ott van az a kevéske is, aki megmaradt a viharokban. Nem valami sok, de annál erősebb. Ő elég edzett, ugyanis. És halkan, de kitartóan arra szavaz, hogy bár be kell ismerni, mert úgy tisztességes, hogy a dolgok jelenleg egyáltalán nem állnak túl jól, de azért még tartsunk ki. Csak egy kicsit még. Ott volt Ábrahám, aki százévesen kapott gyereket, József, aki húsz év után lett Egyiptom fejedelme, meg az izraeliták, akik kijöttek Egyiptomból, na és Dávid, aki sok év után lett Izrael királya. Oké, a Biblia csak egy öreg könyv, amit ájtatosságunkban forgatunk, és a mindennapokban sokszor totál életidegennek tűnik Józseffel meg a többiekkel jönni, de mi van, ha igazat ír? Ha a Biblia igaz, akkor hihetetlen nagyot fogunk nyerni. Ha meg kiderül, hogy az egész csak ámítás, a “B” kategóriás élet megvár.

Szólj hozzá bátran!