“Műkedvelő gondviselés”

Chambers Krisztus mindenekfelett című áhítatában olvastam ezt a kifejezést, és azóta is sokszor felvágódik előttem, mint valami jelzőtábla.
Nos, elmondom, hogy én túlgondoskodó anyatípus vagyok, és büszke is vagyok rá, hogy a három báránykám életét ügyesen szervezem, rendet tartok körülöttük, és erős kontroll alatt vannak, védem őket a széltől is. Szépen is fejlődnek, okosak, tehetségesek és szépek, büszke vagyok rájuk.
Azonban az elmúlt évben több szakemberrel találkoztam a gyerekek révén, na meg az újrainduló munkám, és továbbképzések révén (logopédus vagyok), és a velük való konzultációk során végül azt kellett megállapítanom, hogy nagyon sok “fejlesztendő terület” csak társadalmi elvárás (és a fejlesztése pedig szép profit).
A mamakörünk vezetője egyszer fel is tette nekem a kérdést, hogy “tényleg társadalom-kompatibilissé akarod alakítani a gyerekeidet?”
Azóta visszhangzik ez a fülemben…
Ma tényleg divat mindent beáldozó szülőnek lenni, és a gyerekeket isteníteni, elhalmozni, és: társadalom-kompatibilissé fejleszteni.
Nem igazán vettem észre, hogy ennyire elsodort engem is ez az ár…
De mikor ezt teszem, MŰKEDVELŐ GONDVISELÉST JÁTSSZOM.
Egy olyan képre formálom a kedveseimet tudattalanul, ami megfelel a társadalmi ízlésnek és engem pedig büszkeséggel tölt el.
… azt kérdezte tőlem a Szentlélek:
 Tudod, hogy a túlgondoskodásod talán egy tökéletes kielégültséget szerez a gyermekednek, és népszerű is lesz azzal, amit kap tőled, de fixálod őt ebben az állapotában, és nem akar vagy nem tud (!) majd ebből a fajta jólétből továbbfejlődni.
Erődítményt építesz fel a saját kezeiddel az életében, ami gátolja a fejlődését.
Mi fogalmazódhat meg vajon a gyerekedben?
‘Nekem ez a jólét jár alanyi jogon, mert megérdemlem. Nem kell tennem semmit.’
Vagy pont az ellenkezője:
Anya nem engem szeret, hanem önmegvalósít az anyaságban.’
‘Anyának nem vagyok elég jó, azért kell mindenhova eljárnunk.’
‘Rab vagyok: nem érzem jól magam anya tökéletes világában, de nem szabadulok…’
…és sok más is megfordulhat a fejükben, amiket nem is sejtesz!”
Chambers azt mondja (és ez valamennyi kapcsolatunkra igaz, nem csak a szülő-gyerek felállásra!!), hogy a műkedvelő gondviselés megmenti a másik embert azoktól a küzdelmektől, szenvedésektől, amik által közelebb lehet kerülni Krisztushoz!

Ha túlgondoskodom, túlfejlesztem a gyerekeimet, megóvom őket a küzdelmektől, a kompenzálási stratégiák kreatív kialakításától/megválasztásától: műkedvelő gondviselést játszom, amivel könnyen akadályozhatom Isten munkáját az életükben!
A gyerekeim megszokják, hogy tőlem függnek, és pont én vagyok a legnagyobb akadálya annak, hogy a drágáim felfedezzék Mennyei Atyjuktól való kizárólagos függőségüket.
Atyám!
Ha valamit szeretnék a gyerekeim számára, az az, hogy a köldökzsinórjuk Benned végződjön, és ez a tudat határozza meg őket:
“minden forrásom tebenned van.” (Zsolt 87, 7)
Bocsásd meg, hogy azt hittem hogy: “Én majd tudom! Majd leszek én a forrás!”
Bocsásd meg, hogy kivettem a kezedből az irányítást!
Hiszen rám is ugyanúgy igaz ez:
“minden forrásom tebenned van.” (Zsolt 87, 7)
Sőt Jézus is így gondolja…csak így, csak Vele működhet a nevelésem –  és minden más kapcsolatom is (!) – gyümölcsözően:
Én vagyok a szőlőtő, ti a szőlővesszők: aki énbennem marad, és én őbenne, az sok gyümölcsöt terem, mert nélkülem semmit sem cselekedhettek. (Jn 15, 5)
Te műkedvelő gondviselő vagy valaki életében?
Thökölyi Réka

One thought on ““Műkedvelő gondviselés””

  1. Oh milyen igazad van Réka. Olyan jo h nem kell mindent megadni a gyerekunknek engem es szabadda tesz. Latom nap mint nap a hibáim es nem kell elkeseredjem teljesen milyen rossz anya vagytok. Köszönöm.

Szólj hozzá bátran!