Most!

Az a típusú ember vagyok, aki szeret cselekedni, csinálni mindig valamit. Ám a feladataimat mindig próbálom úgy csűrni csavarni, hogy a legkevesebb energiabefektetéssel a legjobb eredményt érjem el, így gyakran előfordul velem, hogy halogatok, mert MAJD kitalálok valamit, s így vagy úgy meg FOGOM csinálni.  Általában sikerül is, vagy ha mégsem akkor keresek valami kifogást a miértre. S bármennyire nem jó ez így, valljuk be, kényelmes, csak épp a számonkérésnél nem, de az meg úgyis mindig csak a végén van, s ha kifogás adódik, még azt is jól át lehet vészelni.

Elgondolkodtatott ez, s az hogy ha én így cselekeszem a hétköznapokban, akkor a hitéletben vajon hogyan? Halogatok-e mentegetőzök-e? Szomorúan vallottam be, elég sokszor művelem. S az épp aktuális kifogást, ami mindig van, sokszor mondogatom magamnak, meg az Úrnak. “Ma ezért nem tudtam rendesen elcsendesedni, tegnap meg azért voltam mérges/indulatos/szeretetlen, és most meg azért nem tudok imádkozni” és akkor itt jön mindig a “mert”, ami után találok olyan magyarázatot, ami a kis lelkemet ugyan pillanatnyilag megnyugtatja, de hosszútávon csak egyre inkább elsorvasztja.

now-5

Mert mondhatom, hogy majd később olvasok igét, majd legközelebb szolgálok, majd pár év múlva leszek szelíd, majd idős koromban leszek imaharcos, majd, majd, majd … , de ezekkel a majd-okkal az a baj, hogy sosem fognak eljönni. S a Krisztussal járásban nincs majd, csak most van.

Az ítéletnap eljön, ha akarom, ha nem, azt nem lehet elnapolni. S akkor egyetlen kifogás sem fog megmenteni. Épp ezért, jobb, ha én teszem fel magamnak a kérdést: miért nem MOST?.

Ja, hogy lemondással járna, energiát igényelne, önmegtagadást? De hát, nem azt mondom, hogy  még az életem sem drága, akkor mi tart vissza?

Mióta tudatosítottam magamban ezeket, jobban odafigyelek a majd-ra mindig, a hitéletben pedig hatványozottan, s mikor mondanám, vagy épp csak gondolnám, felteszem a kérdést: miért nem most? S azt vettem észre, hogy ilyenkor igazán elszégyellem magam, mert rájövök, hogy igazából semmi akadálya nincs a cselekvésnek, vagyis az akadály csak én magam vagyok.

Nem mondom, hogy sikerül mindig megragadni a mát, a most-ot, de mióta ezt gyakorlom, jóval többször voltam engedelmes a lélek szelíd hangjának.

S mindezt miért? Mert most van az idő, mikor az Urat kell követni, most, hogy teljes szívemből szolgáljam őt. Most. Tedd te is még ma!

Szólj hozzá bátran!