Mindennapi kegyelmünk

Biztos ismeritek a viccet a székely néniről, aki panaszkodik a székely bácsinak, amiért az sosem mondja, hogy szereti. A bácsi ezt azzal intézi el, hogy „egyszer megmondtam, majd szólok, ha változik”. Haha. Utálom az ilyen vicceket. Mégis, mostanában jöttem rá, hogy valahogy így vagyok néha Istennel.

Azt hittem, hogy a hitnek az a fokmérője, hogy egyszer elmondanak neked valamit, és te ahhoz ragaszkodsz tűzön-vízen át, anélkül, hogy újra el kellene ismételni. Pedig ha az ember kinyitja a Bibliát, nem ezt tapasztalja. Hányszor ígérte Isten Ábrahámnak, hogy sok utódja lesz? Hányszor ígérte Isten a népnek a tejjel-mézzel folyó földet? Vagy azt, hogy kimenti őket Egyiptomból?

Az, hogy megerősítésre van szükségünk, még nem jelenti azt, hogy nem hiszünk.

Linda Dillow írja az egyik könyvében (Érdemes várni), hogy milyen fontos, hogy milyen információkat fogadunk be egy-egy nap folyamán. Ez a könyv többnyire a szexuális tisztaságról szól, így azt hangsúlyozza, hogy milyen aránytalanul sok információ jut el hozzánk a szexről a világból, és mennyire kevés, vagy éppen semmi Istentől. És ez nincs így jól. Mert amivel tápláljuk az agyunkat, a szívünket, az fog felnövekedni és gyümölcsöt teremni bennünk.

Így van ez az Istentől kapott küldetésünkkel, az ígéreteinkkel is. Vannak rövidtávú dolgok. Isten mond valamit, az ember engedelmeskedik, minden szépen alakul – itt nincs szükség ismétlésre. De vannak hosszú ideig tartó próbák, van, hogy évekig kell szembe menni az árral, a körülményekkel, az emberek véleményével, mindezt mosolyogva és egyenes derékkal. Ilyenkor bizony kell a támasz, a bátorítás újra meg újra. És Isten a Bibliában sosem hagyta magára a krízisben lévő embert, hanem minden oldalról körültámogatta.

DSC_6814

Aki volt már hosszú ideig tartó hitpróbában, az megtapasztalta, hogy ilyenkor egyrészt meg kell küzdeni a világ véleményével, másrészt a hitünknek ellentmondó körülményekkel, harmadrészt – nekem ez a legfájdalmasabb – a hívő testvérek rosszallásával, elbátortalanító beszédével. Az elsőt már elég jól kezelem, a másodikba is egész jól belejöttem, de a harmadik – na, az bizony tud fájni. Persze, most már az sem annyira, mint az elején, mikor néha úgy húztam magam, mint akinek lőtt sebe van. Most már inkább csak kellemetlen szúrás, ami bosszant, amit az ember meg-megnézeget, hogy mikor gyógyul már be.

Sokszor kárhoztattam magam, vádolt a sátán, hogy miért vagyok ilyen, miért nem tudok kitartani egyenes derékkal, mikor ott vannak az ígéreteim, némelyik még a falamra is kitűzve. Valahogy egy-egy nehéz szituációban nem volt elég őket elolvasni. Kellett a friss megerősítés. Mostanában tanította ezt az Úr, hogy ez nem gyengeség, épp ellenkezőleg. A hamisságot igazsággal kell ellensúlyozni. A hazug, bántó beszédet az Úr tiszta, erőteljes beszédével. Nem lehet, hogy csak az egyik oldalt hallgassuk meg, mert akkor az fog felnövekedni, és gyümölcsöt teremni.

Nincs is annál vigasztalóbb, mint azok a szavak, amiket az Úr az efféle támadások idején mondott. Olyan gyorsan sietett mindig a segítségemre, olyan egyértelmű volt a szava. Azóta is ezek a legerősebb bizonyítékaim. Pedig a támadások nagyon erősek voltak. A próbáknak nagy a tétjük mindkét oldalon – ha elbukok, hatalmasat bukok, ki tudja, mi marad belőlem. De ha átmegyek rajta, olyan erőt kapok, amit nem ismernék, ha nem ért volna a támadás.

Most már automatikusan kérem az ellensúlyozást, ha a hitemnek ellentmondó dolgokkal találkozom. Nem vagyok hajlandó ezekre hallgatni! Az Úr mindig hűségesen megadja minden napnak a maga kegyelmét, nem kell a régiekből élnem, mindig van friss.

 

Szólj hozzá bátran!