Mi változott?

A tegnap elővettem egy régi, még lánykoromban megvásárolt hanglemezt. Keresztyén énekek vannak rajta, jól ismert előadóktól. Az autóban hallgattam, és ahogy jöttek egymás után az ismerős dallamok, a szívemben nem kis izgalommal vártam a „kedvenc számomat”. Tudtam, azon a CD-n van egy olyan szám, amit régen alkalmanként vagy tízszer is meghallgattam. Megpendültek az első akkordok, és vártam a hatást. Nem mondom, hogy nem tetszett, és ennyi idő után megváltozott a zenei ízlésem, nem. Viszont óriási csalódás volt átrágni magam a szövegen. Azért tettem be a CD-t, hogy az utazásom az ima után legyen énekben is Istendicsőítés. Szomorúan mondom, hogy az a bizonyos ének nem segített ebben. Eléggé megdöbbentem. Nem a zenével volt gond, ahogy már írtam, hanem a szöveg nem nyújtotta ugyanazt, mint régen. Mélyen elgondolkodtam. Mi változott? Az ének nem. Továbbra is szárnyalást ígért, meg minden álmom beteljesülését, a szabadság ízének csodás megtapasztalását, csodákban való hitre biztatott. Csupán ennyi. Mi hiányzott?

Az egyensúly.

Az, amit az igéből már jól tudok:

– csak akkor teljesül minden vágyam, ha az Úrban gyönyörködöm.

Gyönyörködj az Úrban, és megadja szíved kéréseit! (Zsolt. 37,4)

– csak Krisztusban van igazi szabadság. Ez a bűnös vágyaktól való szabadságot is jelenti.

„mint szabadok: nem úgy, mint akik a szabadságot a gonoszság takarójául használják, hanem mint Isten szolgái.” (1. Pt. 2,16)

– csak azok mögött a „hit-lépések” mögött van ott Isten, amit Ő indított. Sohasem szabad a saját vágyaimat beteljesítő, rizikót igénylő lépésekre ráfognom, hogy ez egy hit-lépés.

„Ezért, testvéreim, adósok vagyunk, de nem a testnek, hogy test szerint éljünk. Mert ha test szerint éltek, meg kell halnotok, de ha a Lélek által megölitek a test cselekedeteit, élni fogtok. Akiket pedig Isten Lelke vezérel, azok Isten fiai.” (Róm. 8,14)
„Intelek titeket: a Lélek szerint éljetek, és a test kívánságát ne teljesítsétek.” (Gal. 6,16)

Mindezeket átgondolva nagyon sekélyesnek találtam az éneket. Arra biztat, hogy minden vágyam teljesül. Ha én ezt bárkinek is eléneklem, azzal maradhat, hogy hú, de jó hívőnek lenni, hiszen a saját ötleteidhez egy isteni kivitelező társul! Egyszóval egyáltalán nem hoz dicsőséget az Úr nevére. Már pedig a „dicsőítésnek” ez volna a lényege.

Mi változott?

Rájöttem, hogy engem változtatott meg Isten. Idősebb lettem tíz évvel, és az előbbiek alapján azt is le merem írni, hogy érettebb lettem lelkileg. Baj is volna, ha nem így lenne, hiszen sokan mondták már: a hívő életben, ha nem haladsz előre, akkor biztosan, hogy visszafelé esel. Stagnálni nem lehet!

Te hogyan tekintesz vissza az Úrral megtett utadra mind ez idáig? Látsz-e fejlődést, látsz-e több lelki igényt? Szereted-e jobban Isten szavát? Feltűnik-e, ha nem adod meg, nem adják meg Neki a tiszteletet, a dicsőséget?

„Én vagyok az Úr, ez a nevem, nem adom dicsőségemet másnak, sem dicséretemet a bálványoknak.” (Ézs. 42,8)
„Inkább növekedjetek a kegyelemben és a mi Urunk, üdvözítő Jézus Krisztusunk ismeretében. Övé a dicsőség most és az örökkévalóságban!” (2.Pt- 3,18)

 

Szólj hozzá bátran!