Mennyit ér egy nő??

Napjainkban mindenféle kontextusban feltevődik ez a kérdés, amikor egyre többet hallunk eladott nőkről, kislányokról. Ha nem is mások teszik fel ezt a kérdést, akkor feltesszük mi magunknak. „Mennyit is érek én?”, vagy „Van-e valami értelme, hogy vagyok, élek?” Vizsgálgatjuk magunkat, próbálunk megfelelni vélt vagy valós elvárásoknak, közben másokat is figyelgetünk… ebből aztán jön a versengés.

Ki „ér” többet? A nő, aki a hivatásának él? Vagy az, aki otthon dolgozik, a ház körül és a gyerekeket neveli? Vagy az, aki minél több gyereket tud szülni? Esetleg az, aki megfontolt és nem „vállal” csak egyet-kettőt? Akinek nem lehet az már értéktelen?? Az a nő értékes, akit szeret a férje és mindenben mellette áll? És mi van azzal, akit elhagytak, vagy rá se néznek? És aki nem ment férjhez soha…?? Az értékesebb akinek szebb háza van? Vagy akinek menő munkahelyen dolgozik a férje??? Vég nélkül sorolhatnánk…

Ráchel és Lea esetét tanulmányoztuk a női körön, Jákób két feleségét, akik bár testvérek voltak, tele voltak egymás iránti féltékenységgel, utálattal és versengéssel. Lea értéktelennek érezte magát, mert nem szerette a férje. Ráchel meg azért, mert nem lehetett gyereke. Egyikük sem volt boldog. Leáról tudjuk, hogy nem csak  férje megbecsülésére, szerelmére vágyott, hanem a körülötte levő nők tiszteletére is: „És monda Lea: Oh én boldogságom! Bizony boldognak mondanak engem az asszonyok: és nevezé nevét Ásernek.” (kiemelés tőlem) Nem-e így vagyunk mi is? Mennyire vágyunk mi is más nők tiszteletére, megbecsülésére? Hol van a vége az önmarcangolásnak, az önvádnak és a magunkat egymáshoz hasonlításnak?? Kinek is akarok én megfelelni? Magamnak? A férjemnek? A barátnőimnek? A gyülekezetemnek?

Mikor ilyen gondolatok közt őrlődtem egyszer, azt az igeverset kaptam az Úrtól: „Mivel kedves vagy az én szemeimben, becses vagy és én szeretlek…” Ézsaiás könyve 43. 4. Azt mondja Isten „SZERETLEK! Elfogadlak, akármilyen is vagy. De nem hagylak így.” Azt szeretné, ha olyanok lehetnénk, amilyenek még nem voltunk és talán el sem tudjuk képzelni, hogy lehetünk.

Húsvét nem is olyan rég volt… emlékszünk még? Hogy Isten fia annyira értékesnek talált, hogy önmagát adta értem. Nem nézte, hogy elégedetlen vagyok, vagy azt, hogy sokszor semmibe fogom venni az áldozatát… Ő eldöntötte, hogy megvált és elkezd változtatni. Elkezdi azt a munkát, ami csak az örökkévalóságban lesz befejezve: a megszentelésemet.

Szólj hozzá bátran!