Megrabolva

Alattomosan kizsákmányoló világban élünk. A munka terhe, a munkáltató perspektívája, a magánélet küzdelmei, néha még a jónak tűnő dolgok is ürességhez vezethetnek.

Néhány napja be kellet utaznom a belvárosba egy-két ügyet elintézni. Minden simán ment. A férjem időben hazaért, gyorsan megbeszéltük, hogy én hol hagytam abba a napi rutint, és Ő pillanatok alatt átvette a staféta botot, hogy én szabadon intézhessem a dolgaim. Még a korábbi buszt is elértem, igaz ugyan, hogy kicsit szaladnom kellett, de végül is odaértem. Gyorsan megvettem két jegyet a sofőrtől, aki láthatóan kedves és beszédes volt. Megköszöntem a jegyet, kilyukasztottam, gyorsan leültem és arra gondoltam „milyen jó, így biztos időben ott leszek, hiszen nem késhetek”. Néhány másodperc után eszembe jutott „1000 forintot adtam oda, a két jegy 800 forint, és a sofőr nem adott vissza”. Ennyit az udvariasságról. Teljesen megtévesztett az a természetesség, amivel a lopást, kétszínűséget kezelte. Fájdalom és keserűség járt át, amiért naiv voltam, amiért ilyen könnyen kisemmizhető vagyok.
Nem hagyott nyugodni ez az eset, még éjszaka is ezen, gondolkodtam.

„A tolvaj csak azért jön, hogy lopjon, öljön és pusztítson … ” (János 10:10)

Forgattam a gondolataimban, érzelmeimben ezt az igét, és azon gondolkodtam, hogy még milyen területeken élhettem ezt át úgy, hogy eddig nem is realizáltam.
Meglepő volt felismerni, hogy a jónak tűnő dolgok is lehetnek rablások, ha nem a megfelelő bölcsességgel teszem. Rendkívül segítőkész lehetek a gyülekezet tagjai felé, és sok energiát bele fektethetek az Isten szolgálatába, ha közben nem hallgatom meg a társamat, vagy nem vagyok ott a számára nehéz pillanatokban. Mondjuk ki, az a szolgálat, amit nem az Isteni egyensúllyal végzek, szétforgácsol és így a rablás eszközévé válik.
Pedig az imént említett igevers így folytatódik:

„ … én azért jöttem, hogy életük legyen, sőt bőségben éljenek.” (János 10:10)

Mivel mindannyian tudjuk, hogy bövölködő életünk kellene legyen, rejtegetjük a valóságot. Mennyivel könnyebb kifele megfelelni, mint befele gondoskodni, szeretni, az igazi értékeket megélni. Talán azért szokták mondani, hogy a munkahelyeden idegeneknek adod a mosolyod, kedves szavaid, majd haza viszed a maradékot. De ha így van, akkor nem csak megrabolt lehetek, hanem én magam is rabolhatok!
Mit raboltam el? Kérdeztem magamtól.
Nehéz beismerni, mert többnyire legyintünk, amikor elraboljuk társunk jókedvét (mert nekem rossz napom volt), lelkesedését (mert pesszimistán láttam a jövőt), a bizalmát (mert ígéreteimet elfelejtettem). Gyakran kapcsolatainkban is természetesnek kezeljük azt, ami Isten szívét elszomorítja.
Uram! Bocsásd meg azokat az alkalmakat, amikor rabló voltam, és még csak nem is fájt, amit tettem. És tégy bölcsé, hogy felismerjem a hétköznapokban azt, amikor be akar csapni a Gonosz. Ámen.

Szólj hozzá bátran!