Megint egy vasárnap?

Többen megfogalmazták már, hogy egy olyan világban élünk, ahol egy nap alatt több információ, inger éri az emberi agyat, mint amit fel tud dolgozni. Úgy gondolom, hogy ebben a nyüzsgő életben hasonló a helyzet a programokkal is. Annyi lehetőség van felkínálva nap mint nap, hogy lelkünkben kérdőjelekkel állunk, és gyakran nem tudunk választani a sok jó időtöltés közül. Így gyorsan elpörög egy nap, vagy akár hét.

Mi ennek a következménye? Hadd mondjak egy példát. Képzeld el, hogy egy olyan üzletben vásárolsz, ahol a sok zöldség között a gyümölcs részlegen csak barack van. Egyből örömmel fogod megvenni a barackot, ha gyümölcsöt szeretnél enni. De, ha a barack mellett van még áfonya, dinnye, málna, alma és körte, akkor a barack látványa nem nyűgöz annyira le. Ugyanaz a dolog kisebb hatást ér el, mert változott az ingerküszöbünk.

Hasonló dolgot fedeztem fel magamban, amikor tegnap a 84. Zsoltárt olvastam.

Ezt írja a zsoltáríró:

„Lelkem vágyakozva eped az Úr udvaraiba; lelkem és testem sóvárog az élő Isten után. 
A veréb is otthont talál magának, s a fecske fészket, hogy kicsinyeit oda rejthesse, oltáraidnál, Seregek Ura, Istenem és királyom! 
Boldogok, akik házadban laknak, téged örökké magasztalnak. 
Boldog az ember, akinek ereje benned gyökerezik …” (Zsoltárok könyve 84. rész: 3-6)

Mintha moziban látnám a saját életemet. Azonnal pörögtek előttem azok az élet-képek (a múltból), amikor örömmel mentem Imaházba, mert ott volt bennem a belső meggyőződés arról, hogy a lelki otthon az a hely, ahol fáradt testünk és sebzett lelkünk biztonságban megpihenhet. Legfőbb jómnak tartottam azt, hogy ott lehetek. Volt, amikor árat is kellett ezért fizetni, de örömmel tettem.

Most is így van ez?

Mert Isten őszintesége megengedi, hogy belelássunk az érzelmeibe:

„De az a panaszom ellened, hogy nincs meg már benned az első szeretet.” (Jelenések könyve 2:4)

Láttam magam előtt azt is, ahogyan a legutóbbi alkalmon is azon gondolkodom: Pár éve vagyok itt, de mintha már nem tudna újat mondani a vasárnapi prédikáció. Vajon így van ez azokkal is, akik itt nőttek fel? És már nem figyeltem, hanem azokat vizslattam, akik gyerekkoruk óta itt ülnek. Közben folytatódott a hangtalan monológ: Mintha nem is figyelnének. Velem van a gond? Annyira sokszor hallottam már az elméletet. Hallhatnék valamit, amit illeszteni is tudok a hétköznapi harcaimhoz? És ezzel kimondták az áment.

Ó Uram, gerjeszd fel bennem az első szeretet tüzét, hogy én is újra olyan ujjongó szeretettel tudjak az Istentiszteleti alkalomra nézni, mint a zsoltáríró. Sokszor észre sem veszem, és a Gonosz szétszórja a figyelmemet, lesilányítja azt, ami becsesebb a gyémántnál is. Te se nézd ámuldozó szemekkel, hogy drága értékektől megfosztott napjaid, vasárnapjaid legyenek.

Szólj hozzá bátran!