Megfáradva

Volt már olyan napod, amikor úgy “minden összejött”? Nekem igen, s nem a jó értelemben. Sőt azt hiszem azt már nem is napnak, hanem hétnek nevezik, ami nekem volt. Mert ugye, van úgy, hogy semmi sem úgy alakul, mint, ahogy azt elképzeltük előre, a gyerek(ek) is nyűgös(ek)/beteg(ek), a fejünk is fáj, a teendőink is csak gyarapodnak, sosem jutunk a végére, elcsendesedni sincs időnk, erőnk rendesen, szelídek sem vagyunk, “jó” feleségek meg végképp nem, s még az eső is esik. Akkor én hogyan legyek vidám, élettel teli? – tettem fel magamnak a kérdést egy olyan nap végén, mikor úgy éreztem legszívesebben lefeküdnék aludni kb. egy évre, hogy mire felébredek már minden szép és jó legyen. A köztes, nehéz, fáradságos utat kihagyva, átaludva.

69

Csakis úgy – hangzott a válasz – ha Belőlem merítesz erőt! Veszteni valóm már úgysem volt akkor, így mindent félretettem, fizikailag legalábbis, s leültem az Úr elé kiönteni a szívem. Tele voltam panasszal, keserűséggel, bizonytalansággal és hitetlenséggel, de Ő csak hallgatott engem. S végül annyit mondott szeretlek. Ami akkor nekem mindennél többet jelentett. Erőre kaptam, s bár időm nem lett több, teendőmből sem lett kevesebb, mégis úgy éreztem valami más lett, én. Mert már éreztem, hogy nem vagyok egyedül, Valaki velem és helyettem is harcol.

"Hát nem tudod, hát nem hallottad? Örökkévaló Isten az ÚR, ő a földkerekség teremtője! Nem fárad el, és nem lankad el, értelme kifürkészhetetlen. Erőt ad a megfáradtnak, és az erőtlent nagyon erőssé teszi. Elfáradnak és ellankadnak az ifjak, még a legkiválóbbak is megbotlanak. De akik az ÚR-ban bíznak, erejük megújul, szárnyra kelnek, mint a sasok, futnak, és nem lankadnak meg, járnak, és nem fáradnak el."  Ézsaiás 40:28-31

Elfáradunk, meglankadunk, ez az élet természetes velejárója. Sokáig úgy gondoltam, hogy ha elfáradok, ha nem bírom se fizikailag, se lelkileg azt a terhet, amit cipelnem kell, akkor kudarcot vallok az Úr és mások előtt. S ilyenkor a végsőkig hajszoltam magam, közben önmarcangolva, és még jobban elfáradva. Pedig még csak nem is voltam, vagyok a legkiválóbb. Aztán megértettem, hogy Istenhez jönni elfáradva nem szégyen, nem kudarc, hanem kegyelem. A kegyelem, amellyel élni lehet, élni kell.

"Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok és meg vagytok terhelve, és én megnyugvást adok nektek." Máté 11,28

Nekem nem kell mindig mindent kibírnom. Nem kell mindig erős legyek, nem kell belepusztulnom a hívő életbe vagy a hétköznapokba, vagy mindkettőbe. Egyszerűen, amikor elfáradok az Úr elé kell jönnöm és új erőt kell kérnem. Ehhez viszont kell az alázat, és az, hogy beismerjem egyedül nem megy.

Nehéz napokon, heteken vagy túl? Úgy érzed nincs erőd? Ez nem baj, sokkal inkább természetes, még akkor is, ha te vagy a legifjabb és a legkiválóbb. Ám jó hírem van a számodra, nem kell erőtlenként továbbmenned, kaphatsz erőt, hitet, reményt, szeretetet, csak ülj le Jézus lábaihoz s tedd le elé terheidet. Hiszem, tudom, új erőt kapsz, s nem számít majd, hogy mi áll még előtted, mivel kell megbirkózz, mert érezni fogod, hogy nem vagy egyedül. Tudom, mert én ezt ma is megtapasztaltam.

 

Szólj hozzá bátran!