Még egy szelet csokoládé…

Onnan döbbenek néha rá az idő könyörtelen múlására, hogy arról mesélek a gyermekeimnek, hogy az én kisgyermekkoromban nagyon ritkán ettünk édességet. Olyan igazi bolti, csomagolt édességet.

Mekkora kincs volt egy picurka 25 grammos étcsoki, ami csak az enyém volt. Ha jól emlékszem még a csomagolása is esztétikus volt, aranyszínű bevonatos papír alul, az elején rénszarvassal: Mikulás. Szagolgattam, őrizgettem, beosztottam minden falatot. Nem emlékszem megmaradt, kidobott édességekre. De arra igen, hogy az édesanyám arról mesélt, hogy gyerekként neki egy szem keménycukorka is óriási ünnep volt.

Most már én mesélek. Mert a különbség talán még nagyobb.  Így Karácsony után (több mint egy hónappal) még mindig akad az édességes fiókban ajándék csoki, gumicukor, bonbon, szaloncukor. Kifogyhatatlannak tűnik a készlet. S ha elfogy, és el fog, (mert ha nem kell senkinek, elnyeli egy jó kis brownie vagy csokis muffin) akkor lesz majd könnyen másik. Nem kell ezen aggódni.

Sokszor így érzünk az idővel kapcsolatban. Olyan kifogyhatatlannak tűnik, mint gyermekeim számára a csoki, gumicukor. Nem kell beosztani, nem kell vigyázni rá, nem kell félteni. Volt, van, lesz.

Pedig az idő sokkal inkább olyan, mint az én kis 25 grammos táblácskám. Véges. El fog fogyni.

„Jól vigyázzatok tehát, hogyan éltek; ne esztelenül, hanem bölcsen, kihasználva az alkalmas időt, mert az idők gonoszak.” Efézus 5,15–16
„Ezért nagyon ügyeljetek arra, hogyan éltek! Ne legyetek ostobák, hanem okosak.
Aki okos, minden lehetőséget kihasznál, mert gonosz időkben élünk!" EFO Efézus 5,15–16

Azt hisszük, hogy újabb és újabb percek, hónapok, évek után nyúlhatunk kifogyhatatlanul az idő csokijából.

Az idő itt a Földön véges. Erre emlékeztetnek a születésnapok, a ráncaink, az őszülő hajszálaink, a fájdalom a derekunkban. Fájdalmasan figyelmeztetnek a tragédiák, temetések.

Elfogy. Értékelnünk kell. Be kell osztanunk. Meg kell élnünk. Nem pazarolhatjuk semmittevésre, üres, értéktelen dolgokra. Nem tékozolhatjuk el helytelen, téves utakra.

„Ezért nagyon ügyeljetek arra, hogyan éltek! Ne legyetek ostobák, hanem okosak.
Aki okos, minden lehetőséget kihasznál, mert gonosz időkben élünk!" EFO Efézus 5,15–16

Nagyon sok harcom van azzal, hogy időm „zsengéjét” Istennek adjam. Azt az időt, amikor nem zavar senki, amikor még nem alszom el, ha nyugalmi helyzetbe kerülök és elmélkedni, imádkozni próbálok, azt az időt, ami nem feltétlenül a nap elején van mindenkinek, hanem a legideálisabb idő arra, hogy Isten elé jöjjek. És ez bánt. A szívem kész rá, de olyan könnyen elterelik sürgős vagy érdekes dolgok a figyelmem. Ha az időmből ilyen nehezen tudok következetesen adni az Úrnak, ennyire nehéz megfegyelmezni magam, akkor hogyan tudok odaadni „nagyobb” dolgokat? A családom, a terveim, az anyagi biztonságom, a döntéseim…

Nem tűnik olyan nagy ügynek egy-egy szelet idő, de minden azon múlik, hogyan sáfárkodok vele.

Felnőtt fejjel tanultam meg vezetni. Nagyon sok akadályt kellett leküzdenem, különösen a jogosítvány megszerzése után, hogy belejöjjek, és bátran, könnyedén menjen. Még mindig nagyon sokszor kell figyelmeztetnem magam, hogy ne vonja el a figyelmem a város forgalmában semmi jelentéktelen dolog. Nem könnyű ez, mert a gyermekeim az élet égető kérdéseit általában az autóban szeretnének megvitatni. És valahogy nagy a kísértés, hogy megfigyeljem az érdekes járókelőket, az üzletek kiírásait. Ilyenkor tudatosítanom kell magamban, hogy célba szeretnék érni, lehetőleg anélkül, hogy elgázolnék egy gyalogost vagy neki koccannék egy másik autónak. Ehhez pedig szükséges, hogy pillanatnyilag figyelmen kívül hagyjak dolgokat. Céltudatosan, összpontosítva kell haladnom előre.

Célba szeretnék érni.  Ehhez az kell, hogy megértsem, mit kell kezdenem az időmmel, mi a prioritás, amit szem előtt tartva figyelmen kívül kell hagyjak dolgokat. Ugyanúgy, mint vezetés közben.

"…és ne vegyetek részt a sötétség haszontalan cselekedeteiben, hanem inkább leplezzétek le ezeket." Efezus 5:11
"…ne legyetek meggondolatlanok, hanem értsétek meg, mi az Úr akarata." Efézus 5:17

Szólj hozzá bátran!