Kinek a szolgája vagy?

Felszínes, „lájkvadász” világban élünk. A média által mindenki megmutathatja magát bárkinek, olyan fotókat készíthetünk magunkról, családunkról, amilyet a magazinokban láthatunk. Szeretnénk látszani valaminek, valamilyennek: okosnak, szépnek, fiatalnak, csinosnak, divatosnak, rendszeretőnek, gazdagnak, tiszteletreméltónak stb. És valójában ezeket a dolgokat nem is annyira mi szeretnénk, nem mi találjuk ki, hanem ezek az elvárások. Különböző feladatkörben más-más elvárásoknak kell eleget tennünk.

Sokszor azon veszem észre magam, hogy szeretnék jó anyának tűnni. Nem csak az lenni, hanem annak is látszani. Amikor a gyerekemet orvoshoz vittem, szerettem volna, ha kedves és türelmes anyukának látnak az emberek. Igazából mérges voltam a gyerekre, mert rosszalkodott és úgy éreztem, tehetetlen vagyok. Van, hogy néha olyasmit engedek meg a gyereknek, amit nem tartok helyesnek csak azért, mert zsarolva érzem magam a gyerekek vagy a környezetem által. Vagy amikor végignézek a kertemen és látom, hogy a szomszédoké milyen szép, rendezett, egy szál gaz sincs benne, valójában az zavar, hogy mit mondanak a többiek, akik látják, hogy az enyém el van hanyagolva. Biztos azt gondolják, hogy lusta vagyok… És ha tényleg az vagyok?? Szeretnék jó hívőnek látszani, ezért elnézem a bűnt, vagy kedvesen mosolygok, képmutatók módjára, mikor dühös vagyok és képtelen vagyok megbocsátani.

Nagyon megfogott az, amit Pál mondott egyszer: Mert most embereknek engedek vagy Istennek? Vagy embereknek igyekszem tetszeni? Mert ha még embereknek igyekeznék tetszeni, nem volnék Krisztus szolgája. Pál levele a galatákhoz 1:10.

Sokszor érzem azt, hogy rabszolga vagyok. Például a gyerekeim rabszolgája. Ide-oda rángatnak, követelnek és én minden igényt ki KELL elégítsek. Mindezt úgy, hogy közben jó anyának látsszak. Hogy a gyerekek úgy emlékezzenek majd rám, hogy milyen jó, türelmes, segítőkész anyukájuk volt. Meg, hogy a szomszédok, barátok felnézzenek rám. Mindezt megterhelt szívvel, beteg lélekkel. És ez a betegség messzire bűzlik. Más lehet rabszolgája a férjének, a baráti körnek, divatnak, gyülekezetnek, tanároknak, saját önbecsülésének. Tesszük ezt úgy, hogy becsomagoljuk egy szép köntösbe, ráhúzzuk a cukormázat, amivel még magunknak is megmagyarázzuk, hogy ezt így kell csinálni.

Bombázzák az agyamat az igék a szolgálatról, a lábmosásról, a könnyű igáról, önmegtagadásról, és sokszor nem értem, hogy is van ez… Gondolataimat a fenti ige tette helyre. Kinek vagyok én a szolgája? Mert valakinek biztosan szolgálok. Ezt tudjuk az Írásból: vagy Istennek vagy a Sátánnak. Hogy??? Ha embereknek akarok kedvében járni, nem lehetek Krisztus szolgája?? Ha csak azért teszek, vagy mondok dolgokat, hogy kedvezőbb képben mutassam magam, az távol áll a Krisztuskövetéstől, legyek bár gyülekezeti szolgáló, csinos üzletasszony, vagy hős „anyatigris”.

Azt mondja Pál apostol a rabszolgáknak, hogy aki szolgál, úgy tegye, mint aki Istennek szolgál. IGEN??? Nehéz Istennek tetszően szolgálni? Talán nehezebbnek tűnik, mint egy embernek. Mert emberek elől el lehet rejteni elmulasztott dolgainkat, jellemhibáinkat egy darabig, de Isten előtt nincsenek rejtett dolgok, titkok. Ő ismeri szívünk legmélyebb indulatait, rejtett szándékainkat. Mégis Isten azt mondja, hogy ha felvesszük az Ő igáját, akkor megláthatjuk, hogy az könnyű és gyönyörűséges. Máté 11.29.-30 „Vegyétek magatokra az én igámat, és tanuljátok meg tőlem, hogy szelíd vagyok, és alázatos szívű, és megnyugvást találtok lelketeknek. Mert az én igám boldogító, és az én terhem könnyű.” Mert Ő nem hagyja, hogy egyedül cipeljük azt. És Istennek szolgálni öröm. Igazán csak így szabadulhatunk meg a láncainktól, amelyek húznak lefelé. Nem értjük, miért olyan nehéz, miért nincs öröm az életünkben? Miért olyan sok a kiégett ember? Talán mert tudatlanul is az ördög igáját vonszolják és még csak nem is tudják, hogy a közvélemény elismerésének keresése megölte a lelkiismeretüket.

Nézzünk mélyre a lelkünkben és keressük meg, mi az, ami megkötöz, mi az, aminek a rabjai vagyunk, kérjünk szabadulást ezektől, hogy szolgálatunk jó illatú legyen!

“Kinek a szolgája vagy?” bejegyzéshez ozzászólás

  1. Egy lelki pasztor meselte hogy orvosnal vart es nem epp ugy mentek a dolgok hogy kellet volna ,soron kuvul is sokan be mentek es az emberek zugolodni kesztek meg hangoskodni ,a lelki pasztor testver se volt nyugodt meg turelmes de dudta aszt hogy az indulatait fekeznie kell mer O egy masik csapatba tartozik ,En is aszt tapasztalom nap mint nap hogy meg kell harcojak az indulatokal ,fekeznem kell a megondolatlan szavakot es sokszor tudatosul bennem az hogy miert nem is lehetek olyan mint masok ,,mer az en Atyam maskent szeret latni ,,es ugy jo nekem is.

Szólj hozzá bátran!