Kétely nélkül

A bibliai Annán gondolkoztam mostanában, nagyon megfogott, amit olvasunk róla:

"Akkor ezt mondta neki a férje, Elkána: Anna, miért sírsz, és miért nem eszel? Miért vagy úgy elkeseredve? Nem érek én többet neked tíz fiúnál? Egyszer Anna fölkelt, miután ettek és ittak Silóban. Éli pap meg ott ült egy széken az ÚR templomának az ajtófélfájánál. Az asszony lelke mélyéig elkeseredve könyörgött az ÚRhoz, és keservesen sírt. Azután erős fogadalmat tett, és ezt mondta: Seregek URa! Ha részvéttel tekintesz szolgálólányod nyomorúságára, gondod lesz rám, és nem feledkezel meg szolgálólányodról, hanem fiúgyermeket adsz szolgálólányodnak, akkor egész életére az ÚRnak adom, és nem éri borotva a fejét! Mivel hosszasan imádkozott az ÚR színe előtt, Éli figyelte az asszony száját. Anna magában beszélt, csak ajka mozgott, de hangja nem hallatszott. Ezért Éli azt gondolta, hogy részeg, és ezt mondta neki: Meddig tart még a részegséged? Józanodj ki mámorodból! Anna azonban így válaszolt: Nem, uram! Bánatos lelkű asszony vagyok. Nem ittam bort vagy szeszes italt, hanem a lelkemet öntöttem ki az ÚR előtt. Ne tartsd szolgálólányodat elvetemült asszonynak, mert nagy bánatom és szomorúságom miatt beszéltem ilyen sokáig. Éli így válaszolt: Menj el békességgel! Izráel Istene teljesítse kérésedet, amit kértél tőle! Ő pedig ezt mondta: Nézz jóindulattal szolgálólányodra! Azután elment az asszony a maga útjára, evett, és nem volt többé szomorú az arca."  1. Sámuel 1:8-18

Ismerősek ezek a sorok, ismerjük Anna nehéz helyzetét, szíve vágyát, ahogy könyörgött gyermekért. De vajon gondoltunk-e már arra, hogy miután kiöntötte szívét az Úr előtt, erős fogadalmat tett, mit is tett Anna? Elment útjára és nem volt többé szomorú.

Számomra ez az egyik legszebb ebben a történetben: egy olyan hitbeli döntés, amikor otthagyja terhét az Úr előtt, nem aggódik tovább, nem kesereg, és nem bosszankodik, mikor csúfolják. Egyszerűen bízik Istenében az Úrban, aki hallotta kérését és fogadalmát és cselekedni fog a kellő időben.

Tudunk-e mi így imádkozni? Tudok-e én így bízni, így kérni Istentől? Lelkem mélyéig összetörve, kiszolgáltatottan, utolsó reményként odatéve az Úr elé, mert Ő az egyedüli, aki tud segíteni helyzetemben. Tudom-e otthagyni terhemet az Úr előtt, és nem cipelni tovább, hanem felszabadultan örülni az életnek, várni és reménykedni? Ott már nincs kétely, nincs „mi van ha…”. Akkor már lehet úgy örvendezni, mint aki már meg is kapta, azt, amit kért…

Merd életed nagy kérdéseit Isten elé hozni, teljes szívvel bízni benne, mert ő cselekszik. Tedd le terhedet és ne legyen többé bánatos az arcod, mert Istennek gondja lesz rád is.

Szólj hozzá bátran!